Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-16 / 191. szám
2007. augusztus 16., csütörtök KILÉT PROGRAMOK /IS m m. aa_____________________________________________ Próbálja meg minél előbb feltérképezni, hogy most éppen hol van önre szükség, és oda összpontosítsa minden energiáját. Ne forgácsolja szét az erejét, hanem a lényegre koncentráljon. ^ ív. zt.-v. aa Most nyugodtan engedhet a kísértésnek, nem lesz probléma belőle. Ön túlságosan aggódik minden miatt, de ha elzárkózik az új- donsáqoktól, nem tekinthet be a jövőjét alakító távlatokba. v. ar-vt art. __________________________ Ha szerződéskötésre vagy vásárlásra, befektetésre készülődik, azt lehetőleg ne a mai nap folyamán ejtse meg, várjon vele néhány napig, esetleg hétig is. Jól fontoljon meg mindent! VtM.-VM.22. Már megint teljesen máshol kalandoznak a gondolatai, mint ahol kellene. Ne engedje, hogy a szétszórtság erőt vegyen önön, állja útját azoknak a gondolatoknak, amelyek erre ösztönöznék. V*. 23.-VW. 23Ma esetleg elkerülheti a figyelmét néhány olyan fontos, ám korántsem szembeötlő részlet amely nagyon meghatározó lehet az ön további előmenetelét illetően. Nagyon legyen tehát résen! VMt 2A.-0C 22. ___________________________________________ Az élet valamennyi területén közelebb kerülhet ma egy nagy lépéssel a céljához. Az üzleti kapcsolatait a kedve szerint tudja majd alakítani, egyre megfontoltabban és magabiztosabban. IX 24.-X. 23. Ma önnek igazán nem lehet panaszra oka, ugyanis a csapatszellem is kiváló ön körül, és a kedvesével is sikerül olyan bensőséges kapcsolatot kialakítania, amilyenre már régóta vágyott. X.24.-M.22. __________ On most a megszokottól eltérő módon kamatoztathatja az adottságait. Találkozhat egy olyan emberrel is, aki sok mindent ígérget, ám neki ne dőljön be, ugyanis könnyen csalódhat benne. XL 23.-XH 21,____________________________________________ Önből nem hiányzik a becsvágy, sőt túl is teng, mint éppen most is. Ügyeljen arra, hogy csak azokkal kössön most bármilyen üzletet akiket már régóta ismer. Hallgasson a megérzéseire! tv XI 22.-t 20. Ne csak a külső elvárásoknak igyekezzen most megfelelni, hanem fordítson gondot a belső fejlődésére is. Ne akarjon mindenki szemében jónak és szépnek látszani, legyen nagyobb tartása. L 21.-R- 2a Mindenáron szebbé, kényelmesebbé akarja varázsolni az otthonát ám ehhez nem talál megfelelő partnert a családja körében, s ez kissé rosszul eshet önnek. Nem érdemes bosszankodnia. ». 21 HU 2a Arról a dologról, amelyről eddig úgy vélte, hogy még ráér, csak később lesz majd időszerű, kiderülhet hogy nem tűr halasztást. Azonnali intézkedésre lenne tehát szükség, tegye meg! Jelenet a filmből Vigyázz, kész, szörf! ________ (színes, magyarul beszélő, ame- rikai animációs film, 88 perc A Vigyázz, kész, szörf! animációs akció-vígjáték, amely a versenyszörfösök izgalmas világának kulisszái mögé vezeti a nézőket. A film főszereplője egy kamasz rockhopper pingvin, Cody Maverick, a nagyreményű szörföspalánta, aki most vág neki első profi versenyének. Minden lépését követi egy stáb, amely dokumentumfilmet készít róla. Cody- a filmesekkel a nyomában - nekivág, hogy a családjától és az otthonától, az antarktiszi Dérvidéktől távol, a Pin Gú szigeten Rendező: Chris Buck, Ash Brannon, forgatókönyvíró: Lisa Addario, Christian Darren, Don elinduljon a Nagy Z Emlékversenyen. Az úton Cody találkozik Pipi Joe-val, a szörfözővel, Reggie Belafontéval, a híres szörfmenedzserrel, Mikey Abromowitz tehetségkutatóval és Lani Aliikai vízimentővel..Egyikőjük előtt sem marad titokban, hogy Cody szenvedélyes szörfös. A kamasz pingvin úgy gondolja, a győzelem meghozza számára azt a tiszteletet és csodálatot, amire annyira vágyik, de amikor megismerkedik a sokat látott öreg szörfössel, Cody rátalál a saját útjára, és rájön, hogy az igazi nyertes nem feltétlenül az, aki elsőként fut be. Rhymer, Joe Syracuse, operatőr: Andres Martinez, vágó: Ivan Bilancio, Nancy Frazen. NAGYHALÁSZ: Csuha-Kállay Kúria (Arany J. u. 58.), Csuha-Kállay család emlékkiállítása, Tárgyak és eszközök Nagyhalász népi életéből, A kenderfeldolgozás eszközei, Megyei alkotók galériája Állandó kiállítások - 9.00-15.00, Z-* 42/526-014 NYÍRBÁTOR: Báthori István Múzeum (Károlyi u. 21.), „Az autópálya va- kondnézetből" Időszaki kiállítások.- 9.00-17.00, <ö± (42)281-760 NYÍREGYHÁZA: Felsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.), Fel- ső-TIsza-vIdékl Vízügyi Történeti Gyűjtemény Fotók, tárgyak a vízügy történelméről - 8.00-12.00, D-* (42)502-200 ............................ NYÍREGYHÁZA: Kölyökvár (Szabadság tér 9.), A „Mesekert" Bábszínház Bábtörténeti Gyűjteményét bemutató állandó kiállítás 9.00- 17.00, ©-» (42)411-828 NYÍREGYHÁZA: Kállay-gyűjtemény (Széchenyi u. 1.), Érmek és kitüntetések, a Kállay család emlékkiállítása, llosvay Ferenc-emlékklállí- tás, a Máltai Lovagrend emlékklál- Iftása -9.00-17.00 NYÍREGYHÁZA: Városi Galéria Pál Gyula Terem, Válogatás a Városi Galéria Kortárs Képző- és Iparművészeti, Illetve fotógyűjteményéből- 9.00-17.00 ____________________ NYÍREGYHÁZA: Sóstói Múzeumfalu (Sóstófürdő, Tölgyes u. 1.), A Muze- oiógla „Szegény emböre" Néprajzi tárgyak Kiss Lajos gyűjtéséből. 9.00- 18.00, <B-> (42)479-704 NYÍREGYHÁZA: Térgaléria (Nyírfa tér 5.J, Vas Géza fotóművész: „Élő népviselet" című kiállítása 10.00- 16.00, ®-» 42/440-179 Nyírbátori Zenei Napok Naqyidai Cigányok címmel mutatta be új produkcióját az Experidance Társulat kedd este Nyíregyházán, a Szabadtéri Színpadon. További fotók és videó: fffil www.szon.hu (Fotó: Racskó Tibor) Nyírbátor (KM) - A 4L Nyírbátori Zenei Napok idén aug. 17-25. között kilenc településen kínál feledhetetlen koncertélményeket, összesen 14 alkalommal. A rendezvénysorozat díszvendége Észtország, de érkeznek fellépők Kolozsvárról, Franciaországból. A záró hangversenyen, melynek szólistája a chilei Graciela Araya angol karnagy dirigál. A zenei választék igen színes a szakrális zenétől a barokkon és a klasszikusokon át a kortárs zenéig. A nyitónapon 19.30 órától hallhatják az érdeklődők az észt vendégeket. Az ország egyik legnépszerűbb hangszeres együttese, a Pámu City Orchestra lép föl. Az európai közösség két távoli zenei élete kapcsolódik így egymáshoz. A műsorösszeállítás is arra törekszik, hogy érzékeltesse: a két nép nemcsak a finnugor közösség okán, de zene- történeti hagyományai révén is rokonságot tart. Az idén is számtalan program és szórakozási lehetőség vár mindenkit Világzene Panyolán ■ A rendezvény ideje alatt látogatható a falu méltán híres pá- linkafőzdéje is. Panyola (KM) - Augusztus 17-19. között a Szatmári síkon, Panyolán tartják a 2. Határmenti Világzenei Fesztivált. Péntek estétől nyitnak a fesztivál kapui, amikor dj-k szórakoztatják a korán érkezőket. Szombat délelőtt a Szamoson és a Túron indulnak vízitúrák, és a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzetbe is lehet veÚJFEHÉRTÓ: Városi Múzeum (Egészségház u. 2.), A földművelés és az állattenyésztés, Klsparasztház-bel- ső az 1920-as évekből, ÚJfehértó helytörténete - 9.00-15.00, ©-» (42)290-600 VÁSÁROSNAMÉNY: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damjanich u. 2.), Balázs J6- zsef-emlékszoba - 8.00-16.00, ©-* (45)478-622 zetett túrákat tenni. A falu tiszai strandjára rendszeres lovaskocsijáratok indulnak, és látogatható a falu méltán híres pálinkafőzdéje is. A zenei programok szombaton 14 órától kezdődnek, és vasárnap délután is folytatódnak. Szombat este fellép többek között a Tálamba Együttes, és a Besh o drom. Vasárnap a Parno- graszt, Szászcsvási zenekar. A rendezvény célja, hogy a helyi közönség és az ide érkező fiatalok a népművészet számos területét ismerjék meg. VAJA: Vay Ádám Múzeum (Damjanich u. 75.), Felső-TIsza-vIdék szerepe a Rákóczl-szabadságharc- ban, Rákóczl-szabadságharc államigazgatása, a Vay család története Állandó kiállítások - 9.00-17.00, ®-» (44)385-297 MOZI A moziműsort már a Szabolcs OnlineA moziműsort i is olvashatja! .nyíregyhaza NYÍREGYHÁZA PLAZA SZEGFŰ u. 75. augusztus 9-15. Vigyázz, Kész, Szörf (premier) 13.30,15.30,17.30, 19.30,21.30 Törés (premier) 17.00, 19.15, 21.45 L'ecsó 14.00, 16.15, 18.30, 20.45 Harry Potter és a Főnix rendje 14.15 Az elhagyott szoba 17.00 Evan, a mindenható 15.00, 19.00,21.00 Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik 21.15 A Simson család 17.15,19.15 Harmadik Shrek 15.15 A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó 15.00 Die Hard 4 - Legdrágább az életed 20.30 Transformers 17.30 JEGYRENDELES: 06-42 501-660 WWWPALACECINEMA5.HU NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art mozi (Országzászló tér 8.). Majdnem bombanők Színes, francia film 16.00- 17.30, ©■> (42)313-933 NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art mozi (Országzászló tér 8.), Shop-Stop 2. Színes, amerikai film - 18.00-19.37, ©-» (42)313-933 NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art mozi (Országzászló tér 8.), Plaf Színes, fran- cia-angol-cseh film 20.00- 22.20, ©-» (42)313-933 KIÁLLÍTÁSOK CSENGER: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.), Csenger Iskoláinak története, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, gépek Állandó kiállítások 9.00- 17.00, ©-» (44)715-209, 06-20/560-5027 KISVÁRDA: Rétközi Múzeum (Csillag u. 6.), Kovácsműhely, Szövőhöz, Ajaki ház, Régi használati tárgyak Állandó kiállítások - 9.00-16.30, ©-» (45)405-154 _________________ MÁTÉSZALKA: Szatmári Múzeum (Kossuth L. u. 5.), Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szatmár- beregi fafaragások, Néprajzi fatárgyak, lábbellkészftés Szatmárban, Kocsi- és hlntógyűjtemény, Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtótermékeiből, Zlelinszkl Szilárd életét bemutató kiállítás (Állandó kiállítás) 9.00- 17.00, ©-» (44)502-646 NYÍRBÁTOR: Báthori István Múzeum (Károlyi u. 21.), „Nyírbátor évszázadai”, „Határvédelem - határőrizet” a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások - 9.00-17.00, ®-> (42)281-760 Rögzítsék a 06-20/222-7766-os számot a mobiljukba, és hívják, ha van érdekes, izgalmas információjuk a Keletnek. Minden, az olvasói rovaton kívül leközölt fotóért és a hét legérdekesebbnek ítélt szöveges információjáért 5000 forintot fizet a szerkesztőség. Az életünk. Naponta KELET SMS' Bosszúság érte? Meghallotta a legizgalmasabb történetet, hírt? 20/222-7766 ______________________ mmíT Balesetet, érdekes helyzetet látott? Küldje el a képet mobiljáról! 20/222-7766 \ ______________________/ Telefon' Hallott valami érdekeset, amit elmondana nekünk? 20/222-7766 E-mail Vannak érdekes digitális fotói? Küldje el nekünk! kmriporter@ kelet.szon.hu 1