Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-12 / 161. szám
2007. július 12., csütörtök • Születésnap. Július 13- án ünnepli 65. születésnapját Harrison Ford, a Csillagok háborúja trilógia, az Indiana Jones-filmek és még számos kasszasiker főszereplője. Az egyik utolsó akcióhős 1942- ben született Chicagóban, felmenői között írek, németek és oros zsidók is voltak. • Luxushotel lesz. 40 évi szolgálat után nyugdíjba vonul a Queen Elisabeth II. A Cunard Line és a brit tengerészet büszkesége október 27-én indul utolsó Földközitengeri útjára. A 70 ezer tonnás, 293 méter hosszú hajót, amelyet 1967-ben bocsátottak vízre, egy dubai pénzcsoport a restaurálás után luxusszállodává alakítja. Elsüllyedt hajó Madrid (FH) - Szigetnek ütközött és elsüllyedt egy teherhajó Ibiza partjaitól egy tengeri mérföldre szerda hajnalban. A tizennyolc főnyi legénységet és a két utast kimentették. A hajó százötven tonna gázolajjal volt feltöltve, amely most a tengerbe szivárog. Az utasokat és a legénységet a Baleár- szigetek parti őrsége mentette ki a vízből. „Csipcsiplóka" London (MTI) - Mik- rocsippel látják el a turistákat kocsin fuvarozó lovakat a munkahelyi „túlhajtás” ellen Nagy- Britanniában, de egyelőre csak Lancashire-ben. A csip révén az ellenőrök könnyen azonosítani tudják az állatokat, és ellenőrizni, hogy nincse- nek-e túldolgoztatva. A szabályok szerint a lovaknak általában minden másnap pihenőnap jár, nyáron pedig csak rövidített műszakban szabad őket foglalkoztatni. Turner, a rém (Fotó: Archív) Sorozatgyilkos Los Angeles (FH)- Egy Los Angeles-i bíróság kedden halálra ítélt egy pizzafutárt, aki legkevesebb 11 embert ölt meg 10 év alatt. A negyvenéves férfit a város történetének egyik legveszélyesebb sorozatgyilkosaként jellemezték. Chester Turner 1987 és 1998 között követte el a gyilkosságokat főleg a rossz hírű South Central városrészben: a férfi leginkább szegény, és drogproblémákkal küzdő magányos nőket és örömlányokat támadott meg. A sorozatgyilkos megerőszakolta, majd megfojtotta áldozatait. Tűmért 2002-ben vették őrizetbe egy nő megerőszakolása miatt. Eltűnt a menetrendszerű hajó Jakarta (MTI) - Eltűnt egy hajó Kelet-In- donéziában hatvan utassal a fedélzetén a viharos tengeren. A kapitány előzőleg a motor meghibásodását jelezte a kikötői hatóságoknak. A közeli vizekből több túlélőt mentettek ki és megtalálták egy kisbaba holttestét is. A Wahai Star hajó Buru szigete és Maluku tartomány székhelye, Ambon között közlekedő menetrendszerű járat volt. A személyhajóval kedd éjszaka szakadt meg a rádiókapcsolat. Kicsik gy ázunk. vagyunk, de a súlyunkra vi(Fotó: Tóth Vince)- Doktor úr! Holnap eljön a feleségem, és elhozza magával a macskát. Adjon be neki valami gyorsan és fájdalommentesen ölő mérget - mondja egy férfi az orvosnak. - Rendben. És gondolja, hogy az a szegény macska egyedül is hazatalál? További viccek: humor.szon.hu KELET * KRÓNIKA /16 Michelle Pfeiffer amerikai színésznő a Hajlakk (Hairspray) című zenés filmjének Los Angeles-i bemutatójára érkezik. (Fotó: MTI) Halálos buszút Lima (MTI) - Súlyos buszbaleset történt a perui Andokban; a szerencsétlenségben tizennégy utas - köztük két litván turista - életét vesztette, a sérültek száma huszonöt. A busz sofőrje egyelőre ismeretlen okból elveszítette uralmát a jármű felett egy népszerű idegen- forgalmi célpont, Cúzco közelében. A buszbalesetek igen gyakoriak Peruban, különösen az Andokban és a dzsungelén át vezető szűk országutakon; ezeken évente százak halnak meg. Az útviszonyok jelentette nehézséget csak tetézik a nemtörődöm autósok és nem megfelelően karbantartott járműveik. Beperelte Istent, de vesztett Azzal vádolta, hogy korrupt, s ráadásul elkövetett jó néhány ismert vétket. Bukarest (MTI) - „Szédelgés” és „bizalommal való visz- szaélés” is szerepelt abban a keresetben, amelyet egy temesvári rab nyújtott be Isten ellen, mert nem teljesítette azt, amit imáiban kért tőle. A bíróság elutasította a keresetet. A 40 éves Mircea Pavel az Evenimentul Zilei című bukaresti lap szerdai beszámolója szerint jelenleg a gyilkosság miatt rá kiszabott 20 éves börtönbüntetését tölti. A férfi „az égben lakó és Romániában az ortodox egyház által képviselt” Istent azzal vádolta, hogy elkövette „a szédelgés, a bizalommal való visszaélés, a korrupció és a befolyással való visszaélés” címen ismert vétket. Nem jogalany Mindezt a következőképpen indokolta: „Amikor megkereszteltek, a Nevezettel szerződést kötöttem, amelynek értelmében megszabadít a gonosztól, azonban nem tartotta tiszteletben a szerződésünket annak ellenére, hogy különböző javakat és számos imát kapott tőlem.” A temesvári bíróság elutasította a keresetet, méghozzá a következő indokolással: „Isten nem jogalany és nem ismeretes a címe.” BRR :'•: '7 ,,haawilaq.szon.hu További érdekességek a nagyvilágból. Tánc az élete. Hat éve tölti ki a modern tánc Varga Lilla idejének nagy részét, s ezután még komolyabban szeretne vele foglalkozni. További képek és videó Lilláról: (Fotó: Sipeki Péter) Britney újra rossz útra tért? ■ Családi kapcsolatait is rombolja: húgával és anyjával egyre kegyetlenebből viselkedik. Budapest (MTI) - Britney Spears újra italozik, mulatozik és zabái - olvasható az MSNBC nevű amerikai hírportálon. A hírportál a Star nevű bulvárlapra hivatkozva közölte, hogy noha Britney Spears nemrég jött ki a rehabilitációs intézetből, újból keményen iszik, hatalmasakat eszik, bulizik, és két kézzel szórja a pénzt. Ellentmondás Mindez ellentmond Britney Spears legutóbb tett nyilatkozatának, amelyet hivatalos honlapján (www.britney- spears.com) tett közzé; eszerint tényleg padlóra került Visszaeső? Bűnös? (Fotó: Archív) rint Britney bűneit tetézve gátlástalanul flörtöl is: egy Los Angeles-i mulatóban például látványosan kikezdett a lemezlovassal a férfi menyasszonyának szeme előtt. Egy másik bennfentes szerint Britney úgy próbálja titkolni ivászatát, hogy vizeskancsóban hozatja ki magának az italt, és ha a pincérnő ezt elmulasztja, megragadja a karját, és elmagyarázza neki, hogy vigyázzon jobban, mert nem bukhat le. Családi bajok A „mindentudó” bennfentesek szerint Britney Spears még a családi kapcsolatait is rombolja: húgával és anyjával egyre kegyetlenebbül viselkedik. az elmúlt időszakban, de már szemmel látja a dolgokat. Ám talpra állt, és teljesen más a bulvárlap bennfentese szeTovábbi bulvár témájú cikkek. Nem lesz fallikus formájú a Az építésznő a csúcs lekerített formáiban látott túlzott erotikus tartalmat. New York (MTI) - Megálmodója szerint virág formája van, a kaliforniai San Diego város építészei szerint azonban határozottan „fallikus” jellegű az a felhőkarcoló, amelynek tervét Sándor Shapery terjesztette elő. A tervező fájó szívvel, de beleegyezett abba, hogy a végső jóváhagyás előtt „finomít” az eredeti terven, különös tekintettel „kibomló” tetején. Úgy vélekedett, hogy aki az ő felhőkarcolóját hatalmas fallikus szimbólumnak látja, „annak mindenről a szex felhőkarcoló jut eszébe.” A fő bíráló, Gwynne Pugh Santa Monica-i építésznő volt, aki a csúcs lekerített formáiban látott túlzott erotikus tartalmat. Az ő véleményét hamar visszhangozni kezdték helyi lakosok is, akiket állítólag „megrémített” az építmény terve. A 40 emeletesre tervezett felhőkarcoló San Diego központjában állna. Udvariatlanok Párizs (MTI) - Párizs a világ leglátogatottabb városa, jóllehet az egyik legudvariatlanabbja. Egy felmérés szerint a francia főváros vendégszeretetből 60 világváros közül csak az 52. helyet kapta meg turisták véleményezése alapján, pedig a Párizsban dolgozók 20 százalékának a munkája közvetlenül vagy közvetve függ az idegenforgalomtól. A vendégszeretet hiánya ellenére a szavazók 97 százaléka visszavágyik Párizsba. 2006-ban összesen 16,3 millió szállóvendége volt a francia fővárosnak, 9,7 százalékuk külföldi.