Kelet-Magyarország, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-29 / 150. szám

2007. június 29., péntek MEGYEI TÜKÖR /15 RÖVIDEN • Karnevál Hagyományos eseménynek mondható a butykai Cseresznyekarnevál, amelyet ebben az évben június 30-án, szombaton, 10 órától rendeznek meg a helyi művelődési házban. Harcos Tisza-part. Négy megye | közel negyven harcosa vesz részt Tiszate- leken, az Aranyhomok parton zajló EbmaS kung-fu edzőtáborban, ahol napi két edzéssel fejlesztik tudásukat. Délelőtt szabadkezes gyakorlatok vannak, délután a fegyvereké a főszerep. (Fotók: Racskó Tibor) További fotók és videó: [Q] www.szon.hu Robotválogatottal a világbajnokságra Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Fociznak és mentenek - ez a két feladat vár azokra a tehetséges fiatalokra, akik vasárnap kelnek útra, hogy július első napjaiban az Ameri­kai Egyesült Államokban, Atlantában meg­mérkőzzenek a világ legjobbjaival. A „Robocup Junior” világbajnokságon az idén vesz először részt hazánk, s a teljes magyar válogatott, megyénkből verbuvált tehetséges fiatalokból és segítőikből áll. A középiskolások kategóriájában a Bánki Donát Műszaki Középiskola egy, az általános iskolai kategóriában pedig az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola két csapat­tal indul. A fiatalok előválogató után kerül­tek be a keretbe, s az elmúlt napokat a Nyíregyházi Főiskolán töltötték edzőtáboro­zással dr. Simon Béláné főiskolai, valamint Zsigó Zsolt középiskolai tanár irányítása alatt. A Neumann János Számítógép-tudomá­nyi Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének támogatásával a tehetséges if­jak olyan kisebb robotokat állítottak össze, amelyek képesek focizni illetve mentési feladatokat végrehajtani. Ebben dől el most a világelsőség. A főiskolai edzőtáborozás utolsó pillanatai (Fotó: Nyéki Zsolt) EFOTT lesz a cívisvárosban ■ Tizenkét színpadon háromszáznyi program július utolsó hetében, a cívisvárosban. Debrecen (HBN) - Július 24. és 29. között Debrecenben rendezik meg az Egyetemis­ták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT). A szervezők szer­dán rendhagyó sajtótájékoz­tatót tartottak, amelyen ott volt néhány fellépő sztár is: Spigiboy, a Zanzibar Sidije, a Hooligans, Lukács és Fe­jes a Tankcsapdából, Jamie Winchester, Ganxsta Zolee. Egy debreceni rendezvényről nem hiányozhat a hazai zenekar, a Tankcsapda sem (Fotó: ékn) W ............................................. A Vekeri-tó alkalmas az EFOTT megrendezésére: a gyönyörű termé­szeti környezet mellett, kiépített alapinfrastruktúrával rendelkezik. Dajka Zoltán .............................................W A sajtótájékoztatón a szer­vező Debreceni Campus Kht. részéről Dajka Zoltán ismer­tette a legfontosabb tudniva­lókat. Például azt, hogy 1976 óta rendezik meg az EFOTT- ot, azaz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisz­tikai Találkozóját, s a rendez­vénysorozat joggazdája, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a mostani esztendőre a Debre­ceni Egyetemet és a Campus Kht.-t hozta ki győztesnek, így a 2007-es EFOTT a cívis­városé. Háromszáz program Dajka Zoltán szavai szerint a Vekeri-tó minden szem­pontból alkalmas az EFOTT megrendezésére: a gyönyörű természeti környezet mellett, kiépített alapinfrastruktúrá­val rendelkezik, s 2002 óta, nem mellesleg, az évről évre megrendezett Vekeri-tó Fesz­tivállal is bizonyított már. A Vekerifeszt most persze, ért­hető módon elmarad, ponto­sabban az EFOTT-tal együtt várja majd közönségét. Méghozzá tizenkét színpa­don, mintegy háromszáz programmal, Nagyszínpad, Malátabár, Café színpad, Zúzda színpad, minden lesz, ami csak elképzelhető, vagy a bulisátor, ahová a Debre­cenben oly népszerű Cam- pus-partik is kitelepülnek Dévényi Tibi bácsi retrómű- sorával. EFOTT Agora néven hatal­mas közösségi teret is létre­hoznak, ahol a legkülönfé­lébb civil szervezetek prog­ramjain vehetnek részt az ér­deklődők, továbbá nagy szen­záció lesz a Kalandpark, ahol az extrém és a kevésbé ext­rém sportok szerelmesei Száz halom megyéje vagyunk A legszebbek közé tartozó egyik kunhalom a nyíregyházi Geri- domb (Fotó: amatőr) ■ Kiemelkedő értéke­ket vett számba az Ifjú Botanikusok Baráti Kö­re megyénkben. Nyíregyháza (KM) - A ha­zánk területén a réz- és bronz­korban itt élt lovas népek sa­játos építményeket hagyomá­nyoztak ránk. Ezek a kunhal­mok „Alföld piramisai”, több méter magas, szabályos alakú sírhalmok kulturális öröksé­günk részei, a táj meghatáro­zó elemei, sok esetben védett fajok élőhelyei. A természet- védelmi törvény értelmében mindegyikük védett, de me­gyénkben többségük a közel­múltig feltáratlan maradt, és pusztulóban van. Az Ifjú Botanikusok Baráti Köre 2006-2007 során a Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Mi­nisztérium támogatásával fel­mérte a megye kunhalmait. Ennek eredményeként több mint 100 halomról (ezek közül 40 eddig teljesen ismeretlen!) készült részletes állapotfelmé­rés. Sajnos, a kunhalmok jelen­tős részét elpusztította, vagy erősen roncsolta az elmúlt év­században a beszántás, elhor- dás, de így is számos rendkí­vül impozáns halommal büsz­kélkedhetünk. Megyénk legna­gyobb kunhalma a csaknem 10 méter magas rakamazi Cseh­halom, de az ibrányi Fekete­halom, és a nyíregyházi Geri- domb is a legszebbek közé tar­tozik. A felmérés minden bi­zonnyal hozzájárul ahhoz, hogy ezek az évezredes építmé­nyek a jövő nemzedékei szá­mára is megmaradjanak. adózhatnak szenvedélyük­nek. Dajka Zoltán elmondása szerint közel ötvenezer láto­gatót várnak a Vekeri-tóhoz. Már kaphatók a jegyek Már kaphatók a jegyek egyetemeken, főiskolákon, nagyobb jegyirodákban, illet­ve a Ticket Express hálóza­tában. A szállást illetően, sá­torozási lehetőséggel, vala­mint bérelhető faházakkal várják a fesztiválnépet, to­vábbá több kollégiumot és hotelt is lefoglaltak a város­ban. KIÜT km tippek, szón. h u • EFOTT. A részletes program letölthető (PDF, 92 kB) Esélyt kapnak Vásárosnamény (KM) - A vásárosnaményi ön- kormányzat gondozásá­ban megvalósuló „Máso­dik esély” a vásárosnamé­nyi kistérségben elnevezé­sű EQUAL projekt része­ként, a városban nemré­giben ünnepélyes keretek között megnyitották a Be­regi Boltot. A létesítmény a képzésben részt vevő kereskedő-vállalkozó diá­kok gyakorlati oktatási helyeként funkcionál, amelyben a Beregre jel­lemző termékeket, a tér­ségre jellemző, korhű be­rendezések között kínál­ják a betérőknek. A prog­ram második elemeként június 30. és augusztus 20. között beregi tábort tarta­nak a vásárosnaményi Ti- sza-parton, ami a vendég­látó-vállalkozó képzésben részt vevő diákoknak nyújt gyakorlati lehetősé­get. A tájra jellemző ter­mékeket gyártó kézműve­sek is lehetőséget kapnak a programban. Ismét jutalmazzuk a csupa 5-ösöket! tették. Az elsősök és a má­sodikosok esetében „jól megfelelt” minősítés szük­séges. A jelentkezésekhez önál­ló arcképfotót kell mellékel­ni. Csak azokat a jelentke­zéseket tudjuk elfogadni, amelyeket az eredeti, az új­ságból kivágott jelentkezési lapon küldtek el Kedves Ol­vasóink a szerkesztőség cí­mére. A CSUPA 5-ÖS akcióban belépőjeggyel ajándékozzuk meg a legjobb tanulókat. Jó bizonyítványuk jutalmául a gyerekek vagy a Nyíregy­házi Állatparkba, vagy az Aquarius Élményfürdőbe kapnak jegyet. Ä belépőket azt követően vehetik át szerkesztősé­günkben a gyerekek, hogy a fényképük megjelent la­punkban. ■ Csupa ötös! - re­méljük, az idén is sok diák visz haza ilyen bi­zonyítványt! Nyíregyháza (KM) - Az örömben a Kelet-Magyaror- szág is szeretne osztozni, ezért hirdetjük meg a CSU­PA 5-ÖS akciót. Ezzel azo­kat az alsó és felső tagoza­tos gyerekeket kívánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas tanulással töltötték, s kiemelkedő munkájuk ju­talma nem is maradt el: ki­tűnő lett a bizonyítvány. Kérjük, hogy csak azok je­lentkezze­nek, akiknek a teljesítmé­nyét a kitű­nő vagy a je­les szavak­kal minősí­KILÉT ««■taiiorsiAo Csupa 2Dl)7 'kap Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk el), ragassz a megjelölt helyre egy arcképet, s kitűnő bizonyítványod fénymásolatával küldd el szerkesztőségünk címére: jde ragaszd Inform Média Kft. Keiet-Magyarország 3 fényképet' 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös". Beküldési határidő: 2007. július 20. -----------------­Családi név: Utónév: H elység/i rá nyitószám: Utca: Iskola/osztály: Van-e a családban KM-előfizetés? igen □ nem □

Next

/
Thumbnails
Contents