Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-28 / 200. szám
2007. augusztus 28., kedd KIÜT KÖZBIZTONSÁG /10 • Holtan találták Hétfő reggel Nyíregyházán, az Északi körúton egy társasházban holtan találtak egy nőt. A mentők nem tudtak rajta segíteni, a rendőrség pedig megindította a szokásos eljárást. A halálesetről nem hivatalosan annyit tudni, hogy vélhetően fulladás okozta a tragédiát, de idegenkezűségre semmi nem utal. • Ellopott csúszda. Egy tiszalöki játszótérről elloptak egy négy méter hosszú műanyag csúszdát. A bűncselekménnyel okozott kár 40 ezer forint, az ismeretlen tetteseket keresi a rendőrség. • Tört-zúzott. Egy mátészalkai lakos egy falatozóban a tulajdonossal szóváltásba keveredett, majd ittasságából eredően megrongált több berendezési tárgyat. A duhajkodót a kiérkező járőr elfogta, és a kapitányságra előállította. Az elkövetővel szemben az eljárást garázdaság miatt soron kívüli eljárásban bíróság elé állítással folytatják le. Fát döntött; felborult Egy személy megsérült, amikor egy személygépkocsi fának ütközve felborult Gyulaháza közelében. Az elsődleges információ szerint hétfő reggel egy VW haladt Nyírkárász felől Gyulaháza irányába. A jármű a feltételezés szerint a helytelenül megválasztott sebesség miatt nem messze Gyulaházától letért az úttestről, majd egy kisebb fát kidöntve a szántóföldre sodródott és ott felborult. A kocsiban egyedül tartózkodó hölgy könnyebb sérülést szenvedett. A műszaki mentéshez a kisvár- dai tűzoltók vonultak ki. (Fotó: Pusztai Sándor) További fotók és videó: I7*n www.szon.hu Több szabályt is megszegett Nyíregyháza, Demecser, Kisvárda (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 52 éves újfehértói nőt, aki ellen azért adtak ki elfogatóparancsot, mert a büntetés-végrehajtási intézetben nem kezdte meg jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését. Ugyancsak a Nyíregyházi Rendőr- kapitányság kapta el azt a 32 éves pamlényi férfit, aki ellen az Encsi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot. A Demecseri Rendőrőrs járőrei őrizetbe vettek egy 41 éves nyíregyházi férfit, akit lopás elkövetése során értek tetten, és több, korábbi vagyon elleni bűncselekmény feltételezett elkövetője- ként is kerestek. A Kisvárdai Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vétel mellett indított eljárást egy 39 éves dögéi lakos ellen, aki, miközben a 4-es számú főúton Dögé irányából Kisvárda felé közlekedett az általa vezetett személygépkocsival, kanyarodás közben balesetet okozott. A rendőri igazoltatás során derült ki, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel a Kisvárdai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya eltiltotta a vezetéstől. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a férfival szemben többször indult már eljárás azért, mert eltiltás hatálya alatt engedély nélkül vezetett. Az őrizetbe vételekről Fülöp Gergely r. főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatta lapunkat. KIÜLT kmf/ppe/c.szon.hu •Közlekedés. Közúti baleset gondatlan okozása (PDF 30 kB) Ittas vezetők A megye területén január 1-jétől augusztus 20-ig történt baleseteknél Összes baleset 2006 704 2007 Ittas volt az okozó Halálos Súlyos 2006 2007 2006 2007 2006 2007 Könnyű 2006 72 Grafika: Kelct-Magyarország, forrás: rendőrség Életveszélyes verés Vasmegyer (KM) - Pénteken este egy vasmegyeri presszóban, majd a presszó előtt olyan súlyosan bántalmaztak egy 23 éves fiatalembert, hogy életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. A rendelkezésre álló adatok szerint a sértettet három helybeli férfi verte meg, miután összeszólalkoztak. A nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanújával folytatja. kmf/ppek.szon.hu • Bántalmazás. A személy elleni bűncselekmény jogi megítélése (PDF 40 kB) Törlessze 2 évig törieszio- részlete felét! Havidíja: 5800 Ft Akár 0% befizetéssel is. Érvényes: a használtkészlet erejéig! 0% befizetéssel már 7500 Ft-tól Mozgáskorlátozottutalvány és öreg autó beszámítása! Vásároljon MOST használt autót, és az ÁTÍRÁST is L> ' • * mm SPECIAL SUZUKI 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Tel.: 06-45/415-214, 06-45/500-345 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/D Tel.: 06-42/420-273, 06-42/420-274 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Tel.: 06-47/511-418, 06-47/511-419 Vasárnap is nyitva! HIRDETÉS