Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-13 / 214. szám
2007. szeptember 13., csütörtök KELET SPORT /10 Rakamaz: két osztállyal lejjebb sorolva Nyíregyháza (KM) - Az MLSZ főtitkárának indítványa alapján fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt eljárást folytattak le a Rakamaz Spartacus SE-vel szemben. A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának legfrissebb határozata értelmében a szóbanforgó egyesület felnőtt és valamennyi utánpótlás labdarúgócsapata a 2008-2009. bajnoki évben két osztállyal lejjebb, tehát a megyei másodosztályban nevezhet, illetve indulhat. Sőt, amennyiben akkor mégsem neveznek, akkor utána csak a bajnoki rendszer legalsó osztályában vehetnek részt. A határozat ellen 15 napon belül fellebbezhetnek az NB III. Ti- sza-csoport versenyrendezési bizottságánál. A több mint három évtizedes harmadosztályú rakamazi szereplés után furcsa szembesülni a történtekkel... * < i kmf/ppek szon.hu • Közelmúlt. Cikkek a témakörben, letölthető. (PDF, 52 kB) Hatot, hetet kaptak Nyíregyháza (KM) - Rossz idők járnak a nyíregyházi labdarúgóhölgyekre. Eltelt négy forduló az NB II-ből, és a Keleti csoportban sok sikerélményben nem volt részük. A Ferro Öntöde-NYKSC ezúttal hazai pályán kapott egy hetest a Veszprémtől, az egyetlen gólt Simon M. szerezte. Kiss Tibor edző csapata egy győzelemmel és három vereséggel a 12. helyen áll. Az újonc Nyíregyháza Spartacus egyelőre csak szokj a a másodosztály légkörét. Bonyhádon a házigazda összes (!) találatát Forray T. szerezte. A 6-1-es végeredményhez Máténé Imrik Zsuzsa járult hozzá, ő jegyezte a Szpari történetének első női gólját bajnokin. Női labdarúgó NB II. Keleti csoport, 4. forduló Ferro Öntöde-NYKSC-Veszprém Bonyhád-Nyíregyháza Spartacus 1-7 (0-5) 6-1 (2-0) LABDARÚGÓ MEGYEI IV. OSZTÁLY j j y j j j y-y -j -J j j j yy-yy y y -j -j y y y yy y-y yy-y y yy y y y y-y y y yy yy yy j y? Fehérgyarmati csoport:Ura-Hodász 1-1, Szamosszeg-Gyü- gye 3-2, Kántorjánosi-Rozsály 2-2, Fülesd-Hermánszeg 3-0, Szamosbecs-Géberjén 3-3, Nyírcsászári-Csengerújfalu 5-0. A bajnokság állása: 1. Nyírcsászári 4 3 19-2 ' 10 2. Hodász 4 3 110-6 10 3. Szamosbecs 4 2 214-8 8 4. Kántoriánosi 4 2 213-9 8 5. Fülesd 4 2 1 1 9-8 7 6. Ura 4 1 1 2 10-11 4 7. Rozsálv 4 1 1 2 9-11 4 8. Hermánszeq 4 1 1 2 9-12 4 9. Szamosszeq 4 1 1 2 7-10 4 10. Csenqerúifalu 4 13 12-14 3 11. Géberién 42 2 7-13 2 12. Gvüqve 41 3 6-11 1 Nyíregyházi csoport: Nyírkércs-Belegrád 5-1, Beszte- rec-Demecser-Borzsova 0-9, Biri-Frimex FC 3-1, Tiszavasvá- ri SK-Buj 10-1, Magy-Kemecse SE II 0-5, Nyírtelek Szabadidő SE-Tiszadada 2-1, Nagykálló II—Érpatak 3-2, Székely—Nyír- jákó 2-3. A bajnokság állása: 1. Nyírkércs 4 3 123-6 10 2. Tiszavasvári 4 3 119-5 10 3. Székelv 4 31 14-6 9 4. Kemecse II 4 31 12-5 9 5. Nyírtelek SZSE 4 31 12-6 9 6. Nyírjákó 4 31 12-10 9 7. D.-Borzsova 4 2 1 1 15-4 7 8. Maqy 4 2 1 1 11-6 7 9. Naqvkálló II 4 2 1 1 8-7 7 10. Tiszadada 1 4 1 1 2 8-8 4 11. Beleqrád 4 13 12-13 3 12. Biri 4 1 3 8-15 3 13. Érpatak 4 1 3 9-18 3 14. Beszterec 4 13 5-27 3 15. Frimex 44 2-15 I 16. Búj 3-22 Kunék küzdelme Medvéékkel ■ Hat megyei együttes lép színre a kézilabda NB ll-ben - pikáns meccs a nyitányon. Nyíregyháza (KM - K. T.) - A második vonalból önként, de nem dalolva „kiszálló” csapatok csatlakozásával népes megyei különítmény lép színre a hét végén rajtoló NB lies kézilabda-bajnokságban. A nőknél a Kállósemjén, Kölcsey DSE, Mátészalka trió hadakozik, míg férfivonalon a Fehérgyarmati VSE-Fevill, a Szalka, valamint a Tiszavas- vári indul csatába. Utóbbi három egyletnél jelentős mozgolódás volt tapasztalható - példának okául valamennyien új edzővel próbálnak, stílszerűen, nagyot .dobni. 99 .................................... Ha valóban összeültünk, odaérhetünk a dobogóra. Falcsik Miklós Kun László (8) nemcsak árnyékként követné az immár Sárospatakon szereplő Medve Róbertét (Fotó: Racskó Tibor) Különös pikantériát ad a nyitóforduló programjának, hogy a Mátészalka-Fehérgyarmat összecsapáson a házigazda frissen kinevezett trénere, Falcsik Miklós éppen a látogató kispadjáról állt fel a nyáron.- Érdekes lesz az biztos, bár jobban örültem volna, ha erre a meccsre később kerül sor, de ez nem kívánságműsor - formált véleményt Falcsik Miklós, a Mátészalka szakvezetője. - Egyelőre én kíHárom új edző Mint azt megpedzettük, Vasváriban immár Rontó Zsolt, Fehérgyarmaton pedig Csapos János játékos-edzőként irányítja csapatát. Két női együttesnél minden a régi: Hadobás István (Kölcsey) és Hanufer Sándor (Kállósemjén) ül változatlanul a kispadon, míg a Mátészalkát ezentúl Kosztyúné Huszák Erika gardírozza. váncsian várom, mire leszünk képesek, annyit azért megjegyeznék: mivel a fiúk dolgoznak, a gyakorlások időpontját nehéz úgy egyeztetni, hogy mindenkinek jó legyen. Éppen ezért rendszeres edzésmunkáról nem lehet beszélni, ugyanakkor a játékosok hozzáállásával elégedett vagyok. Ha valóban összeállunk, odaérhetünk a dobogóra, ugyanakkor érzésem szerint igazán esélye a Gyarmatnak, a Hajdúböszörménynek és a Medve Róberttel megerősített Sárospataknak lehet a bajnoki címre. KiliTkmf/ppeAr.szon.hu • Ez lesz. A nyitóforduló párosítása, letölthető. (PDF, 50 kB) Ünnepnapok a kisvárdai futballcsaládban ■ Az NB III. Tisza-cso- port újonca négy forduló után kilenc ponttal a második. Kisvárda (KM - L. T. L.) - „Hajrá fiúk! Hajrá fiúk! Veletek vagyunk, egy a cél. Hajrá fiúk! Hajrá fiúk! Egy győzelem mindent megér. Hajrá fiúk! Hajrá fiúk! Meg nem alkuszunk semmiért.” A Várda SE honlapján bárki meghallgathatja a Keleti Front indulóját, a kisvárdai futballcsapat bevonulózenéjét. Az együttes parádésan kezdte az NB III-as szezont, négy forduló után kilenc ponttal a második helyen várja a folytatást. Legutóbb a Mátészalka Kít I Tkmf/ppek.szon.hu • Mérleg. A Várda SE menetelése, letölthető. (PDF, 42 kB) otthonában hintettek egy ötöst.- Ellenfelünk addig veretlen volt és egyetlen gólt kapott. Nem ők játszottak gyengén, mi voltunk jók, idegenje................................................ Korai még sikertörténetről beszélni, h iszen négy forduló után vagyunk túl. Kocsis János ..........................................99 ben bárhol nagy fegyvertény 5-0-ra nyerni, főleg most Szálkán - fejtegette Kocsis János edző. - A családias légkörben keresendő a remek szereplés oka, imponáló a kapcsolat a vezetőség, a csapat és a szurkolótábor között. A meccs előtti és utáni nap kivételével mindennap van edzés, ahol odateszik magukat a játékosok, ott is látszik, mennyire éhesek a győzelemre. Korai még sikertörténetről beszélni, hiszen négy forduló után vagyunk túl. Most az a legfontosabb, hogy vasárnap nyerjünk a Hajdúnánás ellen. Póló, sál, bögre Kulcstartót, bögrét, sálat, pólót és sapkát is gyártottak a kisvárdai fanatikusok. Az egységes kemény mag ha kell, buszt bérel, példaértékű lelkesedéssel buzdítják a kedvenceket. Nem túlzás: a Várda SE tizenkettedik játékosa a közönsége. Ugyancsak a szalkaiakkal kapcsolatos információ, hogy nem csupán Falcsik Miklós számít friss „igazolásnak” - az ugyancsak a határ menti legénységtől érkező két játékos, Kun László és Kirvai János is a csapat szerelésébe bújt. Csúcstartó Kölcsey A női mezőnyben a nyíregyházi diákcsapat, már eddig is minden „országos csúcsot” megdöntve, immár 17. idényére készül a felnőtt NB Il-es mezőnyben. A tavalyi sikeres esztendőt szeretnék lekopíroz- ni a Hadobás-tanítványok. Ennek érdekében izzadtak a lányok a nyári edzőtáborban, napi háromszor és készülnek a hétvégi rajtra. Nem akárki lesz az ellenfél, a csoport egyik legmarkánsabb csapata, a jászberényi főiskolások vizitelnek a bujtosi szentélyben. A tavalyi keretből hiányzik majd az érettségizettek közül Czomba Éva és Soltész Lilla, illetve átmenetileg a vállsérüléssel bajlódó Takács Éva. A hagyományoknak megfelelően az új bajnokságra a csapatot saját anyagból, a kölcseys utánpótlásműhelyből frissítik, a tehetséges serdülőkorú újoncok bevetésével. j j yy . Caoportb.o.ita. Az NB II. Észak-keleti csoportjának mezőnye I Férfiak: Tiszavasvári, Fehérgyarmat, Mátészalka, Heves, Füzesabony, Balmazújváros, Sárospatak, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Nádudvar. ________ Nők: Kölcsey DSE, Mátészalka, Kállósemjén, Jászberény, Cegléd, Heves, Nádudvar, Ózd, Esztrerházy TFSE, Gyöngyös, Jászszentandrás. VIGYÁZZ RÁI J Já V'á ü J i/ jeV w' W vÁ/ — Kóbory Kamilla (5) LABDARÚGÓ MEGYEI III. OSZTÁLY Fehérgyarmati csoport (zárójelben az ifjúsági eredmények): Túristvándi-Milota 3-0 (3-2), Jánkmajtis-Kispalád 3-2 (1-0), Nagyar-Csegöld 2-2 (2-0), Szamossályi-Pátyod 1-1 (2-1), Kölese—Kisar 8-2 (14-0), Nagyszekeres-Cégénydá- nyád 10-0 (3-1). A felnőttbajnokság állása: 4 4 - - 20-2 12 Kisvárdai csoport (zárójelben az ifjúsági eredmények): Rétközberencs-Petneháza 1-2 (0-2), Gégény-Zsurk 9-0 (11-1), Tiszabezdéd-Tor- nyospálca 6-2 (2-1), Eperjeske-Tiszaszentmárton 2-0 (0—0), Nyírtass-Szabolcsveresmart 3-0 (1-2). A felnőtbbajnokság állása: 1. Nyírtass 4 4 - - 17-5 12 csencs 1-2 (0-3), Piricse-Nyírkáta 4-1 (3-3), Jármi-Őr 1-0 (1-0), Kisléta-Nyírgelse 3-1 (3—2). A felnőttbajnokság állása: 1. Máriapócs 4 4 - 19-7 12 2. Fábiánháza 4 3 1 12-5 10 3. Mérk 4 3 1 6-1 10 4. Jármi 3 1 5-2 10 2. Petneháza 4 12-5 12 5. Kisléta 2 29-5 8 Nyíregyházi csoport(zárójelben az ifi): Vasme- gyer-Tiszatelek 1-2 (6-5), Gávavencsellő-Nyírtu- ra 2-0 (4-1), Geszteréd-Bashalom 6-2 (1-1), Tiszadob-Nyírtét 1-2 (8-1), Nyírbogdány-Tiszaesz- lár 2-0 (3-1), Napkor-Ramocsaháza 6-1 (4-1). A felnöttbajnokság állása: 1. JjsztateJek 4 - - 12-4 n 2. Napkor 4" 3 T - 16-7 10 uuimttllllltlllllttlltutlttttllttt Jp: 1 Vásárosnaményi csopor; (zárójelben az ifjúsági eredmények): Gelénes-Lövőpetri 1-1 (2-8), Vit- ka-Nagyvarsány 1-4 (1-1), Tákos-Aranyosapáti 0-3 (1-2), Beregdaróc-Barabás 4-0 (1-4), Kisvar- sány-Jánd 3-1 (3-2). A felnőttbajnokság állása: 19-3 12 2. Kölese 4 3 118-5 10 3. Tiszabezdéd 4 3- 1 16-6 9 6. Piricse 4 2 2 11-8 6 3. Geszteréd 4 31 13-6 9 2. Naqvvarsánv 4 414-4 12 3. Túristvándi 4 3 17-2 10 4. Géqénv 4 2- 2 15-9 6 7. úr 4 1 2 1 3-3 5 4. Nyírboqdánv 4 31 8-4 9 3. Lövőpetri 4 2 1 1 6-4 7 4. Kispalád 4 2 2 8-9 6 5. Eperjeske 4 2- 2 8-7 6 8. Ököritófülpős 4 1 2 1 7-9 5 5. Gávavencsellő 4 2 1 1 5-5 7 4. Kisvarsánv 4 1 1 2 6-7 4 5. Kisar 4 2 2 10-13 6 6. Sz.veresmart 3 1 1 1 7-6 4 9. Encsencs 4 1 1 2 8-10 4 6. Nyírtura 4 22 8-7 6 5. Bereqdaróc 4 1 1 2 7-9 4 6. Jánkmajtis 4 1 2 1 5-5 5 7. Tornvospálca 4 1 1 2 8-13 4 10. Nvírboqát 4 1 1 2 7-15 4 7. Vasmeqver 4 1 1 2 8-7 4 6. Vitka 3 1 1 1 4-6 4 7. Milota 4 1 1 2 6-8 4 8. R.berencs 3 1- 2 5-6 3 11. Nvírqelse 4 1 3 6-8 3 8. Tiszaeszlár 4 1 1 2 7-9 4 7. Gelénes 445-5 4 8. Cseqöld 4 1 1 2 7-11 4 9. Kékese 3 1- 2 4-9 3 12. Nvírbéltek 4- 1 3 7-14 1 9. Bashalom 4 13 9-11 3 8. Jánd 4 13 7-16 3 9. Pátyod 4- 3 1 4-9 3 10. T.szentmárton 3 ■- 3 4-1313. Terem 4- 4 3-810. Nyírtét 4 13 4-9 3 9. Tákos 31 2 2-8 1 10. Szamossályi 4- 2 2 6-8 2 11. Zsurk 4- 4 4-2114. Nvírkáta 4 _ 4 3-1111. Ramocsaháza 4 13 3-10 3 10. Barabás 41 3 2-10 1 11. Naqvar 4- 2 2 4-8 2 Az ifjúsági bajnokság állása: Az ifjúsági bajnokság állása: 12. Tiszadob 44 2-16Az ifjúsági bajnokság állása: 12. Céqénvdánvád 4- 1 3 2-17 1 1. Petneháza 4 3 1 19-6 10 1. Encsencs 4 4 20-4 12 Az ifjúsági bajnokság állása: 1. Barabás 3 " .3 _ _ 10-4 9 Az ifjúsági bajnokság állása: 2. Géqénv 4 2 1 1 20-7 7 2. Máriapócs 4 3 1 14-8 10 1. Gávavencsellő 4 419-2 12 2. Aranyosapáti 4 31 9-8 9 1. Kölese 4 3 125-3 10 3. Sz.veresmart 3 2 1 14-8 7 3. Nvírbéltek 4 3 1 17-6 9 2. Tiszadob 4 3 115-5 10 3. Naqvvarsánv 4 2 212-7 8 2. Naqvszekeres 4 3 111-3 10 4. Eperjeske 4 2 1 1 6-9 7 4. Kisléta 4 3 1 12-6 9 3. Napkor 4 31 23-4 9 4. Kisvarsánv 3 2 19-3 7 3. Szamossálvi 4 3 1 9-6 9 5. Tiszabezdéd 4 2- 2 15-9 6 5. Nvírqelse 4 2 1 1 15-6 7 4. Ramocsaháza 4 31 21-7 9 5. Vitka 3 2 19-5 7 4. Naqyar 4 2 1 1 5-3 7 6. R.berencs 3 2 ~ 1 8-6 6 6. Mérk 4 2 2 16-10 6 5. Nvírboqdánv 4 31 11-6 9 6. Lövőpetri 4 22 19-9 6 5. Jánkmaitis 4 2 1 1 4-5 7 7. T.szentmárton 3 1 2 10-3 5 7. Fábiánháza 4 2 2 12-9 6 6. Nvírtura 4 22 8-10 6 7. Gelénes 4 1 1 2 9-16 4 6. Túristvándi 4 2 2 10-8 6 8. Kékese 3 1- 2 5-10 3 8. Nvírboqát 4 2 2 8-8 6 7. Tiszaeszlár 4 22 7-10 6 8. Tákos 3 _ 1 2 7-12 1 7. Milota 4 1 2 i 8-8 5 9. Nyírtass 4 1- 3 7-15 3 9. Jármi 4 2 2 5-12 6 8. Geszeréd 4 1 1 2 17-10 4 9. Bereqdaróc 4_ 4 5-14 _ 8. Cseqöld 4 1 2 1 3-4 5 10. Zsurk 4 1- 3 4-26 3 10. Piricse 4 1 2 1 15-16 5 9. Vasmeqver * 4 13 7-27 2 10. Jánd 4 _ _ 4 4-159. Céqénvdánvád 4 1 ~ 3 13-13 3 11. Tornvospálca 4- 4 8-1711. Őr 4 1 3 18-5 3 10. Bashalom 42 2 4-16 2 10. Pátyod 4 1 3 7-12 3 Mátészalkai csoport(zárójelben az ifi): Fábiánhá12. Nvírkáta 4- 2 2 7-15 2 . 11. Tiszatelek 44 5-17—0 sport,5M>n.hy11. Kispalád 4- 1 3 2-9 1 za-Ököritófülpös.41 (10-3), Nyírbéltek-Máraipócs 13. Terem 4 _ _ 4 4-1812. Nyírtét 44 5-2812. Kisar 4- 1 3 3-26 1 2-5 (2-5), Nyírbogát-Mérk 0-2 (2-0), Terem-En14. Ököritófülpős 4- 4 3-43* egy büntetőpont levonva ■