Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-03 / 78. szám
2007. április 3., kedd ÉGTÁI /7 KELET • Testkarbantartás. Április 3-án 17 órától Testtartásunk karbantartásának titkai címmel tart előadást a Nyíregyházi Főiskola könyvtárában dr. Krokovay Ágnes, a Testnevelési és Sporttudományi tanszék docense. Az előadásra az immár hagyományos Ötórai tea keretében kerül sor. Pagonyi Szabó János Arany a homokban című verseskötetével ismerkedhettek meg az irodalomszeretők a Borbányai Művelődési Házban. Az ART- díjas költőt bemutató T. Bognár Márta ma 17 órától, a Bencs-villában tart könyvbemutatót. (Fotó: Palicz István) JEGYZET A testre szabott élmény Nagy István Attila __________ nagyia@inform.hu Evek óta a főpróbán nézem meg a színház új bemutatóit. Úgy gondolom, hogy ez a közönség ártatlanabb és őszintébb is, mint a bemutatókra kiöltözve, hatalmas autókkal érkezőké. Nincs ebben semmi sértés, de úgy alakult, hogy a be- hiutatókon való részvétel sok esetben bekerült a státuszszimbólumok világába. Mindez azért jutott eszembe, mert a Csárdáskirálynőt olyan ünneplés fogadta az előadás végén, amire ritkán van példa a színházak történetében. A közönség állva tapsolt és ünnepelt. Erre is volt példa. De fizikailag is érezhető volt a hála, amit a közönség kifejezett az előadást létrehozó művészeknek. Tagadhatatlan, hogy a siker Kálmán Imrének is szólt, hiszen a Csárdáskirálynő dallamai bekódolták magukat az egymást követő nemzedékek génjeibe. Fanyalgás ide, legyintés oda, Kodály Zoltán és Bartók Béla évfolyamtársa, Kálmán Imre más utakon kereste magának a sikert. Nem eredménytelenül. A közönség persze nem erre gondolt, amikor tapsolt, hanem arra, hogy érdemes volt a színházba jönni, mert törődtek vele, azon fáradoztak, hogy az ő világképéhez, a tapasztalataihoz igazodó háromórás élményt nyújtsanak neki. Mert ez is kell. A testre szabott élmény. A Csárdáskirálynő főpróbájának közönsége nem a nyugdíjasotthonok lakóiból verbuválódott. Ott ültek a nézőtéren a középkorúak és a náluk fiatalabbak is. A jó színházi előadás nem tesz különbséget értő és laikus közönség között, hanem arra törekszik, hogy minden nemzedék meglássa önmagát a színpadon is. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu. Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztői e-mail cím, telefonszám: Nagy István Attila nagyia@kelet.szon.hu _______20/480-1663 Sipos Marianna mariann.sipos@ikelet.szon.hu 20/914-0620 Száraz Ancsa szancsa@inform.hu 20/468-7630 „Tető alá hoztuk a sikert!" ■ Két krúdys és két Szent Imré-s diák képviselte megyénket a nemzetközi versenyen. Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Kiváló döntésnek bizonyult, hogy iskolánk csatlakozott a Kelet- Magyarország Sajtó és Tanulás programjához. Sok-sok diákunk indult tollforgató SÉTÁ- ra a megyei napilappal az újságírás és fotózás erdejében. A tanulók nagyszerűen kihasználták a publikálás lehetőségét arra, hogy a KM hasábjain megismertessék az olvasókkal a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium hitéletét, szellemiségét, tanítási és nevelési irányelveit - adott hangot örömének Me- gyesi Mária igazgatónő. Az oktatási intézmény első embere hozzátette: a tények azt Vidám Szent Imré-sek: Cseh Eszter, Nagy Bernadett és Bolgár Melinda (Fotók: Palicz István) Az épületszárny látványterve mutatják, a Szent Imré-sek nemcsak az újságírásban jeleskednek, négy tantárgyból 12 diák került országos döntőbe! - A területi fordulók mezőnyeiben iskolánk tanulólétszámát meszsze meghaladó arányban szerepelnek. Öt tantárgyból több versenyen is a területi döntőbe jutottak diákjaink, négy tárgyból (számítástechnika, matematika, történelem, kémia) az országos megmérettetést is bátran vállalták! A Nemes Tihamér informatikaversenyen, amelyet kis OKTV-nek is neveznek, két diákunk - Balogh Tamás és Román Tamás - jutott tovább az országos döntőbe. Az országos középiskolai tanulmányi verseny területi fordulójában, ahová megyénkből összesen heten jutottak be, Bodnár István dobogós helyen végzett, megelőzve egy Eötvös-gyakor- lós, két zrínyis és egy besse- nyeis tanulót. A megyei Széchenyi számítástechnikai versenyen két diákunk aratott fényes sikert. Az Arany Dániel matematikaverseny területi fordulója után Kovács Gergely „vívhat” az országos döntőben. A Gor- diusz matematikaverseny megyei fordulójában két végzősünknek gratulálhattunk. A nemzetközi magyar matematikaversenyen megyénket két krúdys és két Szent Imré-s diák képviselte, egyik tanulónk dicséretet kapott! - tette hozzá az igazgatónő. Idén szeptembertől általános iskolai oktatással bővül a Szent Imre-iskola képzési palettája. 2008 őszén egy kreatív ff .................................. Diákjaink e napilap hasábjain ismertették meg az olvasókkal az Iskola szellemiségét, tanítási és nevelési irányelveit. Megyesi Mária ...........* ......................................ff tetőtér-beépítésnek köszönhetően - már egy új épületegységben koptathatják a padot az ifjoncok. A szárny látványterve elkészült, a munkálatok még idén elkezdődnek. kmtippek szon.hu • így élünk mi. A Szent Imre Katolikus Gimnázium diákjainak Írásai és további fotók letölthetők. (PDF, 57 kB) A főkonzul is fegyvert ragadott ■ E kisebbségi önkormányzat fő célja a baráti kapcsolatok és a kultúra ápolása. Nyíregyháza (KM) - Mostanában hallat magáról az éppen öt éve működő nyíregyházi ukrán kisebbségi önkormányzat. A szervezetet me- gyeszerte és a határon túl is jól ismerik, Bodnár Pál önkormányzati elnök elmondta: a közelmúltban a Tiszadobi Gyermekvárosban Ukrán-napot rendeztek nagy sikerrel. Részben azért, mert itt két Ukrajnából áttelepült pedagógus tanít. Az elnök és a lánya, Bodnár Nikolett a gyermekvárosban előadásokat tartott Ukrajnáról, utána ukrán ételeket fogyaszthattak tanárok és diákok. Szintén a közelmúltban az elnök nyíregyff............... Az Ungvári Filmharmónia művészei májusban adnak műsort a megyeszékhelyen. Bodnár Pál ..................................ff házi vendégszereplésre hívta az Ungvári Filmharmónia művészeit. A művészek májusban adnak műsort a megyeszékhelyen. E kisebbségi önkormányzat fő célja a baráti kapcsolatok és a kultúra ápolása, az ukrán nyelv népszerűsítése, tanítása. Jó tudni: a keleti megyékben 3 ezer regisztrált ukrán él. Hetven százalékuk megyénkben, főleg Nyíregyházán lakik. Egy kis ízelítő az elmúlt öt évről. A Szabolcs Táncegyüttes Ungváron nemzetközi fesztiválon vett részt. Egy ungvári együttes Nyíregyházán lépett fel a kisebbségi önkormányzat közreműködésével. A Nyíregyházán élő ukránok a Nyíregyházi Sport Lövész Klub tagjaival lövészversenyt rendeztek, a versenyzők közt szerepelt a nyíregyházi ukrán'főkonzul is. A nyíregyházi ukrán szülők gyermekeinek ukrán nyelvtan- folyamot rendeztek, ez a lemorzsolódások miatt nem volt sikeres, bár ezek a gyermekek otthon a szüleiktől tanulták és tanulják a nyelvet. Verseny. Minden résztvevő kapott ajándékot a hét végén, a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban megrendezett versmondó versenyen. (Fotó: Olajos Tamás) 6AZDIKERE50 Apolló: 2 éves Staffordshire terrier keverék kan. Kótajban kóborolt, ahonnan mi hoztuk el március 22-én. Nagyön kedves és barátságos természetű kutya, akinek egyelőre a gazdáját keressük,_______________________________ Dorka: 1,5 éves németjuhász keverék szuka. Őt már egyszer örökbe adtuk, de családi okok miatt visszakerült. Mindenkivel barátságos, gyerekszerető, legin- kább családi kedvencnek ajánlunk. Gedeon: 3 éves rottweiler keverék kan. Könnyen barátkozó, nagy mozgásigényű kutyus. Most került be a napokban, ezért még nem igazán illeszkedett be. Katica: 4 éves dalmata szuka. László- tanyáról hoztuk be március 28-án. Nagyon kedves és érdeklődő természetű kutyus. Gyerekek kiváló játszótársa lehet _________________________________ Kid: 2 éves keverék kan. Költözés miatt került hozzánk vissza márciusban. Kedves, barátságos kutya. Nagyon mozgékony, és olykor hyperaktív is, ezért olyan gazdinak ajánljuk, aki már tapasztalt kutyatartó _____________________________ Lédi: 3 éves keverék szuka. Gazdái már nem tudtak róla és még két társáról gondoskodni, ezért adták be hozzánk. Okos és szófogadó kutya, akinek egy nagyon nyugodt és kedves családra lenne szüksége. _________________________ Lizzi: 2 éves keverék szuka. Lédivel együtt került be az Állatotthonba. Nagyon szép kiállású, intelligens kutya. Katica Olyan családnak ajánljuk, akik sokat tudnak vele foglalkozni. ______________ Polli: 1 éves keverék szuka. Március 25- én a Fábián Zoltán utcán kóborolt. Ápolt és gondozott kutyus. Elsősorban a gazdáját keressük.__________________ Tánja: 5 éves német juhász keverék szuka. Március 26-án hoztuk be a Munkás utcáról. Nagyon kedves és aranyos természetű kutya, akinek elsősorban a gazdáját keressük. ___________________ Zsófi: 5 hónapos keverék szuka. Március 19-én találtuk az Állatotthon előtt. Kedves és huncut kiskutya, akit gyerekek mellé ajánlunk. Csak oltások után fogadható örökbe. Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Kakaslábfűvel, kölessel, selyemmályvával, parlagfűvel, szerbtövissel vagy csattanó maszlaggal fertőzött a területe? Védekezzen? • Kukorica pre- és korai posztemergens gyomirtószer • Magról kelő gyomok elleni egész szezonra kiterjedő hatás • Kiemelkedő szelektivitás Caltisto Plant Technology----------------------------------■ syngenta, További információ: Sipos László Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területi képviselő - 06 20 366-5304HIRDETÉS