Kelet-Magyarország, 2007. május (64. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-10 / 108. szám

2007. május 10., csütörtök UTÁNAJÁRTUNK /7 Kim Egeszseghet. Nagy érdeklődéssel kísért egészséghetet tartottak Deme- cserben a közelmúltban. Sokan voltak kíváncsiak a diabetikus ételek bemuta­tójára ÍS. (Fotó: Kiss Gyula Tibor) JOGÁSZSZEMMEL A cég felszámolása Több évig dolgoztam egy cégnél, ame­lyik rendszeresen nem fizette meg a munkabérem, valamint a balesetem miatt felmerült kár­térítésemet sem. A bíróság kötelezte a munkáltatómat ezen összegek kifizetésére, de az ennek ellenére nem teljesített. Azt sem tudom, hogy in- dult-e a cég ellen fel- számolási eljárás, ha nem, azt ki indíthat­ja meg, valamint ho­gyan szerezhetnék érvényt a bírósági ítéletben foglaltaknak? A cégbíróságnál vezetett nyilvántartás­ban a cégre vonatkozó összes adat szere­pel. így könnyen kideríthető az aktuális helyzet, de egyébként a felszámolási eljá­rás megindítása után a cég köteles nevét „f. a.” (felszámolás alatt) toldattal hasz­nálni, illetve a vezető tisztségviselő köte­lezettsége értesíteni a munkavállalókat és egyéb személyeket, szerveket (pl. kár­térítési járadékra, életjáradékra jogosult személyek felé). Ha valóban felszámolás alatt áll a cég, akkor a Cégközlönyben egy felhívást tesznek közzé, amelyben felszólítják a hitelezőket, hogy a céggel támasztott követeléseiket 40 napon belül a felszámolónak jelentsék be. Ha ezt a bejelentést ettől később, de egy éven be­lül teszik meg, csak akkor van remény annak kifizetésére, ha a cég összes tarto­zásának kiegyenlítése után még marad arra fedezet. Amennyiben nincs a céggel szemben felszámolási eljárás folyamat­ban, maga a hitelező is kérhetné az eljá­rás megindítását, de célravezetőbb elő­ször a bírósági ítéletre hivatkozva a pénzügyi intézménynél azonnali beszedé­si megbízás kibocsátását kérelmezni, en­nek eredménytelensége után pedig vég­rehajtási eljárást kezdeményezni. Ezek az eljárások ugyanis gyorsabbak és egy­szerűbbek, mint a cég megszűnését ered­ményező felszámolási eljárás. Dr. Vojsánszki Éva Dr. Vojsánszki Éva (Fotó: Sipeki Péter) Fedélcsere. A napokban fennakadás keletkezett a közlekedésben a nyíregyhá­zi Bethlen Gábor utcában. A Városüze­meltetési Kht. megbízásából kicserélik a megsüllyedt csapadékvíz-elvezető csator­nák aknafedelét. (Fotó: Olajos Tamás) További képek: www.szon.hu Nyugdíj - a kérdések kérdése Brém Imréné a szerkesztőségben (Fotó: a szerző) ■ A legtöbb olvasónk az előrehozott öregségi nyugdíjfeltételekről ér­deklődött a fórumon. Lefler György _________________ lefler@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Kitar­tónak kellett lenni a telefonok mellett, hiszen minden eddigi­nél nagyobb volt olvasóink érdeklődése a Kelet-Magyaror- szág szerdai te­lefonos fóru­mán, amelyen nyugdíjügyek­ben Brém Imrénétől, az Észak­alföldi Regionális Nyugdíj-biz­tosítási Igazgatóság megyei igényelbírálási osztályvezetőjé­től kérdezhettek. Kereken har­minc olvasónknak sikerült közvetlenül beszélnie a szer­kesztőségben a telefonokat fo­gadó szakemberrel, de emellett 23 e-mail is érkezett, amelyek­re a választ az igazgatóság munkatársai adják meg az érintetteknek. Öregségi nyugdíj A legtöbb kérdés az előreho­zott öregségi nyugdíjfeltételek­kel kapcsolatosan érkezett. - Az előrehozott öregségi nyug­díj feltételei: férfiak esetében a 60 éves életkor elérése, nők Ügyfélszolgálat Olvasóink személyesen, vagy a 42/551 -564-es telefonszámon érdek­lődhetnek nyugdíjügyben az igazga­tóság megyei irodája telefonszámán: hétfő 8-17 óra; kedd-csütörtök 8-14 óra; péntek 8-12 óra között. esetében az 57. életév betölté­se. További feltétele a 38 év szolgálati idő megszerzése. E két feltétel megléte esetén öregségi teljes nyugdíj állapít­ható meg. Az, aki nem rendel­kezik a 38 év szolgálati idővel, de a a fent említett életkort be­töltötte, csökkentett előreho­zott öregségi nyugdíjra jogo­sult, ha minimum 33 év szol­gálati idővel rendelkezik. Pél­dául egyik olvasónk 2007-ben tölti be a 60. életévét, 41 év szolgálati idővel rendelkezik. Az illető 2007. évben előreho­zott öregségi nyugdíjra jogo­sult, csökkentés nélkül. Egy ff ............................................................... Az, aki rokkantsági nyugdíjra jogosult, öregségi nyugdíj nem illeti meg... Brém Imréné ............................ff másik olvasó példája: 2007-ben úgyszintén betöltötte a 60. élet­évét, azonban csak 30 év szol­gálati időt szerzett. Ő 2007-ben előrehozott öregségi nyugdíj­ra nem jogosult, majd csak ak­kor, amikor betölti a 62. élet­évét - tájékoztatott Brém Im­réné. Többen arról érdeklődtek, hogy rokkantsági nyugdíj megállapítása után, ha a reá irányadó öregségi nyugdíjkor­határt betöltötték, kérhetik-e az öregségi nyugdíj megállapí­tását? - Az, aki rokkantsági nyugdíjra jogosult, öregségi nyugdíj nem illeti meg, a reá irányadó öregségi korhatár elérését követően a rokkantsá­gi nyugdíj automatikusan öregségi nyugdíjra vált át. Pél­dául: az olvasó rokkantsági nyugdíját 1999-ben állapították meg, 2007. évben betöltötte a 62. életévét, továbbra is a már megállapított és folyósított el­látásra jogosult - felelte a szak­ember. Dolgozó nyugdíjasok A nyugdíj melletti foglalkoz­tatásról is többen érdeklődtek. - Az, akinek 2007. december 31- ig a nyugellátását megállapít­ják, az 2009. december 31-ig a nyugellátás folyósításának szü­neteltetése nélkül tovább dol­gozhat. Ezt követően, ha az el­látást 2008. január 1-jét követő időponttól állapítják meg, a nyugdíj megállapítását köve­tően munkaviszonyt létesít, és a munkabére a mindenkori minimálbér 12-szeresét megha­ladja, attól a hónaptól a nyug­ellátását szüneteltetni kell. Pél­dául 2008. január 1-jétől nyug­díjas munkaviszonyt létesít 2008. január 25-től, 2008. au­gusztusban a munkabére összesen meghaladta a tárgyév első napján érvényes minimál­bér 12-szeresét, 2008. szeptem­ber 1-jétől a nyugellátást szü­neteltetni kell - válaszolta Brém Imréné. Többen érdeklődtek a reha­bilitációs járadék feltételeiről is. - Addig nem tudok róla nyi­latkozni, amíg az törvényben nem jelenik meg. Ennek meg­jelenése rövid időn belül vár­ható - felelte Brém Imréné. KIÜT kmf/ppe/c.szon.hu •Nyugdíj. Korábbi cikk a témában letölt­hető. (PDF, 56 kB) ■ A többek által aláírt, s lapunkban megjelent olvasói levélre Manyák Péter válaszol. Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A program EU támogatásá­val történő megvalósítása visz- sza nem térő lehetősége a vá­rosnak és lakosainak: csökken a környezet terhelése, és javul az itt élők életminősége - kezd­te Manyák Péter, a Projekt Me­nedzsment Egység koordináto­ra. Utcák szabályozása ......*......................ff mertettük a program céljait és feltételeit, ahol nyilvánvalóvá vált a lakosság támogatása. El­készültek a csatornahálózat fej­lesztésének részletes tervei, megkezdődhetett a tervdoku­mentáció engedélyeztetésének folyamata, melynek során vizs­gálják az építés feltételeinek meglétét is. Kistelekiszőlő te­rületén az utcák szabályozásá­ra van szükség az önkormány­zati rendelettel elfogadott sza­bályozási tervnek megfelelően. Az építés feltételei több utcá­ban nem biztosíthatók, melyek akadályozzák a csatornaháló­zat megépítését és a további út-, közműfejlesztéseket is. Ezen fejlesztések ellehetetlenü­lése pedig a lakóterület fejlő­désének konzerválását jelente­né. A lakóterület teljes csator­názására évekkel ezelőtt már volt egy kísérlet, amely az ut­cák szabályozatlansága miatt csak részben valósulhatott meg. Most ismét lehetőség nyílt erre, amely hasonló okok miatt ismét bezárulhat, ha az itt élők továbbra sem ismerik fel valódi érdekeiket. Szüret, Vincellér, Kocsis Az utcák szabályozásának szükségességéről, lebonyolítá­sának részleteiről és feltételei­ről a lakosságot a helyben szervezett fórumokon, vala­mint a médiákban, szórólapo­kon és névre szóló levélben is tájékoztattuk. A Szüret utcá­ban lakók részére külön szer­veztünk lakossági fórumot. Va­lamennyi fórumon megerősí­tettük, hogy az utca szabályo­zása az ott élők érdeke, a csa­tornázási program megvalósí­tása lehetőség, mellyel az ott élők élhetnek, de erre senki sem kényszeríti őket. Együtt­működés hiányában egyes ut­cák kimaradhatnak a program­ból. Mivel nem tudtuk az in­gatlantulajdonosok többségé­nek támogatását megnyerni, a Szüret, Vincellér és Kocsis ut­cákban a csatorna nem épül meg. Egyedi problémák A program nem teszi lehető­vé, hogy a szigorú szabályok mellett elszámolható kiadáso­kon túl további lakossági igé­nyeken alapuló költségeket számoljunk el. Az érintett in­gatlanrészek út céljára történő önkormányzati tulajdonba adá­sa esetén az önkormányzat vál­lalja: a telekalakítással kapcso­latos geodéziai munkák elvég­zését, a megosztási vázrajz in­gatlan-nyilvántartáson történő átvezetését és az ingatlan köz­műbekötésein található mérő­helyek és nyomásszabályozó szabályozási vonalon belülre helyezését. A felvetések egy ré­szére minden igényt kielégítő választ adni csak az ingatlan elhelyezkedésének pontos is­meretében van mód. Ebben nyújtanak segítséget a polgár- mesteri hivatal illetékes iro­dái, szakemberei - mondta Manyák Péter. kmf/ppe/r.szon.hu • Kistelekiszőlő. Az olvasói levél letölthe­tő. (PDF, 45 kB) Kéményseprés Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A napokban jártak a kéményseprők beszedni az éves „ké­ménysepré­si” díjat, ami nem nagy összeg, de kidobott pénznek érzem. Kétszer 850 Ft az első és második félévre, számlázva ké­ményseprés van, de csak műszerrel mérnek kb. 10 mp-et, s kapok egy cetlit, hogy az éves tisztítás megtörtént - keresett meg bennünket Ptákné Szilá­gyi Csilla.- A kéményseprés a gázkészülék esetében visz- szaáramlás ellenőrzésével valósul meg. Azért van a kéményseprőnek vissza- áramlás-mérő készüléke, hogy a visszaáramlást mérni tudják. Amennyi­ben visszaáramlást ta­pasztalnak, úgy megbont­ják a bekötőidomokat, fo­kozott ellenőrzést hajtunk végre - válaszolta Valkó László ügyvezető. Táncfesztivál Ibrányban Ibrány (KM - L. Gy.) - Táncfesztivál címmel szó­rakoztató estet rendeznek Ibrányban, az Ibrányi László Művelődési Központ színház- termében május 12-én, szom­baton este hét órától. A Táncfesztivál program­jában a hazai közönség előtt színpadra lép Jucus, az Y2K és a RIKE - tudtuk meg Trencsényi Imrétől, a mű­velődési központ igazgató­jától. Manyák Péter- A beruházás 600-650 ezer forint közvetlen értéknövelő fejlesztést jelent ingatlanon­ként. Lakossági fórumokon is­ff ......*..................... A program meg­valósítása lehe­tőség, de erre senki sem kény­szeríti őket. I NAPI ÜZENET I Lengyel Ibolya kálmánházi ftfvt ¥ 9 olvasónktól Ne bírálj, ne ítélj, / í_. s ne panaszkodj! “ ff Vita a Kistelekiszőlőről (2.) A 88 eves Bocsko nem haza is szanalas alatt (Fotó: Lefler György)

Next

/
Thumbnails
Contents