Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-04 / 181. szám
2007. augusztus 4., szombat HIRDETÉS / 23 KILÉT GYASZHIR A www.gvaszhir.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Boldog az út, melyen mégy, lélek, mert nyugalmas hely készíttetik néked." Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, " KERESZTES ÁDÁMNÉ szül. Krajnyák Irén tisztelendő asszony, gránitdiplomás tanítónő 2007. augusztus l-jén, 100 éves korában, évtizedes szenvedés után pihenni tért az 6 Urának nyugalmába. Szent Liturgiával egybekötött temetésén, 2007. augusztus 9-én, csütörtökön 11.00 órakor búcsúzunk tőle a nyíregyházi görög katolikus templomban, majd délután fél 4-kor a vencsellői görög katolikus temetőben édesapánk mellett helyezzünk örök nyugalomra. Gyászolják: gyermekei és családjaik, rokonai, és akik szerették őt. Táviratcím: Keresztes Sarolta Bazilia, 4400 Nyíregyháza, Kossuth u. 2. IV/13. 94061 Fájó szívvel tudatom azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető édesanyám, OZV. BARI ISTVANNE szül. Magyar Ilona 81. éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2007. augusztus 4-én, szombaton du. 16.00 órakor lesz a kemecsei temető ravatalozójából, katolikus szertartás szerint. Gyászoló fia. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LÁSZLÓ volt cigánybokori lakos, életének 60. évében elhunyt. Temetése 2007. augusztus 8-án 10 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy LAKATOS ZOLTÁN JÁNOS volt tiszakanyári lakos, 2007. augusztus 3-án, életének 58. évében elhunyt. Temetése 2007. augusztus 5-én (vasárnap) 13.00 órakor lesz a tiszakanyári temetőben. Gyászoló család. A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.gyaszhir.hu Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÁCZ ILLÉSNÉ szül. Zsadányi Mária nyíregyházi lakos, életének 80. évében elhunyt. Temetése 2007. augusztus 7-én, kedden 13 órakor lesz a görög katolikus egyház szertartása szerint az Északi temető főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család. ¥ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. PFEFFER JANOSNE szül. Szummer Erzsébet életének 76. évében elhunyt. Temetése 2007. augusztus 7-én 10.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. A gyászoló család. f Fájdalommal tudatjuk hogy szereit halottunk, BODNÁRIK JÁNOS volt kálmánházi lakos, életének 74. évében rövid, de súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2007. augusztus 6-án 11.30 órakor lesz a kálmánházi temető ravatalozójából. Gyászoló család. 93664 MEGEMLEKEZES a P EMLEKEZES „Egy éve hunytad álomra két szemed. Nem könnyen adtad fel, meg kellett küzdened. Most könnyes szemmel megállunk sírodnál, Te nem szólsz, de mi tudjuk, hogy hívtál. Mi szólítunk, de a néma sír nem felel, De szívünkben Te örökké létezel." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk arra a szomorú napra, amikor drága feleségem, SZABÓ SANDORNE szül. Szabó Erzsébet nyugdíjas óvónő egy éve örökre itt hagyott minket. Gyászoló férje, anyósa és fia. EMLEKEZES TÓTH JÁNOS Mátészalka, Nagykárolyi út 14. sz. alatti lakosra és testvéreire. „Köszönöm, hogy lelked a telkembe írtad. / Nincs felettünk hatalma a sírnak. / Örök az arcod, nem száll el a szavad, I Minden mosolyod a lelkemben marad. / Temethet a halál, pusztíthat a vízözön, I Élsz a szívemben,iezt is köszönöm." Soha el nem múló fájdalommal emlékezik rátok végtelen szerető szívű édesanyátok. Ozv. Tóth Sándorné 94079 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A www.gyaszhir.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, BÁNSÁGI KÁROLYNÉ szül. Hevesi Ilona temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. 89232 Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, szomszédnak és mindazoknak, akik FAZEKAS JÁNOST utolsó útjára elkísérték, sírjára az emlékezés virágait elhelyezték és fájdalmunkat együttérző szavaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Emléke szívünkben örökké él. 92838 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett Édesanyánk, MIHÁLY IRÉN temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. 90110 Gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik BARÁTH DEZSŐ volt tákosi lakos temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. 94223 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ID. BORBÉLY JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetét mondunk a Jósa András Kórház Gégészeti Osztály minden dolgozójának, a kezelőorvosának az odaadó munkájukért. Gyászoló család. 91691 Gyászközlemények felvétele: Információ Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. 45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Hunyadi u. 70. 42/404-938 Nyírségi Temetkezési Kft., Nyíregyháza, Pazonyi út 11. 42/40-19-40 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Nagybecskerek 1/A 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Fehérgyarmat, Petőfi u. 2. 44/511-011-Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Nagykálló, Árpád u. 12., fsz. 5. 42/506-464 Ibrány és Vidéke Takarékszövetkezet Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Búj, Rákóczi u. 3. 42/205-419- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Nyírszőlős, Kollégium u. 65. 42/504-310- Kemecse, Móricz Zs. u. 65. 42/558-510- Sóstóhegy, Úttörő u. 34. 42/504-290- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik STEKLER ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 92443 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. HANÁSZ MIKLÓSNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló rokonai. 91921 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, BALOGH ANDRÁS temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családja. 91927 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. SZILÁGYI MIKLÓS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. 92696 v t