Kelet-Magyarország, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-25 / 146. szám
2007. június 25., hétfő Sikeresen szereplő hazaiak Nyíregyháza (KM) - Véget ért a sorrendben huszonkilencedik Jonatán Kupa nemzetközi gyermek-labdarúgótorna. A megye tizenkét településén lebonyolított nagyszabású utánpótlás-eseményen három korosztályban hazai siker született. Az 1999-ben született reménységek között a Szilvási István irányította Monbebé bizonyult a legjobbnak, miként a Szergej Pacaj gardírozta Nyírsuli 94 és a Hokk Béla által dirigált Nyírsuli 95 is megnyerte saját kategóriáját. A ‘98-as korosztályban a Tiszaújváros, a ‘97-esek mezőnyében a debreceni Loki FC, a ‘96-, illetve a ‘92-esek vetélkedésében egyaránt az ukrán Metalurg Zaporozsje vitte el a pálmát. A Nyírsuli '95 fiataljai kitettek magukért Kurtucz bronza Nyíregyháza (KM) - Kurtucz Csaba, az NY-VSC-Szabolcs Volán ökölvívója bronzérmet szerzett az európai uniós országok Dublin- ban rendezett bajnokságán. A szupernehézsúlyban ringben lépő nyíregyházi bunyós a negyeddöntőben a horvát Ivica Bacurin ellen meggyőző teljesítményt mutatva, 22:11 arányban bizonyult jobbnak - ezzel biztossá vált a dobogós helyezése, érmét azonban nem fényesíthette tovább. Történt, hogy az ominózus meccsen száj- sérülést szenvedett, Balzsay Károly szövetségi kapitány pedig nem kockáztatott, így az elődöntőt kihagyni kényszerült Kurtucz. (Fotó: Racskó Tibor) Détári Lajos Jelölt Sopron (MTI) - Dario Bonetti, az FC Sopron NB l-es labdarúgócsapatának olasz vezetőedzője elhagyta az együttest, mert hazájában vállalt munkát. A csapat hétfőn 10 órakor kezdi el a felkészülést az új szezonra. Ha addig nem sikerül megállapodni az új vezetőedzővel, akkor Végh Tibor, a ligacsapat szakvezetője vezényli a tréninget. A hírek szerint a soproniak jelöltje Détári Lajos... Kupasiker. Az UEFA Kupa-győztes Sevilla (képünkön a sikercsapat) a labdarúgó Spahyol Király Kupát is megnyerte, miután a fináléban jobbnak bizonyult (1-0) a Getafénél. (Fotó: epa) Szávay Ágnes hétfőn kezd London (MTI) - A selejtezőből feljutott Szávay Ágnes hétfőn kezd az angol nyílt tenisz- bajnokságon, míg az alanyi jogon főtáblás Czink Melinda várhatóan kedden lép pályára Wimbledonban. Szávay ellenfele a cseh Éva Birnerova lesz, és a két teniszező a kilences pályán, késő délután, a harmadik párban mérkőzik meg egymással. Czink riválisa az idei Roland Garros döntőse, a szerb Ana Ivanovic lesz. A centerpálya első meccsén az 1. helyen kiemelt címvédő svájci Roger Fede- rer az orosz Tejmuraz Gabasvilivel játszik, míg a női torna éllovasa, a belga Justine Henin az egyes pálya második találkozóján az argentin Jorgelina Craveróval csap össze. Lengyel invázió várható ■ A Kanadában hatalmasat bukó Robert . Kubica főszereplő lehet a Hungaroringen. London (Mészáros Sándor) - A korábbi évekhez képest jól áll, a tavalyihoz viszonyítva 15-17 százalékos növekedést mutat a Magyar Nagydíj jegyeladási statisztikája - tudatta a Hungaroring Sport Zrt. A rendezők szerint sok német és finn szurkoló jön az augusztus első hétvégéjén esedékes futamra, ugyanakkor lengyel szurkolók garmadájára is számítanak. A lengyel invázió oka a BMW színeiben versenyző Robert Kubica, aki a Kanadai Nagy díj on hatalmasat bukott, de a hun- garoringi indulása biztosra vehető. Kubica a csodával határos módon szinte sértetlenül úszta meg a montreáli balesetet. A napokban kiderült: a BMW fekete doboza szerint az ütközés 230 km/órás sebességnél következett be, s a lengyel versenyző egy milliszekundu- mig 75 G-s erőhatásnak volt kitéve. Szakértők korábban 28 G-re saccolták a pilótára ható erőt, míg normál versenyKubica másodszor született a Kanadai Nagydíjon (Fotó: epa) körülmények között általában 3-4 G hat a sofőrökre. Kubica orvosi javaslatra kihagyta az USA Nagydíját, de már a visszatérésre készül. Ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosai jóváhagyják, a hét végi Francia Nagydíjon ott lehet a mezőnyben.- Jól érzem magam és már alig várom, hogy versenyezhessek! A balesetről annyit, hogy szerencsésnek érzem magam, de nem változtatok a hozzáállásomon - mondta Kubica. Noha felmerült, hogy a helyére Indianapolisban pontszerzéssel beugró német tini, Sebastian Vettel veszélyeztetheti Kubica állását, a BMW- nél leszögezték: kizárt a végleges pilótacsere. Révész Ibrányban Ibrány (KM - K.T.) - Az idény végén elköszönő és a következő évadban az NB Il-es Tuzsért irányító Németh Károly örökébe Révész Csaba lép Ibrányban. A harmadik vonalban szereplő futballcsapat a hét végén mindenben megegyezett az új trénerrel - ugyanakkor még képlékeny a játékoskeret. A Nyírsuli három titánja - Kató István, Simon Gergő és Tóth Norbert - az elmúlt évadban ibrányi színekben rúgta a labdát, szerződésük lejártával sorsuk egyelőre bizonytalan. Mindenesetre az NB III-as egylet vezetősége továbbra is számítana rájuk... Talmácsi kiesett Donington Park (MTI) - Talmácsi Gábor műszaki hiba miatt - hat körrel a zárás előtt - kiesett a gyorsaságimo- toros-világbajnokság idei nyolcadik futamán, a Brit Nagydíjon. A 125 kcm-esek viadalát az olasz Mattia Pasi- ni nyerte. LABDARÚGÓ DB. ZILAHI MEGYEI I. OSZTÁLY, 30. FORDULÓ Pezsgő hangulat Ecseden a bajnok tiszteletére Naqyecsed-Nyírbéltek 8-1 (4-1) Nagyecsed, 300 néző, v.: Tömöri. Nagy- ecsed: Makó (Angyal) - Szűcs (Petro- hai), Ricsei, Gádzsa, Tősér, Bulyáki Z. (Szender), Kovács N., Balogh Szarka, Bíró Zs., Bilaseckij (Bülyáki A.). Edző: Berettyón Gábor. Nyírbéltek: Bartha (Tóth) - Fegyveres, Kevert S., Csehi Z., Demeter, Szegedi (Varga), Gyöngy, Kevert K., Szolnoki, Szilágyi, Zatureczki. Edző: Kardos István. Bajnokcsapathoz méltó befejezés. Gól: Bíró Zs. 2, Petro- hai 2, Szűcs, Tősér, Kovács N., Bilaseckij, illetve Kevert K. Ifi: 5-1. (Tudósító: Bíró Attila) _______________________ Berettyón Gábor: - Mindenkinek megköszönöm a munkát, aki segítette a csapatot a szép siker elérésében. _______ Kardos István: - Gratulálok a bajnok- csapatnak. Várda SE-Újfehértó 5-3 (3-2) Kisvárda, 400 néző, v.: Kiss L. Várda SE: Tuska - Balogh (Dolhai), Krizán, Bak- sa, Kalu (Krisztián), Cseke, Deák, Cipf (Kerepesi), Vicickó (Szabó), Balázsi, Spekker (Varga). Edző: Kocsis János. Új- fehértó: Petrák - Szemán (Szabó), Kola, Horváth, Kurucz (Kiss Sz.), Imre, Tóth P., Takács, Marozsán, Kiss T. (Budai), Csajkó. Edző: Nyisztor Sándor. Békés szezonzárás, három kiállítás, két tizenegyes, nyolc gól. Gól: Balázsi 3 (egyet 11-gsből), Kalu, Baksa, illetve Csajkó 2 (egyet 11-esből), Takács. Kiállítva: Krizán (69.), Baksa (40.), illetve Tóth P. (69.). Ifi: 1-0. _____________________ Kocsis János: - Jó kezdés, könnyelműség, az emberhátrány ellenére meggyőző játék. _________________________ Nyisztor Sándor: - Idény végi játék. Tiszavasvári-Nagyhalász 1-1 (1-0) Tiszavasvári, 250 néző, v.: Takács J. Ti- szavasvári: Susánszki - Búr, Kővári, Tályai (Fecsku), Erős, Szabó P. (Lakatos), Bodnár (Varga), Mátyási (Rékasi), Hegedűs (Antal), Fazekas, Lengyel. Edző: Fecsku István. Nagyhalász: Mudri - Kató, Baraksó, Babják, Kelemen, Farkas (Végső), Ungi, Földi, Csombók Cs., Csombók Z., Ignácz (Somfalvi). Szakosztályvezető: Hegedűs János. Ellentétes félidők, melyekre rányomta bélyegét a hőség - igazságos eredmény. Gól: Fazekas, illetve Kelemen. Ifi: 5-0. (Tudósító: Hankó András) _______________ Fecsku István: - Örülünk, hogy vége van a bajnokságnak.___________________ Hegedűs János: - Megérdemeltük az egy pontot. Kemecse-Nagykálló_________0-0 Kemecse, 350 néző, v.: Kristán. Keme- cse: Hegyes - Barna, Kiss T., Balogh Gy., Matejkó (Varga), Gráf, Karkusz, Ruska, Somogyi, Komi, Gerliczki. Játékos-edző: Barna Miklós. Nagykálló: Kanócz - Homann, Domokos (Sárga), Csernijenko, Márton I., Drágár (Szabó M.), Bárány, Fodor, Márton A., Málik (Tulipán), Kovács I. Játékos-edző: Márton István. A hazai csapatból az összes mezőnyjátékos gólt akart rúgni, a lehetőségek tárházát sem sikerült kihasznál- ni. Ifi: 1-4. (Tudósitó: Kondor Lajos) Barna Miklós: - Megfogyva bár, de törve nem, teljesítettük, amit kértek tőlünk ____________________________ Márton István: - Igazságos a döntetlen. Próbáltuk a búcsúzoknak emlékezetessé tenni a búcsút. Nyirbátor-Tiszálök 1-3 (1-3) Nyírbátor, 150 néző, v.: Vasas. Nyírbátor: Tóth Sz. - Lengyel, Fehér, Unchiás, Balogh, Újfalusi (Sum), Szegedi (Lőrincz), Csapos, Kurucz (Bukovenszki), Czeily, Tóth T. Megbízott edző: Lőrincz Sándor. Tiszalök: Juhász - Gáli, Cselósz- ki, Vékony, Hock (Bognár), Csáki, Luput, Péntek, Usvat, Horváth, Szilágyi (Takács). Megbízott játékos-edző: Cselósz- ki Tibor. A jobb játékosokból álló, motiváltabb vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott. _________________ Gól: Szegedi, illetve Luput, Péntek, Hor- váth. Ifi: 2-2. (Tudósító: Bállá István) Lőrincz Sándor: - Megérdemelten nyert a Tiszalök. A csapat nevében ezúton is szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni az édesapját gyászoló Baracsi Jánosnak. _____________________________ Cselószki Tibor: - Az utolsó mérkőzésünkön feltettük a koronát az éves szereplésünkre. Gratulálunk csapatunknak! Záhony-Fehérgyarmat 0-1 (0-0) Záhony, 200 néző, v.: Vitkai. Záhony: Balogh T. (Pólyák) - Tóth Á., Tóth R., Árva, Orosz, Czvik (Kői), Sére, Balogh S., Fekete (Varga), Molnár (Semegi J.), Papp (Semegi T.). Edző: Kovács Sándor. Fehérgyarmat: Koncz - Papp, Ország L. (Czeglédi), Bartha K., Homoki G., Máté, Szórádi (Bartha G.), Kovács, Ország Zs. (Kondor), Homoki J., Kocsis I. Karkusz (fehérben) és Csernijenko párharca a labdáért További fotók: [Qj www.szo .... (Fotó: Racskó Tibor) (Radács). Megbízott edző: Siti Ferenc. Ezúton kérnek elnézést a záhonyiak tisztelt szurkolóiktól, hogy ilyen dicstelenül fejezték be a bajnokságot. Gól: Máté. Ifi: 6-0. (Tudósító: Erdei Árpád.) _____ Kovács Sándor: - Több helyzetet dolgoztunk ki, ezek sajnos, rendre kimaradtak. Csapatunk nevében megköszönöm Federics János bácsi áldozatos A bajnokság végeredménye 1. Nagyecsed 30 ________23_____4_______3 85-16______73_ 2. Várda SE 30 22 3 5 103-30 69 3. Tiszavasvári 30 ________20_____4_______6 70-30______64 4. Tiszalök ______30 19 3 8 70-43______60 5. Kemecse______30 ________16____fU______6 55-31______56 6. Nagykálló 30 15 8 7 49-32 ______53 7. Nagyhalász 30 13 5 12 52-46 44 8. Tiszabecs_____30 ________13_____3______14 60-64______42 9. Nyírbátor _____30_________9_____8______13 40-46______35 10. Nyírkárász 30 9 8 13 44-51 ______35 11. Fehérgyarmat 30 8 _____5^_____17 34-72______29 12. U[fehértó 30 ~ ~ 7 7 16 38-61 ______28 13. Szatmárcseke 30_________8 3 ______19 34-81______27 14. Záhony _______30_________7_____5______18 32-64______26 15. Nyirbéltek ____30_________6_____5______19 40-83______23 16. Jánkmajtis visszalépett. munkáját, aki a továbbiakban betegsége miatt nem tudja ellátni a technikai vezetői teendőket. ____ Siti Ferenc: - Egész éves teljesítményünkre ha nehezen is, de feltettük azt a bizonyos pontot. Szatmárcseke-Nyírkarász 3-1 (2-0) Szatmárcseke, 350 néző, v.: Sipos. Szatmárcseke: Mándi - Jakab, Jávor, Sira, Kriser, Vincze, Szabó F., Somogyi (Bozsányi L.), Czibere, Ács G. (Ács A.), Dudics (Karasz). Edző: Varga József. Nyírkárász: Pekk - Dudás (Láczai), Éles, Rákóczi, Nagy H., Gazdag, Matyi (Horváth A.), Peti, Bombera, Szabó, Nagy T. Edző: Cséke György. A minden csapatrészében jobb hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. Gól: Dudics, Ács G., Vincze (11-esből), illetve Éles. Kiállítva: Nagy H. (75. perc). Ifi: 3-7. (Tudósító: Kőszegi János) Csorna Zoltán elnök: - Az őszi tanulópénz megfizetése után a tavaszi fordu- lóban teljesítették a fiúk a célkitűzést. Cséke György: - A hazai csapat pontosabban használta ki a helyzeteit, mi pedig kihagytuk azokat. Szabadnapos: Tiszabecs. SPORTKEIET MAGYAR ORSZÁG /*