Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-22 / 222. szám

2007. szeptember 22., szombat KIIIT TOPJOB /18 KM-PORTRÉ Mogyorósi József Nyíregyháza (KM ­P. I.) - Mogyorósi Jó­zsef Budapesten született, de gyermek­éveit már Sóstón töltötte. A jósavárosi iskolásévek után a Kossuth-gimnázium- ban tanult tovább, az érettségit azonban már az Arany János-középiskolában kapta kezébe. Számítástechnikusként diplomázott a mai Nyíregyházi Főisko­lán. Dolgozott rendszergazdaként, majd internetkávézót nyitott, később egy komplett informatikai rendszer kiépíté­sét vállalta. 2002-ben már olyan nagy cé­gek érdeklődtek iránta, mint az IBM, a HP és az EDS. Utóbbi cégnél kezdett dolgozni rendszergazdaként, elemzőként, majd projektmenedzserként. Multinacio­nális cégek informatikai rendszereit épí­ti ki, koordinálja, implementációt végez. A sport és a szórakozás sem áll távol tőle, a kick-box, a falmászás, az íjászat és az ejtőernyőzés nagy kedvencei.- Katonaéveim alatt Szolnokon, a fel­derítőknél szolgáltam. AN-7-es repülő­gépről ugrottunk, óriási volt! Nagyon fontos számomra a családom és a bará­taim, a magánéletem rövid summázata pedig csak ennyi: van élet a válás után! Érdemkereszt. Az Országos Pol­gárőr Szövetség elnöke a Polgárőr Ér­demkereszt bronz fokozatával tüntette ki Veres Zoltánt, a nyírturai polgárőr­egyesület elnökét. (Fotó: amatőr) A város elismerése nagy öröm Az Életműdíjat Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere adta át (Fotó: Kovács Éva) ■ A főiskolától nem szakadok el, és számos országos bizottságban is tag maradok. Nyíregyháza (KM - K. É.) - Örültem, hogy húsz év után Nyíregyháza városa is méltá­nyolta és elismerte munká­mat. Nem titkolom, váratlan volt és nagy öröm. Különösen hálás vagyok az előterjesztő­nek, akiről nem tudom, kicso­da - nyilatkozta dr. Lukácskó Zsolt azon az ünnepségen, ahol átvehette a Nyíregyháza város által adományozott Élet­műdíjat. ff .............................................. Szeretnék részt venni abban a munkában, amely a főiskolai kép­zést egy olyan struktúrára állítja át, amely az új elvárásoknak megfelel. Lukácskó Zsolt ..................................ff A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kará­nak nyugalmazott dékánja a kezdetekről szólva elmond­ta: - Az első tíz évben mi vol­tunk a hazai példa. Lépésről lépésre haladtunk előre. Fennállásunk alatt kétszer is akkreditáltak bennünket, az elismerés szárnyakat, továb­bi erőt adott. Négy olyan sza­kot indítottunk, amelyek ko­rábban hazánkban nem mű­ködtek. A szociális munkás, az egészségügyi ügyvitelszerve­ző, a laborasszisztens, illetve a diplomás ápolóképzést. Nemhogy országosan, de ta­lán a világon elsőként alapí­tottunk közösségi szociális munka felsőfokú szakirányú szakképzést. Egyetemi szintű mesterképzés jogát szereztük meg egészségügyi szociális munka szakon, amely akár már februárban indulhatna. Azt gondolom, mindezek ékesen bizonyítják, eleget tet­tünk régiónk elvárásainak, s ebben minket a megye és a város maximális erővel támo­gatott. Örömmel tölt el az is, hogy egy 2006-os országos fel­mérés szerint a hallgatói vé­lemények alapján tizenegy te­rületet vizsgálva kilencben el­sők voltunk az egészségügyi képzések között. S hogy az el­ső számú vezetést feladva lesz-e több szabadideje dr. Lukácskó Zsoltnak?- Úgy néz ki, hogy nem. A főiskolától továbbra sem sza­kadok el, és számos országos bizottságban is tag maradok. Szeretnék részt venni abban a munkában, amely a főisko­lai képzést egy olyan struk­túrára állítja át, amely az új elvárásoknak megfelel. Ne­kem a legnagyobb öröm, hogy elmondhatom: úgy adom át az intézményt, hogy itt már egyetemi szintű képzés is fo­lyik. Nyíregyháza város elis­merése pedig azért különösen becses számomra, mert drá­ga apámra emlékeztet, aki pap volt, sokat tett a szegé­nyekért, és számtalan elisme­rést visszautasított. Az azon­ban, hogy a város díszpolgá­rává választották, számára mindennél többet ért. Ha úgy tetszik, ez az én örökségem, s ezért esik különösen jól a kitüntetés. Amivel kiérdemelte a díjat Dr. Lukácskó Zsolt Nyír­egyházán született, egész élete és munkája a városhoz köti. Létrehozott egy repü­lésbiztonsági laboratóriu­mot, működtette a Könnyű­ipari Műszaki Főiskola ki­helyezett tagozatát, alapító­ja és működtetője volt a Népfőiskolái Egyesületnek, és oroszlánrésze van abban, hogy Nyíregyházán az Egészségügyi Főiskola létre­jöhetett. 1988-ban kérték fel az akkori illetékesek, segít­sen az intézmény megszer­vezésében. Hatvan hallgató­val kezdtek, mostanra há­romezer fölött stabilizálódik a létszám. MUNKAHELYET KÍNÁL TALÁLJON MUNKÁT' ÉPÍTSEN KARRIERT' l topiob.hu r J ORSZÁGOS ÁLLASPORTAl Festék gyártó cég üzletkötőt keres Északkelet-Magyarországra. ElőnyAn- gol nyelvtudás és festék piacon szerzett tapasztalat. Jelentkezni: zorkacolor@zorkacolor.hu 117858 Márkaszerviz karosszériaműhelybe MUNKAFELVEVŐT keres. Feltételek: szakközépiskolai végzettség (autószerelő vagy karosszérialakatos), számítógépes ismeretek, jogosítvány, bizto­sítási kárfelvevői gyakorlat előnyt jelent. g^^GyakorlatZlO^^ Belgiumi munkahelyre AWI he­gesztőket keresünk azonnali belépés­sel. Kiemelt kereseti lehetőség, szállás biztosított. Nyelvtudás nem szükséges. Érd.: 70/611-0747. 117881 Nagykállóba állandó éjszakai műszak­ba férfi és női takarítókat keresünk. Érd.: 70/259-6775. 115130 Amerikába szeretne utazni, dolgozni? Az American Assistance segít Önnek a vízum ügyintézésben, munkavállalás­ban. Előzetes egyeztetés után szere­tettel várjuk belvárosi irodánkban. Ko­moly érdeklődők hívását várjuk! Tel.: 20/3208254. _____________________ Azonnali kezdéssel keresünk rajzról, olvasni tudó szerkezetlakatosokat nyír­egyházi munkahelyre. Napi bejárással, utazási díjtérítéssel, kiemelt bérezés. Tel.: 20/492-3044. Gyakorlattal rendelkező csemege- eladót és pénztárost felveszünk. Jelentkezés: személyesen vagy önéletrajz elküldésével. CBA-Nyírség Pláza Kft. 8^4400 Nyháza, Szegfű u 75^/ Amerikai munkavállalás vízum és lete­lepedés ügyintézése irodánkban. Hív­jon minket bizalommal és mi valóban kijuttatjuk gyors és korrekt ügyintézés, és ön ezért előre nem fizet. Érd.: www.vizumportal.hu, Tel.: 70/2877-757, 30/239-7636. Belvárosi üzletbe becsületes, repre­zentatív, kereskedelmi szakképesítés­sel és gyakorlattal rendelkező munkatársnőt keresünk. "Ilatpont 300716" jeligére az Apró nyíregyházi hirdetőirodájába. ___________________ Beszerző-értékesítő munkakörbe ke­res magyar-német, nagykereskedelmi társaság nem dohányzó munkatársat. Feltétel angol nyelv tárgyalási szintű ismerete előny, felsőfokú végzettség. Jelentkezni kézzel írott önéletrajzzal. Érd.: 4401, Nyíregyháza Pf. 256. Bolti eladót számítógépes ismerettel felveszünk. Érd.: nyirkarta@chello.hu. Bútorasztalosokat gyakorlattal sürgő- sen felveszek. Tel.: 20/9710-627. Cégünk keres nagy gyakorlattal rendel­kező, rajzzal dolgozni tudó lakatosokat, gyakorlott hegesztőket, illetve CNC gép­kezelőket (kezdőket is). Szállás illetve szállítás megoldott Tel.: 70/2493-150. Csinos, 18-35, vékony lányoknak hiva­talos tánc Mexikóban. Repülőjegy, szállás fizetve, 8 hét, indulás hetente, hétvége szabad. Érvényes útlevéllel kezdőket is várunk. Nyelvtanulás, uta­zás, pénz! Görögországba is keresünk. Tel.: 30/466-6014. _________________ Dunántúli munkára női, férfi munka­társakat keresünk operátori munkára. Szállást utazást biztosítunk. Érd: mun­kanapokon: 8-16 óráig Tel.: 52/501845, 30/817-16-32. Dunántúli operátori betanított munká­ra keresek női, férfi munkavállalókat. Szállás biztosított. Tel.: 20/546-2783. ________________ Ebéd házhoz szállító cég fiatal, saját autóval rendelkező szállítókat keres. Tel.: 70/9384919, _________________ Éjszakai bár konzum és táncos lányo­kat felvesz. Szállás van. Tel.: 20/369-5125. _______________ Értékesítésben járatlan agilis, fiatal srá­cokból profi telefonos-értékesítőket képe­zek bankszakmába. Jövedelmi vállalkozó­ként 60 fix +150-500 E Ft jutalék. Csak pénzéhesek hívjanak. Érd.: ianos.hudak@citi.com, T.: 20/958-7481. Faberllc minőségi kozmetikumok ka­talógusos értékesítéséhez keresek csapatépítésben is jártas, dinamikus, dolgozni kívánó tanácsadókat, 25% ár­rés, 6-25% extra árengedmény. Tel.: 30/915-6075. ^ Nemzetközi konszern magyarországi vállalata keres I kivágó, mélyhúzó szerszámok javítására, karbantartására. Elvárásaink:»szakképzettség * szakmai gyakorlat. Önéletrajzát a megjelenéstől számított két héten belül a következő címre várjuk: i ^ Impress Vaja Fémcsomagoló Kft. 4562 Vaja, Rohodi út 1-3. \ I I I I Felsőfokú végzettséggel rendelkező női munkatársakat keresünk irodai, adminisztrációs munkára. Feltételek: gyors és gépírói végzettség, 23-32 kor közötti hölgy, számítástechnikai isme- ret, jó megjelenés. Tel.: 42/400-797. Fodrász szalonomba kozmetikust, műköröm építőt azonnali kezdéssel keresek. Kialakult vendégkör van. Ugyanitt fodrászt saját vendégkörrel keresek. Érd.: Nyíregyháza, Váci M. 15, Tel.: 20/9180-916, 42/460-071. ______________________ Fodrász váltótársat keresek. Tel.: 20/9158766______________________ Gyakorlattal rendelkező környezetvé­delmi mérnököt keresek főiskolai vagy egyetemi végzettséggel. Tel.: 20/577-0056. _____________________ Gyakorlattal rendelkező szakképzett óvodapedagógust keresünk egész na­pos állásra Nyíregyházán! Tel.: 70/3818104______________________ Hollandiába keresek angolul beszélő gyorséttermi személyzetet. Németor­szágba asztalosokat, vasbetonsz­erelőket, hegesztőket, csőszerelőket, CNC -esztergályosokat. Ausztriába né­metül beszélő vendéglátósokat. Íror­szágba bárszemélyzetet, henteseket. Angliába kamionsofőröket Érd.: www.reisch.hu, Tel.: 46/543-206, 70/603-2002. _____________________ irodai munkakörbe női munkatársat keresünk azonnali kezdéssel. Tel.: 30/660-1094. __________________ Jó kommunikációs képességgel ren­delkező, nő munkatársakat keresünk irodai munkára, 35 éves korig. Tel.: 42/400-797. ________________ Jó tárgyalókészségű, alapfokú számí­tógépes ismeretekkel rendelkező mun­katársat keresünk. Ügyfélszolgálati és nyomdaipari szakismeret előnyt jelent Érd.: 9-17 óra között, Tel.: 30/436-7985. Kótaj és környéke munkahelyekre ke­resek lakatos munkára szakmunkást vagy betanított munkást. Tel.: 30/6378216. _________________ MÁV állomáshoz új sörözőbe női puF tost felveszek. Tel.: 20/9708571. Mellékállás, otthoni néhány órás el- foglaltság. Tel.: 70/7798867. Minimum érettségivel rendelkező jelen­tkezőket várok hitel + biztosítási, pénz­ügyi tanácsadó, mobilbankár jellegű munkára Nyíregyháza, Rakamaz, Gávavencsellő, Nagykálló térségéből. Vállalkozói rendszer. Érd.: belakissl3@t­online-hu, Tel.: 30/525-3285. _________ Móri gyárba betanított dolgozókat ke­resünk 3 szakos munkarendben. Amit biztosítunk: 450 Ft bruttó órabér + ál­lami szakpótlék, 5000 Ft-os étkezési utalvány. Albérleti hozzájárulás vagy szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: 34/304-134, 20/537-1079, 20/537-0963, H-P.: 9-18 h-ig.. Munkatársakat keresünk Komárom­ba operátori munkakörbe. Szállást, melegétkezést, utazást biztosítunk. Érd: munkanapokon: 8-16 óráig. Tel.: 52/501845, 30/817-1632. _________ Nappali tagozatos diákok figyelem, debreceni változatos munkale­hetőségek, Joker diák iroda Debrecen­ben, Péterfia utca 1-7, tetőtér 4, Tanítóképző főiskola, a Plázával szem­ben. Érd.: jokerdiak@t-online.hu, Tel.: 52/451-999, 52/518-589. __________ Nappali tagozatos diákok, figyelem! Debreceni, változatos munkale­hetőségek. Érd.: Joker-diák Iroda, Deb­recen, Péterfia u. 1-7, (Tanítóképző Főiskola, tetőtér 4., a Plazával szem­ben). Érd.: joker.diak@t-online.hu, Tel.: 52/451-999, 52/518-589. __________ Nyírbátori munkavégzésre keresünk különállóan dolgozni tudó lakatosokat, C02 hegesztő gyakorlattal, illetve pne­umatikus és hidraulikus gépszerelő­ket, gépésztechnikus végzettséggel kiemelkedő kereset, támogatott uta- zás. Tel.: 52/316-242, 30/606-2212. Nyíregyháza, Korzó Uzletház keres szak illetve betanított kőműves és fes- tő munkásokat. Tel.: 70/533-2977. Pékségbe női eladót és 6 órába kisegítőt, takarítót felveszünk. Tel.: 30/8537-995. Nyíregyháza területére 2040 év kö­zötti, saját autóval rendelkező területi képviselőt keresünk ebéd kiszállításá­ra! Jó kereseti lehetőség gyakorlat előny! Tel.: 20/7718069 ____________ Nyíregyházi irodánkba mérlegképes könyvelőt keresünk angol nyelvtudás­sal, könyvelési és irodavezetői felada­tok ellátására. Önéletrajzokat az e-ma- il címre kérjük elküldeni. Érd.: kezkerk- ft@tonline.hu, Tel.: 30/288-7905. Nyíregyházi pizzériába keresünk pé­ket, cukrászt, pizza szakácsot és me­legkonyhai szakácsot különféle terüle­tekre. Tel.: 42/506-506._____________ Önállóan dolgozni tudó víz, gáz, fűtés- szerelőt felveszek. Tel.: 70/3128582. Sofőri, targoncás, raktárosi, takarítói, babysitter, gyári és segédmunkákat ajánlunk Angliában magas kereseti lehetőséggel. Tel.: 70/280-9229. Spanyolországi, teljesítménybéres na­rancsszedés októberi kezdéssel. Érd.: www.angolinfo.hu, Tel.: 30/564-0270. Svájcba erotikus munkára megbízható lányokat keresek teljes diszkrécióval, munkavállalási engedéllyel, szállás, fénykép, reklám ingyen, nagyon kor­rekt feltételek, üzenetre, hívásra visz- szahívunk, bevezetett, gyönyörű, nagy forgalmú helyek. Tel.: 70/2244467. Számítógépes ismerettel, kereskedel­mi végzettséggel, fiatal, nem dohányzó munkaerőt alkalmaznék, gyakorlat előny. „Dolgozni akarok 300717” jel­igére az Apró nyíregyházi hirde­tőirodájába________________________ Szlovákul beszélő pályakezdőt kere­sünk gépalkatrész kereskedésbe nyír­egyházi munkahelyre. Jelentkezni sze­mélyesen munkaidőben. Érd.: Nyíregy­háza, Tokaji u. 4/B. Szeretnél a wellness iparban dolgoz­ni? A világ vezető wellness vállalata megkezdte tevékenységét térségünk­ben, keresünk célorientált embereket, akik nem félnek a teljesítmény centri­kusságtól. Tel.: 70/318-7787. _______ Tanárképző főiskolán, bevezetett, szépségszalonban bevezetett üzlet­rész, fodrásznak kiadó. Tel.: 20/9167-980. _____________________ Tapasztalt szaxofonos zenekart keres. Tel.: 30/4608612. _________________ Telemarketing cég keres telefonos operátorokat nyíregyházi telephelyre, rugalmas munkaidő, fiatal csapat, jó kereseti lehetőség, diákok jelentkezé­sét is várjuk. Tel.: 1/889-3093. ______ Üzletkötő Uj termékek ismertetése, forgalmazására keresek embereket. Rész SZABOLCSSZATMÁR-BEREG Ke­reskedelem - Értékesítés Tel.: 30/205-5040______________________ Van egy új szakma, amely tőlünk nyu­gatabbra legalább olyan megbecsülés­nek örvend, mint nálunk az orvosi vagy az ügyvédi hivatás. Művelői 500 euro/óra adnak szaktanácsot. Ez a szakma, amely Magyarországon még újnak számít, de már most az egyik legjobban jövedelmező terület. Ön is megtanulhatja, amennyiben felsőfokú végzettsége van. Kollégáink átlagkere­sete már a tanulás időszakában is el­éri a 400-500 E Ft-ot. Időpont egyezte­tés a következő telefonszámon. Tel.: 30/5579842. _____________________ Vezető kvalitással rendelkező szakem­bereknek rövid határidővel pályázatot hirdet Magyarország vezető szakta­nácsadó szervezete Uniós bérezéssel. Tel.: 70/4548068 _________________ MUNKAHELYET KERES Üzletemberek! 39 éves, angolul beszélő, külföldi referenciákkal ren­delkező megbízható férfi személyi sofőri, vagy bármilyen állást keres. 20/9434307. 116323 HIRDETÉSEK f DOB-HÚS Kft. Tiszavasvárl sertésvágóhíd felvételt hirdet I az alábbi munkakörökbe, akár azonnali kezdéssel: ■ I • vágóüzemi gyakorlatban jártas hentes szakmunkás, J | • csontozásban, darabolásban jártas szakmunkás. 1 S ^ Jelentkezni 30/217-4099 számon lehet. ^9 V 4 K

Next

/
Thumbnails
Contents