Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-28 / 200. szám
2007. augusztus 28., kedd ÉGTÁJ /7 • Megemlékezés. A Nyíri Honvéd Egyesület, a Városvédő Egyesület és a megye- székhely önkormányzata szeptember 6-án a város 1944. évi bombázásának évfordulója kapcsán a vasútállomáson, illetve a temetőben megemlékezést tart, melyen a szabolcsi repülőkről is szólnak. Jól sikerült a családi nap Nyíregyháza (KM) - Kissé álmosan kezdődött, majd a jó idő megérkeztével egyre nagyobb tömeget vonzva fejeződött be a második családi nap szombaton Rozsrétszőlőn. Délután fellépett az Igrice néptáncegyüttes és az Alvégesi Népdalkor. A butykai nyugdíjas- tánccsoport kánkánt mutatott be, majd Kupás Tímea énekelt. Az R-Louis formációs tánccsoport és a „Napfény lányai” hastáncprodukció után nóta- és operettest zárta le a kulturális programot, mely után következett az Y2K tánccsoport produkciója, a napot tűzijáték és utcabál zárta. Népzene is felcsendült (Fotó: amatőr) Skót kórus a színpadon Nyíregyháza (KM) - A Skót Nemzeti Ifjúsági Énekkarral ad közös hangversenyt augusztus 28-án a Kodály-iskolában 18 órától a Cantemus Vegyeskar - a koncert az idei Can- temus bérletsorozat nyitóhangversenye. A Cantemus Vegyeskar vasárnap délután még Arezzóban énekelt az európai nagydíjas kórusok versenyén, melyen részt vett még egy kubai vegyeskar, egy taiwani kamarakórus, egy Fülöp-szigeteki csoport és egy moszkvai gyermekkórus. A zsűri az eredményhirdetéskor nem állított fel rangsort, csak a győztest hirdette ki, s ez most a Fülöp-szigeteki kórus lett. A Cantemus Vegyeskar az eredményhirdetés után azonnal autóbuszba ült, s elindult haza, hogy kedden már ismét a nyíregyházi zeneszerető közönség előtt énekelhessenek a Skót Nemzeti Ifjúsági Énekkarral együtt. A Köz szolgálatáért Nyíregyháza (KM) - A Köz szolgálatáért érdemjelet adományozta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter Ilcsik Jánosnak, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda vezetőhelyettesének. A kitüntetést dr. Kerekes Edit, az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője adta át hétfőn a Városházán. 1" r jip í: ú .Ük «r* JiW li W u jjVs % 1 / m I&- -u llCSÍk János átveszi a kitüntetést (Fotó: Olajos Tamás) További fotók: reá www.szon.hu Kivert biztosítékok az ülésen ■ Személyeskedések, cinikus megjegyzések kísérték a hétfői közgyűlést. Nyíregyháza (KM) - A két közgyűlés közötti események tárgyalásakor Vinnai Győző, a Fidesz frakcióvezetője egy bírósági döntésről számolt be, melyben a Városkép Kht.-t azért marasztalta el a bíróság, mert közérdekű adatokat nem bocsátott a nyilvánosság elé. Azt kérdezte: ki viseli a döntés politikai felelősségét? Csabai Lászlóné azt mondta: a szerződéseket nem ő, hanem a kht. ügyvezetője köti, egyébként pedig tiszteletben tartja a bíróság döntését, és a jövőben ő is élni fog azzal a lehetőséggel, hogy betekintsen ehhez hasonló szerződésekbe - így például arra kérte Fülöp Istvánt, a megyei közgyűlés elnökét, hogy bocsássa rendelkezésére a megyei hulladékprogram szerződéseit. Álruhás kormányfő Hajzer László az iránt érdeklődött, hogy a Fidesz frakciója miért nem tudott a miniszterelnök múlt pénteki látogatásáról, és hogy mi az oka annak, hogy Gyurcsány Ferenc álruhában járt a városban. Válaszában Csabai Lászlóné kiemelte, hogy a miniszterelnök látogatásáról sajtó útján mindenki értesülhetett, s hozzátette: ő szégyelli magát azok helyett, akik mind a Jósavárosban, mind a Kossuth téren nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a kormányfőt, azt pedig különösen sajnálatosnak tartja, hogy a tüntetők egyike az önkormányzat egyik bizottságának külsős fideszes tagja. Nagy vitát váltott ki az ön- kormányzat idei költségvetésének első féléves teljesítéséről szóló beszámoló, melynek szóbeli kiegészítéseként a polgármester elmondta: nehéz és konfliktusokkal terhelt volt az első félév, ennek ellenére sikerült a működőképességet fenntartani, és a legfontosabb feladatokra biztosítottak voltak a források. Vinnai Győző szerint Nyíregyháza kényszer- pályára került, egyre lejjebb csúszik az adósságspirálban. Márföldi István azt javasolta, komolyan kellene venni végre a helyzetet, mert ha nem, számolnunk kell a következményekkel. A polgármester azt kérte Márföldi Istántól, hogy dolgozzon ki olyan javaslatot, melyet a Fidesz is elfogad, ám a képviselő nem várta meg a polgármester válaszát, és elhagyta a termet. - Csabai Lászlóné később azt mondta, ha megsértette Márföldi Istvánt, bocsánatot kér, hiszen ő azon fideszes képviselők egyike, akivel mindig szót tud érteni, ha a város érdekeiről van szó. Demokrácia-tanfolyam Szokol Tibor a vita stílusával kapcsolatban megjegyezte, hogy ez nem vezet sehová, amire válaszul Hajzer László úgy fogalmazott, hogy Szokol Tibor ismét kiverte a biztosítékot, s azt javasolta, hogy a képviselőt küldjék el egy demokrácia-tanfolyamra. Nagy László alpolgármester arra kérte a Fidesz-frakciót, hogy fejezze be a kettős beszédet. Érthetetlennek nevezte, hogy miközben kijelentik, hogy nem engednek egyetlen iskolát sem bezárni, azt mondják, hogy partnerek a változtatásban. Több mint másfél órás vita után a testület végül 18 igen és 14 nem szavazattal elfogadta a költségvetés első féléves teljesítéséről szóló beszámolót. KEI JET kmf/ppe/c.szon.hu •Vágatlanul. A testületi ülésről készült cikk teljes szövege letölthető. (PDF, 63 kB) Más lesz, ha majd felöltöztetik ■ Ha valakit érint a Korzó, az én vagyok, hiszen a Nyírfa téren lakom. Nyíregyháza (KM) - A fenti szavakkal kezdi levelét Marki Sándor a Városvitában. Kelet-V@rosvita Nyíregyháza ; Tűröm a zajt, és vegyes érzelmekkel nézem a szarkofágot, mégsem tartom tragikusnak. Próbálok benézni a paravánok mögé is, tehát a földszinten lesznek ablakok, még ha az most nem is látszik. Június végén, a képviselő-testületi ülésen dőlt el, hogy a felső szint konferenciaterem lesz, és - már látszik - azon is lesznek ablakok. Tehát kb. két szinten nem lesznek, ahová név és reklám kerülhet, díszíteni lehet - bízom a szakemberekben. Hölgyek bírálták ezt az egészet eddig, ne vegyék rossz néven, ha arra hivatkozom: nem szép dolog egy hölgy külleméről véleményt Egyelőre csak a beton látszik mondani, amikor még nem hozta rendbe magát a „nyü- vánosság” számára. így van ez az üzletház is: majd felöltöztetik, kihúzzák a szemöldökét stb., ahogy az lenni szokott... Ez egy nagyon drága beruházás, sokkal többe kerül, mint egy Pláza. Gondolom, akik ilyen sok pénzt belepumpálnak, nem azért teszik, hogy ott rohadjon benne. Odaadnak például még néhány száz milliót is, hogy a Vay Ádám körúttól a Bocskai utcáig rendberakják a várost, díszburkolatokkal, ünnepi kivilágítással, szökőkutakkal. Én is azt gondolom, hogy kétesélyes ez a projekt, de attól, hogy most „középen” kétemeletnyi beton látszik, még nem biztos, hogy tragikus lesz. A „mű” már majdnem kész, változtatni nemigen lehet rajta. Ha valaki véleményt mond róla, úgy tegye, hogy a felületes látványnál többet tud. Nincs kizárva, hogy éppen ez a létesítmény lesz az, mely majd élővé teszi az esti belvárost, ami most hat-hét óra után tetszhalott. Akár tetszik, akár nem, a Korzó átadása után biztosan más lesz a belváros. Csak remélem, hogy jobb. Szóljon hozzá! Nyíregyháza (KM) - Elindult a Nyíregyháza- blog, a Szabolcs Online oldalán az a hely, ahol Olvasóink elmondhatják véleményüket, beszámolhatnak eseményekről, feltehetik fotóikat, videóikat. Szeretnénk, ha a blog- térben kialakulna egy közösségi fórum, amihez mindenki hozzászólhat. Modern Júlia Nyíregyháza (KM) - A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. július 2- án megkezdte a Júlia fürdő felújítását, melynek célja egy modernizált, a változó vendégigényeknek megfelelő fürdő kialakítása. A felújítás során megtörténik az öltözők átalakítása, korszerűsítése, a külső-belső nyüászárók cseréje, a mosdóhelyiségek, WC-k teljes átépítése, az uszodahelyiség burkolatcseréje, a pénztár áthelyezése, új gyógyászati részleg kialakítása, az infraszau- nák áthelyezése a medencetérbe, a lapos tető szigetelésének részleges felújítása, a légtechnika cseréje, átépítése, az álmennyezet cseréje. A beruházás értéke közel 100 millió forint, a fürdő várhatóan szeptember 14-én nyit ki újra. Nyilvánosságprogram kellene Meg lehetne kérni a beruházót vagy a kivitelezőt, hogy mutassa már be a Korzó építését az érdeklődő nagyközönségnek kerítésen belülről, amikor a bokrétaünnepet tartják. Ha nem is indokolt állandó INFO- PONT, mint amüyen a metróállomás-építéseknél van Budapesten, de egy előre meghirdetett nyilvánosságprogram alighanem sokat segítene. Jót tenne a beruházásnak, ha barátságosabban közelednének hozzá a városlakók, ezt pedig csak nyitottsággal lehet elérni. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu. Tel.: 42/S01-510. Az oldal szerkesztői, e-mail cím, telefonszám: Nagy István Attila nagyia@kelet.szon.hu ______20/480-1663 Sípos Marianna mariann.sipos@kelet.szon.hu 20/914-0620 Száraz Ancsa szancsa@inform.hu 20/468-7630 A NYÍREGYHÁZIAK ÍRIÁK Csövek a levegőben A Család és Szegfű utca kereszteződésében, a város felé jobbra a körforgalom után hat telek értékesítésre vár. Úgy gondoljuk, hogy a „parlagfűtermesztésnél” hasznosabb, imponálóbb és méltán vonzóbb része lehetne a városrésznek, ha beépítésre kerülne. Azonban mind a nagyobb beruházók, mind az építkező magánemberek vásárlási kedve alábbhagy, amikor kiderül, hogy a város, a Nyírtávhő által már régen nem használt csövek levegőben való elvezető- . se a gátja annak a haszonút- nak, mely nélkül bármilyen j j j,j j jjj j j j jj jjjjjsjjjjj j j j j j j j j j építkezés is elképzelhető volna. Sajnos, sehol nem kaptunk érdemleges választ arra, hogy ki és mikor fogja lebontani ezt a környezetet esztétikai szempontból is kifogásolható csőhálózatot, melynek tudomásunk szerint semmilyen funkciója sincs. Kérem, segítsenek ebben az igen fontos információnak a megszerzésében. Köszönettel, az értékesítésre szánt hat telek közös képviselője, MOLNÁR JÁNOSNÉ (Megkeressük az önkormányzat képviselőjét, és megróbálunk választ kapni a kérdésekre - a szerk.)