Kelet-Magyarország, 2007. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-29 / 74. szám
2007. március 29., csütörtök HÁTTÉR /3 KELET • A Jókai Mór Református Iskola március 31-én, szombaton 9 órától várja a református iskola iránt érdeklődő leendő első osztályos gyerekeket és szüleiket a Kálvin téri iskolaépületbe. Kötetlen beszélgetéssel ismerkednek a gyerekek a tanító nénikkel, a szülők pedig tájékoztatást kapnak az iskolakezdés részleteiről. • A Szociáldemokraták Baráti Egyesületének vendége lesz március 30-án 14 órakor Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettese. (Nyíregyháza, Szabolcs u. 10.) Minden negyedik társunk Pusztai Sándor pusztasa@inform.hu Amióta a Jókai tér sík felületből gödörré változott Nyíregyházán, és a bérletes parkolók eltűntek, egyre többet kényszerülök gyalogolni, ami időveszteség, de állítólag egészséges. Egy nap megnéztem, 81 parkoló autóból 21 szélvédője mögött volt mozgáskorlátozottigazolvány, eszerint minden negyedik társunk éli így életét - meglepően sok. Magam is ismerek olyat, aki nehezen jár, de a keze ép, így egy irodában tud dolgozni, más pedig állapotától függően, amint lábra tud állni, alkalmi munkával egészíti ki a megélhetéshez nem elegendő 40 ezer forint körüli ellátását. Nő az önbecsülésük, hiszen egyenrangúak a többiekkel, és a közös kassza is gazdagodik a járulékbefizetéssel. Sajnos, olyanról is hallani, aki extrém sportos élményeivel dicsekszik a teniszpályán, miközben autója ugyancsak a fent említett igazolvány védelmében áll a parkolóban. Ő fosztogatja a közös kasszát, és árt azok megítélésének, akiknek tényleg nehézséget jelent a mozgás. Állítólag néhány százezer forintért, és pár hetes kórházi „befekvésért" már jogosulttá válhatott, aki ügyes volt. Szívesen hinném, hogy ez csak legenda, és ilyenek nincsenek, de az autók közt sétálva feltűnt, hogy csak egy, kétmillió forintnál olcsóbb autóban volt ilyen igazolvány, ugyanakkor az ellátás szintje aligha érte el azt a magasságot, amiből az a három „orszgúti cirkáló" kijött volna, ami ugyancsak ott állt a parkolóban szélvédője mögött az igazolvánnyal. Újra munkába állhatnak ■ A tervezet lehetőséget adna az egészség- károsodottaknak, hogy ismét dolgozhassanak. Nyíregyháza (KM - Sz. A.) - Ma Magyarországon jelenleg közel 800 ezer rokkantsági nyugdíjas él, közülük 450 ezren még nem érték el a nyugdíjkorhatárt. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter az elmúlt héten szerkesztőségünkben járva az őket érintő változásokkal kapcsolatban azt mondta: tudják, hogy a közel 800 ezer ember egy részét nem az egészségi állapotuk miatt nyilvánították rokkanttá - sokan ide menekültek a munkaerőpiac elől, mások pedig felveszik a rokkantsági nyugdíjat, mellette pedig feketén dolgoznak. - A tervezett rendszerrel el akarjuk érni a feketemunka kifehérítését, azoknak pedig, akik tudnak és akarnak is dolgozni, megteremteni erre a leheÚj ellátórendszar Rokkantsági nyugdíj: I. 80-90 százalékos egészségkárosodás ____________________________ II. Önellátásra képtelen ___________ III. Nem rehabilitálható ___________ Rehabilitációs járadék: 50-79 százalékos, vagy azt meghaladó egészségkárosodás, szakmai munkaképesség megváltozása, jó rehabilitációs esélyek Kézzel varrják a lábbelit a START vállalat műhelyében tőséget - tette hozzá a tárca első embere. Á tervek szerint azoknak, akiket a minősítő intézmény alkalmasnak tart a rehabilitációra, nem rokkantsági nyugdíjat, hanem rehabilitációs járadékot állapítanak meg - epnek összege megegyezik majd a III. csoportos rokkantsági fokozatba soroltak járadékának nettó összegével. Ezt megemelik húsz százalékkal, hogy kompenzálják a kötelezően fizetendő nyugdíj járulék miatti csökkenést, és azt, hogy a rehabilitációs járadékosoknak nem jár 13. havi illetmény. Rehabilitációs járadékot maximum három évig kaphatnak a jogosultak, rokkantsági nyugdíj pedig a jövőben csak azon aktív korúaknak jár, akik teljes értékű munkavégzésre még rehabilitációval sem tehetők képessé. Vissza a munkaerőpiacra Az új rendszer kialakítására hatvanmilliárd forint uniós forrást használhat fel Magyarország. A fejlesztéssel az (Fotó: Balázs Attila) egészségkárosodott emberek legalább ötven százalékának szeretnének esélyt teremteni a munkára, a jelenlegi alig tízszázalékos foglalkoztatással szemben. A tervek szerint ennek révén évente öt-hatezer ember térhet vissza a munkaerőpiacra, így egyre kevesebb rokkantnyugdíjas kényszerül majd feketén dolgozni. MlíiSÍ kmf/ppefc.szon.hu •A rendelettervezet teljes szövege letölthető (PDF 66 kB) Rokkantságban az élen Adókedvezmény Nyíregyháza (KM) - Súlyosan fogyatékos személy jogosult-e adókedvezmény érvényesítésére - kérdezte egy olvasónk! Orvosi igazolás alapján lehet érvényesíteni adókedvezményt, melynek havi összege 2006-ban 3125 Ft. Ez a kedvezmény azokra a hónapokra érvényesíthető, amelyekben a fogyatékos állapot legalább egy napig fennállt. Ha a fogyatékosság megállapítása nem végleges, abban az esetben minden évben új orvosi igazolást kell kérni - tudtuk meg. ■ Többséqük alkalmas a munkára, rehabilitáció után alkalmazhatók. Nyíregyháza (KM) - A megyei helyzetről megkérdeztük a régió legnagyobb foglalkozff* ............. A juttatás arra hivatott, hogy kompenzálja a munkavállaló csökkent képességéből adódó veszteségeket. Balogh Zoltán..................................;.................ff tatóját, a nyíregyházi székhelyű START Rehabilitációs Kht. vezérigazgatóját, Balogh Zoltánt is. A cégvezető elmondta, megyénk a megváltozott munkaképességűek számát tekintve toplistás helyet foglal el hazánkban. A szakember szerint többségük rehabilitációval tanult szakmájában alkalmazható. Megyénkben több ezer a sérült foglalkoztatott, de a munkahelyek száma kevésnek bizonyul.- Tekintettel arra, hogy a megváltozott munkaképességű személyek teljesítőképessége kisebb, és esetenként személyi segítőre is szükségük van, alkalmazásukhoz a munkaadók állami támogatást kapnak. Ez a juttatás kizárólag arra hivatott, hogy kompenzálja a munkavállaló csökkent képességéből adódó veszteségeket - tudtuk meg a vezérigazgatótól. A szaktárca célja az, hogy a rokkantsági nyugdíjban jogtalanul részesülőket kizárják az ellátásból, mert a tapasztalatok szerint nem csak a valóban sérültek kapják ezt. Dolgozni kell Nyíregyháza (KM) - Irénkének súlyos betegsége után ötven százalék munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. így egy minimális járadékot kap. Végül az egyik, sérülteket foglalkoztató cégnél kapott munkát.- Nagyon örültem neki - mondja. - Rossz volt már az anyagi helyzetem. Sajnos, az itt kapott pénz sem lenne elég a megélhetéshez - hisz, mi csak nem vagyunk százszázalékos munkaerők, nem tudunk úgy teljesíteni - ezért a két összeg kiegészíti egymást. Bár még így is vannak gondjaim, ha mindent kifizetek! Tény, én nem akarok kegyelemkenyéren élni, én így is dolgozni szeretnék. A KM MEGKÉRDEZTE: Mi a véleménye a rokkantsági nyugdíjasok rehabilitációjáról? 1 . A A A A A A A A a AAaAaAAA, a A a A a A A A A A A A A A A A A A A A A A A AaAAA AAAAAAAaaAAAAAAAaaAaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAJAAAAJAJAJAJJJAAJAJAAJAJJJAJJJJAJAJ-JJAA E n mindenféleképpen támogatnám a rokkantsági nyugdíjasok rehabilitációját. A rokkantsági nyugdíj - akárhány éves is valaki - nagyon kevés, így abból nem lehet megélni. Ha egy rokkantsági nyugdíjas tudna munkát vállalni, és a kezdeményezést támogatnák, az nagyon jó lehetőség lenne. Bíró Lászlóné, Nyíregyháza E n is attól rettegek, mint családanya: nem fogok tudni elhelyezkedni kisgyermekkel. A rokkantsági nyugdíjasok is így vannak, pedig joguk van hozzá, hogy dolgozzanak. Attól, hogy valaki sérült, még ugyanolyan teljes értékű, mint embertársai, és szerintem nekik lelkileg is szükségük van a munkára. Csatári Gáborné, Nyíregyháza Ú gy gondolom, ez a kezdeményezés mindenképpen jó: egyetértek a sérült emberek rehabilitálásával. A rokkantsági nyugdíj összege olyan, hogy abból megélni nem lehet, így általában szükség van valamilyen kiegészítő tevékenységre. Az ezért járó fizetéssel tudja az ember fedezni a mai kiadásokat. Mikula János, Nyíregyháza J ó lenne, ha a rokkantsági nyugdíjasok munkalehetőséget kapnának, mert sokan vannak olyanok, akik tudnának vállalni munkát (vagy könnyített munkát), de nincs rá lehetőségük. Sajnos, még a mai fiataloknak sincs sokszor munkahelye, nem tudják őket foglalkoztatni, pedig sokan lennének rászorulva. Kiss Béláné, Nyíregyháza A pályakezdő diplomások is nehezen jutnak munkához, így jó ötletnek tartom a rokkantsági nyugdíjasok rehabilitálását. Lehetőséget nyújt arra, hogy a sérült emberek munkát vállaljanak, így több pénzhez jussanak, akik le vannak százalékolva. Pivarnyik TImea, Nyíregyháza ÜÜÜäI video.szon.hu Éh Olvasóink véleményét videón is megtekintheti lÚKÍTÁNSÁGOK Születésnap: Varga Rudolfnak Fülpösdarócra! Huszonnyolcadik születésnapod alkalmából sok szeretettel köszöntünk: szüleid. 70/624-7422 _____________________________ I Maknyik Mónikának Tiszanagyfaluba! Születésnapod alkalmából sok boldogságot, jó egészséget kíván Maknyik nagymama, apa, anya, Pétiké és Márkóka! 20/974-3250__________________________________ í Névnap: Nagyon sok boldog névnapot kívánunk a nagyszeke- resi Szabó Johannának: 70/614-9133 _____________ ; K|! Jókívánságait SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft + áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 16 óráig ezt megteszi, a más- napi Kelet-Maqyarorszáqban megjelenik jókívánsága. Névnap menü Március 29., csütörtök:________________Auguszta j Március 30., péntek:________________ Zalán j Március 31., szombat: Árpád, Benő Április 1., vasárnap: Hugó I Április 2., hétfő: Áron ; Április 3., kedd:___________________Buda, Richárd Április 4., szerda: Izidor ^ ! VILLÁMV0KS Ön részt venne egy illegális hulladék- lerakók elleni akcióban? Szavazók száma: 200, 2007. 03. 28. 18 óra Következő kérdésünk: Ön szerint mindenki jogszerűen parkol mozgáskorlátozotthelyen? —™ www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.