Kelet-Magyarország, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-28 / 149. szám
2007. június 28., csütörtök KIÜT »ABVAK8K9X*« HAZAI TÁJAKON /4 RÖVIDEN • Köztisztviselők. A megyei köztisztviselők napját június 29-én, 10 órától a nagykállói strandfürdő területén tartják meg. Átszervezett intézmény Nagykálló (KM) - Lapunkban előzetesen beszámoltunk arról, hogy a szerdai nagykállói képviselő-testületi ülésen zárt körben előterjesztés hangzik el dr. Vonza Tibor intézményvezető megbízásának visszavonásáról és felmentéséről. Sajnos, ezt a tárgyilagos mondatot a településen többen félreértelmezték, ezért végül nyílt ülésen volt szó erről a témáról. Dr. Vonza Tibornak - áldozatos munkája és érdemeinek elismerése mellett - azért szűnik meg az intézményvezetői megbízása, mert megszűnik az eddig általa irányított intézmény is. Az átszervezések révén megszűnik ugyanis a Nagykállói Szociális és Egészségügyi Központ, mert feladatait más intézmények veszik át. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatot július 1-jétől a Dél-Nyírségi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás veszi át, a járóbeteg-szakellátást pedig szeptember 1-jétől átveszi a Pszichiátriai Szakkórház. A járóbeteg-ellátás a most épülő épületszárnyban lesz. Dr. Vonza Tibor tovább folytatja majd a lakosság és az önkormányzat által eddig is megbecsült háziorvosi tevékenységét. kmtippek szon.hu • Testületi ülés. A napirendi pontok letölthetők. (PDF, 115 kB) ÁLLÁSFOGLALÁS A Jósa András Oktató Kórház Felügyelő Tanácsa június 27-én dr. Pintérné dr. Gönczi Agnes főigazgató tájékoztatóját tárgyalta és fogadta el az egészség- ügyi reform intézményi végrehajtásáról, valamint a Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpont építéséről. Az ülésen szó esett a sajtóértesülésről, miszerint a megyei közgyűlés elnöke a főigazgató munkavégzését korlátozta a közgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül. Erre - értesüléseink szerint - alapot egy névtelen bejelentés szolgáltatott. A testület az ülésére meghívta a közgyűlés elnökét, hogy hiteles tájékoztatást kapjon. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy sem az elnök, sem képviselője nem jelent meg az ülésen. A felügyelő tanács a legjelentősebb társadalmi szervezetek, önkormányzatok és az intézményi közalkalmazotti tanács tagjaiból áll, akik egységesen foglaltak állást a rendelkezésre álló információk alapján arról, hogy a fenntartó képviseletében tett intézkedés méltatlan és elfogadhatatlan. Az intézményben folyó színvonalas egészségügyi szolgáltatás és a főigazgató asszony példaadó szakmai munkája az elmúlt három évben megkérdőjelezhetetlen. A felügyelő tanács meggyőződése, hogy a közgyűlés elnökének intézkedése bizonytalanságot kelt az intézmény közalkalmazottai és a súlyponti kórház betegei körében. Ezért kérjük a Tisztelt Megyei Közgyűlést, hogy vegye figyelembe a felügyelő tanács állásfoglalását döntésének kialakításában, és akaratán kívül ne veszélyeztesse a minőségi betegellátást és a folyamatban levő uniós beruházások sikeres megvalósulását. Kórházi Felügyelő Tanács Sz.-Sz.-B. Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház BABA-MAMA I Célegyenesben a felvételi Korszerű körülmények között tanulhatnak a főiskolások (Fotó: km) ■ Július 11-ig a jelentkezőknek lehetőségük van egyszer a sorrenden módosítani. Nyíregyháza (KM) - Az érettségi vizsgák lezárásával finiséhez ér a felvételi jelentkezések eljárási rendje. Mit érdemes tudni a jelentkezőknek, mire figyeljenek a felvételinek ebben a szakaszában? - erről kérdeztük Csizmadia Valériát. Mint a Nyíregyházi W * ........................................ „Az énfelvim” menü weboldalon naprakész információk találhatók a felvételi eljárásról. Csizmadia Valéria .............................................1! Főiskola képzési igazgatója elmondta, július 11-ig a jelentkezőknek lehetőségük van egyszer a sorrenden módosítani. Ezt érdemes nagyon megfontolni, átgondolni, hogy a jelentkező az általa leginkább „vágyott helyre” kerüljön be. A bejutási esélyeket az érettségi eredményeken túl megváltoztatja a nyelvvizsga vagy más, a Tájékoztatóban előzetesen megjelenített többletpontokra jogosító dokumentumok megléte. Ugyancsak július 11-e a többletpontra jogosító dokumentumok másolatának az OFIK-ba történő elpostázásának a határideje. (1542 Budapest, 114-es posta vagy 1538 Budapest, PF. 496). Az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján ( www.felvi.hu ) „Az én felvim” menü weboldalon naprakész információk találhatók a felvételi eljárásról, s hozzáférhetők a jelentkező saját jelentkezéseire vonatkozó adatok, információk. Ezen a honlapon július 25-ig megtekinthetők lesznek a jelentkezők végleges pontszámai. így július 25-én egyszerre minden felsőoktatási intézmény meghirdetett képzéseire elindul az a számító- gépes program, amely valamennyi jelentkező és jelentkezés összevetésével meghatározza a 2007. évben az egyes szakokon érvényes ponthatárokat, melyek a honlapokon kívül ( www.felvi.hu ) a Kelet- Magyarországban is megjelennek - mondta végezetül Csizmadia Valéria. Sorban állás Szerdán hosszú, tömött sorokban álldogáltak az emberek Nyíregyháza belvárosában egy hotel bejáratánál. Megtudtuk, hogy egy termékbemutatóra várakoztak, ahol mosóport adtak a résztvevőknek. (Fotó: Balázs Attila) További fotók és videó: CfÖ ÉH www.szon.hu Konferencia Nyíregyháza (KM) - Evangélikus Oktatási Intézmények Pedagógusai Országos Konferenciájának ad otthont július 2. és 4. között a nyíregyházi evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium. A rendezvényre a gimnázium alapításának 200. évfordulója alkalmából a jubileumi év zárórendezvényeként kerül sor. A konferencia témája: Kompetenciák fejlesztési és mérési lehetőségei az oktatásban. MSZP-SAJTŐTÁJÉKOZTATÓ Milliók felkészítésre ■ Több feltételnek kell teljesülnie, hogy a mélygarázs megépüljön. Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - A város roma integrációs programja iránt országos érdeklődés tapasztalható, ami annak köszönhető, hogy nemcsak a szegregáció megszüntetéséről szól, hanem a romák beilleszkedésének elősegítéséről is - mondta Nagy László alpolgármester szerdai sajtó- tájékoztatóján. Dönteni kellett a guszevi iskolai épület sorsáról is. Az Oktatási Minisztérium 15 millió forint támogatást adott arra, hogy felkészítsék a befogadó hat iskola pedagógusait a roma gyerekekkel való foglalkozásra. A felszabaduló épületben helyezik el többek között a Roma Közösségi Házat, a Periféria egyesületet, a Humán Net családsegítő részlegét, de itt kap helyet a roma kisebbségi önkormányzat is. Moskovits Károly önkormányzati képviselő a megújuló belvárosról adott tájékoztatást. A Korzó üzletházzal együtt elkészül a belváros Dózsa György utcai része. Ehhez kapcsolódik majd az Országzászló tér rendezése is. Több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a mostanában nagy hangsúlyt kapott mélygarázs megvalósulhasson - hangzott el a tájékoztatón. MSZP-S AJTÓTÁJÉKOZTATÓ Félúton jár a reform ■ Az egészségügy reformja elindult, most a finomításon dolgoznak a politikusok. Nyíregyháza (KM) - Szerdán dr. Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót az egészségügy jelenlegi kérdéseiről. Elmondta, a reformokkal azt szeretnék láttatni, kinek mi jár, ki az, aki eddig csak papíron volt biztosított, de pénzt nem fizetett utána senki a közös kasszába. A vizitdíj bevezetésével az egyéni felelősségvállalás elérése a cél, a túlméretezett kórházi szerkezet karcsúsítása az egészségügyi infrastruktúra, a betegellátás színvonalának emelése miatt fontos. Folyamatosan pályáznak uniós pénzekre, megyénkből Ibrány és Bak- talórántháza lehet a kedvezményezett, ha sikeres a beadvány, akkor 2009-re 1-1,5 milliárdos forrásból korszerű járóbeteg-szakellátó központ létesülhet a településeken. Dr. Kökény Mihály hangsúlyozta, félúton jár az egészségügyi reform, most a finomítás a cél. A politikus szerint a reformoknak mérhető haszna van, hiszen hosszú idő óta most először van többlet a magyar egészségbiztosító pénztárában. KM-INTERJÓ: Frakcióvezetők a megyei közgyűlés napirendjéről Karakó László Fidesz A pedagógiai intézet felülvizsgálata Több mint két évtizede alapították a pedagógiai intézetet pedagógiai szakmai szolgáltatás ellátása céljából. Emellett nem kötelező feladatként szállás és étkezés biztosítását, konferenciaszervezést is végeznek. A két feladatot ellátó személyek munkáját, a pénzügyi finanszírozást sokszor nem lehet egyértelműen elkülöníteni. Az intézmény 305 millió forintos költségvetéséből 145 millió a megyei önkormányzat hozzájárulása. Ez nagyon sok, éppen ezért szeretnénk átgondolni az intézet működését. A megye közbiztonságának helyzete, javítása A legutóbbi tartózkodásunk után újra áttekintjük a megye közbiztonságának helyzetét, annak lehetőségét, miként lehet javítani. Alapvető problémánk a létszámgond volt. Ezen - véleményen szerint - úgy lehetne segíteni, hogy a rendőrség és a határőrség fúziója révén határőröket átcsoportosítanának a rendőri állományba. Dr. Kiss Gábor MSZP Nekünk az előterjesztés megszövegezésével vannak fenntartásaink, ugyanis nem világosak. A megyei pedagógiai intézet működésének felülvizsgálatáról szól az előterjesztés, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi helyzetet nem tartják jónak. Viszont a határozat szövegéből már az derül ki, ha egy közintézmény nem felel meg a gazdaságosságnak, akkor át kell szervezni. A tisztességes az lenne, ha egyértelműen, világosan kiderülne az előterjesztésből, mi a szándéka a fenntartónak.. Alaposnak ítéljük meg a főkapitányi előterjesztést. Egyértelműen kitűnik belőle, világos, nyílt elképzelései vannak a megye közbiztonsági helyzetéről, annak javításáról. Mi erről a témáról korábban már kifejtettük a véleményünket, most ebben a vitában nem akarunk részt venni. Élőben a SZ0N-on “ A közgyűlést június 28-án reggel 8 órától élőben közvetítjük a www.szon.hu oldalon. Ä Rendkívüli AKCIÓ! JTtL j| • Ülésemelő 990 Ft-tól • Autósülés 9-18 kg-ig 8990 Ft-tól • Babakocsi 16 990 Ft-tól 4ARV) • Fa etetőszék 6 990 Ft-tól | Nyíregyháza, Bujtos u. 29. iíjfNlGíütl BÉBI ÉS GYERMEKRUHÁK í GYEREKCIPŐ ltSS>IDI 1131 készségfejlesztő i cipők, szandálok, vászonnyári KISMAMÁK I E’Í, " pT i -10% KEDVEZMÉNNYEL! " i?'dblül, le'ini.'jlumaHDLiieiM §38-asméretigiHmimn Buba Gyermekcipő rvezésű «1. onv maeAmtÜMk (ruhák engedmény méretig. K / a teljes árukészletre! IMS! ■vei szemben) 11 __________’_________________| 1 NgEwMsiie ÜMn & b° i°i HaresóQl & 1 Ms ül4111 HIRDETÉSEK