Kelet-Magyarország, 2007. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-26 / 71. szám

2007. március 26., hétfő SPORT /10 Átadták. Impozáns látványt nyújt a több mint 800 millió fontos beruházás­sal épült új Wembley, amelyben az an­gol és az olasz U 21-es válogatott 3-3-as döntetlenre végzett egymással. (Fotó: epa) LABDARÚGÓ NB III. TISZA-CSOPORT, 16. FORDULÓ Botló Balkány, közelítő Mada Balás (19) és Kovács M. párharca az ibrányi rangadón (Fotó: Olajos Tamás) ■ A Mátészalka és a Nyírmada is egy pontot szerzett az idegenbeli bajnokin. Ibrány-Balkány _________________2-0 (2-0) Ibrány, 400 néző, v.: Kocsis. Ibrány: Tóth N. — Kató, Kántor, Kovács M., Csáki I., Korsoveczki, Milka, Laskai M„ Szilágyi V. (Var­ga), Fekete Á. (Imre), Simon (Koczogh). Edző: Németh Károly. Balkány: Vadon — Dán, Czifrák, Frida, Daru, Vass (Meszesén), Lovas (Ulveczki), Tóth Z., Szabó P., Dobos'Z. (Sza­bó I.), Balás. Edző: Mirgai László. Az első félidőben többet birtokolta a labdát az Ib­rány, a sok helyzetnek két gól lett az ered­ménye. Térfélcsere után a listavezető változ­tatott a taktikáján, meddő mezőnyfölény­ben játszott a Balkány. A házigazdák jól szer­vezték meg a védekezésüket, sikerült megőrizniük a kétgólos előnyüket. Gól: Laskai M. (27.), Fekete A. (32.). Jó: Tóth N„ Milka, Laskai M„ Fekete Á., Kántor, illetve Czifrák, Ulveczki. (Tudósító: Víqh Sándor) __________ Németh Károly: - Egy feszült hangulatú mér­kőzésen végig nagyon koncentráltunk. A megszerzett előnyünket jól tartottuk a máso­dik félidőben nagyszerűen futballozó Balkány ellen. ___________________________________ Mirgai László: - Flárom perc alatt kaptunk két óvodás gólt. Ahhoz, hogy kiegyenlítsük a hátrányt, túl gyengén futballoztunk. Gra­tulálok az Ibránynak, megérdemelten nyert. Volán-Sényő-Rakamaz __________4-2 (1-0) Sényő, 150 néző, v.: Puskás. Volán-Sényő: Fucsovics — Pljutyinszkij, Torda, Jeddi, Fiu­mei, Bagoly, Asztalos, Flaburcsák (Tóth Cs.), Székely Z. (Farkas), Tóth T., Nyisztor. Játékos­edző: Rubóczki Tibor. Rakamaz: Farkas — Debróczki, Galambosi, Székely Á., Koskovits, Balogh (Csikai), Török, Marcsek, Bodnár (Gás­pár), Ondó, Zsarnai. Edző: Veigli Géza. A sé- nyői csapat az első félidőben előnyhöz jutott, amit később háromgólosra hizlalt. A vendé­gek nem adták fel, két találatukkal szorossá tették a hajrát. A csereként beállt Tóth Cs. bebiztosította a házigazdák győzelmét. Gól: Tóth T. (9„ 52., az elsőt tizenegyesből), Ba­goly (60.), Tóth Cs. (88.), illetve Ondó (68.), Zsarnai (78.). Jó: Tóth T„ Székely Z„ Aszta­los, illetve Zsarnai, Marcsek. (Tudósító: Pe­hely Zoltán) Rubóczki Tibor: - Tíz ember ellen 3-0-nál majdnem sikerült nehézzé tenni a meccset, de végül megérdemelten nyertünk. ________ Veigli Géza: - Ki-ki mérkőzés volt, amelyből a hazaiak jöttek ki jobban. A játékvezető ténykedése döntően befolyásolta a végered­ményt__________________________________ Nyíradony-Mátészalka___________2-2 (0-0) Nyíradony, 300 néző, v.: Séra. Mátészalka: Gergely — Nagy A., Magyari, Garamvölgyi, Molnár, Dobai, Risai, Rézműves, Patály, Tóth P., Nagy Sz. Edző: Tóth Zoltán. Az első negy­venöt percben a zártan és fegyelmezetten ját­szó szálkái csapat rendre veszélyes kontrákat vezetett, amiből kapufát is szerzetV Nagy Sza- bolcsot a 35. percben lerántották, a játék­vezető előbb tizenegyest ítélt, aztán lesintés­re hivatkozva visszavonta A második félidő­ben is a tinédzser vendégek voltak a pályán, akik kétgólos előnyüket rutintalanságuk miatt nem tudták megőrizni. Gól: Kovács N. (81.), Szemán (86.). illetve Risai (70.), Nagy Sz. (75.). Jó: az egész vendégcsapat. _______________ Tóth Zoltán: - Előzőleg kiegyeztem volna ez­zel az eredménnyel, de mivel vezettünk két góllal, van némi hiányérzetem. Ám ismerve a körülményeinket, így sem vagyok elke­seredve. Taktikusan és okosan játszottunk, ezzel megőriztük a sokak által nem várt ta- vaszi veretlenségünket. ___________________ Berettyóújfalu-Nylrmada _______ 3-3 (1-3) Berettyóújfalu, 200 néző, v.: Nyircsák. Be­rettyóújfalu: Szántó - Lovas N., Szitkó, Ékes, Varga Zs., Nagy T. (Balogh B.), Bánk, Sáfár, Trencsényi, Kasza (Kolompár), Csordás. Edző: Kártik József. Nyírmada: Papp G. - Fejes, Ben- kő, Tóth Sz., Bancsi, Papp Z. (Mátyus), Vadics- ka, Szőke I., Danku (Tóth Zs.), Orosz Zs., Fe­kete G. Edző: Szilágyi Bertalan.____________ A jól játszó vendégek az első félidő­ben megérdemelten jutottak kétgólos ve­zetéshez, de nehezítette dolgukat, hogy Vadicska kiállítása miatt emberhátrányba ke­rültek. Igaz, emberhátrányban játszva három gólt is szereztek a madaiak, de ebből csak kettőt adott meg a játékvezető,.. A máso­dik félidőben sem csökkent a játékvezetői nyomás, mindezt a hazai rohamokkal együtt nem bírta el a nyírmadai csapat, és a hajrá­ban egyenlítettek a hajdúságiak. Gól: Sáfár (23.), Bánk (53.), Szitkó (88.), illetve Fekete G. (18. és 42.), Danku (36.). Kiállítva: Vadics­ka (reklamálásért, 24.). Jó: Tóth Sz., Fekete G., Bancsi. ______________________________ Kártik József: - Nagy hajrával megérdemel­ten mentettünk pontot. __________________ Szilágyi Bertalan: - Az első félidőben a já­tékvezető elfelejtett megadni egy tizenegyest a javunkra, ráadásul ebben a szituációban Vadicskát ki is állította. Szünet után egy sza­bályos góltól is megfosztottak bennünket - ez így együtt sok volt a számunkra. _______ További eredmények: Létavértes—Hajdúszo­boszló 5-0, Balmazújváros-Hajdúböszörmény 3-0, Sátoraljaújhely-Hajdúnánás 1-0. ii - r.i nb3.szon.hu Korábbi beszámolók, írások. Tabella A bajnokság állása: _J,_ Balkány __________16 13 —_____3 36—14__39 2. Nyírmada _____________16 12 2 2_______35—19 38 3. Létavértes _____________16 10 3 3_______40—14 33 4. Ibrány ________________16 8 5 3_______34—15 29 5. Volán-Sényő ___________16 7 1 8_______25—26 22 6. Mátészalka ____________16 5 6 5_______18—17 21 7. Rakamaz 16 6 2 8 29—28 20 8. Hajdúnánás ____________16 5 5 6_______16—24 20 9. Hajdúböszörmény _______16 6 __2._____8 26—37 20 10. Balmazújváros _______ ~ 16 5 4 7 24—28 19 11. Berettyóújfalu ,» 16 3 7 6 _______22—25 16 12. Nyíradony 16 4 3 9 _______17—31 15 13. Sátoraljaújhely__________16_ _____4_____2 1_0__ 25—44__U 14. Hajdúszoboszló 16 1 4 11 9—34 7 Révész Csaba felállt a kisvárdai Ferenczi feltartott kezekkel a kemecsei mérkőzésen ■ Augusztus 13-a után nyert ismét újra bajno­kit a szatmárcsekei együttes. Tiszalök-Nylrkarász ___________2-0 (1-0) Tiszalök, 150 néző, v.: Vitkai. Tiszalök: Juhász - Cselószki, Gál, Luput, Horváth N., Usvat, Hock (Szanics), Krisán (Tamás), ifj. Péntek, Szilágyi Z., Papp. Edző: id. Péntek Miklós. Nyírkárász: Pekk - Rákóczi, Nagy H„ Nagy T„ Peti L„ Éles, Matyi (Peti J.), Kiss Z., Horváth J. (Sidó), Tóth L., Mándoki. Edző: Cséke György. A tiszalöki csapat több helyzetet dol­gozott ki, mint ellenfele, és ezek közül ket­tőt értékesített. Gól: Krisán, Szilágyi Z. Kiál­lítva: Nagy T. (83. perc). Ifi: 3-1. (Tudósító: Losonczi Imre). __________________________ Péntek Miklós: - A szervezetten játszó Nyír- karász ellen megérdemeltük a győzelmet. Cséke György: - A kisebbik baj az, hogy rosszul játszottunk, a nagyobbik, hogy né­hány játékosom hozzáállása nem volt meg- felelő. Megérdemelten nyert a Tiszalök. Kemecse-Nagyhalász _____________0-0 Kemecse, 400 néző, v.: Kristán. Kemecse: Szabó A. - Barna, Kiss T., Kiss G., Balogh Gy., Komi, Somogyi, Karkusz, Ferenczi, Ruska (Matejkó), Gerliczki. Játékos-edző: Barna Mik­lós. Nagyhalász: Mudri - Baraksó, Takács, Csombók Z., Kató Cs., Babják, Ignácz J. (Áb­rám), Simon Zs. (Csombók Cs.), Kelemen, Somfalvi (Fazekas), Lingl. Edző: Tóth János. Vajon mennyit kell várni ahhoz, hogy a ke- mecseiek elhiggyék, a mumus ellen is van megoldás: a góllövés... Ifi: 1-5. (Tudósító: Kondor Lajos) ___________________________ Barna Miklós: - Sajnos, ma csak a helyzete­kig jutottunk el, a gólszerzés nem ment, így az eredmény igazságosnak mondható. Tóth János: - Küzdöttünk, igazságos ered- mény született. __________________________ Várda SE-Tiszavasvári _________0-2 (0-0) Kisvárda, 500 néző, v.: Sinka. Várda SE: Tus­ka - Balogh G. (Kerepesi), Deák, Krizán (Kalu), Kosztyu (Ablonczi), Varga (Cipf), Vicickó, Cseke, Baksa, Balázsi, Spekker (Dolhai). Edző: Révész Csaba. Tiszavasvári: Szőllösi - Tályai, Rékasi, Lakatos, Hegedűs, Szabó P., Kurucz, Bodnár, Mátyási (Erős), Fazekas, Lengyel. Edző: Fecsku István. Visszafogott hazai tel­jesítmény, taktikus vendégjáték. Gól: Lengyel, Fazekas. Ifi: 4-0, (Tudósító: Kocsis János) Révész Csaba: - Köszönöm az eddigi bizal­mat a vezetők részéről, a csapatnak jobb és sikeres szereplést kívánok a jövőben! ______ Fecsku István: - Egykor vár állott, most kő­halom. Nagyecsed-Nagykálló ___________3-1 (2-0) Nagyecsed, 300 néző, v.: Kiss L. Nagyecsed: Makó - Ricsei, Tősér, Kovács N., Gádzsa, As- csillán, Balogh J. (Bulyáki A.), Petrohai, Szar­ka (Szender), Bíró Zs., Biloseckij. Edző: Berettyán Gábor. Nagykálló: Kanócz - Mold­ván, Homann, Márton L. (Majchrovics), Do­mokos (Málik), Bárány (Fodor), Csernijenko, Paulík I., Kovács I., Szabó M. (Márton A.), Drágár. Játékos-edző: Márton István. Már az első félidőben eldőlt: ezen a napon csak a hazaiak nyerhettek. Gól: Ascsillán, Bilosec­kij, Balogh J„ illetve Paulik I. Ifi: 3-1. (Tudó­sitó: Biró Attila)__________________________ Berettyán Gábor: - Az első félidőben nagyon jól játszottunk, és ami a lényeg - eredménye­sen is. Gratulálok a fiúknak, megérdemelték a sikert._________________________________ Márton István: - Egy páran összecsinál­ták magukat amiatt, hogy Ecseden kell fo­cizni, ebből lettek a hatalmas egyéni hi­bák. Ezzel együtt gratulálok a hazaiak jó já- tékához. Záhony-Nyírbéltek ______________1-1 (0-0) Záhony, 200 néző, v.: Takács A. Záhony: Ko­vács Sz. - Árva, Tóth Á., Tóth R. (Simon), Sére (Kői), Czvik, Semegi T. (Vilmán), Orosz, Petró (Tasi), Balogh S., Fekete G. (Tóth N.). Edző: Kovács Sándor. Nyírbéltek: Tóth - Kevert K., Kevert S., Szilágyi, Fegyveres (Zatureczki), Molnár, Móra (Batári), Balogh, Demeter, Sze­gedi, Gyöngy (Szabó Zs.). Edző: Kardos Ist­(Fotó: Balázs Attila) ván. A vendégek szerencsés góllal egyenlítet­tek, a hazai csapat elmaradt győzelméért csak magát okolhatja. Gól: Orosz, illetve Szabó Zs. Kiállítva: Balogh S. (69.). Ifi: 6-0. (Tudósító: Erdei Árpád)_____________________________ Kovács Sándor: - Biztosnak tűnő győzelmet szalasztottunk el. A kiállítás után már csak védekezésre futotta.______________________ Kardos István: - Nem érdemeltük meg az egy pontot sem. _____________________________ kispadról Szatmárcseke, 300 néző, v.: Vasas. Szatmár- cseke: Mándi - Jakab, Jávor, Karasz (Ács), Szabó F. (Somogyi), Ács G., Kriser, Vincze (Bozsányi L.), Dudics, Sira, Czibere. Edző: Pé­ter Mihály. Tiszabecs: Szabó Z. - Nagy P., Mi­kes, Kövesligeti, Bartha S„ Algács, Borne­misza, Kiss, Sankó, Zámbó, Széplaki. Játékos­edző: Szabó Zoltán. 2006. augusztus 13-a után újra bajnoki mérkőzést nyert a hazai csa­pat. Gól: Dudics. Ifi: 2-1. (Tudósító: Kősze­qi János) ________________________________ Péter Mihály: - A mérkőzés nagyobb részé­ben jobban játszottunk, megérdemelten nyer­tünk ___________________________________ Szabó Zoltán: - Eltiltások miatt cserék nél- kül csak ez lehetett a vége. _______________ Nylrbátor-Fehérgyarmat _________1-1 (0-1) Nyírbátor, 200 néző, v.: Takács J. Nyírbá­tor: Tóth Sz. - Szegedi, Lengyel, Balogh, Bécsi, Vonza, Trencsényi (Bulyáki), Csa­pos, Kurucz, Újfalusi (Lőrincz), Czeily (Sum). Edző: Baracsi János. Fehérgyarmat: Koncz - Papp, Sárai, Homoki J„ Juhász, Bartha K„ Ország Zs., Ország L., Homoki G. (Kovács A.), Kiss A., Radács (Bartha T.). Edző: Czeglédi István. Ünnepélyes, pénzügyminiszteri át­adási ceremónia előzte meg a kezdő síp­szót. Ráépítéssel jelentősen bővült és meg­szépült a klub öltöző- és irodaépülete, be­fedték a lelátó egy részét. Csak a meccs nem alakult az ünnep forgatókönyve szerint, a játék képe alapján igazságos pontosztozkodás született. Gól: Lengyel, il­letve Homoki G. Ifi: 3-1. (Tudósító: Bállá Ist­ván) ____________________________________ Baracsi János: - A végén mindhárom pontot megszerezhettük volna.___________________ Czeglédi István: - Ismét vesztettünk két pon­tot. Szatmárcseke-Tiszabecs 1-0 (0-0) Az Újfehértó szabadnapos volt. Tabella A bajnokság állása: __________________________________________________ 1. Nagyecsed 17 14 2 1 _________46—11 44 2. Tiszalök ____________________17 12 — 5 43—27 36 3. Tiszavasvári _________________17 11 2 4_________45—20 35 4. Kemecse _ 17 10 4 3~ _____ 32—19 34 5. Várda SE ______________17 10 3 4___________51—21 33 6. Nagykálló _________________17 8 5 4 30—22 29 7. Tiszabecs ___________________17 9 1 7 37—34 28 8. Nagyhalász ____________ 17 8 2 7___________27—26 26 9. Nyírkárász __________________17 7 3 7 32—33 24 10. Nyírbátor _______________17 6 4____7___________26—25 22 11. Záhony _ 17 3 _5 ____9_1_^____21—39 " 14 12. Nyírbéltek __________________16 4 2 10_________22—43 14 13. Fehérgyarmat _______________17 2 4 11_________20—46 10 _14. Szatmárcseke^ 17 2 3 ____12 _ 17—41 9 15. újfehértó ___________________16 1 3 12_________16—47 6 Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a gólkülönbség rangsorol. ^Tfi,TT|/ IMS p* '>,i ^ terJ/ezés®’ * l "toiler ÖtkamráS profilból. hitelezése euróbán. Nyírpazony, Árpád u. 2/a ^ (10 ezer EUR = 267 EUR/n.év/15 év] l Telefon: 42/530-011,42/504-968 WfflfílflffW: P -ff f C ) 4 • I-T•-] 114 t m r~ j a ­■ r. 42/504-626,20/9616-987 MITAC MIO GPS PDA NAVIGÁCIÓ £ f AZ ÚJ TERMÉK MIO P340 GPS PDA BRUTTÓ 69 900 Ft VfiKt•■■■■ (T->»I MOST 1 GB SD KÁRTYÁVAL AJÁNDÉKBA! WorldMate programmal (világóra, számológép, országhivószámok, valutaáltóJV'-v^1 9 a • Garancia: 2 év - Magyarországon • Meméria: 128 MB ROM, 64 MB SDRAM HjH Áruvásárlási gyorskólctön! Nálunktankkáríyévalisfizetíieí! ÍBmirrN Q s tor naaMi.2% ETJHWflSM; www.iillaiylcenputir.iia vKCUIU£PI_ » I TäT ÍÍŐRVÁÍH] , Háztartási ! pJVOFIL fempolc akció! I ^ polckereskedés | ,«J* iHÜ Keressen bennünket i , ISfflgEQSgQ és válasszon! „ I Mert tudja, velünk csak jól járt ^-----kk A------- Nyíregyháza, Kossuth u. 48. ■ Tel./Fax: 42/407-870 r©@iviAx^ www aomax.hu - Nyitva tartás: H-P: 8"-17°°-lg, Szó: 9°°-13x-ig I VjNFORMATIKA^ A1 , _x------- ----■—^ eredeti ár: 107.400 Ft ~ CLP-600N Színes hálózatos lézernyomtató: 20 lap/perc fekete és színes 2400x600dpi CQ QQO Cf multifunkciós sszköz vásárlásakor az akciós ár: \J w ■ w U U I L Az ár a 20% áfát tartalmazza l Az akció 2007. márdua 3Hg tart l ­jTavaszi akciós digitális képkidolgozás | az Átrium Fotócentrumban! Digitális 10x13-as (11db*% 25 Ft j '•jr° (Transzferköltség nincs.) 0T>! j Plusz 20x30-as ajándék nagyítás minden 50-edik kép rendelése után! \ j Az akció csak ezzel a kuponnal érvényes, 2007. 03. 31-ig! ;* rrm ■ > miij i ■■ Fá H a rpTjl.fn I«gyo m nJHl ® Gßimpe Csempék, padlólapok óriási választékban! i. osztályú padlólapok i 42/480-215 1190 Ft/m-től! —^a^^——■——— .......................................Jcvj HIRDETÉSEK KELET

Next

/
Thumbnails
Contents