Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-21 / 169. szám

2007. július 21., szombat KEHI M * ik Y*ft«ft»XÁ« HIRDETÉS /23 — GYASZHIR A www.gvaszhir.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét f „Nem ezt akartam, nem így akartam, szerettem volna még közietek élni, de a szívem megszűnt dobogni, hát el kellett menni. Ha emlegettek, közietek leszek, de fáj, ha látom könnyetek, ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem, áldás lesz rajtatok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy ÖZV. PETNEHÁZIIMRÉNÉ életének 83. évében, hosszan tartó betegség után, 2007. július 12-én elhunyt. Temetése 2007. július 25-én, de 11 órakor lesz az Északi te­mető Korányi úti ravatalozójából, A gyászoló család. 87553 császlói lakos, súlyos betegségben, 84. évében nyugalomra tért. Temetése 2007. július 22-én 16 órakor a császlói temetőben lesz. Gyászoló családja. 87483 Fájó szívvel tudatjuk, hogy B. KOVÁCS GYÖRGY volt orosi lakos, életének 67. évében elhunyt. Temetése 2007. július 24-én 10.00 órakor lesz az orosi temető ravatalozójából, római kato­likus szertartás szerint. 87586 Gyászoló család. „Taníts minkéi úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" 90. Zsoltár 12. Gyászoló felesége és fiai fájó szívvel tudatják mindazokkal, akik ismerték és szerelték, hogy a Miskolc Felsővárosi Református Egy­házközség presbitere BÉRES LÁSZLÓ aranydiplomás pedagógus, gyémántdiplomás kántortanító temetési szertartása 2007. július 26-án, csütörtökön délután 5 órakor kezdődik a Deszka templomban. Kérjük, hogy koszorúra és em­lékezés virágaira szánt forintjaikkal a Felsővárosi új templom építését támogassák a ravatalnál! 8750?“ „Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, 1 mm az azért van, mert szeretünk, s hiányzol nagyon." i i L i Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. SZILÁGYI MIKLÓS „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a drága jó férj, szeretett édesapa, nagyapa, HEGEDŰS IMRE kisvárdai lakos, életének 79. évében, hosszas betegség után, csende­sen elhunyt. Temetése 2007. július 23-án (hétfőn) 10.00 órakor lesz a kisvárdai régi temetőben, római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, OCSENÁS JÓZSEFNÉ szül. Kálmán Mária 2007. július 19-én elhunyt. Temetése 2007. július 24-én, 15 órakor g lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló család. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy AMBRUSZ LÁSZLÓ életének 57. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. július 25-én 15.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalo- g zójából. Gyászoló családja. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, a 76. éves korában, 2007. július 9-én, súlyos betegségben elhunyt, téglási szü­letésű, esztergomi lakos, TÓTH IMRE BM-nyugdíjas 2007. július 13-án 11 órakor, református szertartás szerint tartott te­metésén részt vettek, mély fájdalmunkban osztoztak. Köszönet a csa­ládtagoknak, akik a nehéz időkben velünk voltak. Külön köszönet a barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak. 86835 Gyászoló felesége és fia. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik VÁRI ZSIGMONDNÉ szül. Sipán Erzsébet temetésén rész vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család. 84012 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SEBESTYÉN SÁNDORNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család. 85366 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SAJBEN ANDRÁSNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 85971 A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.gyaszhir.hu Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. BALOGH MÁRTONNÉ a Szivárvány Idősek Otthona lakója volt tiszaeszlári lakos, 75 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2007. július 23- án, hétfőn 15 órakor lesz a tiszaeszlári köztemetőben. Gyászoló családja. MEGEMLEKEZES EMLÉKEZÉS „3 éve már, hogy örök álom zárta le szeme­det, azóta könnyek között emlegetjük a Te drága nevedet. Elmentél tőlünk egy végtelen hosszú útra, melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha. Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne egy irány, mely ott­honod felé mutat, ugye hazajönnél, vissza­hozna a szeretet, letörölné arcunkról az ér­ted hulló könnyeket?" Szomorú szívvel emlékezünk arra a napra, amikor 28 évesen IFJ. SÜVEGES JANOS 2004. július 22-én tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket. „Jó testvérünk voltál, a világon a legjobb, mégis te hagytad szívünk­re a legnagyobb bánatot. Egy kora délutánon egy angyal leszállótt, s elröpített téged e földi világból. Ha majd egyszer mi is rátérünk ar­ra az útra, gyere elénk testvérünk, találkozzunk újra!" Örökké szerető szüleid, testvéreid, lányod. 86513 t „Betegségedben is türelmes voltál, fájdalmadban is csak hallgattál. Csoda volt, hogy éltél, és minket szerettél, nem haltál Te meg, csak álmodni mentél." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk TINKU ISTVÁN halálának 10. éves évfordulójára. 69516 Élettársa és fia, István. \ „Az idő sem gyógyítja sebeinket, mert Te igazán szerettél benünket. Hiába borult rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre." Fájó szívvel, de örökké tartó szeretettel emlékezünk SZILVA JÓZSEFNÉ szül. Tócsik Veronika halálának 1. éves évfordulójára. 86661 Örökké gyászoló család. „Nagyon akartam élni még, érezni szívetek melegét. Legyőzni a betegséget, legyen enyém még az élet. Búcsú nélkül kellett mennem, őrizzetek szívetekben!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ERDÉLYI LAJOS halálának 5. éves évfordulóján. 87596 Gyászoló család. ALLAT Master csirke továbbtartásra alkalma­san Baktalórántházán eladó. 60 db-tól házhozszállítással is. 70/4593-220. _____________________________85395 Méhcsaládok idei anyával, sok bogár­ral eladók. Ugyanitt törpe nyúl és dísz­galamb eladó. Tel.: 30/517-8968. ____________85816 Komondor kiskutyák törzskönyves szülőktől eladók. Án 20 E Ft Tel.: 30/9687-781. _____ 86086 8 hetes labrador retriever kiskutyák törzskönyves szülőktől, fekete és zsem­le színben eladók. Tel.: 70/548-3291. ____ 86164 Akciós vágó és előnevelt csirke eladó. Baktalórántháza, 30/347-7018, Vezse. _____________________________86132 4 éves szuka agár eladó. Tel.: 20/261-3297. ________________86457 Malacok eladók. 30 kg-os, fehér színűek. Érd.: Nyíregyháza, Felsősima. Tel.: 42/726-731. ____ 86554 Kaukázusi kiskutya jó területőrző szülőktől eladó. Ár: 12 E Ft. Tel.: 42/278-175. 86584 Dajka kutyát keresek most született né­met vizsla kiskutyákhoz. Tel.: 30/2150-127. ___________ 86654 Juh 57 db jerke toklyó és nagy bálás szalma eladó. Ár: 23 E Ft. Tel.: 70/3190808. _ 86785 Ló (4 éves, heréit, egyesben jár, nem fél) betegség miatt eladó Eperjeskén. Án 160 E Ft. Tel.: 45/708-229. 86857 Frissellős magyartarka tehén 7 napos üszőborjával, valamint Fl-es fejőstehén eladó. Érd.: 30/3883-765. 86877 Dalmata kölyökkutyák fajtatiszták, 6 hetes, féregtelenítve eladók. Ár: 13 E Ft. Tel.: 44/341-114,70/258-1040.86959 Fiatal tojótyúk eladó. Jármi, Vörösmarty u. 77. Tel.: 30/452-9429. 86847 Ló (13 éves, heréit) minden mezőgaz­dasági munka elvégzésére alkalmas, befogva vagy magában eladó. Ilk, Beth- len Gábor u. 47.70/628-2048. 87366 2 hetes limuzin bika eladó. Án 60 E Ft Érd.: 42/741473,30/858-9237.87430 SZOLGÁLTATÁS Dunnát, párnát, tollat vásárolok. Hívás­ra házhoz megyek. 20/2144362.86001 Műanya nyílászárói reluxa, szál, q és fa Ir, redőny, igfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650. J ER-ZSO Bt Redőny, reluxa, szalagfüg­göny, harmonikaajtó, hevederzár, szú­nyogháló, napeltenző^ roletta, küszöbök. Gurtnicsere. ELŐTETŐK, ablakrácsok. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazása, szerelése DRISZKU ZSOLT, 42/492090,30/522-2170. 65494-► DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24 óráig 30/4400-629, INGYENES: 06-80/204-524 MOBILWC-BÉRLÉS Turmix Bt. REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, harmo­nikaajtó, küszöbök, szúnyoghálók AKCI­ÓS ÁRON. Gurtnicsere azonnal. Tenkéné, 43/431-262,06-30/9437-543. 76027 Salétromos, vizes házak bontásnélküli szigetelése. 20 év garanciával! Felmé- rés: 30/398-7325. ____________84708 Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmo­nikaajtó, napellenző, (anyagcsere is) szúnyoghálók, küszöbök akciós árakon. Felújítás. Gurtnicsere azonnal. Pokrovenszki László, 30/9284066, 42/433-537. 78393 Salétromos, nedves házak szigete­lése bontás nélkül, 20 év szavatos­sággal! Tel.: 30/963-5959. 83302 Hangulatos kemencét építek, divatos grillezőket minőségben, elfogadható áron. 70/949-5644. 85680 Női fodrász Idős néniket vállal háznál, Illetve otthonban is Nyíregyházán. Hívjon! Tel.: 30/906-2080. 81555 PÉNZÜGYLETEK Valutaváltás a legjobb árfolyamon! Nádix Change, Luther u. 3/a. Tel.: 42/420014. _____________ 78913 OKTATÁS Személy- és vagyonőr, ABC-eladó, kereskedő- vagy-vendéglátó vállalkozó tanfolyam 2007. augusztusi kezdéssel Nyíregyházán. OPEN Felnőttképző, ny. sz.: 15-0175-05. Érdeklődni: 30/9250262. _______________72403 Számítástechnikai kezdő és haladó (ECDL, Weblap-készítés) tanfolyamokra várjuk jelentkezését. Óriási nyári ked­vezményekkel! POSCH00L, 42/406-968. 85483 A Sipkay Kft. Felnőtt Képzési Cent­rum felvételt hirdet szakács, cuk­rász, pincér tanfolyamaira, támo­gatási, valamint készpénzfizetési kedvezménnyel. Érd.: 30/210-3513., Este: 42/311-253. Nytsz: 15-023605. 87236 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő tanfo­lyam a vásárosnaményi Projekt Bt-nél. Kezdés: július 27. Érd.: 45/472-530, 15014105, ____________ 851(00 Utolsó alkalommal még diploma nél­küli Július 27-én mérlegképes könyvelő tanfolyam indul a vásárosnaményi Pro­jekt Bt-nél. Érd.: 45/472-530, 15014105. ___________________85892 ECDL Start vagy teljes tanfolyam indul július 27-én a vásárosnaményi Projekt Bt-nél. Érd.: 45/472-530.15014105.- __________________________85896 KÖZLEMÉNYEK A Jókai Mór Református Általános Isko­láért Alapítvány ezúton közli, hogy 2006-ban az évi nyitó pénzkészlete 4192 776 Ft, összes bevétele 1197 411, ebből SZJA1% 1187 470 Ft, összes kiadása 1018 853, záró pénzkészlete 4 371853 Ft volt. 87151 VEGYES ■ .... , - ; : ' • Burkolt Simson, 2 db lószerszám kompletten, 10 család méh eladó. Megtekinthető vasárnap. Kisvárda, Má­tyás király u. 128.20/540-5206. 86936 Honda szivattyú és öntözőcsövek el- adók. Érd.: 20/461-5318. 86986 Stráfkocsl, rotációs kapa, régi szoba, konyha bútor, prés, permetezőgép, ke­rékpárok (verseny), diófarönk, belvárosi kertes ház eladó. Érd.: 42/430-533. _____________________________87412 Akác tűzifa eladó. Szállítás megoldha- tó. 20/4486-870,20/2547195.82508 Alma tűzifa kis és nagy tételben méter­ben, gurigázva, hasogatva, kiszállítva el­adó. 20/315-0514,20/4462-267, 42/231-178. ________________ 84899 Dunnát, párnát, tollat vásárolok. Hívás­ra házhoz megyek. 0&20/214-4362. 85094 A hirdetés a legjobb befektetés! vTs,

Next

/
Thumbnails
Contents