Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-12 / 213. szám

2007. szeptember 12., szerda UTAZÓ /9 Község a XIII. századból Nyíregyháza (KM) - Egyházasdaróc 1389 fős lakosú község, a 86-os úton, Körmendtől 9 kilométerre. Egy 1221-es oklevélben említik először Rádóc nevét. Nevében az Egyházas előtag 1580-ban jelenik meg. Látnivalói: kato­likus műemlék templom (Árpád-kori az 1200- as évekből), a református temploma 1787-ben épült, 1813-ban nyerte el mai klasszicista for­máját. I. és II. világháborús emlékmű. 2000- ben a millennium tiszteletére Szent István- szobor és park készült. Az 1894-ben épült Ros- ner-kastély ma szálloda. A sportolni vágyóknak is aranybánya a Velen­cei-tó (Fotó: amatőr) Egész évben Velencei-tó Nyíregyháza (KM) - A Velencei-tó nem­csak kiváló üdülő- és strandolóhely a nyári melegben, de egész évben fogadja a horgászo­kat, és délnyugati csücskében, a Dinnyési-fer- tő védett területén pedig a madarászokat. Ta­vasszal és ősszel a kirándulók, gyalogos turis­ták érkeznek ide, hogy megismerkedjenek a környék természeti és kulturális értékeivel. A tavat és a partján elterülő legrégibb telepü­lést egyaránt Velencének hívják. Katolikus temploma Hild József műve, előtte Nepomuki Szent János őrködik, de érdemes meglátogat­ni a kis kápolnát is. Az autópálya túloldalán a Bence-hegy szőlőskertjeit és pincéit őrzi vé­dőszentként Szent Orbán. A közeli Nadapon különleges látnivaló a szintezési ősjegy, a ha­zai magasságmérésekhez nélkülözhetetlen mérce. Érdekes köveket, különleges formájú gránitsziklákat a Sukoró közelében tett kirán­duláson is lelhetünk. A régi népi és a környe­zethez illő új lakóházak közül kimagasló re­formátus templomtól ma is belátható a pákoz- di csatamező, míg a Néprajzi-házban az egy­kori halászok életét ismerhetjük meg. A neve­zetes csata múzeumát és a centenáriumára ál­lított obeliszket a Mészeg-hegyen találjuk. Erdély, a kétarcú gyönyörűség! A Békás-szorosnál is csalogatják a turistákat ■ A határon való átju- tás zökkenőmentes és gyors, gondoltuk, meg­hódítjuk Erdélyt. Nyíregyháza (KM) - Jókora szelet történelmet, gyönyörű tájat, folklórt, egyszerű embe­reket és a turizmushoz felnö­vekedni akaró kedves vendég­látókat kap az, aki úgy dönt, Erdélyben tölt néhány napot. Pöfögő autók Csengersimánál léptük át a határt és Szatmárnémetiben máris megállót terveztünk. Látni akartuk az első nagyvá­rost, szükségünk volt némi he­lyi pénzre és tankolni is akar­tunk. Ám a Nyíregyházához hasonló lakosságszámú telepü­lés szépségét a szemét, a zsú­foltság, a pöfögő autók végelát­hatatlan sora, na meg a turis­ták átverésére szakosodott pénzváltók elhomályosították kicsit. Ám akik felül tudnak emelkedni ezen, feltétlenül nézzék meg a Vécsey-házat, azt az épületet, ahol 1711-ben aláír­ták a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét. Itt talál­ható Erdély egyik legszebb sze­cessziós épülete, a központban található, hajdani Pannónia Szálló, ami Lechner Ödön ter­vei alapján épült. Mivel már délutánra járt az idő, újabb pihenőt nem tervez­tünk. Mihamarabb szállásunk­ra akartunk érni, ami a barát­ságos Korondon volt. Én a te­lepülést a környék Szentendré­jének nevezném. Korond Har­gita megye egyik legnagyobb települése, egy kedves falucs­ka. A fazekasságáról ismert leginkább, a környékbelieknek ez lett a kenyérkereseti forrá­suk, mert a mezőgazdaság nem tudta eltartani az itt élőket. A főutcán ma is kirakodóvásárt tartanak naponta. A barátsá­gos üzletekben a kerámia- és fatárgyak széles választéka, használati eszközök, játékok arzenálja, emellett szőnyegek, szuvenírok kaphatók. Egy család panziójában fog­laltunk helyet, ami a később látottak alapján igazán kiváló választásnak bizonyult. A szo­bánk új volt, tiszta és barátsá­gos, a háziak mosolygósak. Az első napra a szokásos lát­nivalók megtekintését tervez­tük, aztán rájöttünk, Erdély et­től sokkal többet érdemel. Azért megnéztük a Gyükos-ta­vat, amiről azt érdemes tudni, hogy 1837 nyarán a Gyilkos­kő lejtőjéről lezúduló törmelék lecsúszása után keletkezett. A hordalék ugyanis elzárta a völ­gyet, amiben több patak egye­sült. A vízből kilátszó csonkok a völgyet eredetileg borító fe­nyőerdő maradványai. Mosolygós, ízes beszéd Természetesen elzarándokol­tunk a Medve-tóhoz is. Ez tu­lajdonképpen Szováta strandja, ami 1870-es évek környékén alakult ki, és nevét a formájá­ról - kiterített medvebőrhöz hasonlítják - kapta. Igazi für­dőtelep alakult itt ki, napjaink­ban egyre virágzik a település, a környezet egyre szépül, a szállodákat modernizálták, megteremtették a modern gyógyturizmus lehetőségét. Ám a turistalátványosságok mellett az életet is látni akar­tuk. Keresztül-kasul autóztunk a Fogarasi-havasokon, láttunk nagyon szegény falvakat, ko­csik mellett futó, kolduló gye­rekeket, cigánykaravánokat. A folyton szálló por, a kormos városok, a pöfögő Daciák so­ha nem múló látványától már majdnem vigasztalhatatlan vol­tam, amikor rábukkantunk Székelyföld gyöngyszemére, a magyarlakta Székelyudvar­helyre. Patyolattiszta városköz­pont, mosolygós, ízes beszédű eladók, csillogó portálú üzletek fogadják a látogatót. Innen mozdulni sem akartunk, csak néztük, élveztük az európai kö­rülményeket. A Csíki-medence látványa is lenyűgözött. A há­romszéki magyarok találkozó­ját tartották éppen, és nagyon büszke voltam magamra, hogy a búcsújáró helyiekhez hason­lóan magam is hetykén felka­paszkodtam a Perkő nevezetű magaslatra, az ünnepségek színhelyére. A hazaút során ízelítőt kap­tunk a lüktető nagyvárosok nappali zajából, bárhogy akar­tuk, Marosvásárhely, sem Ko­lozsvár dugóit nem tudtuk el­kerülni. Néhány napja csak ülepednek az emlékek. És foly­ton eszembe jut valami szép a pihenésből. Hol egy békés csor­da, hol egy mosolygós kis­leány, néha csak a csendesen csörgedező békés patak, vagy az eredeti székelykapuk sora. JKILETkmí/ppefr.szon.hu • Érdekességek. Tudnivalók Erdélyről le­tölthetők. (PDF, 65 kB) Nagyon sok helyen látni szé­kelykaput Aprócska múzeum A Gyilkos-tótól az út egye­nesen vezet a Keleti-Kárpá­tok legszebb szurdokvöl­gyéig, a Békás-szorosig. A szorosnak három fő része van, a Pokol kapuja, a Po­kol tornáca és a Pokol tor­ka. A földtörténeti középkor tengereiben lerakodott vas­tag mészkőréteget a víz váj­ta ki fentről lefelé, így kelet­kezett az 5 km hosszú, va­rázslatos szépségű szoros. Nevét a benne kanyargó Bé­kás folyóról kapta. Erdély­ben meglátogattuk Seges­várt is, ami a kisiskolások­nak is beszédes nevű telepü­lés. Az aprócska múzeum­ban Petőfi életének legfonto­sabb mozzanatait, az akko­ri kor legégetőbb problé­máit, a szabadságharc ese­ményeit, költőnk magánéle­tének főbb állomásait tekint­hetik meg kiállításon a láto­gatók. Juhász-kutat adományozott Nyíregyháza (KM) - Riese neve már a XIII. század elején szerepel Bolesló váci püs­pöknek a leleszi konvent részére tett ado­mánylevelében. 1920-tól járási székhely lett, mivel a trianoni békeszerződés aláírásával a korábbi járási székhely - Királyhelmec - az új Csehszlovák állam területére esett. Ettől az időponttól erősödött központi szerepe, s vált a Bodrogköz egyik meghatározó telepü­lésévé. Riese híres szülötte az 1873-ban szü­letett Zukor Adolph, aki a mozgókép-kultú­ra, a filmgyártás megteremtésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. 1928-ban adomá­nyozta a községnek a Juhász-kút szoborcso­portot, mely egy már nem működő artézi kút helyén áll. A település legrégebbi épüle­te az 1828-ban épült református templom. Eger belvárosa madártávlatból. (Fotó: magángyűjtemény) Kakaspörköltet kínálnak Pusztamérgesen Jófajta rizlinget rejt a hordó (Fotó: amatőr) ■ 1995 óta minden év szeptemberében meg­rendezik a tájjelleget őr­ző szüreti fesztivált. Nyíregyháza (KM) - Pusz­tamérges sík, homokos vidék. Szegedtől 45 kilométerre talál­ható kis falu Csongrád megyé­ben. Mindössze 118 lelket számláló kis település, ahol nagyarányú az idős, nyugdíjas­korú lakosok száma. A táj jelleget őrzi Fejlődése és az elért eredmé­nyei alapján vált ismertté a fa­lu hazánkban és határainkon túl egyaránt. Hazai és nemzet­közi elismerést bizonyító díja­kat tudhat magáénak ez a kis közösség: 1995-ben Európai Fa­lu felújítási díjat, 1996-ban Vi­rágos Magyarországért hirde­tett verseny I. helyezését, majd az ezt követő évben a Virágos Európáért elnevezésű európai megmérettetésben a III. helye­zést érték el. Esztétikus, ren­dezett, tiszta falu, megőrizve alföldi tájjellegét, igen sok lá­togatót vonz már évek óta. 1995 óta minden év szeptemberében megrendezik a tájjelleget őrző szüreti fesztivált és kakaspör- költfőző versenyt. Ezen a ren­dezvényen megünneplik a sző­lőtermés szüretelésének mun­kálatait, hiszen a község a riz- lingboráról vált híressé sok év­tizeddel ezelőtt. A jó hírnév megőrzésén ma is sokat fáradoznak a helyi bo­rosgazdák. Ezen a napon hin­ten ülve bejárhatja a települést az itt időző vendég, betérhet a borospincékbe, betekinthet a szüret és a szőlőfeldolgozás ha­gyományos munkálataiba, majd a nyitott otthonok udva­rán a lugas alatt ülve csipeget­het a termésből, miközben bő­séges ebéddel kínálja őt a falu­si vendégfogadásba bekapcso­lódó házigazda és háziasszony azzal a kakaspörkölttel, amely- lyel benevezett az aznapi ver­senybe. A főtéren népi kirako­dók, családi játékok, és termé­szetesen minden korosztálynak kellemes szórakozást biztosító programok várják a kíváncsis­kodókat. Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Kedvezmény Szüret! ^QUASTOR Törökország 09.19 7 éj, Hotel3*. FP, repülővel ...................69 900 Ft/fő/hét Rodosz 09.10. 7 éj, Hotel, FP, repülővel, Debrecenből. . . 92 900 Ft/fő/hét Korfu 09.09. 7 éj. Apartmanban, EN, repülővel .........................58 900 Ft/fő/hét Külön fizetendő: stomó biztosítás (1%). BBP (420 Ft/fő/nap), fakultativ programok Szeptemberben a transzfert és az illetéket ingyen adjuk! Nyíregyháza, Rákóczi út 1. Telefon: (42) 509 044 pénzügyek k. ingatlan Futazás Jsl telekom www.quaestor.hu HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents