Kelet-Magyarország, 2007. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-27 / 72. szám

2007. március 27., kedd KIÜT RÖVIDEN • A rekordhőség 2003 nyarán sokkal több halálos áldozatot követelt Európá­ban, mint eddig feltételezték - állapította meg hat kutató, aki 16 uniós tagállam statisztikai adatait vetette össze a halan­dósági rátával. A Der Spiegel című német hetilap on-line változatában számol be ar­ról, hogy az első becslések 25-35 ezer fő közé tették a négy évvel ezelőtti forróság halottainak számát, majd később a kuta­tók ötvenezer áldozatról beszéltek. Serkentő düh Budapest (MTI) - A tesztoszterontól (férfihor­montól) fűtött emberek élvezik, sőt serkenti őket, ha dühöt válthatnak ki másokban, egy amerikai kutatás szerint - olvasha­tó a New Scientist című angol tudományos maga­zin internetes kiadásá­ban. Ezekre az egyének­re azért hat stimulálóan a másik ember dühe, mert úgy érzik, itt az újabb lehetőség dominan­ciájuk megerősítésére. Lengyelül Budapest (MTI) - Bo­dor Ádám lengyel nyel­ven megjelent, Vissza a fülesbagolyhoz című no- velláskötetét mutatják be kedden este a Varsói Magyar Kulturális Inté­zetben - tájékoztatta az MTI-t a varsói intézet. A novelláskötet elbeszélé­seit Tadeusz Olszanski, Malgorzata Komorows- ka-Fotek és Elzbieta So- bolewska ültette át lengyel nyelvre. Foglalkozni kell velük (Fotó: Archív) Szókincs, magatartás Washington (MTI)- Az iskoláskor előtt minőségi gondozás­ban részesülő gyere­keknek nagyobb a szókincse az 5. osz­tályban, mint azok­nak, akikkel nem foglalkoztak elég jó színvonalon - ez de­rült ki egy hétfőn közzétett amerikai tanulmányból. Emel­lett azonban minél hosszabb időt tölt a gyerek a szülőt he­lyettesítő gondozói felügyelet alatt isko­láskor előtt, annál va­lószínűbb, hogy a 6. osztályban maga­tartásbeli problémái lesznek. Kevesebb agyaras Bécs (MTI) - Tíz év alatt a felére csök­kent az elefántok száma Laoszban, mert egy­re zsugorodik az életterük, és agyaraikért vadásszák is őket - figyelmeztetett hétfőn a Természetvédelmi Világalap (WWF). A szer­vezet jelentése szerint egy évtizeddel ezelőtt még mintegy kétezer ormányos élt a délke­let-ázsiai országban a Mekong folyó menti őserdőkben, de ahogy nő térség lakossága, úgy fogynak a vastagbőrűek. Az emberek ugyanis egyre nagyobb területeket hasíta­nak ki az állatok lakhelyéül szolgáló erdők­ből különféle célokra, elsősorban házépítés­re. A WWF igyekszik oktatni a lakosságot, például megtanítani az embereket arra, ho­gyan kergethetik el földjeikről az elefánto­kat anélkül, hogy kárt tennének bennük. Micsoda kilátás - ennél már csak mi vagyunk szebbek, ugye, kicsim? (Fotó: EPA) ;- Tudsz nekem valami értelmes magya­rázatot adni arra, hogy miért hajnali öt­kor jöttél haza? - vonja kérdőre lábujjhe­gyen lopakodó férjét a felesége.- Igen. A kocsmáros már le akart feküdni. További viccek: humor.szon.hu g Áthidalták, aláírták Hermione is marad a stábban (Fotó: EPA) Los Angeles (MTI) - Da­niel Radcliffe, Rupert Gr int és Emma Watson, a három tini varázsló (Harry, Ron és Her­mione) megformálói aláírták a szerződést a két utolsó Har­ry Potter-filmben való szerep­lésre. A három fiatal színész az első rész óta szerepel a so­rozatban, ezért magától érte­tődött az ötlet, hogy az utolsó két részben is ők játsszanak, bár felmerült némi aggály, hogy túl idősek, azaz kinőtték a szerepeiket. Ráadásul az el­múlt hetekben hírek terjedtek el arról, hogy Hermione meg- formálója megunta a szerepet, és nem akar részt vállalni a következő két filmben. A je­lek szerint azonban áthidalták a problémákat. Fontos lehet a férfi illata A nők a magukhoz hasonló illatú partne­reket részesítik előny­ben. vagy a terhesség oda vezethet, hogy a nők a magukhoz ha­sonló illatú partnereket része­sítik előnyben. Ha nem esik teherbe Hamburg (MTI) - A nők általában olyan férfi partnere­ket keresnek, akiknek az il­lata minél eltérőbb az övék­től, hogy az esetleges utódok minél sokszínűbb génekkel rendelkezzenek - véli Elisa­beth Oberzaucher hamburgi illatkutató. A tudós azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a nőknél a férfiak illa­tának megítélése a menstruá­ciós ciklustól és általában a hormonális helyzettől, például a fogamzásgátló tabletták sze­désétől is függ, ezért például a hormonális fogamzásgátlás A tudós szerint ez akár az­zal is járhat, hogy az évek óta tablettát szedő és ugyanazzal a partnerrel élő nő minden igyekezet dacára nem esik te­herbe, éppen mivel a két part­ner annyira hasonló. Számos olyan eset ismert, amikor egy hosszas gyermektelen együtt­élés után új partnerrel nyom­ban sikerül teherbe esni. A tudós egyben felhívta a figyel­met arra: ha egy nő abba­hagyja a fogamzásgátló szedé­sét, előfordulhat, hogy attól kezdve nem állhatja a part­nere szagát. meg tanulna. A nyír­egyházi Komlósi Adrienn (21) minden szabad idejét barátjával tölti, és szeretné jogi tanulmányait Miskol­con folytatni. További képek és videó Adriennről: (Fotó: Balázs Attila); 60. fellépés az arénában Nagy bulit csapott a kerek évfordulóra (Fotó: epa) Első saját dala rögtön bekerült a slágerlisták első tíz helyezettje közé. New York (MTI) - Megle­petéspartival, számos híresség jelenlétében ünnepelte meg 60. születésnapját Elton John brit popsztár New York feke­ték lakta negyedében, Har­lemben, a világ legnagyobb neogótikus templomában. A szombati bulit Elton John élettársa szervezte meg nagy titokban, s mindenki ott volt, „aki él és mozog”: többek kö­zött Bette Midler, Ozzy Os­bourne, Donatella Versace, Jon Bon Jovi, Michael Caine, Richard Gere, Pierce Bros- nan, Whoopi Goldberg, Rod Stuart és Elisabeth Hurley. A St. John-templomot fehér vi­rágokkal és ezüstökkel díszí­tették fel, az uraknak szmo­king, a hölgyeknek estélyi ru­ha viselete volt kötelező. A vendégeket ezer üveg behűtött rosé pezsgő, kis szendvicsfa­latkák tömege, homár és mar­hasült várta, utána pedig El­ton John egyik kedvenc étke, a karamellpuding következett. A tulajdonképpeni ünneplés a vasárnap esti koncert volt, amelyen a sztár 40 éves kar­rierjének legnagyobb slágereit adta elő a Madison Square Gardenben. Belépett a klubba „Köszönöm, hogy eljöttek megünnepelni Elton belépését kedvenc klubomba, a hatvan­évesek klubjába”, mondta Bili Clinton egykori amerikai el­nök a sztár fellépése előtt. El­ton Johnnak ez volt a hatva­nadik fellépése a híres aréná­ban, ahol többek között John Lennonnal is játszott együtt. Az énekes 1947. március 25- én született Reg Dwightként London északi részén. Kar­rierje a 60-as években kezdő­dött, amikor egy kocsmában kezdett el zongorázni, majd megalapította első bandáját, a Bluesologyt. Ezután mutatták be Bernie Taupin szövegíró­nak, s váltotta nevét Elton Johnra. A Sacher-torta 175. születésnapja Eredeti alakjában Franz Sacher, 16 éves cukrászinas alkotta meg. Bécs (MTI) - Százhetven­ötödik születésnapját ünnepli idén a világ egyik leghíresebb cukrászsüteménye, a Sacher- torta. Jóval idősebb, mint az ugyancsak nem ismeretlen Hotel Sacher, amely azonban „csupán” 130 éve létezik. E matuzsálemi kor ellenére (vagy éppen emiatt) még nap­jainkban is évente több mint 300 ezer „eredeti Sacher-tor­tát” készítenek, és - akárcsak a kezdet kezdetétől - kézzel „barackozzák”, azaz barackízt tesznek bele, majd bevonják csokival, és csomagolják. A Sacher-torta Johann Wolfgang Goethe halálának évében, 1832-ben látta meg a napvilá­got. Ősrégi alakjában Franz Sacher 16 éves cukrászinas al­kotta meg Metternich herceg udvarában, amikor egy dísz­vacsora napján a főszakács megbetegedett, és az ifjoncra maradt a desszert elkészítése. A Puppo divatcég kollekcióját mutatták be Krakkóban 2007. március 24-én, pénte­ken. (Fotó: EPA) |

Next

/
Thumbnails
Contents