Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-12 / 161. szám
Madalina György még vár Nyíregyháza (KM - K. T.) - Miként azt szerdai számunkban is jeleztük: Madalina György még nem kötelezte el magát Balkány- ba, csak segít a felkészülést elkezdő NB III-as futballcsapatnak. A félreértések elkerülése végett fontos hangsúlyozni, mindez nem jelenti azt, hogy a szakember elvállalja az edzői tisztséget, egyelőre tanácsaira támaszkodhat a vezetőség... Madalina György elmondta: bár akadnak ajánlatai, konkrétumokról nem tud beszámolni, továbbra is értelmes feladatra vár. Jelenleg kapcsolatrendszerét kihasználva próbál játékosokat Balkányba irányítani. Madalina György MAI MŰSOR LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés. Nyíregyháza Spartacus-Debreceni VSC, Kemecse, 17. vJJ Kicentizték. Tizenegyesekkel jutott a Copa America fináléjába a címvédő Brazília, miután Vagner Love és társai dolgát alaposan megnehezítette Uruguay az elődöntőben (2-2). (Fotó: epa) Aldair San Marinóban Róma (MTI) - Ha nem is valamelyik elitbajnokságban, de San Marinóban visszatér a futballpályára a korábbi kitűnő brazil védő, Aldair. A 41 éves klasszis, aki az elmúlt öt esztendőt strandfocizással töltötte, a következő szezonban a Murata együttesét erősíti. Az 1994-ben vb-aranyérmes Aldair ugyanakkor ismét szerepelhet a Bajnokok Ligájában, ugyanis új együttese a selejtező első körében a finn bajnok Tampere Uniteddel találkozik. Feltöltötték a mezőnyt Nyíregyháza (KM) - A Karcag visszalépése és a Balkány nemleges nevezése miatt két hely üresedett meg a labdarúgó másodosztályban. A kiesők nem maradhattak benn (bár a Békéscsaba nagyon szeretett volna), ezt követően felkérték a harmadosztály különböző csoportjainak bizonyos tagjait. Világossá vált, hogy a Drá- va-csoport második helyezettje, a Komló és a Duna-csoport harmadik helyezettje, a Százhalombatta készülhet az NB II. rajtjára. Rudolf Gergely Hazatért Nyíregyháza (KM) - A 15 évesen Nyíregyházáról Franciaországba kerülő Rudolf Gergellyel kötött négyéves szerződést a Debrecen. A most 22 esztendős csatár a Nancy játékosa volt eddig, a több játéklehetőség reményében tért haza. ■ Balog Vilmos húszezer néző előtt hat menetben pontozással verte német ellenfelét. Ladányi Tóth Lajos e-mail: lada@kelet.szon.hu kmfippeir.szon.hu •Vég és kezdet. Balog Vilmos váltása letölthető, (POF 33 kB) Nyíregyháza (KM) - Régóta csillogtatta meg boksztudását Balog Vilmos, most viszont üstökösként tért vissza. Tizenhatodik profi mérkőzését nyerte meg a veretlen mérleggel büszkélkedő nyírW ..................... A boksz hevében nem vettem észre, hogy milyen nyomokat ejtettem a német ellenfelem arcán. Balog Vilmos ...............................ff egyházi öklöző, aki Vlagyimir Klicsko kölni gáláján oktatta német ellenfelét.- Óriási élmény volt a húszezres közönség előtt mérkőzni - eme felütéssel nyitotta élménybeszámolóját az olimpiát is megjárt, hétszeres magyar bajnok, nagyváltósúlyú Vili. Vitalij Klicsko volt az ünnepelt hős, de Balog Vilmos is szórakoztatta a közönséget Ellenfelem, Pietro d'Alessio (5-4-1) hazai közönség előtt léphetett a ringbe, ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, inkább inspirált. Hat menetben pontozással vertem meg, a boksz hevében nem vettem észre, hogy milyen nyomokat ejtettem rajta. Amikor utána a szállodában találkoztam vele, alig látott. Én viszont már látom lelki szemeim előtt a következő próbatételt: a tervek szerint a szeptember 22-ei, müncheni gálán mérkőzhetek meg újra, akkor Vitalij Klicsko játssza a főmeccset. Kölnben egyébiránt megvédte a Nemzetközi Bokszföderációnál birtokolt nehézsúlyú világbajnoki övét Vlagyimir Klicsko, aki revansot vett az amerikai Lamon Brew- steren. A 31 éves ukrán klasszis harmadszor védte meg övét. Balog Vilmos álma, (Fotó: EPA) hogy egyszer ő is a csúcsra érjen. A Box Vienna színeiben, Peter Hospital menedzser bábáskodása mellett előfordulhat, hogy legközelebb már az interkontinentális övért öklözhet. Arcdekorálás- Benne vagyok már jó ideje a bokszéletben, de ilyen csodálatos rendezéssel, ekkora közönséggel még soha nem szembesültem. Egyszerűen fantasztikus volt. Vüi játéka nagyon tetszett a nézőknek, vastapsot kapott a menetek között. Ellenfelét alaposan elintézte, úgy nézett ki a német arca, mintha végig ment volna rajta egy teherautó - idézte fel a gálát Botos András, a veretlen öklöző edzője. Klicsko előtt oktathatott Farkas: Ez az egyetlen járható út ■ Tavasszal a rakamazi vállalkozói réteg semmilyen formában nem támogatta a futballklubot. Rakamaz (KM - L. T. L.) - A csörte folytatódik. A rakamazi futball jelenleg vívásra emlékeztet, a pást egyik részén az egyesület elnöksége, a másik oldalán a polgármester foglal helyet. Szerdai számunkban Balogh Albert elnökségi tag fejtette ki aggályait a Nyír- egyháza-Rakamaz Spartacus létjogosultságát illetően, Farkas Ernő polgármester pedig ismét a leendő NB III-as fiókcsapat mellett érvelt:- Hosszas háttértárgyalások után városunk együttműködési szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus Futball Klub Kft.-vel. A Szpari igényt tartott a rakamazi felnőttgárdára ebben a konstrukcióban, szerintem az utánpótlásnevelés a korábbiakhoz hasonló színvonalon működtethető. Remélem, hogy a Nyíregyháza stabil tagja lesz az NB I-nek, és hosszútávúnak bizonyul az új klubmodell.- Tavasszal a helyi vállalkozói réteg semmilyen formában nem támogatta a klubot. Az önkormányzat önmagában nem tudta volna fenntartani a csapatot, ezért a puszta létért csak a nyíregyházi kapcsolat kialakítása tűnt az egyetlen járható útnak. A személyemet érintő szavakkal nem kívánok foglalkozni, sajnos az elmúlt időszakban már hozzá kellett szoknom az efféle támadásokhoz. kmfippek.szon.hu • Előzmény. Változás előtt a rakamazi futball, letölthető (PDF 38 kB) Madar megy Nyíregyháza (KM) - Kedden még a Nyíregyháza Spartacus színeiben edzőmeccset játszott az FC Bihor ellen Derecskén Madar Csaba, szerdán viszont kiderült: nem marad az együttesnél. Nem tudtak megegyezni a felek, a középpályás szabadon igazol- hatóvá vált. A jelentős élvonalbeli múltú, debreceni nevelésű Madar a tavaszi szezont töltötte a Szparinál. gépjármű-értékesítő munkatársakat. Az ideális pályázó:- min. középfokú végzettség, kereskedelmi jártasság,- kiváló kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség,- határozott fellépés és jó tárgyalókészség,- kreatív-rugalmas gondolkodás,- számítástechnikai ismeretek. Előnyt jelent:- felsőfokú végzettség,- hasonló munkakörben szerzett tapasztalat,- német és/vagy angol középfokú nyelvismeret. Amit kínálni tudunk:- versenyképes jövedelem, prémiumrendszer,- szakmai továbbképzési és előrelépési lehetőség. Fényképes szakmai önéletrajzot „gépjármű-értékesítő’’ jeligére ^ a Carmo Kft., Nyíregyháza, Orosl út 29/a alá kérjük beküldeni » a megjelenést követő 5 munkanapon belül. A Carmo Cégcsoport hamarosan megnyíló prémiumautókat forgalmazó szalonjába keres haszongépjármű-értékesítő munkatársakat. Az ideális pályázó:- min. középfokú végzettség, kereskedelmi jártasság,- gépjármű-ismeretek,- kiváló kommunikációs és kapcsolatteremtő készség,- határozott fellépés és jó tárgyalókészség,- kreatív-rugalmas gondolkodás,- számítástechnikai ismeretek. Előnyt jelent:- felsőfokú végzettség,- német és/vagy angol középfokú nyelvismeret,- hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Amit kínálni tudunk:- versenyképes jövedelem, prémiumrendszer,- szakmai továbbképzési és előrelépési lehetőség. Fényképes szakmai önéletrajzot „haszongépjármű-értékesítő” jeligére a Carmo Kft., Nyíregyháza, Orosi út 29/a alá kérjük beküldeni a megjelenést követő 5 munkanapon belül. HIRDETÉSEK