Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-18 / 166. szám

2007. július 18., szerda Műszák Tamás Máriapócs (KM) - A Kelet-Magyarország ajándékcsomagját, ez úttal egy máriapócsi előfizetőnk nyerte, Műszák János. Az édesapa elfoglaltsága miatt nem tudta átvenni a csomagot, így fia, Tamás látogatott el szerkesztő­ségünkbe.- Szüleim már huszonegy éve előfize­tői a Kelet-Magyarországnak, s nem múl­hat el nap nálunk, hogy ne olvassuk a lapot. A postaládából már korán kikerül a lap, és gyorsan átfutják a címeket, majd amelyet érdekesnek tartanak, azt elolvassák és sietnek a dolgukra. Én még diák vagyok, s csak hétvégén nyílik lehetőségem az újságolvasásra. Nagyon kedvelem a sportot, s jó magam is ki­próbáltam már több sportágat, így a szombati újságban először a sportoldalt olvasom el, majd a többit szépen sorjá­ban. Édesapám a mezőgazdasági témájú cikkeket kedveli, s az ő kedvenc oldala a Gazdafigyelő és a szombatonként meg­jelenő Kert - ésszel oldal. umceni TaragnaK. A megyei népművészeti egyesület fafaragói ön­kéntes munkájukkal járulnak hozzá a bokortanyák értékeinek megmentésé­hez. Nagycserkesz-Magyarbokor főterén vasárnap adták át az emlékművet az általuk faragott oszlopokkal. (Fotó: Sipeki Péter) További fotók és videó: Cgj www.szon.hu SZÓN TOP 10 (07. 17) Bűnügy, baleset ______________________________ Egy lövéssel állították meg az autót hajnalban ___________ Az autót igazoltatni akarták, de a jelzésre nem állt meg. Angyalok vigyázhattak a karambolozó hölgyre ____________ Figyelmetlenség miatt ütközött egy autó, egy tartálykocsinak. Megrongálták Hofi sírját Elloptak több bronztárgyat Hofi Géza síremlékérői. Kirántotta a kerékpárt alóla az autó Súlyos baleset miatt zárták le hétfőn a 38-as számú főutat. Bulvár Pici cid vagy szillkonbomba? Van aki önbecsülése miatt, van aki férje kedvéért műttet. Közélet Folytatódik a kánikula A hőség harmadik napján kell több rosszullétre számítani. Sugárszennyezett viz jutott ki egy japán atomerómOból _____ Kilencre emelkedett Japánban a hétfői földrengés halálos áldo­zatainak száma. ______________________________________ Egyelőre jól bírjuk a kánikulát ________________________ Az embert próbáló időjárás dacára hétfőn nyugodt napja volt a megyei mentőszolgálatnak. ___________________________ Hegyalja Fesztivál 2007: újabb rekordok Hétvégén a felhőtlen szórakozás fellegvára volt a rakamazi Ti­sza-part.________________________________________________ Sport_______________________________________________ Ulra NB l-es a Fradi? _______________________________ Az anyagi nehézségekkel küzdő Fehérvár FC nem tudja vállalni a költségeket.-SL ' .szon.hu CS1 E§* További fotók és videó. Küldje el nekünk kedvenc nyári fényképét! Nyíregyháza (KM) - A nyári vakáció ide­je alatt aki csak teheti, elutazik néhány napra, hogy távol a világ zajától kipihenje a tavaly nyár óta eltelt hosszú időszak fára­dalmait. Persze nem kell messzire utazni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, hiszen jó társaságban, egy jó könyv vagy egy jó újság mellett is remekül lehet pihenni. Arra kér­jük Olvasóinkat, hogy - akár távoli ország­ban nyaralnak, akár a szomszéd településen - örökítsék meg a nyaralás vagy pihenés egy pillanatát. Készítsenek fotót, úgy, hogy azon lapunk, a Kelet-Magyaroszág is látható legyen. A fotókat digitális formában - ke- let@kelet.szon.hu vagy papírképként - Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. - is el­küldheti, a legjobb fotókat beküldők értékes ajándékokkal gazdagodnak. OLVASÓINK ÍRIÁK twyí'Tr'j'j i j j j j j-j' j j j j j j j j j j j j j j j j . Kirándulás A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Egyesülete kirándulást szervez augusztus 4-én, szom­baton. Az egynapos autóbu­szos úton a szatmári rész ne­vezetességeivel ismerkedünk meg. Jelentkezni az egyesület irodájában személyesen, a 42/407-486-os telefonon, vagy Hajdú Istvánná szervezőnél (20/521-4741) lehet. Hajdú Istvánné, KÖRZETI CSOPORTVEZETŐ Ki a rokkant? Pár hete a kisvárdai pol­gármesteri hivatalban - meghatalmazás alapján - százszázalékos rokkant (le van bénulva) sógorom he­lyett én vettem fel rokkant közlekedési támogatását. Fe­lesége is „nyomorék”, mert a férje ápolása közben eltört a lábszárcsontja. így én segí­tek nekik. Az ügyintéző na­gyon készséges volt, kiadta a teljes ellátásra szoruló só­goromnak járó 7 ezer forin­tot. Nagyon megdöbbentem FÓRUM /6 Nyírmadaiak a csúcson Felfedezésekkel és „élve­zetekkel” teli batyuval tér­tek haza a nyírmadaiak Kárpáraljáról. A 41 fős csa­pat három napot töltött a festői tájakon. A szomszédo­lás gazdag programmal vár­ta a résztvevőket. Megláto­gatták többek között Nagyszőlős, Huszt, Técső törtélmi emlékhelyeit, neve­zetességeit, Európa közé­pontját, Rahót a huculok „fővárosát”, a Fehér- és Fe- kete-Tisza találkozását. Má­sodik nap a Tatárhágó kö­vetkezett, ahol gyönyörköd­hettek és vásárolhattak a helyi fafaragók, kézművesek remekeiből, meghódították a Keleti-Kárpátok legmaga­sabb csúcsát, a Hoverlánt. Este a barátságos huculok vendégei voltak, s a táj­Pihenö a hegycsúcson jelegű kolibában helyi étel­különlegességeket, italokat fogyasztottak. A jókedvet fo­kozta a helyi népi zenekar hajnalig tartó műsora. (Fotó: Ábel János) Annyi szép látnivaló van azon a vidéken, hogy egyön­tetű volt a vélemény, ide hamarosan visszatérnek. Szöuösy Tibor, IMyírmada és bosszús is lettem, hisz rengeteg embert tudok, nem szorulnak rá ennyire a segít­ségre, és még dolgoznak is, vagy vállalkoznak, mégis 20 ezer forint jár nekik. Itt nem a rászorultság és a rok­kantság számít? D. Sándor ITT ÖNÖKÉ A SZÓ! Várjuk leveleiket a 4400 Nyíregyhá­za, Dózsa György u. 4-6. címre, e- mailjüket a kelet@inform.hu címre, telefonszolgálatunk a 42/501-510 (4280-as mellék) számon fogadja hí­vásaikat, személyesen a Nyíregyhá­za, Dózsa György u. 4-6. alatt, 9 és 16 óra között kereshetik fel olvasó- szolgálatunkat. A leveleket terjedelmi okokból rövi­díthetjük megjelenéskor. Nem közölhetünk azonban jogszabá­lyokba ütköző tartalmú, vagy névte­len leveleket. Kérjük, tüntessék fel a levélen/e- mailen a telefonszámukat is. hirek.szon.hu A régió és a világ hírei. „Gyertyák a síron, szavak a köny- nyek előtt, nem tudom visszahoz­ni, ami volt azelőtt." A „fitneszgu- ru", Schobert Norbi írta e sorokat édesapja emlékére. Gondoljuk át! (302438867) ____________________ Vidéki! Rokkant parkolókártyád van, órát is vegyél. A Zrínyi Ilona u. 3-5. sz. alatt még le sem parkol­tok, leálltatok, elmentek, az ellen­őr azonnal ott van a sárga tasakkal, benne a 4400 forintos csekkel. Fi­gyelnek bennünket, vagy már eb­ből jön a pénz? Én így jártam 16­án. Tóth (303652093) ___________ A Távhős cikkéből jöttem rá, hogy az idén - fennállásuk óta először - miért bízták szakembereikre a melegvízmérők leolvasását. Viszont az érthetetlen, hogy ilyen elit gár­da mellett, miért egy fővárosi, kör­úti, 2. emeleti helyiségében döntik el, hogy én mennyi hőt fogyasztot- tam. Kotis J. (703127165) Szombaton Nyíregyházán elvesztet­tem a fekete övtáskámat, benne fontos iratokkal. Kérem a becsüle­tes megtalálót, hogy a benne talál­ható címre szíveskedjen eljuttatni, vagy hívjon! (306272882) ________ Nem Isten teremti a meleg géne­ket. Miképpen szaporodhatnak az azonos neműek? Ez nem természe­tes dolog. A „meleg" állapot lehet génprobléma, de valaminek a kö­vetkezménye. (305937226) KELETI KIAKASZTÓ Új virtuális naplót indítot-BSEESSS tunk útjára a Kelet-Ma-E^^^^H gyarország internetes portálján, a Szabolcs Online-on. A Ke­leti Kiakasztó névre keresztelt blog- ba naponta kerülnek új bejegyzések. Olyan hétköznapi, bosszantó törté­neteket, felháborító eseteket adunk közre eme élet írta, digitális teleregé- nyünkben, amitől biztosan felszalad az emberben a pumpa. A portálláto­gatók és a KM-olvasók hozzászólásá­nak, kritikájának, háborgásának ezen­túl tehát nemcsak lapunk hasábjain, hanem internetes blogunkban is han­got adunk! Kattanjanak ránk, „kiakasztó" élményben lehet részük! ZÄHE szon.hu Blog/Keleti Kiakasztó JÓKÍVÁNSÁGOK Születésnap: _____________ Vencseilőre Bodnár Brigittának! A nap az égen is neked ragyog, hisz most volt a születésnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lé­nyeg: Brigittánk, mi nagyon sze­retünk téged. Sok boldog szüle­tésnapot, további tanulmányaid­hoz erőt, egészséget, boldogsá­got kívánunk: anya, apa és test- véreid: Judit, Anita! 70/585-9753 Születésnapodra nem kívánok egyebet, csak, hogy csendes bé­kességben kísérjen a szeretet. Szí­vedre áldás szálljon, a lelkedre nyugalom, legyél mindig nagyon boldog, mint ezen a szép napon! Ezt kívánja Zelei Lászlónak Vas- megyerre felesége és fiai: 30/912- 6356___________________________ Jókívánság: __________ Kóczán Annának Üjdombrádon! Kellemes nyaralást kíván a nagyi­nál: mama és papa! 20/803-2413 Névnapmenü: ______________ 18. szerda: Frigyes, Kamill 19. csütörtök: Emília, Esztella 20. péntek: Illés ________________ 21. szombat Dániel, Daniella 22. vasárnap: Magdolna, Magda III Jókívánságait születés­nap, névnap, évforduló alkalmából SMS-ben a 90/612- 222-es, emelt díjas (162 Ft + áfa) telefonszámra küldheti. Amennyi­ben 16 óráig ezt megteszi, a más­napi Kelet-Magyarországban megjelenik jókívánsága. A jókí­vánságot kjk (utána szóköz) be­tűkkel kell kezdeni. Költözés miatt Vásárosnamény (TZS) - A Beregi Múzeum július 21-től költözés miatt zárva tart. Az új kiállítás megnyitása a vá- sárosnaményi Tomcsányi-kas- télyban augusztus végére vár­ható. A Beregi Múzeum igazgató­ja a látogatók szíves elnézését kéri, és vár mindenkit a megújult épületében. °AJÁNLATI FELHÍVÁS" A GÁZKÖZMŰ-VAGYONNAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN, A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK RÉSZÉRE ÁTADOTT MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI VISSZAVÁSÁRLÁSÁRÓL Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság a gázközmű-vagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezéséről szóló 2001. évi LVI. törvény és a 2002. évi LXIII. törvény alapján az alábbi Magyar Államkötvény sorozatok lejára előtti vis­szavásárlását hirdeti meg: 1. A 2001. évi LVI. törvény alapján visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvények adatai és maximális mennyisége: Sorozat/elnevezés: 2007/C ISIN kőd: HU0000401609 Lejárat napja; Mennyiség: 2008/B HU0000401526 2008.08.12. Legfeljebb .1 250 000 000 Ft, azaz Egymilliárdkettőszáz- ötvenmíliió forint 2009/A H U0000401625 2003.08.12 Legfeljebb 1 250 000 000 Ft. azaz Egymilliárdkettőszáz- ötvenmillió forint 2010/A H U0000401633 2010.08.12, Legfeljebb 1 250 000 000 Ft, azaz Egymilliárdkettőszáz- ötvenmillió forint 2007.08.12. Legfeljebb 1 250 000 000 Ft, azaz Egymifírá rd kettőszáz­ötvenmillió forint 2. Az 1 -es pont szerinti kötvények visszavásárlási nettó árfolyama: 99,00% 3. Az 1.-es pont szerinti kötvények felhalmozott kamata (2007. augusztus 7-én): 3,9258% 4. Az 1.-es pont szerinti kötvények visszavásárlási bruttó árfolyama: 102,9258% 5. A 2002. évi LXIII. törvény alapján visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvény adatai és maximális mennyisége: Sorozat/elnevezés: 2007/E ISIN kód: HUG000402110 Lejárat napja: 2007.08.12. Mennyiség: Legfeljebb 1 250 000 000 Ft, azaz Egymilliárdkettőszázötvenmillié fórért 6. Az 5.-ös pont szerinti kötvény visszavásárlási nettó árfolyama: 100,00% 7. Az 5.-ös pont szerinti kötvény felhalmozott kamata (2007. augusztus 7-én): 3,9258% 8. Az 5.-ös pont szerinti kötvények visszavásárlási bruttó árfolyama: 103,3253% 9. Az ajánlatok Elsődleges forgalmazókhoz történő benyújtásának határideje: 2007. július 30.12.00 óra 10. Az Elsődleges forgalmazók által az ÁKK Zrt-hez benyújtandó ajánlati összesítők beadásának határideje (Írásban, Illetve floppyn): 2007. július 31.14.00 óra 11. Eredményhirdetés időpontja: 2007. augusztus 1.12,00 óra 12. Teljesítés időpontja: 2007. augusztus 7. 13. A visszavásárláson történő részvétel: A visszavásárláson közvetlenül a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok forgalomba hozatalára és forgalmazására az ÁKK Zrt-vel megbízási szerződést kötött forgalmazók {Elsődleges forgalmazók) vehetnek részt. A Magyar Államkötvényeket a hivatkozott jogszabályok szerint saját jogon tulajdonló települési önkormányzatok a 1., Illetve 5. pont szer­inti mennyiséget meghaladó összajánfat esetén allokációs elsőbbséget élveznek. Ennek értelmében ajánlataik sorozatonként 2.000.000,- Ft azaz kettőmillió forint névértékig garantáltan elfogadásra kerülnek. Azf., illetve 5. pont szerinti Magyar Államkötvények lejárat előtti visszavásárlásának részletes feltételeit és a visszavásárlás lebonyolításá­nak rendjét az „Eljárási rend a gázközmű-vagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezése kapcsán, a települési önkormányzatok részére átadott Magyar Államkötvények lejárat előtti visszavásárlásáról (Budapest 2003. július 10.)" című dokumentum tartalmazza, amely megtekinthető az Elsődleges forgalmazóknál. BUDAPEST, 2007. JÚLIUS 10. ÁLLAMADÓSSÁG KIÁLLÓ KÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG /MAGYAR ÁLLAMPAPÍR/ • v .....' ........................... ’ BALLAMÍCAttANClAVAln

Next

/
Thumbnails
Contents