Kelet-Magyarország, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-07 / 131. szám

2007. június 7., csütörtök KEIIT UTÁNAJÁRTUNK f 7 Egyenlő bánásmód A helyi iskola alapítványt hozott, és adakozásra kérte fel a szülőket. Ez nem volt kötelező, de ennek ellenére közzétet­ték azok névsorát, akik nem járultak hozzá pénzü­gyileg. Ezt sérelmesnek tartom, és több szülő is tiltakozik az ellen, hogy ezeket az információkat közszemlére tegyék. A személyhez fűződő jo­gok a magyar jogban nin­csenek tételszerűen felso­rolva, ennek sérelmét je­lentheti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sé­relme és a személyes szabadság jogelle­nes korlátozása, a testi épség, az egész­ség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése. Abban az élethely­zetben viszont, amikor „köszönetképpen” teszik közzé az adakozók névsorát, nem indokolt egyből jogi eljárás indítása. Vé­leményem szerint ez olyan csekély súlyú jogsértésnek minősül, amiért nem érde­mes jogi úton felelősségre vonást kezde­ményezni, tekintettel egy jogi eljárás költségességére, és hosszadalmas jellegé­re. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy amennyiben eldurvulna' a helyzet, és visszaélésszerűen él az intézmény az alapítvány által szerzett jogaival, érde­mes mielőbb akár jogi úton fellépni elle­ne. Ez alatt például olyan gyakorlatot értek, mint az adakozástól függő megkü­lönböztetés az oda járó gyerekek között (így például a gondozás, élelmezés, neve­lés terén). Ez már ugyanis egyértelműen megvalósítaná az egyenlő bánásmód megsértésének tilalmát, és érdemlegesen, sikeresen fel lehet lépni az ilyen jogsér­tő gyakorlattal szemben. Dr. Vojsánszki Éva (Fotó: Sipeki Péter) Gulyás Andrásné gobelinkészítő munkáit tekinthetik meg a nagykállói, a művelődési központban. (Fotó: Racskó Tibor) További fotók és videó: tai [Qg www.szon.hu FIDESZ-SAITÓTÁJÉKOZTATÓ Polgármestert váltanak Nyíregyháza (KM) - Egységes és erős a Fidesz Nyíregyházán, jelentette be szerdán dr. Vinnai Győző. A Fidesz városi elnöke szerint egységes, mert a napokban tartott tisztújításon nagy többséggel ismét megválasztották váro­si elnöknek. Mellette hat alelnök kapott bizalmat. Az erős jelzőt azért használta a helyi vezető, mert az elmúlt két év­ben a szövetség építésének eredménye­ként közel 100 új taggal bővült a nyír­egyházi Fidesz. Az elnök elmondta: a Fidesz Nyíregyházán megnyerte az ön- kormányzati választásokat, ennek kö­szönhetően 10 egyéni és 5 listás képvi­selői helyhez jutott a helyi önkormány­zatban. Az új elnök tervei között szere­pel, hogy 2010-ben polgármestert válta­nak, s addig olyan témákat állítanak a figyelem középpontjába, melyek a hely­beliek életminőségét javítják. Az elnök kifejtette: Nyíregyháza jelenleg nem a fejlődés útján jár, erre bizonyíték az is­kolák bezárása, a kaotikus közlekedés, a fejlesztések elmaradása, az uniós pá­lyázatoknál pedig hiányzik az önerő. Lecserélik az üvegtáblákat ■ Ingyen lecseréli az orosházi üveggyár a Lippai-középiskola üveg­tábláit biztonságosra. Lefler György _______________ lefler@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Egy ország döbbent meg a hír hal­latán: egy nyíregyházi közép­iskola diákja a helyszínen éle­tét vesztette, amikor beleesett az iskolaépület egyik üvegtáb­lájába. A tizenhét éves diák­tól - a hozzátartozók mellett - pénteken vesz végső búcsút mintegy félezer diáktársa. Megkeresték az iskolát A tragédiáról értesülve ke­reste meg az OROSházaGlas Kft. ügyvezető igazgatója a hé­..................... A kockázati fel­mérést a jövő hé­ten végzi el az orosházi üveg­gyár szakembere. Gajdos István ten Gajdos Istvánt, az érintett iskola, a nyíregyházi Lippai János Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola igazgatóját. Az üveggyár felajánlotta, hogy szakemberének ingyenes fel­mérését követően, ugyancsak ingyenesen lecseréli az isko­laépület veszélyeztetett helyen lévő üvegtábláit megfelelő biz­tonsági üvegekre. Például (Fotók: Racskó Tibor) A szörnyű tragédia helyszínén nem huny ki a mécses olyanokra, amelyek törés ese­tén nem szilánkokra, hanem apró szemcsékre hullanak. Tizenhat üvegtábla- A kockázati felmérést a jövő héten végzi el az oroshá­zi üveggyár szakembere, s an­nak megfelelően választják ki a cég három biztonsági üveg­fajtája közül az ide legmegfe­lelőbbet - mondta Gajdos Ist­ván igazgató. - A felmérésre meghívom a nyíregyházi ön- kormányzat szakértőjét is. A mi számításaink szerint az is­kolában 16 helyen lehetséges az üvegcsere, összesen mint­egy 160 négyzetméter felüle­ten. Ez nagy segítséget jelen­tene az iskolának. Az üveg­gyárnak ez jó értelemben vett referenciát jelenthet a továb­biakban, de hogy mennyire komolyan veszi a cég a történ­teket, az is bizonyítja: a kor­mányt is megkeresték ez ügy­ben. A kérésük az, hogy az építéseknél már ne engedé­lyezzék a vékony üvegtáblák használatát - mondta Gajdos István. kmf/ppe/r.szon.hu • Tragédia a Lippaiban. Korábbi cikk le­tölthető. (PDF, 45 kB) Pénteken búcsúznak- Pénteken rövidített órák szerint tanítunk, a temeté­sen az osztályfőnökök kísé­retében az iskola mintegy félszáz diákkal és a tantes­tülettel lesz jelen. Mentőről is gondoskodnunk kell, mert a várható hőség és a tragi­kus esemény miatti lelki ál­lapot miatt rosszullétekre is számolnunk kell - tájékozta­tott Gajdos István. Meg kell védeni a nemzeti kisipart épüljön ki, méghozzá a köz­■ A szervezett iparos­ság országos alelnöke lett Géresi József az IPOSZ megyei vezetője. Nyíregyháza (KM) - Tiszt­újító éves közgyűlését tartotta múlt héten a fővárosban az Ipartestületek Országos Szövet­sége (Iposz). A következő 4 év­re ismét Szűcs Györgyöt vá­lasztotta meg elnöknek, a há­rom országos alelnök egyike pedig a nyíregyházi iparosve­zető, Géresi József lett. A köz­gyűlésen Kóka János gazdasá­gi és közlekedési miniszter ki­jelentette: a kormány kiemel­ten kezeli a mikro-, kis- és kö­zépvállalkozások fejlesztését. E szektor fejlődését segíti majd a működési feltételeken javító Üzletre hangolva program. A közgyűlés jóváhagyta az IPOSZ ez évi cselekvési prog­Még zárva az élményfürdő Nyíregyháza (KM) - Még néhány hetet várnia kell an­nak, aki a sóstói élményfürdő­ben szeretné eltölteni a káni­kulai napokat, hiszen május 29-től garanciális javítások zaj­lanak az Aquarius területén - tudtuk meg Pék János vezér­igazgató-helyettestől. Az üze­meltető Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezetője elmondta, hogy a na­pokban a nyitás óta felmerült hiányosságokat orvosolja a ki­vitelező. Itt figyelembe veszik a vendégek által felvetett pana­szokat is. Ilyen például a csú­szós padlók problematikája, melyet burkolatcserével olda­nak meg. A tervek szerint jú­nius 23-án már birtokba vehe­tik a látogatók az élményfür­dőt. Pék János addig is arra biztatja a fürdőzni vágyókat, hogy bátran keressék fel a vá­ros további fürdőit, strandjait. ramját, amely a hazai ipar vé­delmében szorgalmazza a csa­ládi és mikrovállalkozások piacra jutásának segítését. »...................... Újra kell értel­meznünk, ezután pedig új­jászerveznünk az ipartestületek és az IPOSZ kapcsolatát. Géresi József ..............................................>! Az IPOSZ, de még elődje a KIOSZ történetében is most először fordul elő, hogy me­gyénk szervezett iparosai ad­ják az országos alelnököt. Géresi József új tisztségében érdeklődésünkre programjá­nak legfontosabb elemeiről a következőket mondta:- Szeretném elérni, hogy egy komplett, szolgáltató IPOSZ Az ünnepen sokan méltatták a pedagó- qusok áldozatkész munkáját __________ A pedagógusnap alkalmából a Pedagógu­sok Szakszervezete a több évtizedes mun­ka elismeréseként Eötvös József-emlékér­meket adott át. _____________________ Arany fokozatot kapott: Szalanicsné Rácz Julianna Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Nyíregyhá­za, Marton Imre SZ.-SZ.-B. megyei Önkor­mányzat Gyermekváros Tiszadob, Tren- csényiné Boros Ildikó II. Rákóczi F. Gim. Vásárosnamény, Bírta Jánosné, Deák Fe- rencné, Módis Péterné, Szatmári Gyuláné Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákott­hon Nyírbátor, Kuritár Antalné Arany Já­nos Általános Iskola és Szakképzőiskola Szakoly, Benkei Lászlóné, Hernádi Gyulá­né Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközép- iskola Nyíregyháza, Fintor Pálné Kölcsey F. ÁMK Vásárosnamény, Molnár Károlyné Vá­rosi Könyvtár és Művelődési Központ Új- fehértó, Tudlik Béláné Inczédy György Szakközép- és Szakiskola Nyíregyháza. Ezüst fokozatot kapott: Csicsák Pál Ál­talános Iskola Ököritófülpös, Kissné Mol­nár Gabriella Sz.-Sz.-B. Megyei Önkor­mányzat Gyermekváros Tiszadob: Bronz fokozatot kapott: Tóth László, Kastyák Gyuláné, Lakatos Sándorné, Hajdú László­né Móricz Zs. Általános Iskola Nyíregyhá­za, Dani Istvánná Rakovszky S. Ált. Isk. Gávavencsellő, Karakó Andrásné Várday I. Ált. Isk. Kisvárda, László Gyuláné Lónyay igazgatási régiókhoz illeszke­dően régiós szervezetként, ré­giós elnökségekkel képviselve az iparosság érdekeit. Éppen ennek az érdekképviseleti munkának a hatékonyabbá té­tele miatt szorgalmazni kell azt, hogy az érdekvédelmi tör­vény mielőbb megszülessen. Fontosnak tartom, hogy az új uniós tagországokkal szerveze­ti és gazdasági kapcsolatokat létesítsünk. Az eddigieknél sokkal jobban ki kell használ­nunk a pályázati források ad­ta lehetőségeket. Mindezekért azonban úgy kívánok országos alelnökként tevékenykedni, hogy nem tévesztem szem elől a legfőbb célt: a magyar nem­zeti kisipar megvédését! kmf/ppefr.szon.hu •Kóka az IPOSZ-nál. A gazdasági és köz­lekedési miniszternek az iparos szervezet közgyűlésén mondott ígéretei. (PDF, 47 kB) M. Szakközép- és Szakiskola Vásárosna­mény, Kordovánná Makó Zsuzsanna, Kosa Lászlóné Zay Anna Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola Nyíregyháza, Bor­bély Lajosné, Id. Tóth Lajosné, Szolnok Ká­rolyné, ÁMK Mándok. Elismerő okleve­let kapott: Téglási Jánosné ÁMK Mándok, dr. Fazekas Sándorné Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Nyíregy­háza, Bujárszki Györgyné Széchenyi Ist­ván Általános Iskola Mátészalka, Simonovits Józsefné Móricz Zsigmond Ál­talános Iskola Nyíregyháza. __________ A Pedagógusok Szakszervezete Nyíregy­háza és Körzeti Bizottsága a pedagógus­nap alkalmából megjutalmazta a közös­ségért több éven át kitartó és eredményes munkát végző intézményi titkárokat. 2006/2007 évben Eötvös-emlékérem arany fokozatában részesültek Horváth Simonná (Ibrány Óvoda), Náczné Hegyes Etelka (Napkor Iskola), Semsey Andrásné (Aranykörte Óvoda Nyíregyháza), dr. Sző­ke Lajosné ÉVISZ Nyíregyháza) ________ Korábban vették át az Eötvös-emlék­érem arany fokozatát Asztalos Mihály- né (Levelek iskola), Luter Imréné (Zelk Is­kola Nyíregyháza), Takács Ferencné (Ka­zinczy Iskola Nyíregyháza), Eötvös emlék­érem ezüst fokozatát Kindrusz Andrásné (13. Sz. Iskola), Mányák Mihályné (Isko­la Nagykálló), Durucz Józsefné (Bárczy Is­kola Nyíregyháza) és Kiss Gyuláné (Deme- cser Iskola). Falunap lóval Nyírszőlős (KM) - A Nyírségi Lótenyésztők Egyesülete és a Szőlősker­ti Általános Iskola szerve­zésében június 10-én, va­sárnap Nyírszőlősön egész napos „Falunapot” tartanak. A programban fogathajtó-bajnokság, főző­verseny, csikósbemutató, egész napos kézműves­foglalkozások, játékos ve­télkedők szerepelnek. Világújdonság! A világ egyik legsikeresebb hal­lókészülék-fejlesztő cégének felkéré-j sére keresünk olyan hallásproblémá­val küzdőket, akik szívesen tesztelnék sikertermékeiket. A programban részt vehetnek azok, akik csak most szembesülnek a hallás nehezítettségével, és természetesen azok is, akik már készülékviselők. Legyen Ön is a kiválasztott 1000 fő egyike, akiknek tapasztalatát felhasználva alkotják meg a jövő hallókészülékeit. Minden résztvevő segítségét ajándéktárggyal háláljuk meg. A részvételt az ország 20 halláscentrumában biztosítjuk. A programra való jelentkezés az ingyenesen hívható zöld számon: 06-80-20-44-89 /l/fct-Tone, (yHAILÁSCENTRUMOK My-Tone Halláscentrumok 4400 Nyíregyháza, Szent I. u. 6. Telefonszám: 06-42/506-372 * A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát. HIRDETÉS PEDAGÓGUSNAPI ELISMERÉSEK 66377 g W Lengyel Ibolya kálmánházi W W olvasónktól Aki kapni akar, fT tanuljon meg L |() adni. _ ­Lao Ce # #

Next

/
Thumbnails
Contents