Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-27 / 98. szám
2007. április 27., péntek KELET KÖZBIZTONSÁG / S • Ittas vezet Szerdán Nyíregyházán négy ittas járművezetővel szemben indult eljárás. Kettejük alkoholszintje túllépte a szabálysértési határt, nekik a jogosítványukat is bevonták. • Besurrana Kedden délután Nyíregyházán, a nyitott bejárati ajtón át surrant be ismeretlen tettes egy családi házba, ahonnan egy kerékpárt és 20 ezer forintot tulajdonított el. Meghalt füstmérgezésben Nagyecsed (KM) - Szerdán délelőtt nagy- eesedi lakásában hozzátartozói holtan találtak egy 58 éves nőt. Az előzetes szakvélemény szerint az asszony halálát egy zárlatos lámpa miatt kialakult füst okozta. A lángok a zárt térben nem terjedtek tovább. A Mátészalkai Rendőrkapitányság szakértők bevonásával közigazgatási eljárást folytat az ügyben. Rablás miatt körözték Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság szerdán egy 56 éves budapesti nőt vett őrizetbe, akinek az élettársa tett bejelentést a rendőrségre, mely szerint őket a nyírteleki vasútállomáson zaklatják. A bejelentés alapján a helyszínre érkező rendőrök bűncselekményre, illetve szabálysértésre utaló körülményt nem találtak, azonban a hölgy igazoltatásakor kiderült, hogy a bíróság rablás miatt rendelte el körözését és elfogását. Rajtakapták a prostituálttal Nyíregyháza (KM) - Tiltott kéjelgés szabály- sértés miatt indult eljárás egy 21 éves encsen- csi nő ellen, aki szerda este Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond és a Toldi utca sarkán pénzért sikerrel ajánlotta fel szexuális szolgáltatásait az arra járóknak. Ezért az arra igényt tartó férfi ellen is szabálysértési eljárást indított a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. http://hlrek.szon.hu A régió és a világ hírei. Rézműves Nóra Eltűntek Mátészalka (KM) - Az alábbi fiatalok a mátészalkai intézetből szöktek meg: Rézműves Sándor 14 éves, 150-160 cm magas, vékony testalkatú. Rézműves Nóra 14 éves. A fiatalokkal kapcsolatban a Mátészalkai Rendőrkapitányságot hívják a (44) 312-033. Jelentkezés a Kerékpáros Iskola Kupa döntőjére Nyírpazony (KM) - 2007. május 10-én 10 órától a Nyírpazonyi Színi Károly Általános Iskolában rendezik meg a Kerékpáros Iskola Kupa területi döntőjét. A versenyre a Nyíregyházi Rendőrkapitányság illetékességi területén található általános iskolák jelentkezhetnek, két fiú-két lány összeállítású csapatokkal. Jelentkezési feltételek: KRESZ-alapis- meretek, betöltött 10., de be nem töltött 14. életév. Jelentkezni lehet május 3-án 16 óráig a Nyíregyházi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán. Tel.: (42) 524-600 36-86 vagy 33-60 mellék. Rossz utak, agresszív sofőrök Személyi sértiléses balesetek száma 550 500 450 466 400 350 300 -----------— 2002 2003 2004 2005 2006 Grafika: Keiet-Magyarország, forrás; rendőrség I ■ Román és ukrán kol- j légákkal vitatták meg a j térség közlekedésbiz- | tonságának javítását. Nyíregyháza (KM) - Az INTERREG Közösségi Kezdeményezés Magyarország-Szlo- I vákia-Ukrajna Szomszédsági Program keretében megvalósuló „Kárpátalja megyével a közlekedésbiztonság javításáért” című munkamegbeszé- j lésén a közlekedésbiztonsági helyzet javítását célzó feladat! w .................... ! Sajnos, sokan i ülnek volán mii- i gé engedély nél- \ kill, lejárt enge- j déllyel, vagy i éppen ittasan. TamAs György Lajos | ................................ff terv részleteiről Pausz Ferenc r. alezredes beszélt. Elmondta: 2010-ig a közúti balesetekben elhunytak számát 30 és : 2015-re 50 százalékkal kell I csökkenteni, ami az Európai Unió elvárása hazánkkal szemben. kmf/ppefr.szon.hu i «Közlekedésbiztonság. Kárpátalja megyével j a közlekedésbiztonság javításáért program j (PDF, 15 kB) Az elmúlt 16 év során 2000- ig egy, a tervezettnél enyhébb, de határozott csökkenés volt tapasztalható, sajnos azóta hiába nőtt a rendőri intézkedések száma, ismét növekedést mutatnak a számok. Nem az intézkedések számával van tehát baj. Új módszerként a fix sebességmérők, kamerák telepítése, és a szemből fényképezés terjedt el. Az országban kiemelten veszélyesnek bizonyuló útszakaszok alapján máshogy kell régiókra osztani Magyarországot, mint azt a köz- igazgatás teszi. Az 1-es, a 3-as és a 4-es főú- tak mentén három-három megye feladatait érdemes összehangolni - tette hozzá az ORFK Közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Koros járművek Tamás György Lajos r. ezredes főkapitányhelyettes a megye baleseti helyzetéről elmondta: legnagyobb a leterheltsége a 41-es főútnak, illetve a 4-es főút Debrecen irányából bevezető és a 36-os főút Budapestről érkező szakaszának. A megyében 135 ezer gépjármű közlekedik 8700 km szakaszon. A járművek átlag- életkora 11 év. Útjaink közt akad nagyon elhasznált, és száguldásra csábító is. A balesetekre ható körülmények közt az agresszió, a jelzőtáblák figyelmen kívül hagyása, az út minősége, az időjárás szerepe kiemelkedő. A balesetekhez vezető okok között a gyorshajtás, az előzési szabályok elnézése, kanyarodási szabályok elvétése, elsőbbség meg nem adása, követési távolság be nem tartása, figyelmetlenség a sorrend. Délután veszélyes A napszakonkénti megoszlásban a délutáni csúcsforgalom ideje a legveszélyesebb, míg a reggeli rohanás időszaka a másik veszélyzóna. Sajnos, sokan ülnek volán mögé engedély nélkül, vagy lejárt engedéllyel, de nem kevés a lejárt műszaki érvényességgel vagy éppen ittas sofőrrel közlekedő jármű sem - tette hozzá a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója. Több tragédia j 2006 és 2007 időarányos számai közt a halálos balesetek száma 16-ról 24-re nőtt, a súlyos balesetek száma 84 maradt, a könnyű sérüléseké 147-ről 184-re nőtt. Nyíregyházi sikerek ■ Általános és középiskolás diákok csaptak össze a katasztrófavédelmi döntőn. Nyíregyháza (KM) - A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Polgári Védelmi Szövetség Nyíregyházán rendezte meg a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntőjét. Eredmények, általános iskolások: 1. Móra Ferenciskola (Nyíregyháza) Gyurcsán József, Kerekes Zoltán, Gál Zoltán és Berényi Gábor. 2. Nyírlugosi iskola, 3. Tiszavas- vári Vasvári Pál-iskola. Közép- iskolások: Nyíregyházi ÉVISZ, Tamás Béla, Konrád Dániel, Bredina Zsolt és Gincsai Áron. 2. Nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola, 3. Vásáros- namény II. Rákóczi Ferenc Gimnázium. A győztes csapatok továbbjutottak a csillebérci országos döntőbe. Célba lövés vízzel További képek: (Fotó: Pusztai Sándor) www.vollcswagen.hu Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Platán Autóház Kft. Hatón Autóház Kft. 4400 Nyíregyháio, Debreceni út 107. 4700 Móléira!ka, Jármi út 67. Tel.: 42/501-700 Faxt 42/501-707 Tel: 44/500-700 Faxt 44/500-707 E*mo<l: piatar5@ptotancvtobaz-hv E-mail.- mszalka@plcforKJufohaz.hu Web; www.plotonautohoi.hu Webi www.plotonautoha2.hii Ha a hitel összege már több mint amennyit az autója ér, akkor ideje váltani! Most itt a lehetőség! Vásároljon most Volkswagent a Platán Autóházban, ahol beszámítjuk autóját, rendezzük a hitelét és On Úszta lappal indulhat, egy vadonatúj, értéktartó Volkswagennel! A részletekről érdeklődjön márkakereskedékünkben. A képen; álható gépkncsí illusztráció. Az ajánlat kcLíiozoU darabszámú gépkocsi «rajáig vagy 2007. január 31-ig érvényes. A Votk*w*g*n Polo nmiorí/sUwAgiót függő, kombinált 4,4-7,61 />00 km, COy-kibocsWUésa: f 1<MŐ2 gf km. HIRDETÉS Receptversenyünk, híres emberek kedvence ételei, hétvégi finomságok, praktikus tanácsok kezdő és haladó szakácsoknak, a nagyvilág ízei.