Kelet-Magyarország, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-07 / 131. szám

2007. június 7., csütörtök RÖVIDEN • Merénylet. Legkeveebb heten meghal­tak, 27-en pedig megsebesültek, amikor két, autóba rejtett bomba robbant fel szerdán nagyjából egy időben Bagdadban. Tiltakozás. Egy dél-koreai tüntető Kim Dzsong II észak-koreai vezető port­réját égeti tiltakozásul az észa-koreai nukleáris program ellen a szöuli város­háza előtt tartott tüntetésen. (Fotó: epa) Castro ismét interjút adott Havanna (MTI) - A korábbihoz képest egész- i ségesebbnek és élénkebb- i nek tűnt Fidel Castro í kubai vezető (képünkön), j aki először adott televí- j ziós interjút azóta, hogy súlyos betegség miatt tíz hónappal ezelőtt átadta a j hatalmat öccsének. A ku- I bai állami televízióban i kedd este sugározták a i nyilatkozatot. A 80 éves politikus ezúttal is me­legítőt viselt, és bár las- I san beszélt, a riporter j kérdéseire világos vála- j szokat adott. Az interjú- i ban többek között a Viet- ; nami Kommunista Párt { főtitkárának havannai láto­gatásáról, és Fidel Cast-ro lelkiálla­potáról volt szó. Fel akart ugrani Vatikán (FH) - Meg­próbált a pápa autó­jára felugrani egy fér­fi a Vatikánban szer­dán. A testőrök azonnal leteperték. XVI. Benedek pápa a speciális autóján ép­pen keresztülhajtott a Szent Péter téren, 30 ezer zarándok kö­zött, a férfi ekkor át­ugrott a korláton, és megpróbált felka­paszkodni az autó hátuljára. A pápa az autóvezető mögött állva az egészből valószínűleg semmit sem vett észre, mert továbbra is integetett a tömegnek. A pápai testőrség azonnal őrizetbe vette a férfit, aki rózsaszínű trikót, fekete rövidnadrágot és zöld baseballsap­kát viselt. Lengyel válasz Amerikának Brüsszel (MTI) - Lengyelország „viszony­lag gyors” választ ad majd Washingtonnak arra az ajánlatra, hogy lengyel területen tele­pítsenek amerikai rakétaelhárító rakétákat - közölte szerdán Lech Kaczynski lengyel államfő, miután megbeszélést folytatott Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárral. Az Egye­sült Államok 10 rakétát szeretne elhelyezni Lengyelországban és egy nagyon fejlett cél­követő radart Csehországban, ezzel téve haté­konyabbá az úgynevezett „latorállamok” (Irán és Észak-Korea) esetleges rakétatámadásainak kivédésére szolgáló rendszerét. A tárgyalások már megkezdődtek a három érintett állam között, az ajánlat azonban komoly feszültsége­ket keltett Moszkva és a Nyugat viszonyában. www.szon.hu gjf helyi, országos és nemzetközt friss hírek már kora reggel Qf képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot & teret kapnak a vélemények & a leggyorsabb tájékozódási lehetőség Tömött sorokban vonultak a tüntetők, akik a klímaproblémák megoldása mellett többek között a quantánamói fogolytáborok fel­számolásáért is síkra szállnak További képek wvyw.mpn.hu (Fotó: EPA) Vízágyúkkal a ■ Vízágyúkat is beve­tettek tegnap a német rendőrök, hogy megállít­sák a tüntetőket. Berlin (MTI) - Több ezren tüntettek szerdán a németor­szági Heiligendamm közvet­len közelében az este kezdődő G8-csúcs ellen, az összetű- zé-sekben több rendőr is meg­sebesült. Helyszíni jelentések szerint mintegy tízezer tüntető nyo­mult több irányból a nyolcak csúcskonferenciájának hely­színe, illetve az azt tizenkét kilométeres hosszúságban kö­rülzáró beton-, illetve drótke­rítés felé. A hatóságok teljes tüntetési tilalmat rendeltek el a kerítés több száz méteres körzetében. Ennek ellenére tüntetők egy csoportja csak­nem húsz méterre megközelí­Megszüntetett eljárások Quantánamón Amerikai katonai bírók illetékesség hiányában megszüntették az eljá­rást két fogoly ügyében a Kubában lévő quantánamói amerikai hadi­tengerészeti támaszponton hétfőn tartott tárgyalásokon. Illegális ellenséges harcosok: Elsőrendű gyanúsítottak: 14 Azért szüntették meg az eljárást, mert A szeptember 11-i merényletben való a törvény szerint csak illegális ellenséges közvetlen részvétellel gyanúsítják őket. harcosokat vonhatnak felelősségre, és ítélet a mai napig- 1 o két férfit nem minősítették illegálisnak. aus2trá, Davjd Hjcks e,ten született Második győzelem: Szélem Ahmed eddi9 e9Vedül ítélet március végén. Hamdán már egyszer győzött a bíróság Hfteve* börtönbütetest kapott bar a előtt, mert bizonyítottnak találták a hétfői döntések megkerdojelezhetik az tényt, hogy Bush túllépte hatáskörét ítélet jogosságát. ___________'................. a quantanánamói foglyokkal szemben. Vádemelések száma. 4 Jelenlegi fogolylétszám: 380 , Éhségsztrájkot folytatók 32 Az eredeti quantanánamói fogolylét- Okét mesterségesen táplálják, szám az erős politikai nyomás hatására Más kormányok nyomására sza- 760 fővel csökkent napjainkra. badon engedték őket: 395 © GRAPHIC NFWS tüntetők ellen tette a drótkerítést. A rend­őrök több ponton vízágyúk­kal, könnygázzal, illetve gu­mibotokkal igyekeztek vissza­szorítani a tüntetőket, akik kövekkel dobálták meg őket. Értesülések szerint több rend­őr megsebesült, de a pontos számot a hatóságok egyelőre nem közölték. Elzárták az utakat A csúcskonferencia ellen til­takozók több helyen elzárták a Heiligendammba vezető főbb útvonalakat, hogy ily módon zavarják meg a G8-csoport ta­nácskozását. Noha az állam- és kormányfők a rostocki re­pülőtérről helikopterrel érkez­tek a helyszínre, a. tüntetők komoly fennakadásokat okoz­tak, mert az egyes országok nagyobb létszámú küldöttsé­gei buszokkal, illetve autókkal igyekeztek Heiligendamm köz­pontjába jutni. Néhány helyen a rendőrség erővel vetett vé­get 'a blokádnak. A tüntetők többnyire húsz és harminc év közötti fiata­lok, s köztük külföldiek is vol­tak szép számmal. A tömeg­ben feltűntek a szombati, ros­tocki véres összetűzéseket provokáló, talpig feketébe öl­tözött és fekete csuklyát vi­selő szélsőbaloldali autonóm csoport tagjai is. A tiltakozó megmozdulások késő délután még tartottak. Keményebb fellépést Ismételten elhatárolta ma­gát az erőszakos cselekmé­nyektől az Attac globalizáció- ellenes nemzetközi szervezet németországi szárnya. Az Attac egyik vezetője nyilatko­zatában hangoztatta, hogy az erőszakos cselekmények lejá­ratják a békés megmozdulá­sok részvevőit is. Egy legfrissebb felmérés is­mét arról tanúskodott, hogy a németek túlnyomó többsége támogatja a rendőrség kemé­nyebb fellépését az erőszakot alkalmazókkal szemben. Az Emnid közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosság­ra hozott adatai szerint a megkérdezettek 71 százaléka helyeselte a biztonsági intéz­kedések szigorítását, illetve a rendőrség taktikáját. A G8 TAGÁLLAMAI Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország M1U; 1 kmf/ppefr szon.hu •Háttér. Megkezdődött a G8-as csúcs (PDF, 21 kB) A résztvevőkről (PDF, 39 kB) Klímakárosító csúcstalálkozó (PDF, 37 kB) A „rendőrjelöltek" Budapest (MTI) - Tóth Gá­bor dandártábornokot, a buda­pesti rendőrfőkapitány bűnü­gyi helyettesét je­lölte a fővárosi rendőrség élére Bencze József or­szágos rendőr-fő­kapitány. A Ren­dészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsno­kának Bencze József Papp Kár­oly dandártábornokot, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét jelölte. Az országos rendőrfőkapitány bejelentette: mindkét javaslatát elfogadta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter. Hozzátet­te: Tóth Gábor és Papp Ká­roly kinevezésére előrelátható­an június 15-én kerül sor. KIIRT kmtfppefr.szon.hu •Tóth Gábor és elődei (PDF, 635 kB) Tóth Gábor MSZP: nincs koalíciós válság ■ Nincs koalíciós vál­ság - jelentette ki Mes- terházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Budapest (IM) - Az MSZP frakcióvezető-helyettese a kedd esti koalíciós egyezte­tést illetően a szerdai tájé­koztatón elmondta: a meglé­vő vitás kérdések megoldá­si ütemtervéről tárgyaltak a kormánypártok. A Fidesz szerint elfogadhatatlan és csak a bizonytalanságot nö­veli, hogy a kormánypártok nem adnak megfelelő tájé­koztatást a megbeszélésről. A koalíció nem bomlik fel, ez egészen biztos, az MSZP és az SZDSZ hosszú távra kötött együttműködést, amely a következő években is foly­tatódni fog - mondta újság­írói kérdésre válaszolva Mesterházy Attila. A legjobb megoldásért A konkrétumokról a szo­cialista politikus nem be­szélt, mint mondta, azért, mert ő nem volt jelen az egyeztetésen. Azt azonban el­mondta, a szocalisták állás­pontja az, hogy minden kér­désre annyi időt kell szánni, amennyi a legjobb megoldás megtalálásához szükséges. A menetrendekre viszont azért van szükség, hogy el­kerüljék a végtelen vitákat. Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy a június 25-i határidő - amelyben az egészségbizto­sítási rendszer átalakításá­val kapcsolatos elképzelése­ket határozták meg - is csúszhat-e álláspontjuk sze­rint, azt mondta, természete­sen igyekeznek tartani ma­gukat a már meghatározott időpontokhoz, de az elsőd­leges feladat a legjobb meg­oldás megtalálása. Mester­házy Attila téves sajtóértesü­lésnek nevezte azokat az előzetes híreket, amelyek szerint az egészségbiztosítá­si rendszer átalakítása lett volna a téma az előző éjsza­kai egyeztetésen. Mindkét félnek kockázatos... ■ Két választás között nem érdekli az embere­ket a politika, állítja a politikai elemző. Miskolc (ÉM) - Az Alkot­mánybíróság nem látja akadá­lyát, hogy a Fidesz és a KDNP által feltett kérdé­sekből hat népsza­vazásra bocsáttas­son. Az eredmény megtippelésére nem vállalko­zott Gyulai Attila, a Political Capital vezető elemzője, de mint mondta, a kezdeménye­zéssel mindkét politikai fél kockázatot vállal. Nem érdekli őket A népszavazások történeté­ben sosem volt túl magas ez az arány, pedig a szavazatra jogo­sultak 50 százalékának voksol­nia kellene, vagy ha ez nincs meg, az összes szavazatra jogo­sult állampolgár 25 százaléká­nak kellene ugyanúgy állást foglalnia. A magas részvételi aránynak az sem kedvez, hogy két választás között vagyunk, s ilyenkor nem érdekli az em­bereket a politika - állította az elemző. Az alacsony részvételi arány tehát a Fidesz-KDNP számára kockázatos, az MSZP-SZDSZ-nek kedvező.- A népszavazás azonban kockázatot jelent a kormány nak is. Az a kérdés, az ered­mény hogyan változtat a kor­mány stabilitásán, rontja-e a presztízsét - mutatott rá az elemző. - És fölmerül még egy probléma: a Fidesznek soká­ig kell képviselnie a mostani álláspontját, ami megköti a kezét. Ez számára hátrányos, ugyanis ahogy közeledünk egy újabb kampányidőszak­hoz, szükségük lenne szabad mozgástérre. Ön népszavazna? Igen Nem 28,29% Tartózkodók 1,97% Grafika: Észak-Keleti Napló Kt LET MINDENFELŐL /2

Next

/
Thumbnails
Contents