Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-28 / 200. szám
2007. augusztus 28., kedd RÖVIDEN • Ringó Starr elsőnek érte meg három évvel ezelőtt a When I'm 64 című Beatles- dalban megénekelt kort, de ez nem jelentett számára visszavonulást. Kedden jelenik meg szólókarrierjének gyűjteményes albuma, de továbbra is jelen kíván lenni a rockzene színpadán. „Bioterroristák" Washington (MTI) - Az Egyesült Államokban még mindig a terrorfenyegetettség lázában élnek; legutóbb New Ha- venben okozott bonyodalmat egy futóklub, amely tagjait bioterroristának nézték. Egy áruházból több százan menekültek hanyatt-homlok, miután egy férfi és egy nő fehér port szórt szét a parkolóban. Kiderült, hogy a Hash House Harriers nemzetközi futóklub tagjai mindössze lisztet szórva igyekeztek kijelölni a futáshoz az útvonalat. Kis túlélő Kinshasa (MTI) - Lezuhant és kigyulladt egy Antonov típusú repülőgép a Kongói Demokratikus Köztársaságban vasárnap. Tizenhárom ember veszett oda, egy fiatalember és egy pár hónapos kisfiú viszont sérülésekkel ugyan, de túlélte a katasztrófát. A 9 tonna ónércet és más ásványi anyagokat is szállító repülő pilótája felszállás után azonnal visszafordult, mert hajtóműproblémát észlelt. A leszállópályáig azonban már nem jutott el. Pápua rettenet (Fotó: EPA) Élő holtak Port Moresby (MTI) - Élve eltemetik az AIDS-betegeket a fertőzéstől rettegő őslakók Pápua Új-Gui- neában. Erről egy segélymunkás számolt be hétfőn. Margaret Marabe szemtanúja volt, ahogy egy hegyvidéki faluban élve eltemetnek öt AIDS- est. Egyikük kétség- beesettén kiabált segítségért, amíg lapátolták rá a földet. A lakosok elmagyarázták, hogy ez megszokott dolog az országban, mert sokan nem tudják fizetni a betegellátás költségeit, és tartanak a fertőzéstől - mondta el a nő. Marabe felszólította az AIDS-preven- cióval foglalkozó civil szervezeteket és az óceániai szigetország kormányát, hogy terjesszék ki a felvilágosító munkát a világtól elzárt vidéki területekre. Nácik a világhálón Mainz (MTI) - Akadálytalanul terjed a náci és neonáci propaganda a YouTube amerikai videomegosztó portálon. Az ARD német közszolgálati televízió tudósítása szerint a portálon például teljes hosszában megtalálható a hírhedt Jud Sü című film, amely Goebbels felügyelete alatt készült 1940-ben. A legfrissebb termésből is széles a kínálat: a Landser nevű szélsőjobboldali együttes Sturmfüh- rer in der SS című számának klipje már nyolcadik hónapja van fent a portálon, és több mint 400 ezerszer nézték meg. Olyan klip is akad, amelyben egy felégetett németországi menekültszállás látható, az alkotás végén pedig felirat: „Koncoljuk fel az összes bevándorlót”. A Németországi Zsidók Központi Tanácsa feljelentette a Google amerikai internetes óriáscég érdekeltségébe tartozó vállalatot. ME6ÉR EGY MOSOLYT A dzsungelben eltéved a tudóscsoport egyik tagja. Hosszas bolyongás után kannibálokba botlik:- Elnézést, nem látták véletlenül a kollégáimat?- De igen, velük már több ízben is találkoztunk! További viccek: humor.szon.hu Tizedik éve lesz augusztus 31-én - azaz pénteken - Diana hercegnő tragikus halálának. A legendává lett hercegnő autóbalesetben vesztette életét, Párizsban. (Fotó: epa) ...................................................................•,,,...,,....fi Halálba vontatott katonacsaládok Uganda (FH) - Több mint hetven ember meghalt Uganda keleti részén, amikor felborult az őket szállító teherautó, közölte hétfőn a hadsereg. A baleset még vasárnap este történt a fővárostól négyszáz kilométerre: a több mint száz embert szállító vontatós teherautó nekiütközött egy útszéli betonkorlátnak, és felborult. A hadsereg szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a halottak között 57 katona és családtagjaik vannak. A balesetben további 48 ember megsérült, 31 katona állapota súlyos. A helyi rendőrség vezetője egy ugandai lapnak úgy nyilatkozott, hogy a teherautó egy lejtőn lefele hajtott, amikor fékhiba miatt nem tudott lassítani, nekicsapódott a korlátnak, s felborult. Gandhi másik arca ■ Apaként sokkal kevésbé volt sikeres, mint népe politikai vezetőjeként. Újdelhi (MTI) - Új film készült az indiai függetlenség vezetőjéről, ám ezúttal elsősorban apai oldaláról. Az Apám, Gandhi című alkotás demiti- zálja a legendás békeharcost elsőszülött fia, Harilal sorsának bemutatásán keresztül - írta a Corriere della Sera című olasz lap. A film azt a problémát boncolgatja, hogy a nagy eszmék harcosai hogyan tudják teljesíteni szülői kötelességeiket; Nelson Mandela, a délafrikai polgárjogi mozgalom vezetője így summázta véleményét, az alkotást látva: „Minden harc a szabadságért áldozatokat követel. Személyeset is. Ez az ár; amelyet fizetnünk kell”. Harilal, az elsőszülött fiú ügyvéd szeretne lenni, mint apja, ezért Londonban akar tanulni. Máhátmá azonban - aki elvetette a nyugati civilizáció vívmányait - nem engedélyezte ezt fiának, sőt, azt is megtiltotta neki, hogy miután felesége és gyermeke kolerában meghalt, újra megnősüljön. Harilal később áttért a keresztény, majd az iszlám hitre, de Gandhi nem értette meg őt. Hagyományőrző. Lassan tíz éve már, hogy Babszem néptáncegyüt- rtesben táncol Bálint (Renáta, aki tavaly az or- gszágos gyermek-szóló- jtáncversenyre is eljutott. I (További képek és videó Renátáról: ’ Nőttön-nő a kétségbeesés IL VÉNKOR MELYÜKRE KERÜLNEK A POLGOK. SZOMBAT ESTE VAN. EGV MACSKA' VAL TÉVÉZEM! EGY MACSKÁVAL TÉVÉZEM! EGV MACSKÁVAL TÉVÉZEM! Hétfőn már 63 halottat jelentettek; közel ezer tűzoltó olt; hazánkból is elindult a segítség. Athén (MTI) - Legfrissebb adatok szerint 63 halottjuk van a Görögországban negyedik napja tomboló erdőtüzeknek - közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium egyik illetékese. Több mint 800 görög tűzoltó, többtucatnyi külföldi kollégájuk segítségével, 20 repülőgép és 19 helikopter támogatásával küzdött hétfő reggel is a lángokkal a Pelo- ponnészosz-félszigeten és az Athéntól északra fekvő Évia szigetén, valamint az ország középső részén fekvő Fiotidá- ban. Az északkeleti Évrosztól Kefalinia és Korfu Jón-tenge- ri szigetekig, a Peloponné- szosz-félszigeten át jelentős teTűzforró helyzet rületek váltak péntek óta a lángok martalékává, leégett mezőket, kiégett házakat és autóroncsokat hagyva maguk után. A kétségbeesett lakosok a televízión keresztül kérik az (Fotó: EPA) amúgy is túlterhelt tűzoltók segítségét. Egyre nő az elégedetlenség; a lakosok azzal vádolják a hatóságokat, hogy magukra hagyják őket. A kormány szombaton rendkívüli állapotot hirdetett az ország egész területére. Egymillió euró jutalmat ajánlottak fel Görögországban azoknak, akik információval szolgálnak a gyújtogatókról. A görög közrendészeti minisztérium hétfői közleményében tudatta, hogy százezertől egymillió euróig terjedő jutalmat kap a gyújtogatásról tájékoztatást adó, attól függően, hogy az esetnek voltak-e sérültjei és halálos áldozatai, valamint mekkora volt a tűz mértéke. Tizennyolc budapesti tűzoltó és egy orvos indult el hétfő reggel két járműfecskendővel és két, tartalék felszereléseket, gyógyszereket és élelmiszert szállító autóval Görögországba - tudta meg az MTI. T, Válogatott fotók a világ minden tájáról. Amerika egyre puhányabb, és csak dagad ■ Az egyik lehetséges elnökjelölt szerint a kövér nemzedék képtelen lesz a harcra. Washington (MTI) - Az utóbbi húsz évben megháromszorozódott és elérte a 17 százalékot a túlsúlyos gyerekek aránya az Egyesült Államokban. Az országos betegségmegelőzési központ kutatása szerint a kövérség magas vérnyomást és II. típusú cukorbetegséget okozhat. Figyelmeztetnek:- a mai fiatal generáció lehet az első olyan amerikai nemzedék, amelyikre rövidebb élettartam vár, mint szüleire. A naponta testmozgást végző középiskolások aránya 42-ről 28 százalékra csökkent 1991 és 2004 között. A probléma az elnökválasztási kampány témái közé emelkedett. Mike Hucka- bee republikánus párti elnökjelölt-aspiráns kijelentette: a kövérségben szenvedő nemzedék nemhogy a terroristák ellen nem fog tudni harcolni, de még arra sem lesz képes, hogy munkába álljon. Újf „táncos" százdolláros Washington (MTI) - Hatvan év után megváltozik az amerikai százdolláros bankjegy külalakja. Azért kell új- rafazonírozni, mert ezt másolják a leggyakrabban az egyre kifinomultabb technikát alkalmazó pénzhamisítók. Minden egyes „zöldhasúra” 650 ezer apró lencse kerül, amelyek „megtáncoltatják” a nyomatok a bankót oldalirányba mozgatva úgy tűnik, mintha föl-le ugrálna, függőlegesen mozgatva pedig olyan, mintha jobbra-balra libegne.