Kelet-Magyarország, 2007. május (64. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-12 / 110. szám
2007. május 12., szombat ÉLETMÓD / 5 KELET • Életmódnap. Május 12-én Ibrányban, az Ibrányi László Művelődési Központban lesz életmódnap, oda várják a természetesség és az egészséges életmód híveit, a gyógyulni akarókat, és azokat is, akik nagyobb önismeretre, vagy belső békére vágynak. • Fókuszban: fények, színek, egészség címmel rendez életmódnapot május 19- én a nyíregyházi Napfény Életmód és Közművelődési Egyesület. A 11 órától kezdődő előadás-sorozatot dr. Pikó Károly osztályvezető főorvos, orvos-igazgató (JAOK) nyitja meg a Népkert utcai Életmód Házban. Önszeretet és önelfogadás Nyíregyháza (KM) - „Amit naponta megtehetsz magadért” címmel tartott előadást a közelmúltban dr. Madácsi Mária pszichológus, főiskolai tanár a Napfény Életmód és Közművelődési Egyesület klubjában. A foglalkozás „A lélek nyelve a betegség”, illetve a „Kapcsolataink (erősítő, gyengítő tényezők)” című előadás-sorozat harmadik pillére volt. Elhangzott: naponta érnek bennünket váratlan helyzetek, stresszhatások, amelyek feszültségeket teremtenek. Különbözünk viszont abban, ahogyan ezekkel a helyzetekkel megbirkózunk. Mi az; oka, hogy egyesek elégedettek, és boldogan élnek, ugyanakkor vannak, akik állandóan pechesnek érzik magukat? Bizonyos magatartásformák akadályoznak bennünket, hogy elégedettek legyünk: félelem az elutasítástól, nincs önbizalmunk, testileg, lelkileg lusták vagyunk, engedjük, hogy mások gondolkodjanak helyettünk.- Mi az, amit tehetünk magunkért? Vállalnunk kell véleményünket, még ha eltérő is a másokétól! Legyünk cselekvőképesek, száműzzük a lustaságot! Jó, ha egészséges önismerettel és magabiztossággal rendelkezünk! Önmagunk vagyunk a felelősek a személyes világunkért és érzelmeinkért, egészséges önszeretetre és önelfogadásra van szükségünk. Fontos az alkotótevékenység, a siker- és örömérzés a munkánkban, és az elégedettségérzés megteremtése, illetve a séta, a kocogás. Ha mindezeket megtesszük, létrejön az érzelmi egyensúly, s nem lesz helye az önsajnálatnak és az önutálatnak - mondta el dr. Madácsi Mária. A pozitív életszemlélet summazata- meglátni mindenben a szépet és a jót, az aggodalom helyett felkelteni a reményt, ___________________- a nagy dolgok megoldásában megelégedni a kislépések teljesítésével,____________________________- türelmet előlegezni mások és a másság elfogadásában, ______________________________________________- egyensúlyt teremteni a testi-lelki egészségünkben. Dr. Madácsi Mária OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@keiet.szon.hu . Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztői e-mail cím, telefonszám: Sipos Marianna mariann.sipos@kelet.szon.hu 20/9140-620 Palia István istvan.palicz@kelet.szon.hu 20/352-5837 Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Néhány éve még kuriózumnak számított Magyarországon a hastánc. Egyszerű divathóbort indult útjára, vagy több ennél? Bír-e valamilyen „gyógyító erővel” testre és lélekre? Milyen hatással lehet életmódunkra? Csak a csinos, fiatal lányok hobbija, vagy mindenki előtt nyitva áll az ajtó, akinek kettessel kezdődik a személyi száma? Szabó Kata hastáncok- tatóval ezekre a kérdésekre kerestük a választ.- A hastánc kortól és testalkattól független. Sikerélményt ad, amire a mai világban nagy szüksége van az embereknek. Amíg az élsport eredménycentcsábító ff ..........*.............................. A férfiak elsősorban a csábítás táncát látják a hastáncban, talán azért ilyen népszerű a körükben. Szabó Kata ..............................1f rikus, a hastánccal mindössze a személyiségünk beteljesedésére kell törekednünk. Sokféleképpen hat a szervezetre: az egészségi szempontokat nézve nagyon jó a gerincre, segít a helyes tartás elsajátításában, a csípő kimozgatásával gyakorlatilag teljesen lazává tudjuk tenni a testünket, és ott meghatározott célokat lehet elérni. A stresszes élet miatt napjainkban sokan szenvednek székrekedésben, a tánc a bélműködést is optimalizálja. Gyakorlatilag három hónap alatt, heti kétszeri gyakorlás által elfelejthetjük az összes hát-, illetve derékproblémánkat! Kihat a szervezet egészére, hiszen a mozgás serkenti a keringést, márpedig az egészséges szervezet működésének az alapfeltétele a jó vérkerinMisztiku ■ A hastánc nemcsak egy tánc, mozgáskultúra, fitnesz és torna is egyben. Szabó Kata hastáncoktató és tanítványai gyakran lépnek színpadra Nyíregyházán és vonzáskörzetében További fotók és videó: LŐJ WWW.SZOn.hu (Fotó: Palicz István) gés! A hastánc orvosság lehet nőgyógyászati problémákra, például vizelettartási gondokra, a szexuális szférában gyakorolt üdvözítő hatásairól nem is beszélve - mondta el a szakember. Szabó Kata a személyiségre, életmódra gyakorolt hatásokat taglalva így folytatta: a test és a lélek összhangba kerül, a nőiesség rendkívül dominánssá válik. Manapság a hölgyek eléggé férfiasán viselkednek ebben a siker- és teljesítményorientált világban, ezért nagyon fontos, hogy meg tudjanak maradni nőknek, és vonzóak, erotikusak legyenek! Ezt a hastánc révén minden nő megteheti, alkatától és korától függetlenül. Egy 40-50 éves családanya, aki kicsit teltebb az átlagnál, ugyanúgy lehet csábító és kívánatos, míg a kislányoknak a mozgáskultúrájuk és nőiességük kialakításában segít e hobbi. A középkorú hölgyek először csak az egészséges életmód elérése miatt jönnek táncolni, hiszen a mozgáshiány ellen tenni jó dolog, ám az aerobikot már nem bírják. Eljönnek, és kipróbálják a hastáncot, ami nem túl megerőltető, mégis megmozgatja az egész testet, és kellemes időtöltést nyújt. Az első órák után ráébrednek: ez a tánc valóban nem korhoz és alakhoz kötött, bárki művelheti! A boldog, magabiztos nőknek innen már csak egy lépés a színpad, a nyilvános szereplés, hogy megmutassák, nemcsak a húszéveseké a világ! KELJE kmf/ppefc.szon.hu • A hastánc története. A témával kapcsolatos részletes információk letölthetők. (PDF, 33 kB) Miben rejlik a A hastánc segít megteremteni a lelki harmóniát, a belső békét, önbizalmat ad. Eme ősi keleti tánc több mint kétezer éves múltra tekint vissza. Bár modernizálódott kicsit, sikerült megőrizni egyiptomi titokzatosságát és a varázsát. A férfiak a hastáncban elsősorban a csábitánc varázsa? tás táncát látják, ami igaz, hiszen régen a háremhölgyek valóban erre használták különleges ruhákba, áttetsző anyagokba, sejtelmes fátylak mögé bújva. Mindez, valamint a merészen felvágott szoknyák, Bitterek és gyöngyök csillogása ma is elmaradhatatlan része e táncnak. 105 éve Patika a Rákóczi u. 16.-ban Homeopátiás egészséghét az Ernyey Gyógyszertárban Nyíregyháza ötödik gyógyszertárát 1902. május 15-én, a Rákóczi utcán ■alapította meg Nagy Kálmán gyógyszerész. Az akkor még „Gróf Széchenyi Istvánhoz” címzett gyógyszertárban olyan különlegességek is kaphatók voltak, mint a tulajdonos által feltalált légypapír, vagy a bőrt „legkésőbb korig üdévé és rugalmassá” varázsló arcvíz. Az 1946-os államosításig Farkas Jenő és Fejér Ferenc gyógyszerészek tulajdonában volt a patika, akik a saját készítésű „Nyírbalzsam” krémmel lettek igen népszerűek. Az ekkor még II. Rákóczi Ferenc gyógyszertár később Ernyey József gyógyszerész, történész, a Gyógyszerészeti Múzeum megalapítója nevét vette fel. Az államosítás után a gyógyszertárak számot kaptak. A megyében mindegyik a 17-es számmal - a megye számával - kezdődött, ehhez kapcsolódott az alapítás száma. így lett az Ernyey Gyógyszertár a 17/5-ös patika. 1963-ban Szabari János gyógyszerészt nevezték ki a gyógyszertár élére, aki igen mostoha körülményeket talált. Nem volt vezetékes víz, és vaskályhával fűtöttek. Télen gyakran előfordult, hogy reggelre befagyott a víz a laboratóriumban. Ekkor kerültek be a cserépkályhák, melyek a gázfűtés mellett is megmaradtak, és télen ma is ontják a meleget, különös hangulatot kölcsönözve a patikának. A gyógyszertárak 1996-os privatizációjakor Szabari János vezető gyógyszerész tulajdonába került a patika, aki - a megyében egyedüliként- egyetlen munkatársát sem bocsátotta el. Mai napig 20 lelkes dolgozó áll a betérők rendelkezésére. Jelenleg Bakosiné dr. Gergely Ágnes gyógyszerész asszony vezetésével működik a gyógyszertár, aki szívügyének tekinti a betegek teljes körű ellátását. Ennek megfelelően nemcsak a gyógyszerek legszélesebb skálája kapható, hanem többek között a Heel homeopátiás termékek és a Béres Egészségtár széles választéka is várja a szelíd gyógymód híveit. A 105. éves jubileumi évfordulót olyan „egészséghéttel” ünnepli a gyógyszertár, mely keretében homeopátiás tanácsadás és oktatás, szakorvosi konzultáció, kedvezményes vásárlási lehetőség és sok-sok ajándék várja az érdeklődőket a Rákóczi u. 16.- ban május 14-18. között. Mindenkit szeretettel várunk! A Jósa András Megyei Oktató Kórház GYÓGYMASSZŐR (okév: 51500801) szakképzést indít, valamint végzett masszőrök számára 40 creditpontos továbbképzést indít. Jelentkezni, valamint érdeklődni lehet a 42/465-666 (1565 és 1628-as melléken) oktatási csoportnál. Tel.: 20/317-0682. Jelentkezési határidő: május 21. Amire a nők vágynak:—teljesség — harmónia LPG csúcstechnológiás narancsbőr-eltávolítás, ^ bőrfeszesítós, alakformálás. Ingyenes próbakezelési Terápiás kezelések. iP' l I Infraszauna, 60 csöves állószolárium. -***? p imR \ Kozmetika: J f Maya Beauty kristályos, mélyhámlasztó készülék. %.■ Szeplős, májfoltos, heges, elvastagodott, * tágpórusos bőrök kezelése. X^v,. \ „Az arc sejtjeinek megújulásáért." f á Ultrahangos arckezelósek - Janssen-termékkel. ^ ^ 1 L. Hagyományos kozmetika. Fehérítő-bőrmegújító, ránctalanltó kezelések. -----------------.---------Alkalmi és nappali sminkek készítése. Forradalmian IPL Végleges szőrtelenítés, ráncos bőr fiatalítása, ^sj pigmentfoltok, seprűvénák kezelése. _____________ ▲________\_________ \ ( Kollagónes ránckezelés transzdermális módon felszívódó a bőr A ■ Üzletvezető: saját természetes kollagén termelését serkentő Collagen Beauty Májemé Hajni termékcsaláddal. A kezelés hatására a bőr állapota normalizálódik, 20/3626-327 a ráncok kisimulnak, rendszeres használata megelőzi °° °* , az új ráncok kialakulását, gyorsítja a bőr regenerációját napozás, Kozmetikus, testkezelő:; illetve a bőr leégése után. ) 30/652-7287 ooiptTv ;T|v VI[tiljf CN." iá aéniUéu VÁliili |»II»IH*I A i « t HIRDETÉS : co