Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-06 / 156. szám
2007. július 6., péntek /II Fényes siker sötéttel Nyíregyháza (D. L.) - Tovább folytatódik a gigászi küzdelem a szabolcsi megyeszékhelyen rendezett Nyírségi Torna sakkversenyen. Csütörtökön a hatodik játéknapot bonyolították le: a nap slágermérkőzésén a végső győzelmére egyaránt esélyes Bérezés Csaba és Gonda László összecsapása talán a vártnál kevesebb izgalmat és a sötéttel játszó, első helyen kiemelt nagymester sikerét hozta. A szicíliai védelemben lejátszott parti huszonötödik lépésében világos kénytelen volt feladni a küzdelmet, ugyanis csak döntő anyagi veszteség árán lehetett volna megakadályozni ellenfele mattfenyegetését. Sikerével Gonda fél ponttal „elhúzott” üldözőitől, a minimálisnak tűnő előny is elégséges lehet számára ahhoz, hogy az A csoport élén végezzen. A B csoportban Gál Csaba kihasználva a közvetlen riválisok botlásait - magabiztos játékának köszönhetően - immár egyedüliként vezet kategóriájában. A legnagyobb „durranás” azonban nem itt, hanem a gyerekcsoport dupla fordulója során történt. A magyar titánok ugyanis befogták az ukránokat, ráadásul holtversenyben már átvették a vezetést is. Az állás a 6. forduló után A csoport: 1. Gonda László 5,5 pont, 2. ifj. Szöllösi László, Merenkov Mikhail, Leonyid Kernazsickij 5-5. B csoport: 1. Gál Csaba 5,5 pont, 2. Horváth Antal, Runda Máté Bence 5-5. _________ C csoport: 1. Havacs Péter, Mikó Ákos 8,5-8,5 pont, 2. Zajátz Alex, Moravszki Babett, Orosz-Tóth Árpád 8-8. Venus Williams (képünkön) két játszmában legyőzte Kuznyecovát, ezzel bejutott az elődöntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon. (Fotó: EPA) Rajtol a Focinyár Kisvárda (KM) - Pénteken hivatalosan is kezdetét veszi a 19. Kisvár- dai Focinyár elnevezésű kispályásfoci-torna. Az első napon az adategyeztetésre és a nyilvános sorsolásra kerül sor, utóbbi a Városi Torna- csarnokban lesz 18.30- tól. Szombat reggel nyolctól aztán beindulnak a küzdelmek a felnőttek és az öregfiúk mezőnyében is. Az eredményhirdetés vasárnap 16 órakor várható. Tóth Norbert Igazolás Zalaegerszeg (MTI) - A labdarúgó NB I- ben bronzérmes ZTE FC leigazolta Tóth Norbertét, a REAC korábbi válogatott középpályását. A 30 éves futballista három évre kötelezte el magát a klubhoz. TOTÓTIPPELÓ, 27. RÉT 1 j j j > j j j j j j' > j jjjjjjjjj A tipposzlop 1. Zalaeqerszeq-Rubin Kazany X 2. Maribor-Haiduk Kula 1 X 3. Trabzonspor-Vllanzia 1 4. Maccabi Haifa-Gloria Bistrita 1 5. Dacia Chisinau—St. Gallen 1 X 6. Rapid Wien-Slovan Bratislava 1 7. Tobol K.-Slovan Liberec X 2 8. Honka-Aalborq X 9. Vetra-Leqia Warsava 1 X 10. Gent—Cliftonville 1 11. Cork City-Hammarby X 12. Diurqarden-FF Malmö 1 X 13. Örebro-Halmstadt 1 2 14. Myllykoski Pa-Tampere United X MAGYARORSZÁG Kényelmetlenné váló kézilabda ■ Bírta Sándor szerint rossz politika a sport leépítése - ez a kényelmesebb megoldás. Nyíregyháza (KM - K. T.) - Valami nem stimmel. Mármint kézilabdafronton. A Nyíregyházi KSE élvonalbeli csapatánál mély hallgatásba burkolóznak, ami nem sok jót sejtet: a Fehérgyarmati VSE- Fevill, no meg a Tiszavasvá- ri „kiszállt” az NB I. B-ből - mindkét férfikülönítmény az NB II-be sorolt vissza. Roppant kérdéses az ugyancsak másodosztályban vitézkedő ff.............................. Ha ilyen ütemben épül le a sportág a megyében, abból komoly baj lehet! Bírta Sándor .............................ff Mátészalkai MTK-Carmo Suzuki hölgy koszorújának jövője. Alig néhány hét alatt csapás csapás hátán, összeomlott a jól felépített (megyei) piramis.- Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a helyi önkormányzatok dolgába, annyit azért megjegyeznék: rossz politika a sport leépítése - csapott a közepébe Bírta Sándor, az MKSZ elnökségének tagja, a megyei szövetség első embere. - Annál is inkább, mert az NB I. B és az NB Il-es szereplés költsége között nincs látványos különbség, mindemellett azt tapasztalom: az illetékesek nem tartják fontosnak, hogy magasabb osztályú együttesek működjenek az adott városokban. Gyakran a kényelmesebb megoldást vá- iemtippek.szon.hu • Múltidéző. A fehérgyarmati és tiszavasvári csapat visszalépésének bejelentése. (PDF, 52 kB) lasztva hagyják visszalépni a csapatokat, holott bizonyított tény: fenntartani valamit sokkal könnyebb, mint a nulláról újra építeni! Persze, borítékolható a helyi hivatalok elöljáróinak reagálása: az egyre szorító anyagi problémák következtében alapos megfontolás tárgyát képezi, mire költsenek. Nyilván sok minden másra kell a pénz, ekképpen a sportra és a kultúrára egyre kevesebb jut.- Az is igaz, mindez nem szabolcsi jelenség, országos szinten át kell gondolni a sportkoncepciót - fejtegette Bírta Sándor. - Az állam nem vonulhat ki teljes mértékben, ugyanakkor nagyon időszerű a politika kiszorítása erről a területről. Nem hallgathatom el azt sem, a nyíregyházi csapat gyenge szereplése is érezhetően kihat a kézilabda megítélésére, pedig az utánpótlás-neveléssel nincs baj, viszont, ha ilyen ütemben épül le a sportág a megyében, abból komoly baj lehet! Sehol semmi Jószerivel az is csoda volt, hogy a hányattatott sorsú NYKSE befejezte az elmúlt bajnoki évadot, azóta csak arról érkeznek a hírek, hogy melyik játékos hová távozik (Ulics, Kleis, Nagy Levente, Kopco, Kalous). Hivatalosan még senki nem mondta ki Janó Pál edző végleges búcsúját, miközben a kedden, Budapesten megejtett sorsoláson - információnk szerint - egyedül a nyíregyházi klub nem képviseltette magát. A tiszavasvári és a fehérgyarmati játékosok a következő évadban az NB ll-ben ütközhetnek meg (Fotó: olajos Tamás) FÉRFI KÉZILABDA NB I. A Nyíregyházi KSE 2007/08-as Szeptember 12.: PLER-Airport-NYKSE Október 7.: NYKSE-Százhalombatta November 18.: Hort SE-NYKSE alapszakaszbeli mérkőzéseinek Szeptember 16.: Szeqed-NYKSE Október 14.: NYKSE-Tatabánya November 25.: NYKSE-Debrecen menetrendje, A csoport Szeptember 23.: NYKSE-Hort SE Október 20.: Mezőkövesd-NYKSE December 2.: Százhalombatta-NYKSE Szeptember 9.: Nyíregyházi KSE-MeSzeptember 30.: Debreceni KSENovember 4.: NYKSE-PLER-Airport December 9.: Tatabánya-NYKSE zőkövesd NYKSE November 11.: NYKSE-Szeged Bajnoki fordulók Máriapócson A nyíregyházi Tócsik Bence szeretne dobogóra állni az igen erős mezőnyben (Fotó: Kiss-Takács Béla) ■ A több mint 80 induló 6 kategóriában áll majd rajthoz július 7-én és 8-án. Máriapócs (KM) - Beköszöntött a nyár, tehát beindult a nagyüzem a RabócsiRing gokartpályáján. A hobbigo- kartozók mellett a héten már versenygokartoktól hangos a máriapócsi pálya, hisz a profiknál a hét végi futamra már javában folyik a tréningezés. Több mint 80 induló 6 kategóriában áll majd rajthoz július 7-én és 8-án az MNASZ és az MGSZ közös versenyén. A RabócsiRing csapatának több tehetséges versenyzője is részt vesz a futamon. Kadett A 80-ban Paulik Bence, kadett A 100-ban pedig a kategória bajnokesélyese Schleisz Pál képviseli a megyei csapatot. Rotax Junior kategóriában a fiatal tehetség Tócsik Bence, míg Rotax Max kategóriában az olasz testvérpár, Andrea és Dario Torressan, valamint Jóga Mihály is szeretne minél jobb helyezést elérni a megújult vonalvezetésű pályán most először megrendezésre kerülő bajnoki futamán. A megyei színeket képviseli még kadett kategóriában Murguly Benjamin, Rotax Junior kategóriában Csikós Gergely és Soly- mosi Péter, valamint World Formulában Fodor Imre. A pálya kiválóságát jelzi, hogy a bajnokság következő 9-10. futamát is a Rabócsi- Ringen rendezik majd. Hazugság! Budapest (MTI) - Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szemenszedett ha-, zugságnak nevezte azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint csőd fenyegetné az MLSZ-t, amiért a zürichi területi bíróság felfüggesztette az európai és a nemzetközi szövetségtől az MLSZ-nek járó támogatások folyósítását. Kisteleki szerint 310 millió forintnyi összeg zárolt. A svájci Kentaro AG, amely az előző MLSZ-ve- zetés alatt a tévé- és reklámjogokat birtokolta, áprilisban pert indított az MLSZ ellen 2,485 millió eurós kártérítést követelve, ennek nyomán függesztették fel az MLSZ- nek járó támogatásokat. Kisteleki szerint a bíróság még nem tűzte ki az első tárgyalási napot.