Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-18 / 218. szám
18316 2007. szeptember 18., kedd KELET SZOLGÁLTATÁS /13 * III. 21.-IV. 20. _____ Vegye végre észre, hogy amibe ön most bele akar fogni, nagyon veszélyes vállalkozás, mi több, eleve kudarcra van ítélve. Hallgasson most kivételesen azokra, akik le akarják beszélni! IV. 21.-V. 20. ______________ Próbáljon meg változtatni a jelenlegi magatartásán, ha jót akar magának és a partnerének. Mindkettőjük számára rossz lehet ugyanis, ha azon az úton akar tovább menni, amelyen elindult. V. 21.-VI. 21. Ha nem ül továbbra is ölbe tett kézzel, hanem ön is megpróbál valamit tenni a saját érdekében, akkor az sikerülni is fog. Addig azonban, amíg erre rájön, lustálkodással telik az idő. VI. 22.-VII. 22. ___________________ Már régen nem haragszik arra az illetőre, aki még mindig tart öntől. Próbáljon meg őszintén elbeszélgetni vele, mert lehet, nogy az ön kissé hűvös, kimért magatartása okoz neki gondot. VII. 23.—Vlll.^23, ____ ______ Elégedjen meg most annyival, amennyit kap az élettől, illetve a partnerétől. Ha túl sokra vágyik, könnyen ráfizethet, ugyanis még annyi sem jut majd önnek, amennyi pedig megilletné. Vili. 24.-0C 23. ____ Nem érdemes olyan dolgokon idegeskedni, amelyeket akkor sem tud majd megoldani, ha mindent latba vet. A legokosabb, ha belenyugszik a megváltoztathatatlanba, és új kihívások után néz. IX. 24.-X. 23. Várjon még egy kicsit, ne siessen el semmit. A párjával iqyekez- zen minél hamarabb rendezni a kapcsolatát, ugyanis addig szinte semmi sem fog sikerülni önnek, amíg meg nem nyugszik. X. 24.-XI. 22. ____________________ Vegye figyelembe a másik kívánságát is, ne legyen annyira önző, hogy mindent csak saját magának akar megszerezni. Ha most nem sikerül dűlőre vinnie egy ügyet nehéz lesz a helyzete. XI. 23.-XII. 21. _____ _____ Ne várakoztassa azokat akik önre kiváncsiak. Hívja őket az ott- honába, esetleg egy meghitt helyen találkozzanak, de ne rázza le őket mert annak "beláthatatlan Következményei lehetnek. XII. 22.H. 20. Most fordulhat a kocka, és önnek minden sikerülhet, amit csak szeretne. Ne bízza el azonban magát ugyanis tapasztalhatta a saját bőrén, milyen a csalódás, amikor sokat hitt magáról. L^IHI.^O. ____ ________ Ha továbbra is olyan makacsul köti az ebet a karóhoz, mint azt eddig tette, ne vágón túl sokat a partnerétől. Előbb-utóbb megunja a szeszélyeit és sarkon fordul. Akkor már késő lesz. II. 21 .—III. 20. Önnek mindenben igaza van, ám nagyon rosszul áll hozzá azok- hoz a dolgokhoz, amiktől függ a további karrierje. Nem igazán tudja magát adminisztrálni; szüksége lenne egy menedzserre. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kiss-Takács Bélát. Tel: 42/501-510/4232, 06-20/480-1623 e-mail: bela.kiss@kelet.szon.hu Kim 9 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. A megfejtéseket szeptember 28-ig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel a hat rejtvény számát, a Kelet-Ma- gyarország-logót is, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési elmünk: Kelet-Magyar- ország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa György U. 4-6. 4400 Pf. 25 IM0K Kenő, 2007. szeptember 16.: 5, 7, 8, 17, 21, 24, 25, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 46, 52, 56, 59, 66, 75, 78. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. NYEREMÉNYEK Ötös lottó, 37. hét 5 találatos nem volt. A 4 találatos 1 939 723, a 3 találatos 16 935, a 2 találatos 1082 forintot ér. Joker telitalálatos nem volt. Hatos lottó, 37. hét 6 találatos nem volt. Az 5 találatos 191 507, a 4 találatos 4 236, a 3 találatos 918 forintot ér. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. ÜGYELETEK ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/465-666 és a 42/402-377. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Állandó gyógyszer- tári ügyeletet a Korona Gyógyszertér Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt tart. ________ Mentók: 104. Tűzoltók: 105, Rendőrség: 107, A VOLAN-információ: 42/598-177 UTINFORM: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB segélyhiVószáma: 188 MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. A T-Com-tudakoz6: 198. A hibabejelentő: 194 Nyírségvíz Rt., ivóvíz: 310-456. Szennyvíz: 430-004 ____________________________ Nyírtávhö Kft.: 451-644 ________________ TIGAZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764 _______________________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 ___________________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Magép Velünk spórolhat. Sokat! Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 áb KELET maqvarorszAq Megfejtendő: Samuel Butler angol író gondolata. CSEKÉLYSÉG, SEMMISÉG c: HOMOK "TESZI" A HOMOKÓRÁBAN NULLANULLA r BÉKAFAJTA FORDUL MIKORON L TÁVIRATI IRODÁNK RÉGI SÚLY A MEGFEJTÉS 3. RÉSZE SEBEN KÉPZŐDIK TUDOMÁNYÁG AGY LÓ MONDJA ARANKA, BECÉZVE ...-LENG T DULEDEZ- Nl KEZD! TÍZ, ANGOLUL 2. FÉS; KITORT ABLAKOT JAVÍT FRISS POHARA TÖLT PÁPÁK NEVE “T“ r AMEGF. 1. RÉSZE PÁROSÁN MEGY! TEPSIT ZSÍROZ ...-DEFRANCE AMEGF. 2. RÉSZE HlM NÉGYLÁBÚ TONNA JELE "HTNEDV HOZZÁKEZD KÖNNYEBB. SÉG RÓMAI NÉGYES nr KETTÓS BETŰ NYELVTANI FOGALOM ~T~ VESZPRÉM MEGYEI KÖZSÉG UTJEL LENGYEL [RÓ VOLT KÜRTJE ARGENTINA, RÖVIDEN IGEKÉ^ZÖ SZÓTOLDALÉK BECSBEN VAN! ~T~ ÁBÉCÉ KEZDETE FÖZELÉKNCMÉNY NÁTRIUM VEGYJELE KÖZSÉG _149221_ 4|2 VÉGÁLLOMÁS, RÖV. RIBONUKLEINSAV LEIj^SA PINCÉBE ANGOL NŐI NÉV OXIGÉN VEGYJELE LANGYOS, tűpheíö URÁN ARRA SZÄNT ÖSSZEG S^E B á NAP kel: 06:09 nyugszik: 18:36 OMlátBS EMÍRRIBI.XÍS 29 °C tBkb 14 °C Ma is meleg, delek'!! ismét napos, száraz idő lesz, de délután és éjszaka erősen záporos idő várható, heves zivatar- foltokkal. Erős, gyakran viharos szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra 26 lók köré emelkedik, szerda reggelre 10 fok köré süllyed. LEVROfttlENNYEIRTTSftffi Az egészségügyi határérték kb. 15-20%-a. http/idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! Ei.ftlElEi.lftS A Nyírségben ma délutánig napos, száraz, meleg idő lesz, de délután beborul és egyre több eső esik. Kste és az éjszaka első felében igen sok eső esik. Heves zivatarfoltok várhatok. Erős, gyakran viharos szel fúj. A szel iránya napközben dél-délnyugati lesz. Éjszaka északnyugatira véhezik, de alig gyengül. A jellemző hőmérséklet délutánra 25 fok köré emelkedik, szerda reggelre 10 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szerdán, csütörtökön a napos idő ellenére már országszerte jelentős lehűlés valószínű. Péntektől vasárnapig viszonl előreláthatólag isméi emelkedik a hőmérséklet. Szerda: 10,15 *C napos Csütörtök: 4,15 °C derült _ Péntek: 4,18 *C derült .J/Qü_ Szombat: 5, 20 °C napos Vasárnap: 6, 21 “C derült A Készíttette: zones Az előrejelzés bizonytalansága: szombatig „KICSI” Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: i EM8 a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zone8.hu). EWS ÉVFORDULÓ ASBÓTH JÓZSEF 90 éve Szombathelyen született a teniszező, edző. Legnagyobb sikerét Párizsban, a Roland Garros, a nemhivatalos salakpályás világbajnokság egyéni számának megnyerésével érte el 1947-ben, és ugyanott Körmöczy Zsuzsával a vegyespárosban harmadik helyezett lett. NÉVNAP DIÁNA, JÓZSEF, AMBRUS VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -127 cm, apadó, a mederteltség 14%, vízhőfok 13 C-fok; Vásárosnaménynál 31 cm, apadó, 23%, 11,8 C-fok; Záhonynál -3 cm, apadó, 31%, 13,6 C-fok; Dombodnál 204 cm, apadó, 41%, 12,2 C-fok; Tiszabercel- nél 365, apadó, 51%; a SZAMOS Csengéméi 16 cm, áradó, 18%, 13,8 C-fok; a KRASZNA Ágerdőnél 142 cm, apadó, 27%, 14,6 C-fok, a TÚR Garbóiénál -68 cm, apadó, 11%, 13,6 C-fok. VÍllftMÉRSÉKLETEI Duna 12-14’C Tisza 13-17 °C Balaton 16 “C Velenceí-tó 16 ’C Fertő 15 °C POLLIM Parlagfű magas Penészgombák magas Libatop közepes Csalán közepes Bangkok 32 "C Buenos Aires 17 °C Los Angeles 25 “C Miami 31 °C Moszkva 17 °C New York 22 “C Peking 19 “C TRAFF1PAX Nyíregyháza belterülete, 41-es számú főútvonal. 100%-ig bioélelmiszerekből készült ételek1 Étkezés, utalványokat elfogadunk! (Sodexho, Ticket Restaurant) Nyháza, Bujtos u. 27. Tel.: 42/402-306. Fax: 42/402-628 ÉTTEREM / RESTAURANT Nyíregyháza, Lujza u. 13/B www.stellarose.hu 42/460-060 Menükiszállítas mar 520 Ft-tol! Szeptember 18., kedd: Grízgombócleves Vitalitás: Roston sült zöldfüszeres halfiié, burgonyapürével Normál: Töltött paprika Extra: Négysajtos csirkemell pennetésztával Mindennap A és B menü mellett ínyenc, fitness és vegetáriánus menükből választhat. Gy«fl«T SSE " Kertészleves A.: Burgonyafőzelék, fasírt B.: Zöldborsós sertésszelet, rizs Rendelés 9.30-ig: 06-30/690-4207 Helyben fogyasztásra 14 féle ételből választhat kedvező áronl Nyitva tartás: H-P-ig: 11.00-14.30-íg Nyháza, Szabadság tér 11. (Szakszervezetek haza) Borostyánk | Nyíri Fészek Étterem Nyháza, Ady Endre u. 4 Telefon: 461-438 etterem N. gom'bocleves A,: Párizsi s,szelet, héjas fűszeres burg., sav. B.; Körömpörkölt, főtt burgonya, sav. ^ C.: Sólett, füstölt hús, lőtt tojás / Étlap szerinti és menü kiszállítás. Hidegtálak készítése. Rendezvények lebonyolítása. Nyháza, Rákóczi u. 26. T: 42/310-916,20/444-7894 www.nylrlfeszek.hu Étel házhoz szállítás REKLÁMÁRON 14-21 óráig: Rántott hekk, pir. burg. 500 Ft Rántott gomba, pír. burgonya 450 Ft Rántott csirkemell, rizs 500 Ft Rántott s.szelet, rizs 450 Ft Brassói aprópecsenye 450 Ft Párizsi s.szelet, rizs 450 Ft Pacalpörkölt, nokedll 500 Ft Napi menü: Szeptember 18.. kedd Tarka zöldségleves A.: Rántott libamáj, burgonya B.: Sárgaborsó-főzelék, sertéspörkölt C.: Lecsós sertésszelet, rizs Menükiszállítás szombat, vasárnap is! Étiérem (<SW Terasz ;——----------Soproni Ászok 250-Wkorwr 200 Ft/korsó Kaiser w*hxm- 240 Ft/korsó Vörösbor«» kóla mrímFt i Hétfő: Kóstoljon palacsintát! Kedd: Fitness-nap Szerda: Csülök, csülök, csülök Csütörtök: Belsőségekből bőségesen Péntek-Szombat: Szereti Ön a halat? ízlett az étel? Holnap is gyere el! Egyedi étlappal, 20%-os árkedvezménnyel, hazai izekkel várjuk Kedves Vendégeinket szeptember 17. és szeptember 22. között 14 órától zárásig az ír Pub Sörözőben és hatalmas teraszán. Pénteken és szombaton nosztalgiaest élőzenével. A főiskolán, a teniszpályával szemben. Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. 42/444-474 ^oRONAH07^i Szeptember 18., kedd Májgaluskaleves A.: Töltött káposzta B.: Roston csirkemell, sajtmártással, burgonyapüré 42/409-300, 70/555-2138 RENDEZVÉNYSZERVEZÉS pMjiio Nyíregyháza, Kulcsár u. 1 1 GUSTO Szeptember 18., kedd Virslis gulyás A: Par.káp.főzelék, s.pörkölt (490 Ft) ; B: Zöldborsós s.szelet, rizs (490 Ft) j C: Szárnyas hússal töltött palacsinta rántva, rizs, tartár (520 Ft) Házhoz szállítás, menürendelés: 9.00 óráig! 42/408-508, 30/636-4800 www.prontopizza.hu hbI IRÁNY COLORADO ETTEREM MAI MENÜ: G®31 Szeptember 18., kedd Zöldséges karfiolleves A.: Bácskai rizseshús B.: Csirkepaprikás szarvacskatészta EBED HÁZHOZSZÁLLÍTÁS A legfinomabb házias ételek szállítója! Minden hétköznap 13 féle menüből álló étlapunkról választhat, és mi akár még aznap házhoz is szállítjuk! » Részletek és étlap: www.iranycolorado.hu D& 0o ffaaaaanroeihrmSjg TELEFON.: 444-200 • WWW.IRANYCOLORADO.hu HIRDETÉSEK KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szahomkelet sznn.hu>. Főszerkesztő-helyettes: Mán László imaH1g1kelet.5zon.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.tothBkelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varaaBkelet.szon.hu). Marketingvezető: Nagy Zsófia (zsofia.naovBkelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterjBkelel.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1480 forint, negyedévre 4380 forint, fél évre 8480 forint, egy évre 15 980 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethirdBkelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: keletBkelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25 Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dub0czkiBkelet.szon.hu). Megjelenés száma: 2007/218. www.informmedia.hu MATESZ •• print-audit