Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-21 / 93. szám
2007. április 21., szombat KELET ÉLETMÓD /16 Ártalmas lehet a napfürdő Nyíregyháza (KM) - A napokban már a hőmérő higanyszála meghaladta a várva várt húsz fokot. Nem csak a nap bújt elő a felhőtakaró mögül, hanem a napimádók is kimerészkedtek bikinibe a kertekbe, teraszokra. Bár évről évre felhívjuk a napozók figyel- Dr. Szondy Győr- mét az esetleges veszé- gyi lyekre, mégis sokan az első néhány napfürdőzéssel töltött óra után pecsenyepirosra sülnek. Dr. Szondy Györgyi bőrgyógyász kozmetológus arra hívja fel a figyelmet, hogy óvjuk bőrünket az erős napsugárzástól. Nemcsak napozás közben, hanem az utcán, kertekben és vízparton, sportpályán is fokozottan ki vagyunk téve a napfény káros hatásainak. Szélfújás esetén a szél hűsítő hatása miatt nem vesszük észre idejében a bőrgyulladást. Gondoskodnunk kell a bőrtípusnak megfelelő faktorszámú fényvédőről. Nem megfelelő fényvédelem esetén a fájdalmas bőrpír, a gyulladás a napozás után kb. 1 órával kezdődik, 24 órán át erősödik. Súlyosabb esetben hólyagok is jelentkezhetnek fejfájás, láz, hidegrázás kíséretében, ami rémálommá teheti a napközben még felejthetetlennek tűnő kikapcsolódást. Dr. Szondy Györgyi Szépülő férfiak Nyíregyháza (KM) - A teremtés koronái is rettegnek az öregedéstől, ezért nem riadnak vissza attól, hogy kés alá feküdjenek és szépészeti beavatkozást hajtsanak rajtuk végre. Számuk egyre nő, derül ki a legutóbbi kutatás eredményeiből. A férfiakon elvégzett műtéti beavatkozások között a legnépszerűbbnek az orrplasztika bizonyult, ezüst érmet a szemhéjplasztika érdemelt ki, s dobogós helyre kerültek a füloperációk is. izzadásra Nyíregyháza (KM) - Nyáron sokan szenvednek a lábizzadás miatt, pedig elég egy néhány perces lábfürdő a következő recept alapján készült „gyógyteában", és elmúlnak a problémák. LÁBFÜRDŐ Hozzávalók: 100 q diófalevél 100 q mezei zsúrlófű _______ A keveréket 2-3 liter forrásban 1 lévő vízzel leforrázzuk, és 5 percig állni hagyjuk, esténként meleg lábfürdőt veszünk, mely ne tartson 20 percnél tovább. Rémálom az alvászavar Nyíregyháza (KM) - Az alvás-ébrenlét ciklus genetikailag is meghatározott, tehát a családtagok többnyire azonos alvásigénnyel rendelkeznek. Mindez persze az életkortól is függ. Ha az alvás huzamosabb ideig zavart, nem kielégítő és nem pihentető, akkor beszélünk az alvás zavaráról. Ennek szervi és testi okai lehetnek, illetve neurológiai jellegű betegségek. Például: rossz keringés, légzészavar, ízületi fájdalom, vagy akár fokozott kiválasztás. Ide soroljuk a rossz fekhely vagy matrac problémáját, a zajt, a túl meleg hálószobát vagy akár a teli gyomrot. Az átmeneti alvászavart leggyakrabban lelki okok magyarázzák. j > > > > j j j i J I Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztői e-mail cím, telefonszám: Sipos Marianna mariann.sipos@kelet.szon.hu 20/9140-620 Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu 20/352-5837 OLVASÓINK j j j, j j j j j j t j j j j j j j ■ Az időszak legjelentősebb allergénje a nyírfa, mely súlyosabb szénanáthás lehet felelős. Nyíregyháza (KM) - Elkezdődött az allergiaszezon: virágozni kezdett az éger, a kőris, a nyír- és a nyárfa és a fűfélék, amelyek pollenje a lakosság mintegy negyedénél okoz allergiát - tudtuk meg dr. Csajbók Valéria tüdőgyógyász főorvostól. A fenti fák pollenje az arra érzékenyeknél légúti allergiás, súlyosabb esetben asztmás tüneteket okozhatnak. A rendkívüli időjárás nem bánt kesztyűs kézzel az ellergiásokkal, hiszen az említett növények pollenjei szinte egyszerre jelentek meg a levegőben. Szerencsés aki nem allergiás egyetlen növényre se, így egész közelről csodálhatja a virágokat A könnyekkel küszködve Az allergia harmadik fontos megjelenési formája a bőrön jelentkezik. Dr. Csajbók Valéria ...........................................ff Az időszak legjelentősebb allergénje a nyírfa, mely már önmagában is súlyosabb szénanáthás és asztmás tünetePollen koncentráció Nyíregyházán tiszafafélék * kőris nyárfa 'V::j| rf fűzfa ** •s 1 ö gyertyán :Xf|L § nyír *** 2 % * alacsony pollen koncentráció VT ** közepes pollen koncentráció <Ó *** magas pollen koncentráció jjj **•* nagyon magas pollen koncentráció O KILÉT kmf/ppefc.szon.hu •Allergia. Korábbi írásaink letölthetők. (PDF, 112 kB) kért lehet felelős. Klinikai tüneteket elsősorban a nyír-, a nyárfa, a kőris és a gyertyán esetében várhatunk - mondta az allergológus szakember. Az utóbbit inkább a mogyoró- fa-allergiások érezhetik meg, a két pollen között fennálló keresztallergia miatt. A kőris jelentős pollenkoncentrációja mellett is szelídebb panaszokhoz vezethet, kisebb allerge- nitása miatt. A pollenallergia ellen nehéz védekezni, de gyógyszeres kezeléssel és az életvitel változtatásával enyhíteni lehet a bajokon. Az allergiára hajlamosak esetében a gyógyszeres terápiát már a pollenszezon előtt be lehet állítani, és korszerű készítményekkel tünetmentessé lehet tenni a betegséget. Változik az életkorral Az életkor előrehaladtával megfigyelhető az allergia bizonyos változása: egyrészt megjelenési formájában, másrészt az allergének számában. Legfiatalabb korban a jellemző allergiaforma az ételallergia, ami hasfájásban, hasmenésben nyüvánul meg. Ezt követi az ekcéma, a szénanátha és végül az asztma. Az allergiás megbetegedések egymásba alakulása mellett megfigyelhető az allergizáló allergének számának szaporodása is. Az allergiás folyamat lassításának, megszakításának legfontosabb lépcsője az idejében való felismerés és szakszerű kezelés. Dr. Csajbók Valéria arra is felhívta a figyelmet, hogy míg korábban a középkorosztálynál volt gyakoribb az allergia, addig mára egészen pici korban, sőt időseknél is kialakulhat. Ha észrevesszük magunkon, hogy az év ugyanazon időszakában jelentkeznek rajtunk náthaszerű tünetek, érdemes allergiára gondolni. Az allergiás reakció Amennyiben az allergén a levegőben található, az allergiás reakciók a szemen, az orrban és a tüdőben jelentkeznek. Ha az allergén az ételben/italban fordul elő, úgy az érintett szervek a száj, a gyomor és a bélrendszer. Az allergia harmadik fontos megjelenési formája a bőrön jelentkezik, legtöbbször ekcémaként vagy csalánkiütésként. Időnként a hízósejtek által termelt kémiai anyagok olyan nagy mennyiségben szabadulnak fel, hogy egész testre kiterjedő reakciót váltanak ki, mint például az egész testen jelentkező csalánkiütés, vérnyomáscsökkenés, sokk, eszméletvesztés. Az allergia ezen súlyos, életveszélyes válfaját anafi- laxiának nevezik. Beteggé tesz a stressz ■ Néhány olyan ismérv, mellyel nem feltétlenül kell belgyógyászati kivizsgálásra rohanni. tásra kell gondolni. A stressz első és egyben utolsó jele a fáradtság. Ha ez az állapot régóta fennáll, és nem tudjuk kipihenni, akkor még ha nem is jelentkezik semmilyen más tünet, veszélyben forog testi és lelki egészségünk. síi Nyíregyháza (KM) - Olyan sokat halljuk mostanában, hogy stresszben élünk. Ezt senki sem vitatja, viszont csak kevesen tudják, hogy ez nem csak egy lelki vagy egy szellemi állapot, hanem jól észrevehető fizikai tünetei is vannak. Néhány olyan ismérv, mellyel nem feltétlenül kell belgyógyászati kivizsgálásra rohanni, inkább életmódválMagatartásbeli változások: fokozott étvágy, dohányzás vagy alkoholfogyasztás, ideges szokások (pl. körömrágás), kiabálás, szitkozódás, kri- tizálás, utasítgatás, tettlegesség, munkába temetkezés, az érzelmek elfojtása • Testi tünetek: fáradékonyság, fejfájás, álmatlanság, izomfeszültségek, mellkasi fájdalmak, magas vérnyomás, szívproblémák, remegés, émelygés, bőrproblémák, hasi görcsök, gyomorfekély, hűvös végf: 1 tagok, verejtékezés, gyakori meghűlések, allergia, asztmás rohamok, menstruációs zavarok • Érzelmi jelek: idegesség, szorongás, félelem, depresszió, indulat, aggodalom, Ingerlékenység, szomorúság, türelmetlenség, csökkent munkakedv és nemi vágy • Szellemi változások: a koncentráció és a memória romlása, fe- ledékenység, zavarodottság, döntés- képtelenség, a humorérzék elvesztéFutás. Érdemes minden lehetőséget kihasználni a testmozgásra. Akár szervezetten, akár csak úgy családi programként. Teraszon. Ebéd után jólesik egy frissítő tea a ragyogó napsütésben, és folytatódhat a munka. Szélsőségtől mentesen ■ Az egészséges táplálkozás titkának nyitja a mennyiségekben, minőségben rejlik. Nyíregyháza (KM) - Egészségünk megőrzésének egyik eszköze a helyes táplálkozás. A szélsőségektől mentes, vegyes táplálkozásra kell törekednünk, ami azt jelenti, hogy mindenféle élelmiszer fogyasztása megengedett. A helyesen összeállított, egészséges étrend tartalmaz gabonaféléket, tejterméket, húsféléket, halat, tojást, zöldséget, hüvelyeseket, gyümölcsöt, olajos magvakat, főző- és kenőzsiradékot, és mindezek mellett a mértékletes édességfogyasztás is megengedett. Természetesen a titok nyitja a mennyiségekben, a minőségben és a gyakoriságban rejlik. Vannak olyan élelmiszercsoportok, amelyek fogyasztása mindennap ajánlott valamilyen formában. Ilyenek például a tejtermékek, húsfélék, gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök. A szénhidrátok nélkülözhetetlen szerepet játszanak életünkben. A fehérjék biztosítják a fejlődő test építéséhez szükséges anyagokat, míg a zsírok szerepet játszanak az idegrendszer működésében, fontos elemei a sejtmembránnak és nélkülözhetetlenek a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) felszívódásához.