Kelet-Magyarország, 2007. május (64. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-16 / 113. szám
2007. május 16., szerda KIÜT MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Bírság a kórháznak. Mulasztott a hódmezővásárhelyi kórház, a mentőautóban elhunyt mindszenti férfi nem kapta meg a megfelelő ellátást az intézményben; a kórháznak hárommillió forint bírságot kell fizetnie. A hódmezővásárhelyi önkormányzat bírósághoz fordul a büntetés miatt. • Gyorsabb a gazdasági növekedés. A Központi Statisztikai Hivatal és az Ecostat kedden közzétett gyorsbecslése szerint az idén az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,9 százalékkal, a naptári hatást kiszűrve 3 százalékkal nőtt a GDP, míg a piacon 2,2-2,5 százalék közé várták a gazdasági növekedés mértékét. ORTT-vég? Budapest (FH) - A jelenlegi formájában biztosan nem működhet tovább az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), ha a parlament elfogadja a digitális átállásról szóló törvényt. Ezt dr. Wéber János, a testület egyik tagja jelentette ki a Média Hungary elnevezésű szakmai konferencián, Tihanyban, kedden. Wéber János hozzátette: amikor megalakult az ORTT, sok kérdésben még voltak „álmaik”, ám mára bebizonyosodott, hogy ezek többségével le kell számolniuk. A digitális átállásról szóló törvény (DÁS) lényege, hogy a jelenlegi analóg tévéadások helyett digitális műsorokat vehetünk, amelyeket úgynevezett multiplexekben fognak sugározni. Változtatnának a BTK-n Budapest (MTI) - Az SZDSZ előítéletesnek tartja a nők elleni nemi erőszak büntető törvénykönyvi tényállását, ezért változtatást javasol. Erről Sándor Klára (képünkön) liberális képviselő beszélt napirend előtt a parlamentben. A képviselő elmondta: a napokban a sajtó arról számolt be, hogy több rendőrruhába öltözött férfi meg-erőszakolt egy 21 éves lányt Budapesten, ami miatt az ügyészség nyomozást indított. Sándor Klára szerint úgy kell megváltoztatni a törvényt, hogy a nemi erőszakot az áldozatnak fizikai és lelki sérülést okozó, a személyes önrendelkezését durván sértő bűncselekménynek tekintse, ugyanis jelenleg a Btk. „ókonzervatív” módon a házasság, a család és a nemi erkölcs elleni bűncselekményként tartja számon a nemi erőszakot. kmtippekszon.hu •Dokumentum. Tanulmány a nők elleni erőszakról (PDF, 426 kB) Döntött az Ab Budapest (FH) - Év végéig adott határidőt az Alkotmánybíróság (Ab) az Országgyűlésének arra, hogy pótolja a népszavazási törvénynyel kapcsolatos hiányosságokat. A taláros testület a többi között azt várja az Országgyűléstől, hogy meghatározzák: egy-egy kérdésben milyen határidőn belül nem lehet egymás után népszavazást tartani. Az Ab mulasztásos alkotmánysértést állapított meg. A parlament előtt a vizitdíj A vizitdíj bevezetése hatalmas vitát váltott ki (Fotó: ékn -archív) ■ Megvizsgálták az elmúlt hónapok tapasztalatait és azokat építik most be a törvényekbe. Budapest (FH, MTI) - Megkezdődött a parlamentben a vizitdíjról és egyéb egészség- ügyi változtatásokról szóló törvénymódosítások általános vitája kedden. Horváth Ágnes miniszter szerint megvizsgálták az elmúlt hónapok tapasztalatait és ezeket építik most be a törvényekbe. Előbb a háziorvos A törvénymódosítások értelmében július 1-jétől kórházi napidíjat sem kell majd fizetni azoknak, akik eddig mentességet kaptak a vizitdíj fizetése alól. 1000 forintra nő ugyanakkor az eddigi 600 forintos térítési díj azokban az esetekben, ha valaki beutaló nélkül megy szakrendelésre, vagy ha nem ott veszi igénybe az ellátást, ahová a beutalója szól - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A beutaló nélküli szakellátásért fizetendő 1000 forintos díj azokra is vonatkozik majd, akik egyébként mentesülnek a vizitdíj fizetése alól, így a gyerekekre és a hajléktalanokra is. A kormány azt szeretné ugyanis elérni, hogy senki ne kerülje meg a háziorvosát, és csak úgy menjenek lehetőség szerint szakrendelésre az emberek, hogy oda a háziorvos utalja be őket, így tud róla. Ugyancsak változás a vizitdíjjal kapcsolatban, hogy július 1-jétől nem kell a terhes anyáknak részleges térítési díjat fizetniük a szülésekért és az orvosválasztásért sem - mondta Horváth Ágnes. Továbbra is ingyenes lesz a tüdőszűrés és a középiskolásoknak még akkor sem kell vizitdíjat fizetniük, ha tanulmányaik befejezése előtt elmúltak 18 évesek. Bővül a vizitdíj-mentességi kör. A 300 forintos díjat a jövőben a rendőröknek, a katonáknak, a mentősöknek, a katasztrófavédelmiseknek, a vámosoknak, a titkosszolgáknak, a katonáknak, a határőröknek és a büntetésvégrehajtásban dolgozóknak sem kell megfizetniük, ha szolgálat közben sérültek meg, valamint mentesülnek a vizitdíj fizetése alól azok a véradók is, akik legalább 30 alkalommal adtak vért. Szeretnék kiterjeszteni A kedden tárgyalt törvények között szerepel az is, hogy a jövőben Magyarország csatlakozik a Eurotranszplant- hoz a szervátültetések könnyítése érdekében. Jelenleg csak az intézmények 24 százalékában van várólista, illetve előjegyzés, amit a minisztérium ki szeretne terjeszteni. A Fidesz számára elfogadhatatlan Horváth Zsolt, a Fidesz és Nagy Kálmán, a KDNP vezérszónoka is hangsúlyozta: nem a vizitdíj-fizetési rendszer javítgatására van szükség, hanem annak teljes eltörlésére. Bár a mentességi kör bővítésével mindkét párt egyetért, azonban a vizitdíj egyes esetekben 1000 forintra emelésével már nem, így az ellenzéki pártok a törvényjavaslatok visszavonására és teljes felülvizsgálatára szólították fel a kormányt. Vojnik Mária (MSZP) és Csáky András (MDF) szerint sincs szükség egyszerre intézményi várólistára és előjegyzésre is. A pártok szerint ezeket össze kellene vonni és erre javaslatot is tesznek módosító indítvány formájában. Ráadásul az MSZP szerint elsősorban a beteg állapota súlyosságának kellene meghatároznia a helyét a várólistán. Azzal Vojnik Mária mellett Béki Gabriella (SZDSZ) is egyetértett, hogy gyerekeknek nem kellene vizitdíjat fizetniük a beutaló nélküli ellátásért: nem várható el egy szülőtől, hogy mindig tudja, mikor indokolt a gyermek kórházba szállítása. Júliustól lehet a különadó AHÖOK indoklást vár Budapest (MTI) - A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) indoklást kér a gazdasági tárcától, hogy milyen társadalmi, szociális érdekek alapján döntött a jelenlegi árszabályozás mellett, amelynek következtében drasztikusan nőttek a közösségi közlekedés jegyárai. Egyelőre további lépésekről nem döntöttek. ■ Elfogadták az Alkotmánybíróság által megsemmisített szabályozás helyébe lépő törvényt. Budapest (ÉKN) - Döntés született a minimáladóról. Az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített elvárt adó helyett ez lehetővé teszi, hogy az APEH ellenőrizze a veszteséges vállalkozásokat. Tavaly a 315 ezer társas vállalkozásból 118 ezer vallott be veszteséget, 16 ezer pedig nem mutatott ki nyereséget. Az adóhivatal az eddiginél szélesebb körben ellenőrizheti azokat, akik nem vállalják, hogy legalább a jövedelemminimum után megfizetik az adót. A parlament elfogadta az Alkotmánybíróság által első változatában megsemmisített szabályozás helyébe lépő törvényt. A törvény azt is meghatározza, hogy az egyes adózói csoportoknál mennyi a nyereségminimum. Ha ezt a vállalkozás nem éri el, akkor a saját döntésétől függ, hogy kitölti-e a bevalláskiegészítő nyomtatványt, vagy megfizeti az adót a minimumnyereség után. Csúszhat az Ab-ítélet Lehet, csak az év második felében születik döntés a 4 százalékos különadóról, valamint a minimális járulékalapról szóló határozatról. Az Alkotmánybíróság ugyanis nyáron szünetet tart. A csúszást a testület sajtófőnöke sem tartja kizártnak. A különadóból idén 168 milliárd forintos bevételt vár a kormány, amelyből március végéig 7,5 milliárd már befolyt. HÁTTÉR Újra újabb adónem ■ A kormány bevezette, az Alkotmánybíróság visszavonta, a parlament módosítással elfogadta... Juhász Attila Miskolc (ÉM - SzK) - Az elvárt adóból lett, a parlament által elfogadott minimáladó nem egyetlen példája a kormány követhetetlen magatartásának - állapította meg Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője. - Bár kétségtelenül pozitív például az adóellenőrzések és a járulékfizetések szigorítása mögötti szándék, nevezetesen a gazdaság kifehérítése, ugyanakkor az új adók meghatározásában megnyilvánuló következetlenség bizonytalanságot okoz. Ez pedig azért nagyon kárgs, mert megrendíti mind az egyének, mind a vállalkozások bizalmát. A szakember az ingadozásra további példaként említette a választások idején még hangoztatott adó- csökkentés programját, amiből a választások után semmi sem lett, továbbá az áfaemeléssel kapcsolatos máig nyitott kérdést is. Átfogó program kellene- Egyre több adójavaslat születik, így az ingatlanadóra vonatkozó is, amelyekről nincs döntés. Elképzelésekkel áll elő az SZDSZ is, ami már- már követhetetlen, s ami káros hatással van a gazdasági életre, akár megbuktathatja a konvergenciaprogramot - véli az elemző. S hogy mi volna a megoldás? - Valamilyen átfogó kormányprogramot le kellene tenni az asztalra, már csak a többi reform érdekében is - fogalmazott. Sarkozy új stílust adhat a francia külkapcsolatoknak Az utóbbi évtizedekben Franciaország bel- és külpolitikájára túlnyomó részt egy amerikaellenes, főként baloldali és antikapitalista irányvonal volt a jellemző. De most Nicolas Sarkozy - aki május 16-án foglalhatja el új hivatalát - több ponton új alapokra helyezheti az ország politikai beálítottságát. 1 Amerikai Egyesült Államok: Amerikával együtt hiszen az USA a világ legnagyobb demokratikus állama, de a barátságot más alapokra akarja helyezni. Főleg az államok környezeti politikáját kritizálja gyakran. I Közel-kelet: Szoros kapcsolatot szeretne kiépíteni Izraellel, annak ellenére, hogy a francia állampolgárok többsége szimpatizál a palesztinokkal. S Irak: Sarkozy keményen kritizálja az arrogáns fellépést egy idegen ország ban, miközben azért kényelmesen, lépések nélkül tartja a jelenlegi állapotot. Ez a politika már működött pl. Algériánál is. Európai Unió: Egy terve szerint a zsákutcába jutott alkotmá- nyozó folyamatot mini államközi szerződésekkel lehetne megújítani, A jelenlegi 27 tag megkülönböztetésével tudja elképzelni Törökország csatlakozását, és nem támogatja teljes erővel a keleti - pl. ukrán - bővítést sem. Afrika: Keményen szabályozná a bevándorlást, miközben bírálja az előző francia kormányok támogatását, melyet a korrupt afrikai államfőknek adtak, Oroszország: Politikai érzelmei nagyon távol helyezik öt az orosz elnök, Vlagyimir Putyin gondolkodásmódjától. ■ Irán: Támogatja a diplomáciai lépé- * Kina Rá akarja bírni Pekinget az emséket a katonaiakkal szemben az iráni béri jogok biztosítására ......................... nukleáris krízissel kapcsolatban, de szive- Afganisztán: Várhatóan folytatja a sen meghagyná, hogy a győzelmet Oros2- francia katonai fellépést a tálib és az ország, Kina és az ENSZ vívja ki. al-kaida csoportjai ellen. 8 GRAPHIC NEWS Q' helyi, országos és «»izeflcézi friss hírei már tors reggel Qf lépettel, «deákkal Is közeiéi* hozzuk a valóságot g§ teret kapnak a vélemények 0 a leggyorsabb tájékozódást lehetőség