Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-13 / 86. szám
2007. április 13., péntek KEIiT «A«***««»**« FÓRUM /6 Báthory Sándor Nábrád (KM) - Egyedül élek, de nem vagyok magányos, mert társamnak tekintem a Kelet- Magyarországot, amely a hétköznapokat követően vasárnaponként is meglátogat - fogalmazott Báthory Sándor, aki a nap előfizetője sorsoláson ajándékcsomagot vett át a napokban szerkesztőségünkben. Nábrádi olvasónk hosszan sorolta kedvenc rovatait, amelyek között első helyen áll a sport, s közben megjegyezte, kevésnek tartja a sakkhíreket az említett oldalakon. Az olvasást az utolsó oldallal kezdi, és legtöbbet az Égtáj rovatnál időzik, amelyen a lakóhelyéhez közeli falvak eseményeiről, híreiről értesül.- Édesapám is előfizető volt, tulajdonképpen tőle vettem át ezt a szokást már több mint 10 éve. Tartalmasnak, színvonalasnak tartom az újságot, s akkor is előfizető lennék, ha nem járna semmilyen kedvezmény hozzá - emelte ki. Mi fán terem a blog? Nyíregyháza (KM) - Ahogy keddi számunkban jeleztük: szeretnénk közelebb hozni Olvasóinkhoz a blogot, hiszen napilapjaink is rendelkeznek blogtérrel, így mi magunk is kihasználjuk majd az ebben rejlő lehetőségeket. A blogot úgy képzelhetjük el, mintha írnánk egy több százezres példány- számú, színes, szórakoztató napilapot, mely rendkívül rövid idő alatt jut el az Olvasókhoz. Nevezhetjük webes naplónak, vagy egy dinamikus frissítésű, személyes hangvételű online publikációnak. Egy másik megfogalmazás szerint a blog nem más, mint egy webalapú publikációs hely, amit az egyedi felhasználó mindennap használhat írásra, publikálásra. A weblap dizájnját egy általunk kiválasztott sablon alkalmazásával alkothatjuk meg, a blogger által írt lapokat pedig automatikusan archiválja és linkeli ez a rendszer: így nemcsak az aznapi, de az azt megelőző bejegyzéseket is bármikor újraolvashatjuk. Jókívánság-SMS Erre a számra küldje SMS-ót: Szeretné jókívánságait SMS- ben elküldeni és a Kelet-Ma- gyarországban, valamint a Szabolcs Online-on megjelentetni? SMS-ét kezdje így: kjk majd hagyjon egy szóközt, és írhatja is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, ismerőseinek. Példa: kjk Sok boldog névnapot kívánunk a nyíregyházi Kovács Pálné- nak. Böbéékl Üzenetét a következő emelt díjas számra (160 Ft+ áfa) küldje: 90/612-222 A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat, az Inform Média üzletszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem kerülnek megjelentetésre, az emelt díjas SMS árát nem térítjük vissza. A formai hibát tartalmazó SMS-eket nem jelentetjük meg, ezek díját pedig nem térítjük vissza. A szolgáltatás részvételi feltételeinek változtatási jogát az Inform Média fenntartja. I1NK ÍRJÁK immm ...... Az életünk. Naponta Fordult a kocka Amennyiben sérelmezném a negyvenes évek végétől tanítóimtól, tanáraimtól kapott tenyereseket, körmösöket, pályeszhúzgálással párosuló kokikat, mondhatnám azt is, úgy kell neki. De nem, egyáltalán nem sérelmezem, hanem áldom a kezüket. Egy olyan nemzedék nőtt fel a jóvoltukból, akik felépítettük az országot, és tisztességesen dolgoztunk, amíg engedték és lehetett. Kérdem, mint a legegyszerűbb állampolgár. , Hol vannak a súlyos milliár- dok az oktatási „reformból”? Hová fog vezetni az a mérhetetlen szemtelenséggel párosuló gőg és biztonságérzet - mert úgysem mernek bántani, tehetünk, amit akarunk, mi vagyunk a mindenkori nyerő bábuk a sakktáblán, hiszen csekély befektetéssel mobilizálhatók vagyunk - gondolják és teszik egyre bátrabban az erőszakos cselekményeiket egyes gyerekek. Annak idején meg sem fordult a fejünkben, hogy jogtalan, amit kapunk, és otthon meg sem mertük mondani, mert a szülők a tanítónak adtak igazat - mondván - ha kaptál, meg volt az oka, és legjobb esetben csak kukoricaszemen térdepelteitek bennünket, hogy hozzásegítsenek a helyes gondolkodáshoz. Hála érte. V. János Egyről a kettőre Szeretnék segítséget kérni. Miért van az, hogy dolgozom, bejelentve, mégsem tudok hitelt felvenni, mert az igazolt fizetésem csak 57 400 forint, és folyószámlára sem megy? Én 22 éves vagyok, hat éve dolgozom. Nem jutok egyről a kettőre. Nem azért kell a hitel, hogy feléljem, utána meg nem fizetném. Én reggel 5-től este 11-ig gürizek. Nincs buszjáratom! Csak egy használt autót szeretnék, de nem lehet. Aki segélyekből él, nem dolgozik, annak van hijETI kiakasztó Új virtuális naplót indítót- tunk útjára a Kelet-Ma- gyarország internetes ■■«■■■■■■ portálján, a Szabolcs Online-on. A Keleti Kiakasztó névre keresztelt blogba naponta kerülnek új bejegyzések. Olyan hétköznapi, bosszantó történeteket, felháborító eseteket adunk közre eme élet írta, digitális teleregé- nyünkben, amitől biztosan felszalad az emberben a pumpa. A portállátogatók és a KM-olvasók hozzászólásának, kritikájának, háborgásának ezentúl tehát nemcsak lapunk hasábjain, hanem internetes blo- gunkban is hangot adunk! Kattanjanak ránk, „kiakasztó" élményben lehet részük! szon.hu Blog/Keleti Kiakasztó Elfelejtett szerszámok Ismerős társaságban beszélgettünk: a különböző munkákról esett szó. Meglepett, hogy néhány fiatal azt sem tudta, mi fán terem a kasza, kapa, gereblye. A mai gépesített világunkban, úgy tűnik, köny- nyen felejt az ember. Pedig a mi gyermekkorunkban a mindennapokhoz hozzátartozott a kemény fizikai munka, a kapálás, a kaszálás, ki mit bírt. Valahogy nem is voltunk ennyire el- puhulva. Kiss TamAsné, nyugdíjas Még ma is szükség van a kapára (Fotó: Olajos Tamás) Értékmérő lehet... Társadalmunk számára értékmérő lehet, hogy a két nagy párt - kormányzati és ellenzéki - hogyan képzeli el hazánkban a működő demokráciát? Mert a 2006-os választásokkor, „mindkettőjük” szinte mindent bevetett a siker érdekében. (Pl. a választók manipulálása, félretájékoztatása minden vonalon.) A kulcs lehet a demokratikus intézmények átalakítása, mely jobban szolgálná a honpolgárokat, igazságosabb, jobban kiismerhetőbb megoldásokra törekedik. Nem fogadható el az a képviselői magatartás sem, ami lassan már húsz éve, a matel. Hogy lehet így érvényesülni egy fiatalnak, ha az ország azokat támogatja, aki már telelopta magát? Miért nem segítik a dolgozó, erőlködő fiatalokat? Segítség! Telefonszámom 06-70/325-5311. Egy dolgozó gyár parlamentben jelen van! Tegyünk egy próbát a két „nagy” között, olyat, ami elől egyik sem tud elbújni, kitérő válaszokkal elszabotálni a döntést, s nem mutogathat a másikra sem. A Fidesz, mint a legnagyobb ellenzéki párt - a demokratizmus „véd- angyala” - forduljon módosító indítvánnyal a kormány felé, hogy az 5%-os „küszöböt” csökkentség 3%-osra, hogy a kisebb pártoknak is legyen megnyilvánulási esélye. Az MSZP, mint a kormánypárt nagyobbik szegmense, fogadja el ezt a beterjesztést, s fogadtassa el az országgyűléssel is. Tegyék törvényerejű rendeletté a SMS-küldők figyelmébe! Kérjük az SMS-t küldő Tisztelt Olvasókat, hogy rövid üzeneteikben lehetőleg közérdekű kérdéseket vessenek fel! Jókívánságaikat az emelt díjas SMS- számunkra küldjék: 90/612-222. Tisztelt KM! Két hete dolgoztat egy cég a Kosbor utcai házak között, több mint tíz emberrel. A munkások a környező bokrok- s ba járnak elvégezni szükségleteiket. Nincs valamilyen szabályozás, hogy a munkáltató figyeljen oda, mondjuk egy mobil WC-re? (209308833) __________________ Kedves dolgozó munkás! Sajnálom a barátodat, részvétem, de mielőtt 2010-es választásokig. Továbbá, éljenek a visszahívás lehetőségével is abban az esetben, ha egy párt, avagy képviselő visszaél a választói bizalommal! (Népszavazás útján lehessen érvényt szerezni ennek érdekében.) A ma már „krónikus” népszavazásokat, minden „füttyentésre”, pedig illene elfelejteni. A mindenkori kormánynak tiszteletben kell tartani a többség választói akaratot! Most válik el igazán, hogy ki az igazi demokrata, a demokratikus folyamatok kiépítésének valóságos védangyala!? E. Nagy István górcső alá veszel minket és ítélkezel, tudakolj utána a munkánknak! Egy mentős! (703630379) _________ Hozzáértők, segítsenek! Levelezés főiskolás, regisztrált munkanélküli vagyok. Kell-e egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnem áprilistól? (703757910) __________ Érdemes veteményezni? Vajon, aki nem teszi, az kap-e támogatást? Mert, ha úgysem kel ki a vetemény, miért öljük bele a sok pénzt mindhiába! (705820618) ______________ Köszönetét szeretnék mondani a nagycserkeszi önkormányzatnak és mindenkinek, aki bánatomban, bajomban segíteni próbált és segített is! Magdika. (203685455 Szakest. Szerda este a Nyíregyházi Főiskola művelődésszervező szakos hallgatói szakesten búcsúztatták végzős társaikat, ahol vidám műsorral is kedveskedtek a vendégeknek. (Fotó: Racskó Tibor) További fotók: uSÖ www.szon.hu Várjuk leveleiket a 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. címre, e-mailjüket a kelet@in- form.hu címre, telefonszolgálatunk a 42/501-510 (4280-as mellék) számon fogadja hívásaikat, személyesen a Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. alatt, 9 és 16 óra között kereshetik fel olvasószolgálatunkat. A leveleket terjedelmi okokból rövidíthetjük megjelenéskor. Nem közölhetünk azonban jogszabályokba ütköző tartalmú, vagy névtelen leveleket. Kérjük, tüntessék fel a levélen/e-mailen a telefonszámukat is. ................ >, yíi ti * j j j j j j j j j j j Plüsskacsa, árjegyzékkel Angyal Sándor í •> keletekelet.szon.hu Elmúlt húsvét ünnepe, a lányok, asszonyok kimosták hajukból az illatorgiát, jöttek viszont a kukások, hogy elvigyék a felgyülemlett szemetet. A mostani különösen nagy adag volt, a sok ünnepi ételmaradék csurgásig megtöltötte az edényeket. A belváros egyik sűrűn lakott részén a parkírozóban várakozva figyeltem a szállítómunkásokat, miként birkóznak a telis-tele edényekkel. Egyszer csak azt hallom: - Nézd már haver, ez egy érintetlen kötözött sonka! Az anyja szemit, ezeknek már csak fussa! - A megszólított társ jobban szemügyre vette a zöld közös tárolóedényt, és tovább csodálkozott a sok csokihímesen, a nyuszifigurákon, a celofánba csomagolt fonott kalácson, meg a plüss sárga kacsán, amin még az árjegyzék is rajta volt... Hát persze, most is megismétlődött a tavalyi, meg az azelőtti pazarlás, vagy ahogy annak idején mifelénk nevén nevezték: a pocsékolás. El tudom képzelni, miként háborodott volna fel ezek láttán anyai nagyanyám, aki úgy tudott takarékoskodni, hogy száz forintból kétszázat is megspórolt. Ő előtte aztán még a kenyér haját sem lehetett levágni, azt is meg kellett enni, mert - szerinte - az volt a kemencében sült kerek kenyér legfinomabb része. Aztán, ha valamelyikünk kezéből véletlenül a földre hullt egy kis kenyérdarabka, utána kellett nyúlni, leporolni és folytatni vele az evést, különben - mint ahogy mindig mondta - a jó istenke megver bennünket és elveszi tőlünk a mindennapi betevő falatot. Most, ahogy a rokonoknál, az ismerősöknél láttam, s főleg éreztem az ünnep előtti süteményezést, a mézes krémestül a dobostortáig, s aztán a húsfelhozatalt a sonkán, a tarján át a rántott combokig, a Stefánia szeletig, eszembe jutott: a mi egykori húsvétjaink bár jóval szerényebbek, de mégis szépek és ünnepiek voltak rózsavizestől, ecetes vízben fényesített festett tojásostul. Bennünket nem kellett noszogatni, hogy menjünk lo- csolkodni, már hajnalban talpon voltunk, s ha a hímes mellé jobb helyeken még kaptunk egy-két forintot, mert szép verset is mondtunk, úgy őriztük zsebkendőnkbe kötve, mintha a kincsek kincse volna. Ja, és a kemencében sült kalácsnak húsvét másnapján már a morzsája sem volt mutatóban. Most meg a készülődés napjaiban azt hozta hírül a statisztika, hogy az idén szegényebb húsvé- tunk lesz. Hát, ami azt illeti... A kukások mindeközben végeztek, a sok kidobott élelmet beszippantotta a kocsi gyomra. Csak a kis sárga plüsskacsát csúsztatta zsebébe egyikük titokban, nehogy észrevegyék. Mert ő nem kukázik, hanem dolgozik.