Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-14 / 163. szám

2007. július 14., szombat KIÜT fc » * 4 * MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Szűkített „keret". Az ENSZ által le­folytatott vizsgálat során több embert azonosítottak, akinek köze lehetett Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilko­lásához. Az ENSZ különbizottság vezetője szerint „jelentősen leszűkítették" a gyil­kosság iehetséges indokait. • Tárgyalások. Észak-Korea az Egyesült Államokkal való közvetlen tárgyalásokat javasolt, hogy megvitassák a Koreai-félszi­get békéjével és biztonságával kapcsola­tos kérdéseket - közölte a két Korea kö­zött húzódó demilitarizált övezetben fek­vő Panmindzsonban állomásozó észak-ko­reai katonai küldöttség vezetője. Felmentették... Budapest (MTI) - Fel­mentették Surányi Pé­tert, a Rendészeti Bizton­sági Szolgálat Terrorel­hárító Szolgálatának pa­rancsnokát. Gálik Viktó­ria, a Rebisz szóvivője elmondta, Papp Károly parancsnok indoklás nél­kül, július 31-i hatállyal vonta vissza a megbí­zást. Nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a parancsnok fel­mentése összefüggésben lenne a május 4-i buda­pesti Széna téri OTP-fiók megkísérelt kirablásánál kialakult túszdrámával. Ötven százalék Varsó (MTI) - A lengyel kormányfő sze­rint 50 százalék esély van az előrehozott vá­lasztásokra. Kaczynski úgy nyilatkozott, még van értelme próbálkozni a közös kormányzással, de amennyiben az Önvé­delemben nincs meg er­re a megfelelő akarat, akkor előrehozott vá­lasztásokat kell tartani. Újra megszavazták az iraki csapatkivonást Washington (MTI) - A Fehér Ház által kilátásba helyezett vétót figyelmen kívül hagyva az amerikai képviselőház megsza­vazta azt a törvényjavaslatot, amelynek ér­telmében áprilisig ki kell vonni az amerikai csapatokat Irakból. A demokrata többségű képviselőház 223-201 arányban fogadta el a törvényjavaslatot. A törvénytervezetet négy republikánus is támogatta, tíz demokrata párti képviselő pedig ellene szavazott. A tör­vénytervezet szerint a jogszabály hatályba lépésétől számított 120 napon belül meg kell kezdeni és áprilisig be kell fejezni az Irak­ban állomásozó mintegy 160 ezer amerikai katonai kivonását. A képviselőház idén most harmadszor szavazott meg törvényt a csapatkivonásról. Nem súlyos Washington (MTI) - Michael Chertoff (ké­pünkön) amerikai belbiztonsági minisz­ter közölte: az al-Kai- da jelentette fenye­getettség nem olyan súlyos, mint a 2001. szeptember 11-i tá­madások előtt. Az ABC amerikai televí­ziónak nyilatkozva Chertoff hangsúlyoz­ta: jelentős eredmé­nyeket értek el az al- Kaida külföldi cso­portjainak felszámo­lásában és a saját vé­delmi rendszer kiépí­tésében. Hozzátette azonban, hogy az el­lenség részéről meg­nyilvánuló támadási szándék továbbra is jelentős. Népszavazás: harc az idővel ■ Szakértők eltérően ér­telmezik az Alkotmány- bíróság és az OVB ko­rábbi határozatait. Budapest (ÉKN) - Folyta­tódik a népszavazás-mizéria. Kálmán László nyelvész, aki három kérdését elküldte az OVB-nek, arra hivatkozik, hogy nyelvtanilag nem jók a Fidesz kérdései. Elemzők sze­rint azonban attól kell tarta­ni, hogy itt nem szőrszálhaso­gató nyelvészkedésről, hanem politikáról, annak is obstruk- ciós változatáról van szó. Mi lehet a lapon? Obstrukciónak nevezzük azt a tevékenységet, amikor egy szervezet döntési folyama­tát jogszerű, de nagyon hosszú ideig tartó áltevékeny­séggel hátráltatják. Kritiku­sabb vélemények szerint az ügyben már korábban is meg­figyelhetőek voltak bizonyos, hátráltatásra utaló motívu­mok. Ilyennek nevezhető, hogy az OVB meglehetősen lassan döntött a többi kérdés dolgában, plusz hogy az egész ügy megjárta az Ab-t. Azzal szinte majdnem min­denki egyetért, hogy az inter­neten keresztül eljuttatott al­ternatív kérdéseinek vizsgála­tával lassul a népszavazás kiírását célzó, törvény által előírt ügymenet. A fontosabb kérdés, hogy vajon ez a vizs­VILLÁMVOKS Milyen szavazólapot látna szíve­sen a népszavazáson? Csak a Fidesz kérdései legyenek rajta ___________________55,26% Csak a nyelvész kérdései legyenek rajta ____________________5,26% Minden kérdés legyen rajta 17,11% 2007. július 13. 17.00 Szavazók száma: 76 Azt még nem tudjuk, mikor kerül pecsét a szavazatgyűjtő urnákra (Fotó: ÉKN-archív) gálát milyen eredménnyel, il­letve döntésekkel jár majd. Nézzük, milyen forgató- könyvek lehetségesek, illetve, hogy a szakemberek miként értelmezik a jelenlegi helyze­tet. Kolláth György, alkot­mányjogász szerint ma nin­csen olyan törvény, mely ki­zárná egyik vagy másik oldal­nak a kérdéseit. Úgy véli, hogy az OVB és az Alkot­mánybíróság akkor jár el he­lyesen, ha elengedi az összes kérdést. Ezek a kérdések egy­mással szemben futnak, egy­más tükörképei, ha hibáik vannak, akkor azok kölcsönö­sek, ma törvény nem zárja ki és nem ad sorrendiséget. Tóth Zoltán választási szak­értő szerint viszont a „józan ész” alapján elég furcsán néz­ne ki egy olyan szavazólap, ahol mondjuk két ellentétes, hármas-hármas csomag szere­pel, és mindegyikre igen-nem­mel lehet válaszolni. Szerinte „ember legyen a talpán, aki ezen a szavazólapon ki fog iga­zodni”. Mandur László, az Or­szággyűlés alelnöke úgy nyi­latkozott, hogy „a Fidesz el- taktikázta magát”, mert ugyanezeket a kérdéseket si­mán kitűzethette volna, ugyanis ehhez a parlamenti képviselők egyharmadának aláírása kell csupán. Az, hogy nem ezt az utat vá­lasztották, Mandur szerint jel­zi, hogy a Fidesznek nem is a kérdések fontosak, hanem az, hogy megbuktathassa a kor­mányt. A jelenlegi népszavazási törvény szerint még arra is lehetőség van, hogy valaki a már felsorolt témákban még egy harmadik, vagy negyedik variációt is megfogalmazzon. Van elsőbbség? Közben a Fidesz azt állítja, dokumentumokkal támasztja alá, hogy védettséget élvez népszavazási kezdeményezése a nyelvész kérdéseivel szem­ben. „Elsőbbség csak a hitele­sített kérdéseket illeti meg, a lejárt határidőt követően azon­ban ilyenről már nem rendel­kezik a törvény, így tehát nem védi elsőség a Fidesz népsza­vazási kérdéseit” - mondta a Klubrádió Kontra című műso­»I .................... Nyilvánvaló, hogy a testület­nek az előbb beérkezett indít­ványt kell meg­tárgyalnia. Lövétei István ..............................................t? rában Ficzere Lajos. Lövétei István alkotmányjogász úgy nyilatkozott: ha a hivatali működés szabályaiból indu­lunk ki, nyilvánvaló, hogy a testületnek az előbb beérkezett indítványt kell megtárgyalnia. Ugyanakkor ennek elfogadása, vagy elutasítása a jogszabály szerint nincs hatással a sor­rendben második kezdeménye­zés sorsára. kmf/ppek.szon.hu •A népszavazások törvényi szabályozása (PDF, 113 kB) Bevett gyakorlatnak tartja ■ Bordás Vilmos szerint bevett gyakorlat, hogy elküldik pártjuknak a dokumentumokat. Budapest (FH) - Bevett és szokásos gyakorlatnak tartja Bordás Vilmos, az OVB fide- szes delegáltja azt, hogy a ta­gok azokat a dokumentumokat, amelyeket megkapnak, elkül­dik az őket delegáló pártnak. „Ez történt a Kálmán Lász­ló népszavazási kérdéseiről szóló beadvánnyal is, megkér­tem az Országos Választási Irodától, majd továbbítottam az engem delegáló pártnak” - nyilatkozta a jogász. Politikai fősodor Bordás Vilmos személyes véleménye az, hogy aki olyan témában kezdeményez népsza­vazást, ami háromnegyed éve a „politika fősodrában” van, az ne számítson arra, hogy ti­tokban marad a neve és vál­lalja is azt. Szerinte az elmúlt 17 évben még nem volt példa arra, hogy egy népszavazás kezdeményezőjének neve ne kerüljön nyilvánosságra. Az MSZP lemondatná... ■ Mesterházy Attila lemondásra szólította fel az OVB fideszes delegáltját. Budapest (MTI) - Az MSZP értesülései szerint Bordás Vilmos, az OVB fi­deszes delegáltja jogot sér­tett, illetve félreértette po­zícióját, amikor kiszolgál­tatta a népszavazást kezde­ményező Kálmán László nyelvész személyes adatait. Mesterházy Attila, a szocia­lista párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese ar­ra is felszólította a delegál­tat, hogy kérjen bocsánatot az érintettől. Pártérdekek mentén? Úgy értékelte, hogy a Fi­desz vezetőinek addig fon­tos a közvetlen demokrácia, illetve az ahhoz kapcsoló­dó állampolgári jogok, amíg nem sérti pártpolitikai ér­dekeiket. Két újságíró is Bagdad (MTI) - A Reuters brit hírügynökség két iraki munkatársa is életét vesztet­te abban a tűzpárbajban, amit amerikai csapatok vívtak lá­zadókkal Bagdad keleti részén - jelentette be az amerikai erők szóvivője pénteken. Az összecsapás még csütörtök délután történt. Az amerikai járőrt géppisztolyokkal és ak­nagránátokkal vették tűz alá. Az amerikaiak viszonozták a tüzet és erősítés is érkezett. A szóvivő szerint a csata végén kilenc lázadó és két civil holt­testére találtak. A Reuters ira­ki fotósa és gépkocsivezetője egy, a lövöldözésben megsé­rült és kigyulladt kisbusz kö­zelében tartózkodott, amikor találat érte őket. Egyes szem­tanúk szerint egy amerikai helikopterből kilőtt rakéta ta­lálta el kocsijukat... A leszerelés a feltétel ■ Washington kizárja a békeszerződést az atomprogram leszere­lése előtt. Tokió (MTI) - Egyértel­műen késznek mutatkozott az Észak-Korea atomfegy­verprogramjáról tárgyaló amerikai küldöttség vezető­je, Christopher Hill pénte­ken kibővíteni a Phenjan- nal megvitatandó politikai kérdések körét. Az USA nem enged Az amerikai diplomata azonban kizárta annak le­hetőségét, hogy bármilyen békeszerződést is kötnének a kommunista vezetésű tá­vol-keleti országgal, mielőtt az megkezdené nukleáris programja leszerelését. Pró és kontra Christopher Hill a japán fővárosban, Tokióban adott nyilatkozatában arra rea­gált, hogy Észak-Korea az Amerikai Egyesült Álla­mokkal való közvetlen tár­gyalásokat javasolt annak érdekében, hogy megvitas­sák a Koreai-félsziget béké­jével és biztonságával kap­csolatos kérdéseket. Phenjan mindazonáltal azzal fenyegetőzött, hogy felhagy atomfegyverprog­ramja leszerelésével, ha Washington továbbra is nyomást gyakorol rá. A harcokon túl Irakban Az Irakban szolgálatot ellátó civilek száma mostanra túllépte az ameri­kai hadsereg kint állomásozó kato­náinak létszámát. Több mint 180 ezren látnak el olyan feladatot, mellyel nem vesznek részt közvetle­nül az amerikai fegyveres akciók­ban és rendfenntartásban, de költ­ségeiket az amerikai állam állja. USA-katona Irakban: 160 OOO Egy katona átlagos költsége: 120 000 $ Civil segítők: Amerikai: 21 OOO Iraki: 118 000 Egyéb nemzetiségű: 43 OOO Összesen: 182 OOO Civil biztonsági segítő: 48 OOO Egy segítő átlagos költsége 1,1 M $ © GRAPHIC NEWS

Next

/
Thumbnails
Contents