Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-22 / 222. szám
2007. szeptember 22., szombat KIÜT • » ***. * MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Robbantással fenyegetőzött. A parlament felrobbantásával fenyegetőzött férfi telefonálót fél nap, azaz 12 óra alatt elfogták a nyomozók, mégpedig a híváshoz használt feltöltőkártya segítségével. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár három évet is kaphat. Az Astoriánál ünnepelnek Budapest (FH) - Ismét az Astoriánál tartja ünnepi megemlékezését október 23-án a Fidesz. A legnagyobb ellenzéki párt ezt pénteken bejelentette az illetékes szervnél is - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Fidesz. Tavaly ugyanezen a helyszínen ünnepeltek, akkor azonban a résztvevők egy része összekeveredett a rendőrökkel összecsapó kormányellenes tüntetőkkel. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapi- tányság szóvivője egyelőre nem árulta el, hogy a bejelentést tudomásul vették-e. Annyit mondott, hogy a gyülekezési törvény értelmében egy rendezvényt a tervezett időpont előtt három nappal kell bejelenteni. Októberi döntés Budapest (FH) - Az Alkotmánybíróság szeptember végén, 24-25-én folytatja több népszavazási ügy tárgyalását, de a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről várhatóan csak október közepén vagy a hónap második felében határoznak - mondta Sereg András, a taláros testület szóvivője. A hétfői és keddi ülésén várhatóan döntenek az OVB határozatáról, amelyben megtagadták a Honfoglalás 2000 Egyesület országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Zuschlag János bilincsben (Fotó: mti) Előzetesben a politikus Budapest (FH) - Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság (bár még nem jogerősen) pénteken Zuschlag Jánost. A szocialista politikust az ügyészség szerdán vette őrizetbe. Bilinccsel a kezén, vezetőláncon hozták a Szegedi Városi Bíróságra Zuschlag Jánost. A politikus pénteken a Szegedi Városi Bíróság folyosóján az újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy nem követett el semmit, „nincs Zuschlag- ügy”. A bíró percek alatt döntött a letartóztatásról, ez azt jelenti, a politikus nem tett vallomást. Xf tET kmtippek szon.hu •Zuschlag ügye a Terror Háza előtt (PDF, 130 kB) ElOSZOR! www.szon.hu Q\ helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel Qf képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot & teret kapnak a vélemények a a leggyorsabb tájékozódási lehetőség ClW ÉKN-INTERIÚ: Káka Jánossal, az SZDSZ elnökével ■ A liberális szavazótábor érti... kozom, hogy most vajon hogyan alakulnak ezek a szimpátiaindexek. Egyetlen feladatom van, hogy erősítsem a liberális pártot. Minden erőmmel ezen dolgozom és ezen is fogok dolgozni. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy „A liberális gondolkodást és értékeket az SZDSZ képviseli a magyar politika palettáján." (Fotó: ÉKN) ■ Az SZDSZ elnöke abban bízik, hogy 2010- ben többen szavaznak rájuk, mint 2006-ban. Szabados Gábor gabor.szabados@inform.hu Miskolc (ÉKN) - Az Észak- Magyarország szerkesztőségében járt Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetsége elnöke, gazdasági és közlekedési miniszter, akit mindenekelőtt pártelnöki minőségében kérdeztünk interjúnkban. ÉKN: Nem gondolja elnök úr, hogy a liberális, illetve potencálisan liberális szavazók számára rossz üzenet, hogy lemond a miniszteri posztról? Kóka János: A gazdasági és közlekedési tárca irányítása az egyik legfontosabb kormányzati feladat, a liberális politika fontos részét valósítjuk meg a GKM-ben. A 2008- as költségvetés elfogadásával azonban a ciklus irányadó döntései megszületnek. Ezután úgy tudok többet tenni a liberális pártért, ha a közigazgatási feladatokat hátrahagyva az SZDSZ építésére és stratégiájának érvényesítésére koncentrálok. A minisztérium folytatja a megkezdett, liberális gazdaságpolitikát, de immár egy főállású pártelnök által vezetett SZDSZ biztosítja ehhez a politikai támogatást. ÉKN: Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek között nagyobb azok aránya, akik Fodor Gábort szívesebben látnák a pártelnöki poszton, mint azoké, akik önt. Mit szól ehhez? Kóka János: Ne feledjük, egy olyan „közvéleménykutatásról” kérdez, amitől a hivatkozott készítője meg aznap közleményben határolódott el. Nem érdekel, ki kampányol torzított adatokkal, így nem lehet ártani az SZDSZ-nek. Volt egy valódi megméretés, az SZDSZ tisztújító küldött- gyűlése, melyből, bár csekély különbséggel, de győztesként kerültem ki. Nem azzal foglalFodor Gábor sikeres környezetvédelmi miniszter. ÉKN: Mit tesz annak érdekében, hogy a Szabad Demokraták Szövetségére legalább olyan arányban szavazzanak a következő választásokon, mint legutóbb? Kóka János: Én abban bízom, hogy nemcsak annyian, hanem sokkal többen szavaznak ránk, mint 2006-ban. Az érveim egyszerűek: a liberális gondolkodást és értékeket az SZDSZ képviseli a magyar politika palettáján. A törzsszavazatokon túlmutató választási eredményhez meg kell értetnünk a közel 20 százaléknyi liberális gondolkodású emberrel, hogy van egy párt, amelyik az ő értékrendjüket képviseli. Ezen felül az a dolgunk, hogy nyilvánvalóvá tegyük: az SZDSZ dolgozott, végrehajtotta programját, és nem hiába vállalt kockázatot a reformok vezetésével. ÉKN: A koalíció megítélése negatív. Kóka János: Míg a szocialistáknak jelentős népszerűségvesztéssel kell szembenézniük, addig a liberális szavazótábor érti, hogy miért kell reformokat csinálni. Ezért van, hogy pontosan ott állunk népszerűségben, mint korábban. Nem lehet más szerepe egy liberális pártnak a kormányon belül, mint a reformok folytatásának ösztönzése. A magyar politikának túl kell jutnia a serdülőkorán, amikor a népszerűség keresése jelöli ki az irányokat. Persze van sok minden, amiben fejlődnünk kell. Nem sikerült például a vidéki Magyarországnak a liberális mondanivalót hatékonyan közvetíteni. ÉKN: Ide tartozik Drávapis- ki polgármesterének a szándéka, hogy miként korábban Baranyában, most több megyében is tagokat kíván toborozni az SZDSZ-nek? Kóka János: Nem SZDSZ-tag, nincs felhatalmazása. ÉKN: Nem árthat önöknek? A baranyai tagtoborzással jókora botrányt kavart párton belül. Kóka János: Erélyesen fel fogunk lépni, ha bárki az SZDSZ érdekeit sérti. ÉKN: Hol tartanak a szocialistákkal folytatott egyeztetésben a több-biztosítós modellről? Kóka János: Azt valószínűsítem, hogy lesz megállapodás. Egyet azonban nagyon fontosnak tartok leszögezni: végtelenül hamis az az ellenzéki beállítás, amely azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy majd több járulékot kell fizetni, és egyesek kiszorulhatnak az ellátásból. Olyan egészségügyi rendszeren dolgozunk, ahol a járulékszint nem emelkedik, és senki nem esik ki az ellátási körből. Ellenben mindenki számára javul az egészségügyi ellátás színvonala és hozzáférhetősége. Ez vezérel bennünket. ÉKN: Elképzelhetők-e előrehozott választások? Kóka János: Egy ellenzéki párt szokásos ambíciója, hogy minél hamarabb szeretne újabb esélyt kapni. Én úgy látom, hogy Orbán Viktor még a 2010-es győzelmi lehetőségét is épp ezekben a hónapokban játssza el. És nem elsősorban a politikájával, hanem a programnélküliségével, a radikálisok felé való kikacsintással. ÉKN: Mit tudhatni az utódról? Az önt váltó miniszterről? Kóka János: Az év vége felé megteszem a javaslatomat az SZDSZ Ügyvivő Testületének. Olyan javaslatot fogok tenni, amit a testület minden bizonnyal támogatni fog. Olyan utódom lesz, aki maradéktalanul végrehajtja azt a liberális gazdaságpolitikát, amit célul tűztünk ki a minisztériumban. K.IW kmf/ppe/r.szon.hu • SZDSZ-alapszabály (PDF, 1.0 MB) „Csalódást okoztak..." ■ Gyurcsány csalódottságának adott hangot, amiért megerősíttettek a Benes-dekrétumok. Budapest, Pozsony (FH) - Gyurcsány Ferenc pénteken csalódottságának adott hangot, amiért a pozsonyi parlament csütörtökön a Benes- dekrétumok megerősítéséről döntött. A miniszterelnök minderről telefonon tájékoztatta szlovák kollégáját, HÁTTÉR A dokumentumot Eduard Benes csehszlovák elnök adta ki. A felvidéki magyarságot legjobban az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma érintette: automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Lehetővé tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, ezeket pedig csehek és szlovákok kapták meg. A lakosság- csere keretében több mint 75 ezer felvidéki magyarnak kellett elhagynia szülőföldjét. Robert Ficót - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A beszélgetést Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, és a döntéssel kapcsolatos kormányzati szándékokról kérdezte partnerét. Robert Fico belpolitikai okokkal magyarázta a határozatot. Gyurcsány Ferenc jelezte: a magyar kormány az Európai Unió és a jószomszédi kapcsolatok elveivel ellentétesnek tartja a szlovák parlament határozatát. Foglaljon állást Nagy meglepetéssel fogadta a szlovák házelnök azokat az állásfoglalásokat, amelyeket a magyar Országgyűlés képviselői fogalmaztak meg a Benes-dekrétumokat megerősítő pozsonyi parlamenti határozattal kapcsolatban. Pavol Paska úgy vélekedik: az ügyben nyilatkozó magyar képviselők valószínűleg nem ismerik pontosan a határozat szövegét. Paska azt javasolja: szenteljenek teret annak megvilágítására, hogy az elfogadott dokumentum nem a szlovákiai magyarok és nem a szlovák-magyar viszony elleni támadás. Új védőrendszert építenek Csernobilban A csernobili reaktor felrobbanása - mely a világ eddigi legnagyobb nukleáris katasztrófája volt - még mindig súlyos károkat okoz a környezetnek. Most azt tervezik, hogy új védőépületet húznak a meglévő szarkofág fölé. A 3-as reaktor épülete Csernobil ___A 4-es reaktor —— w épülete B TurbinaTÍ C > j terein ■ 1986. április 26.: Az erőmű négyes blokkjában robbanás történt, melyben az épület jelentős része megsemmisült. A ka tasztrófa és a keletkező nukleáris felhő legalább 4000 ember életét követelte. biztonsági a világ legnagyobb moz- építménye lesz. Szarkofág: A katasztrófa után építették a 4-es reaktor köré. A káros sugárzás 95 százalékát tartja fogva, de hatékonysága romlik. ■ Új biztonsági burkolat: A tervek szerint megoldást jelenthet a következő 100 évre. Átmérő: 275 m Magyasság: 150 m 150 m A biztonsági burkolatot azonos elemből össze távol a reaktortól. A többrétegű burkolattal ellátott építményt összeszerelése után tolják az erőmű fölé, mely teljesen körülveszi majd az épületeket és a szarkofágot is. ■ Április 26.-május 9 Helikopterek több ezer tonna homokot és ólmot dobtak le a Ián gok közé ReaktorA másik három reaktort ben állították le.