Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-14 / 189. szám

2007. augusztus 14., kedd HIRDETÉS /19 KIÜT GYÁSZHÍR A www.gvaszhir.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Elhunyt dr. Szegedi Jánosné Egy újabb kiemelkedő pedagógus távozott közülünk. Elhunyt DR. SZEGEDI JÁNOSNÉ a volt 3. Sz. Bem József Általános Iskola nyu­galmazott igazgatója, nyolcvanadik életévében. A mai Szlovákia területéhez tartozó Battyán- ban született 1927. november 7-én. Az átte­lepítés után a tanítóképzőt Hajdúdorogon vé­gezte el. 1948-ban Nagyrábéra nevezték ki tanítónak, majd 1951-től Sápon folytatta munkásságát. 1953-ban ke­rült Hajdúszoboszlóra, ahol már mint tanár, nevelő és diákotthoni ne­velőként tevékenykedett. 1965-ben került a nyíregyházi Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájába. 1975-ben kérték fel a Bem József Általános Iskola igazgatására, melyet 1985-ben történt nyug­díjazásáig kiemelkedő szinten vezetett. Az életpályája alatt 1954-ben matematika-fizika szakon végzett, mint általános iskolai tanár Egerben, majd 1967-ben a debreceni Tu­dományi Egyetemet is befejezte pedagógiai szakon. Családja, rokonai, kollégái, barátai és tanítványai 2007. augusztus 15-én, szerdán 14 órakor vesznek végső búcsút tőle a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójában. 97830 „Ha valaki a jóságnak és szeretetnek egy morzsáját, az igazságnak és fénynek csak egy sugarát hozta e világ­ra, már nem élt hiába: életének megvolt az értelme " Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és is­merték, hogy TÓTH JÓZSEF Kisvárda, Dózsa György u. 42. sz. alatti lakos, életének 72. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2007. au­gusztus 16-án (csütörtökön) 11.00 órakor lesz a kisvárdai régi teme­tő ravatalozójából, római katolikus szertartás szerint. Gyászoló család. 97853 t Fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP LÁSZLÓ volt MÁV-főirányító, Nyíregyháza, Kert köz 17. sz. alatti lakos, súlyos betegségben, vá­ratlanul elhunyt. Temetése 2007. augusztus 17-én 11.00 órakor lesz a Korányi úti ravatalozóból. 97680 A gyászoló család. „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sohasem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagyma­ma, dédnagymama. ÖZV. SZŐKE JÁNOSNÉ szül. Makara Melánia volt vasmegyeri lakos, életének 79. évében, hosszan tartó betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 2007. augusztus 15-én, szerdán 13 órakor lesz a vasmegyeri temető ravatalozójából. 97836 A gyászoló család. „Te a jóságodat két marokkal szórtad, önzetlenül adtál a rossznak és a jónak. Mindig egy célod volt, a családodért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, déd­nagymamám, BEREGNYEI BÉLÁNÉ szül. Belinszki Eszter voltibrányi, majd nyíregyházi lakos, 2007. augusztus 11-én, 81 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2007. au­gusztus 16-án 12.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravata­lozójából. Gyászoló lányai, unokái, unokaveje, dédunokája. 97727 „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban. De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál te meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, kereszt­apa, VITÉZ KISS LÁSZLÓ cipészmester volt Nagykálló, Mártírok út 46. szám alatti lakos, 85 éves korában elhunyt. Temetése 2007. augusztus 16-án 14.00 órától lesz a nagy- kállói temető ravatalozójából. A gyászoló család. 97714 „ Úgy halt meg, ahogy élt, csendben és szerényen, nyugodjál békében!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÚJVÁRI SÁNDOR volt vásárosnaményi lakos, 58 éves korában, 2007. augusztus 11-én, hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése 2007. augusztus 14-én, kedden 15.00 órakor lesz a vásárosnaményi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége és a család. 97620 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ^ BÁN JÓZSEF életének 66. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. augusztus 15-én 12.00 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ra­vatalozójából. Gyászoló család. 97809 ,<g==g, „Szerettem volna élni még közietek, itf&í De a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, W Szeretteim, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk hogy SZÖLLŐSI GUSZTÁV volt apagyi lakos, 65 éves korában elhunyt. Temetése 2007. augusz­tus 14-én, kedden 13 órakor lesz az apagyi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 97646 „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, jSSSY Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, H Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó gyermek, szerető félj, édesapa, nagyapa, SZABÓ JÓZSEF voltkemecsei lakos, életének 63. évében, súlyos betegség után, csen­desen elhunyt. Temetése 2007. augusztus 15-én, szerdán du. 16 óra­kor lesz a kemecsei temető ravatalozójából. A gyászoló család. 97813 fg==l>. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer- ték és szerették, hogy JL SZÁSZ LAJOS életének 65. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2007. augusztus 15-én 16.00 órai kezdettel lesz az ibrányi temető ravata­lozójából. Gyászoló család. 97890 3 ( Nyír tegsé augu 97795 „Dolgos, gondos és hű voltál, mm családodért éltél, haltál, ^ nagyon fáj szívünk érted, ' őrizzük drága emléked." Megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anya, nagymama, dédimama, CSONKA LAJOSNÉ szül. Lemák Ilona mada, Honvéd u. 45. sz. alatti lakos, hosszan tartó, súlyos be- g után, életének 71. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2007. sztus 15-én, szerdán 15.00 órakor a nyírmadai temetőben lesz. A gyászoló család. „ Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely oly sokat dolgozott. Számunkra Te sohasem leszel halott, § Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa és dédnagyapa, ID. GULYÁS ANDRÁS Tiszaszalka, Arany J. u. 13. sz. alatti lakos, életének 76. évében, hosszan tartó, de türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2007. augusztus 15-én (szerdán) 15.00 órakor lesz a tiszaszalkai te­metőben. a gyászoló család. 97908 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy 1 TÓTH SÁNDORNÉ szül. Tóth Ilona csengersimai lakos, életének 75. évében, váratlanul elhunyt. Teme­tése 2007. augusztus 14-én 13.00 órakor lesz, református szertartás szerint, a csengersimai temetőben. A gyászoló család. 97720 A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.gyaszhir.hu MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk BELLUS ANDRÁS halálának 3. éves évfordulójára. Édesanyja és testvérei. 97725 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Számunkra Te sosem leszel halott, nr Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok." \\)\ t^/ Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, is- ^ ^ merősnek, munkatársnak, barátnak, akik szeretett fér­jem, MURI JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fáj­dalmamban együtt éreztek. Gyászoló felesége. 95070 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. HALÁSZ JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. 96567 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KALOTAI ANDRÁS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. 95411 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, BODNÁR IMRE temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 96156 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyánk, ÖZV. TOLNAI ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család. 95937 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, PLESU ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 96846

Next

/
Thumbnails
Contents