Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-20 / 168. szám
2007. július 20., péntek KELET i . M Vegyen hólapátot Pók Viktória viktoria.pok@inform.hu Álmodni sem lehetne jobb világot. Elárasztanak bennünket a szebbnél- szebb, harsány színű, gusztusos portékákat kínáló prospektusok. Egy ráérős háziasszonynak vagy úrnak semmi más dolga nincs, csak lapozni, összehasonlítani, karikázni, szorozni, osztani és dönteni. Megszoktuk már, hogy kínálati piac van, minden eladó és minden kapható. Belátom, a rám amúgy nem gyakran jellemző' optimizmus most mégis elhamarkodott volt. Gyermekmedencét kerestem. Amolyan se nem kicsi, se nem nagyot. Ami éppen arra jó, hogy kora délelőtt és késő délután - amikor szabad napra merészkedni az emberfiának - némi felüdülést nyújtson a nővérem nagyinál nyaraló, vízimádó lurkóinak. Múlt hét végén megkezdtem az akciót az akciós újság segítségével. Egyik hiperben semmi. A másikban emlékeznek rá, hogy volt valamilyen valamikor, de leginkább csak az újságuk címlapján találkoznak vele. A harmadikban nem is árulnak. A negyedikben talán kapnak majd, a következőben nem is biztatnak. Biztosan megint én vagyok a hülye, akarom mondani a buta. Hát illik kánikulában medencét keresni? Már tudom, botorság. Persze érthetetlen számomra, hogy a szezonális termékekből, már ha léteztek egyáltalán, miért nem lehet azonnal utánrendelni, esetleg gyártani ha kifogy. Lehet, hogy mindet felvásárolták, hogy a téli zimankóban műjégpályaként használják a vízzel töltött alkalmatosságokat. Most már csak egyet ajánlok. így kánikulában melegen (na nem úgy!) mindenkinek. Azonnal induljanak el hólapátot venni. Viszket a bal térdem, havas lesz a január!!! B i; blop.ston.hu p blog kívül szőke Aszfaltolvasztó forróság Nyíregyháza (KM) - A kánikula jelentős negatív hatást fejt ki az utak burkolatára is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az útellenőrök folyamatosan vizsgálják a közúthálózat állapotát.- Az aszfaltbeton burkolatú utak, elsősorban a nyomvályúsodási hajlam növekedése miatt kerülnek veszélybe, ez ellen különösebb beavatkozást előzetesen nem lehet tenni. Az alsóbbrendű úthálózat több évtizedes kialakulása során a legszélesebb körben használt kötőanyag a hígított bitumen volt. Ez olyan anyag, ami hosszú évek elmúltával is „felkúszik” a burkolat felszínére, és ez okozza a bitumenes foltokat, az úgynevezett „izzadást”. Ezt úgy tudjuk gátolni, hogy zúzalék és mészkőőrlemény keverékét szórjuk a burkolatra. Kérésünk a közlekedőkhöz, hogy ha meglátják a szórógépeket, csökkentsék a sebességüket, mert bár a kiszórt mennyiség nem jelentős, és csúszásveszélyt sem okoz, eleve a szórás művelete miatt is tanácsos a sebességet csökkenteni, és a lassabban haladó szórógépet körültekintéssel kikerülni - mondta Szőnyi Zsolt, a Magyar Közút Kht. szóvivője. ön szerint tovább fokozódhat a meleg? Szavazók száma: 159, 2007. 07. 19. 18 óra Igen 79,25% Nem 20,75% Következő kérdésünk: Ön tud-e úszni? tp , www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Strandolhatunk ingyen is! ■ Bányatóban fürdött, kanálisba fulladt, tilosban pancsolt, tóban lelte halálát. Nyíregyháza (KM) - A kánikulaimádók nem panaszkodhatnak. Most jó idő jár a strandolókra, a napozást szeretőkre, a vizek kedvelőire. A vakációzó gyerekek a besötétített szobában is pihegnek, egy dolgot élveznek igazán, ha kedvükre fürdőzhetnek. Szerencsésnek mondhatja magát, akinek a kertjében kis pancsoló várja a csemetéket. A medencetulajdonosok úgy érezhetik: megütötték a főnyereményt. Akinek nincs házi strand, az biztosan vízparton töltené a kánikulai napokat. W..................................................................... Az előírásokban v foglaltak megkö- £ ■ \ vetelése nem öncélú dolog, ha- y nem az élet és testi épség meg- őrzését szolgálja Bartók László ....................................JJ Már ha telik rá. A híradások gyakran szólnak arról, a fővárosban, a megyeszékhelyeken már a belépés is több ezret kóstál. Csak azért, hogy leterítsék kis pokrócukat, mélyen zsebbe kel nyúlni egy átlagos méretű magyar családnak. Arról meg már nem is szól a fáma, mi van akkor, ha az az átok kőiké megkíván egy lán- gost vagy egy fagyit, ha a mama főtt kukoricát enne, a papa pedig leöblítené az otthonról hozott rántott csirkét egy Strandolás Szabolcs-Szatmár-Beregben Napijegyek árai, forint/fö 1 Tiszavasvári, strand Rakamaz, Tisza-Camping 3 Záhony, uszoda Tuzsér, szabadstrand Ibrány, szabadstrand Nagykálló 7 Nyírbátor Fehérgyarmat, strand 9 Kisvárdai Vérfürdő Vásárosnamény-Gergelyiugornya Szabadstrand ingyenes 11 Vásárosnamény-Gergelyiugornya Atlantika Vizividámpark Tivadar, szabadstrand Levelek, Vizisport centrum Dombrád, tiszai szabadstrand Nyíregyháza, Elményfürdö frissen csapolt jeges sörrel. Spórolási szándékkal sokan illegális fürdőhelyet választanak, amivel viszont az életüket teszik kockára.- Az engedéllyel üzemelő strandokon a szabályokat betartó fürdőzők biztonságban tudhatják magukat. Az előírásokban foglaltak megkövetelése nem öncélú dolog, hanem az élet és testi épség megőrzését szolgálja - figyelmeztetett Bartók László rendőr alezredes. A hétvégére is kánikula ígérkezik, strandkörképünkből megtudhatja, merre érdemes indulnia. Örömmel tudatjuk, van néhány kijelölt, ÁNTSZ által Nyíregyháza, Fürdőház Nyíregyháza, Parkfürdö 19 Nyíregyháza, Júlia Fürdő Grafika; Kelet-Magyar ország rendszeresen vizsgált fürdőhely, ami ingyen látogatható. A legtöbb fürdőben délutántól kedvezményes jegy is váltható. Van ahol 50 százalékot is megtakaríthat, aki munkaidő után indul strandolni. A rendszeresen fürdőzők bérletet is válthatnak, a diákok, nyugdíjasok ugyancsak árengedménnyel mártózhatnak. És még egy jó hír a végére, a forróságra való tekintettel a legtöbb helyen meghosszabbított nyitvatartás mellett várják a vendégeket. kmf/ppek.szon.hu •Óvatosan. Jó tanácsok fürdőzöknek letölthető: (PDF 65 kB) A kijelölt strandokon biztonságos a fürdőzés (Fotó: Racskó Tibor) : Ön hogyan védekezik a tűző nap ellen? N aptejet használok, és a kisfiáimra is nagyon odafigyelek, nehogy leégjenek. A legmagasabb faktorszámú naptej mellett időnként árnyékba vonulunk, vízben hűtő- zünk. A kicsikre kalapot adok, mert védi a fejet és a tarkót is! Tóthné Bakti Laura, ÉDESANYA K ereskedőként dolgozom, nem köny- nyű nap mint nap hosszú órákig helyt állni a tűző napon, a rekkenő hőségben. Többnyire napernyő alatt állok, és sok folyadékot iszom, körülbelül napi 4-5 liter ásványvizet, hűsítőt. MAtyók BarnabAs, KERESKEDŐ E gész jól viselem a meleget, s legalább ilyen jól a terhességet is. A kétéves kislányommal a nyírbátori strandon nagyon élveztük a hűs vizet a kánikulában. Fényvédő krémet használok és sok folyadékot fogyasztunk. Lőrincz Klaudia, KISMAMA H űsítő nélkül pokoli lenne a hőség! Mindenkinek tanácsolom: előző este rakjon egy-két flakon vizet, üdítőt a fagyasztóba reggelig, egész nap hideg marad! Odahaza megy a ventilátor, és a szoba hűvöse is kellemes. Balaton LAszló, nyugdíjas E leinte naptejet használtam, most már szép barna vagyok. Tovább szeretnék bámulni. Akár egész nap képes vagyok napfürdőzni, vizezem, hűtöm magam, ez még jobban barnít! Botos Ilona, diAk üüSÜü i video.szon.hu Olvasóink véleményét videón is megtekintheti Magép I» a Suzuki Vagép szalonban! Az akció időtartam 5 1/100 km, C02-kibocsátás (kombinált): 16: s 16 - augusztus 20-ig és a készlet erejéig érvényes. NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 www.vagep.hu EGÉSZ HÉTVÉGÉN SZERETETTEL VÁRJUK