Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-18 / 90. szám
2007. április 18., szerda KIÜT HÁTTÉR /3 RÖVIDEN • Kiállítás. A Szabolcs megyei alkotó pedagógusok munkáiból nyílik kiállítás ma 16 órakor a megyei könyvtárban. NÉZŐPONT Hétköznapi párbajok Nagy István Attila ________ nagyia@inform.hu Az ősembernek nem volt szüksége arra, hogy megtanulja a konfliktuskezelés különféle technikáit. Megragadta a bunkót, s ettől kezdve a legrosszabb esetben is kétesélyes volt a küzdelem. Attól kezdve, hogy az ember egyre nagyobb mértékben képes volt megtermelni életének feltételeit, az ösztönei humanizálására kényszerült. Szabályokat, erkölcsi normákat, viselkedési szabályokat fogalmazott meg, melyek betartását megkövetelte. Kiderült: minél többen vagyunk, annál inkább szükséges az együttélés normáit megfogalmazni. Az erősebb érdekérvényesítő képességétől eljutottunk addig a gondolatig, hogy az egyén szabadságának a határa a másik ember szabadsága. A mindennapi gyakorlat azonban nem vesz tudomást az elméletekről. így fordulhatott elő, hogy párbajban tisztázták az emberek egymás között a vitás ügyeket. Ilyenkor nem az igazság, hanem a fegyverforgatásban való jártasság döntött. Napjainkban leegyszerűsödtek a vitás ügyek. Öszszekarcolják az autót, ha „rossz" helyen áll, arcon lövik a szakácsot, ha nem ízlik az étel. A szülő csak akkor megy az iskolába, ha van egy kis ideje a tanárverésre. Az okok mindig rajtunk kívül vannak. Az ember gyakran törvényen kívülre vagy fölülre helyezi magát, ha érdekei úgy kívánják. A csendesek behunyják a szemüket, hangosabbra veszik a rádiót, hogy ne hallják: a szomszéd veri a feleségét meg a gyerekeit. Mit gondol a fegyvertartásról? N agyon elítélem az ilyen dolgokat, és azon a véleményen vagyok, hogy ön- bíráskodáshoz senkinek nincs joga. Ungvári Sándorné, Nyíregyháza S zerintem nagyon elítélendő, ha valaki fegyverrel érvényesíti akaratát: a dolgokat meg lehet beszélni másként. Kötél Richárd, Tiszaföldvár * Ú gy gondolom, nem szabadna kiadni fegyverviselési engedélyt, és a rendőröknek kicsit jobban kellene figyelni. Kiss Jánosné, Nyíregyháza V éleményem szerint ez nem normális dolog: valaki azért lő rá embertársára, mert nem ízlik az étel?! Tóth Tibor, Nyíregyháza R égen nem volt fegyver az emberek kezében, mert nem lehetett ilyen könnyen hozzájutni, mint ma. Nagy LAszlóné, Nyíregyháza ■aJHíl Olvasóink véleményét videón is megtekintheti. VILLÁMVQKS Ön szerint veszélyesek az évtizedekkel ezelőtt lezárt szemétlerakók? Szavazók száma: 401, 2007. 04. 17. 18 óra Következő kérdésünk: Ön jogosnak tartja az önvédelmi fegyverek használatát? Igen 91,52% Nem 8,48% www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Lövés dördült: baj lett belőle Bár csak riasztófegyverek, tartásuk, használatuk komoly felelősséggel jár (illusztráció: Racskó Tibor) ■ Megszólalásig hasonlítanak az éles lőfegyverhez - ez is része a riasztó hatásnak. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs., P. S.) - Legálisan tartható fegyverek jutottak főszerephez az elmúlt napokban országszerte. Volt, aki légpuskájával önmagát sebesítette meg, mégis büntetésre számíthat, mások pedig vélt-valós sérelmeiket akarták orvosolni úgy, hogy pisztolyt ragadtak - igaz, riasztót, de sérülést okoztak vele. Lövöldözés volt egy fővárosi villamoson, s gázpisztolyával adott hangot kritikájának egy vendég is, aki a szakács teljesítményével volt elégedetlen. »....... ....................................... A rendszeres viseléshez vagy autóban tartáshoz engedélyt kell kérni a rendőrségtől. Kiss Tamás ............................ff- Amióta engedély nélkül is lehet vásárolni gázriasztó fegyvereket (kb. három éve), megnövekedett a kereslet. Mi mindenkinek elmondjuk, mire kell ügyelnie a fegyverek tartásánál, használatánál - int óvatosságra Kiss Tamás üzletvezető. Szakboltjában széles a választék, a fegyverek megszólalásig hasonlítanak az „igaziakhoz”, vagyis az éles lőfegyverekhez. Ez is a gyártók célja, azaz a riasztás: ha egy támadóra vagy egy betörőre hirtelen egy ilyen pisztolyt szegeznek, nehezen tudja eldönteni, csupán egy durranás vagy egy golyó is vár rá. A többség nem kockáztat, menekülőre veszi... Ezért beszélünk önvédelmi fegyverekről.- A légpuskához nem kell fegyver szekrény, de ajánlatos (főleg gyerekek elől) elzártan tartani, üres és fesztelenített állapotban. A bajok többsége abból adódik, ha valaki felhúzva, megtöltve teszi el a puskát, erről megfeledkezik és amikor legközelebb előveszi, elsülhet a fegyver és komoly sérülést is okozhat. A gázpisztolyt is olyan helyen kell tárolni, ahol más nem férhet hozzá. A fegyver tartása, kezelése, „sorsa” a tulajdonos felelőssége, vagyis ha valaki más követ el vele szabálytalanságot, az bizony visszaszáll a tulaj fejére. A gázpisztolyok használatáról jó tudni: közvetlen közelről (néhány centiméteren belül) súlyos sérülésekhez is vezethetnek, a felrobbanó lőporszemcsék égési sérüléseket okozhatnak. A hatásos lőtávolság kalibertől függően 6-8 méter között becsülhető. Ügyelni kell egyéb tényezőkre is: széllel szemben a fegyver elsütőjére is visszaszólhat a gázfelhő, ugyanígy zárt térben is meggondolandó a lövés. No de ahogy az előbb már írtuk: az igazi pisztolyok élethű másolatai önmagukban már a látványukkal is megfékezik az esetleges támadót. kmí/ppefc.szon.hu • Riasztó. A gázriasztó-fegyverekről készített cikk teljes terjedelmében letölthető (PDF, 56 kB) Engedély nélkül birtokolható Ki tarthat, ki vásárolhat gáz-, illetve légfegyvert - kérdeztük Görög László r. alezredest, a Nyíregyházi RK igazgatásrendészeti osztály vezetőjét. - Mindkét fegyverfajtát engedély nélkül bárki megvásárolhatja, aki elmúlt 18 éves - mondta. - Otthon külön engedély nélkül tartható, de a lakásból kilépve nem viselhető, és főleg nem használható engedély nélkül. A légfegyvert kitárazva tokban szabad szállítani, de a gáz- illetve riasztófegyver csak rendőrségi engedély birtokában viselhető közterületen. Ezekkel a fegyverekkel nem lehet halálos sérülést okozni, igy visszaélés esetén olyan a megítélésük, mintha egy karóval, vagy más eszközzel bántalmazná a sértettet a támadó. Nem ez a jellemző, hanem a szakszerűtlen használatból eredő, önmagának sérülést okozó sportlövészet. Egy hajóban evezünk a Tiszán ■ Ismét nemzetközi léptékű programok színhelye megyénk, egyik téma a környezetvédelem. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Az európai uniós területfejlesztés magyar tapasztalatainak átadása ukrajnai szakembereknek már elkezdődött abban a képzésben, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Kht. szervezett. Parragh Dénes igazgató keddi sajtótájékoztatóján elmondta: pályázati praktikákat, amolyan „kulisszatitkokat” adnak át. Szerdán már a Tiszát érő szennyezések mérséklésének, megelőzésének jelentőségéről és lehetőségéről egyeztetnek az érintett ukrajnai partnerekkel. A magyar oldalon ugyanis egy-egy áradásnál szembesülünk azzal, hogy a vízgyűjtő területen nincs minden rendben a hulladékgazdálkodással. Bár ennek elszenvedői mi vagyunk, a környezetvédelem közös ügy, azaz a Tiszán egy hajóban evezünk. Május 3-án az EU 2007-2013- as tervezési időszakának első évét értékelik magyar-ukrán konferencia keretében. MIXT kmí/ppe/f.szon.hu • Tervek. Az MFÜ Kht. környezet- illetve hulladékgazdálkodási koncepciójáról részletek letölthetőek (PDF, 16 kB) : t:.m l Születésnap: Nyírbogátra Miklósi Szilviának születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván barátja Laci és a Papp család: 30/458-3844 _______________ Márkén Papp Andreát 23. születés- és névnapja alkalmából köszönti apa, anya, bátyja Laci és Szilvi: 30/458-3844 ___________________ Nagyon sok boldog születésnapot kívánok Kerbel Szlviának: 70/367- 4345 ___________________ Névnap: Feleségemnek, Andreának Anarcsra! Sok boldog névnapot kíván férje, kislányuk Virág és az egész család: 70/317-7890 ___________________ Kedves Andikal Névnapod alkalmából sok szeretettel kösztöntelek: Bejus 30/242-1931 ______________ Katona Andikának Balkányba! A nap az égen is neked ragyog, hisz ma van a névnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg: Andika, mi nagyon szeretünk Téged. Vass pa- pa, Vass mama, keriék: 30/578-9266 Évforduló: Sanyinak és Évának Nagykállóba! így utólag is, még legalább kétszer ennyi boldog évet kívánunk együtt! 20/388-5502 ___________________ Jókívánságait SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft + áfa) telefonszámra küldhetil Amennyiben 16 óráig ezt megteszi, a másnapi Kelet- Magyarországban megjelenik jókívánság^ __________________________ Névnapmenü április 18, szerda: Andrea, Ilma, április 19, csütörtök: Emma, ______ április 20, péntek: Tivadar, Odett, április 21, szombat: Konrád, ______ április 22, vasárnap: Csilla, Noémi. Most duplán jól jari FordFusion havi 22 400 Ft tol i 4* ajándék metálfeny I Kilamédo^és L«leszlörée^VfCi^vényet>en. OHh hslei. Vegyes áli^íc^^ziás'^4.4-7 0J/100 km' CXJ/ktbw Fusion Vngép Velünk spórolhat. Sokat! Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 Feel the difference HIRDETÉS