Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-07 / 209. szám

2007. szeptember 7., péntek KELET FÓRUM /7 A KELET VIGYÁZ A GYEREKEKRE ..... (íi) Vigyázzunk tfEICT a gyerekekre! «CICI Szabó József (6) ANAP ELŐFIZETŐJE Szántó László Tiszavasvári (KM)- A Kelet-Magyaror- szág gazdag ajándék- csomagját ezúttal Szántó László nyugdí­jas pedagógus olvasónk nyerte. Előfize­tőnk elmondta: több mint 35 éve járatja a napilapot, amely felépítésében, tartal­mában és szerkesztésében is igazodik az olvasók igényeihez. Az újság több­ször is megújult, egyre dominánsabban jelennek meg az olvasók véleményei, kérései. A korán kelők sem panaszkod­hatnak, a Kelet már hajnalban megér­kezik a postaládákba.- Évek óta dolgozom egy Szorgalma­tos községről szóló könyv megírásán, ahol 38 évig tanítottam. Fontosnak tar­tom, hogy a megye valamennyi kistele­pülése is helyet kapjon a lapban. Az ol­vasók így betekintést nyerhetnek az ott élők mindennapjaiba, életébe. Kedvelem a neveléssel-oktatással foglalkozó íráso­kat, a hiteles és tárgyilagos tájékozta­tást, nejem és lányom a körkérdéseket, a Nézőpontot, a hét végi tematikus, a Fórum és az Utazó oldalakat olvassa szí­vesen - mondta el hűséges előfizetőnk. kmtippek szon.hu • Hűséges előfizetőnk. A nyertessel készített kisvideó portá­lunkon megtekinthető. (PDF, 1 MB) JÓKÍVÁNSÁGOK Születésnap: Jakab Sándornak Kékre! Boldog szülinapot kíván fiad, Tamás és feleséged: 20/466-5674 __________________ Névnap: Sesznyák Reginának Tiszanagyfaluba! Nagyon sok boldog névnapot kívánunk: anya, apa, Dani és nagyszüleid. 20/255-2837 __________________________ Sok boldog névnapot kívánnak munkatársai a sényői. Önkormányzatba Bunász Jánosnénak és Knobloch Máriának. 30/943-0618 __________________________ Kék ég alatt, zöld fák alatt Te légy a világon a leg­boldogabb. Ezt kívánja neked, ki téged szívből szeret! Kele Nikolettának boldog névnapot kíván Bandi: 20/464-9556 ____________________________________ Névnapmenü: 07. péntek: Regina 08. szombat: Mária, Adrienn 09. vasárnap: Ádám 10. hétfő: Nikolett, Hunor 11. kedd: Teodóra, Igor 12. szerda: Mária KII FT Jókívánságait születésnap, névnap, évfordu- ' ló alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 16 óráig ezt megteszi, a másnapi Kelet- Magyarországban megjelenik jókívánsága. A jókívánsá­got kjk (utána szóköz) betűkkel kell kezdeni. • híres emberek kedvenc ételei • hétvégi finomságok • praktikus tanácsok kezdő és haladó szakácsoknak • a nagyvilág ízei • jól bevált receptek Minden szombaton, a Gasztronómia oldalon. OLVASÓINK ÍRJÁK Az előírásokat be kell tartani! A napjainkban felröppent megbetegedések a mérgezett kecsketejtől, hisztéria és pia­ci hitelrontás. Soha nem az állat, hanem az ember, mi magunk vagyunk a felelő­sek, egyes esetekben. Egy pár megcáfolandó mondat azok számára, akik a „hisz­tériát” keltik hozzánemértő nyilatkozatukkal. A kecské­be gyakorlatilag a kullancs csak egy helyen képes bele­fúródni, vagy megcsípni, a tőgy szerkezeténél. Máshol a sűrű szőre, vagy vastag irhája miatt nem tud befú­ródni, ez gyakorlatban bizo­nyítható. A beteg állat tej­termelése, bármilyen beteg­ség esetén leáll! Szerintem az oktatás is felelős a kiala­kult helyzetért. A jelen praktizáló állatorvosok, és a múltban képzett orvosok nem igazán tudták a kiské- rődzők betegségeit elsajátíta­ni, mert ugyebár nem voltak az országban kecsketartó te­lepek. (Tisztelet a kivétel­ITT ÖNÖKÉ A SZÓ! Várjuk leveleiket a 4400 Nyíregyhá­za, Dózsa György u. 4-6. címre, e- mailjüket a kelet@inform.hu címre, telefonszolgálatunk a 42/501-510 (4280-as mellék) számon fogadja hí­vásaikat, személyesen a Nyíregyhá­za, Dózsa György u. 4-6. alatt, 9 és 16 óra között kereshetik fel olvasó- szolgálatunkat. A leveleket terjedelmi okokból rövi­díthetjük megjelenéskor. Nem közölhetünk azonban jogszabá­lyokba ütköző tartalmú, vagy névte­len leveleket. Kérjük, tüntessék fel a levélen/e- mailen a telefonszámukat is. I^H* ■ régió és a világ hírei. Megszépül Nagy örömmel vesszük, hogy a nyír­egyházi Korzó üzlet­ház épülésével párhu­zamosan szépül meg a környék is. így az APEH épülete is sok­kal esztétikusabb, szebb lesz. Csak re­mélni lehet, hogy jö­vőre igazi turista­találkahely lesz a köz­pont. Még több utcára kitelepülő üzlet, ven­déglátóhely várja majd az idelátogató­kat. További fotók: LQJ www.szon.hu (Fotó: Olajos Tamás) nek.) Összegezve, aki ezzel a tevékenységgel foglalkozik, annak nem is olyan egysze­rű. A tej kezelése és az állat- tartási körülmények ebben a gazdasági formában nagyon meghatározóak. A szabályo­kat és előírásokat be kell tartani, mert keletkezhetnek hibák, melyet nem az állat, hanem az ember, a nyereség és kapzsiság árnyékában hajlamos elkövetni. Legyen ez mindenki és minden ága­zat számára tanulságos eset, mert ebbe mindannyian be­leeshetünk. A valós dolgok bizonyítása érdekében szere­tettel várunk mindenkit far­munkon. A megbetegedés bármitől bekövetkezhetett, vírus és baktérium által. A megelőzés miatt fontos: egészséges állomány, az álla­tok tavaszi, őszi fürösztése, külső, belső féregtelenítése, a tej bevizsgáltatása, a meg­felelő higiéniájú fejés. Mu­tatja, hogy jó úton járunk, megyénk kecsketartói több Farmer Expó és OMÉK-díjat is nyertek. Ilkovics Zsolt, Napkor SZÓN TOP 10 (09. 06.) Kultúra ____________________________ Meghalt Luciano Pavarotti Az ezred lányában alakított szerepében kilencszer is kiénekelte a magas cet. Közélet ____________________________ Ülést tart a megyei közgyűlés (élő) Dr. Pintérné dr. Gönczi Agnes, a megyei kórház főigazgatója távozik posztjáról. A levegőből aratott a halál 63 éve Pusztító terhekkel szállt Nyíregyháza fölé az amerikai kötelék. _________________ Reggel elindult a második kör A döntőbe jutott 50-50 kutyusra, cicára, kisállatra és különleges kedvencre, illetve tíz legnépszerűbb videóra lehet voksolni. Lakossági fórum a börtönről Október 18-án kormányzati szinten ad­ják át a legújabb és legmodernebb bün- tetés-véqrehajtási intézményt hazánkban. Vélemények a sztrádáról Ezúttal a teherfuvarozók és az utak mel­lett található települések lakóinak vélemé­nyére voltunk kiváncsiak. _____________ Bűnügyek, balesetek_________________ Éjszakai razzia Nyíregyházán Külföldiek által látogatott szálláshelyeket ellenőriztek. Kutyával együtt tűnt el egy kislány Sikertelen volt az éjszakai kutatás, nem találták meg az eltűnt kétéves kislányt. Gazdaság _______________________ ; Nálunk az 2008-as adócsomag tervezete Az átlag körül keresők jól, a vállalkozások többsége rosszul jár az eddigiekhez ké- pest a jövő évi adóváltozások miatt. Sport A Nyíregyháza ment tovább Bőcsön két góllal bizonyult jobbnak a Szpari a Magyar Kupában. További fotók és videó. KELETI KIAKASZTÓ Új virtuális naplót indí-iSCTBHWBa tottunk útjara a Kelet-BT i r Magyarország internetes portálján, a Szabolcs Ooline-on. A Ke­leti Kiakasztó névre keresztelt blog- ba naponta kerülnek új bejegyzések. Olyan hétköznapi, bosszantó törté­neteket, felháborító eseteket adunk közre eme élet írta, digitális teleregé- nyünkben, amitől biztosan felszalad az emberben a pumpa. A portálláto­gatók és a KM-olvasók hozzászólásá­nak, kritikájának, háborgásának ezen­túl tehát nemcsak lapunk hasábjain, hanem internetes blogunkban is han­got adunk! Kattanjanak ránk, „kiakasztó" élményben lehet részük! Blog/Keleti Kiakasztó szon.hu Teremavatás volt névadóval Az anarcsi Czóbel Minka Általános Iskola és Óvoda diákjai számára két szépen felújított tanterem felavatásá­val kezdődött az új tanév. A rövid ideig községünkben élt dr. Béres József, a kutató fia és dr. Dolhai Ágnes, önkor­mányzati képviselő nemes adományából szépülhettek meg. A tanévnyitó ünnepség keretében az adományozók leplezték le a tantermek előtt elhelyezett emléktáblákat. A tanévkezdést az Önkormány­zat úgy segítette, hogy min­den általános iskolás számára ingyen biztosította a tanköny­veket, a középiskolásoknak A tanulók örömmel vették birtokba a felújított termeket 7000, illetve 10 000 forint (Fotó: amatőr) összegű beiskolázási támoga­tást nyújtott, a főiskolások részére pedig ismételten kiír­ta a Bursa Hungarica Felső­oktatási Önkormányzati Ösz­töndíjpályázatokat. Kalinák József, polgArmester, Áros Józsefné, iskolaigazgató SMS A KELETNEK Az a csodálatos városkapu, mert az csu­da, ahogy kinéz, ez még a berlini falat is felülübereli. Akibe ennyi szépérzék szorult, az miért nem farag kisszéket? Csók, Szabina. (209623381) Elektromos készülék kapcsolójának megjavítása, olyan nagy feladat, amit senki nem vállal el? Vagy esetleg tud valaki megoldást eme nagy problémá­ra? (305492271)______________________ Ide figyelj! Szégyellhetnéd magad, hogy megvárod a kézbesítőt, és ellopod a mai újságot. Nem loptál még elég új­ságot? Szóval, ne vedd ki, és ne szele­teld fel! Szégyen, hogy ilyeneket csi­nálsz! (209455270) ___________________ Elveszítheti-e az állását huszonhat éves munkája után egy óvónő, mert nem hó­dolt be, csak tette a dolgát? Nagykálló bázisóvoda. (304358301) _____________ Golden retriever ivartalanított, 5 éves, barátságos kutya, kutyabarátnak ingyen elvihető. (204167554) ________________ Labrador keverék kiskutya beoltva, fé- regtelenítve ingyen elvihető! Telefon, 8 órától. (303372058) HÍRLEVÉL Eredményes érdekvédelem ■ Az üzemi tanácsok működési feltételeiről a munkáltató köteles gondoskodni. Az üzemi és közalkalmazot­ti tanácsok (üt, kt) három év­re szóló megbízatása a munka­helyek döntő többségében 2007- ben lejár, így új választásokra kerül sor. Az üt-k választását, működését, valamint jogosítvá­nyait a Munka Törvénykönyve szabályozza. Részvételi jogokat biztosít a munkavállalók közös­sége számára az őket leginkább érintő munkáltatónál zajló je­lentősebb ügyekben. Néhány ezek közül: együtt­döntési joguk van a kollektív szerződésben meghatározott jó­léti célú pénzeszközök felhasz­nálásában, véleményezési jo­guk a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói w ........... Szakszervezeti jogkör a kollektív- szerződés­kötés, a bértárgyalás. Vaskó Mihály ..............................................-w intézkedések, így átszervezés, átalakítás, privatizálás kérdés­köreiben, rendszeresen tájé­koztatást kérhetnek a munkál­tató gazdasági helyzetéről, a bérek, keresetek alakulásáról, a foglalkoztatásról, a munka- feltételekről és a gazdasági tár­saságok felügyelőbizottságának munkavállalói képviselőit az üzemi tanácsok jelölhetik. Az új választásokat a jelenlegi üzemi tanácsok készítik elő, ahol eddig nem működött, ott a szakszervezetek kezdemé­nyezzék a választások lebonyo­lítását. Minden olyan munkáltató­nál, ahol a munkavállalók lét­száma az 50 főt meghaladja, üzemi tanácsot, ahol a munka- vállalók létszáma 51 főnél ke­vesebb de a 15 főt meghaladja, üzemi megbízottat kell válasz­tani. A munkáltatói döntések­ben és a döntések előkészítésé­ben való részvételi jogok mel­lett e választások tétje a szak­lelöltassék magukat! A munkavállalók eredményesebb érdekvé­delme és képviselete indokolja, hogy a szakszervezeti tagok és tisztségviselők mi­nél nagyobb számban képviseltessék, jelöl­tessék magukat az őszi választásokon. Ja­szervezetek számára a munka­helyi reprezentativitás, a szak- szervezetek kollektívszerződés­kötés jogának biztosítása, va­lamint az ágazati párbeszéd bi­zottságban való részvétel. A munkahelyek többségében a szakszervezetek és az üzemi ta­nácsok kiválóan együttműköd­nek. A szakszervezetek joga, hogy tagjait a munkáltatóval szemben, illetőleg az állami szervek előtt képviselje. Ugyancsak szakszervezeti jog­kör a kollektívszerződés-kötés, a bértárgyalás, a sztrájk kezde­ményezése. Vaskó MihAly, MSZOSZ Észak-alföldi régió képviselő vasoljuk a munkahelyi kollektíváknak, hogy a mostani választási előkészületeket fel­használva munkavédelmi képviselő válasz­tását is készítsék elő, ahol eddig nem tör­tént meg, de a törvény szerint kötelező.

Next

/
Thumbnails
Contents