Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-24 / 47. szám
16456 2007. február 24., szombat AUTÓS OLDAL /15 KELET RÖVIDEN • Brutális. A BMW eddig igencsak halogatta az M3-as legújabb generációjának bemutatását, azonban egyes információk szerint Genfben mutatkozik be a négyliteres, 415 lóerős bestia. Az eddigieknél jóval erősebb motornak köszönhetően a jármű alig öt másodperc alatt már 100 fölött száguldhat. Külön utakon Nyíregyháza (KM) - A Volkswagen vezetése szerint nem igazán úgy szerepel az eladási versenyben a Beetle az öreg kontinensen, mint ahogy azt elvárták, azonban a tengerentúlon hatalmas siker övezi a bogárhátú utódját. A legújabb változatot az amerikai tervezőirodában készítenék, s az elődöknek csupán az autó hátulján maradna meg az ismertetőjegy. A tervezés során szakítanának a kisautó mérettel, s a Golf IV generációjának padlólemezére építenék az utódot. Christian Streiff Fogyókúra Párizs (KM) - Járműveik túlsúlya ellen kezdeményez harcot Christian Streiff, a PSA Konszern közelmúltban kinevezett igazgatója. A vezető a súlycsökkentéssel elsősorban a kocsik szén-dioxid-kibocsá- tását kívánja mérsékelni. A tervezett 40 kilogrammnyi tömegrealizálást a nagy szilárdságú acélok minél szélesebb körű alkalmazásával kívánják elérni. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztője várja Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu . Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztője e-mail címe, telefonszáma: Kiss-Takács Béla bela.kiss@kelet.szon.hu 06-20/480-1623 A hirdetés felmutatójának 10% engedmény. Bontanak, hogy építhessenek Az új csarnok látványterve ■ A márka országos kereskedői hálózatának forgalmában a második helyen végzett a Carmo. Nyíregyháza (KM) - Az iparágában országosan jellemző megtorpanás, mi több: visz- szaesés ellenére stabil, kiegyensúlyozott teljesítményt produkál a nyíregyházi székhelyű Carmo Kft., s ennek két rangos elismerés is a hozadé- ka lett. Az autóértékesítés szakterületén jegyzett cég jelenleg egy öt éve kidolgozott koncepció mentén halad munW................*............................................... A márka és a cégünk iránti bizalom mellett az egész kollektíva teljesítménye tükröződik az eredményben. Nyitrai Gábor ...........................................11 kájával, fejlesztéseivel, bár az ügyvezető igazgató megjegyzi: ez most a töretlen (de mindeddig visszaigazolt) optimizmus jele. A részletek előtt rövid cégtörténet: a társaságot 1991-ben alapították, az induló profil, a farmerruházati kereskedelem mellett meghatározó tevékenységi köre a Suzuki autók értékesítése lett. Akkoriban az egész országban összesen 50-60 ezer új autó talált vevőre, így a cég néhány százas forgalmát komoly eredményként könyvelhették el. Az országos piac élénkülésével együtt a Carmo Kft. is évről évre növelte eladásait, s az új Suzuki autók értékesítésében tavaly átlépték a 13 000-es számot. A 2006. évi adatok összesítése után kiderült: az ország százötven Suzuki-márka- kereskedője között a második legnagyobb forgalmat a Carmo Kft. érte el. Az elismerő oklevelet Nyitrai Gábor ügyvezető igazgató Visegrádon vette át Toda Kazuhisa úrtól, a Magyar Suzuki Zrt. vezér- igazgatójától. Az eredmény mögött a márka és a cég iránti bizalom, no meg a munkatársak, az egész kollektíva teljesítménye lelhető fel - utal a háttérre az igazgató, aki idén a 15 ezer darabos álomhatár elérésére számít - csak Suzukiből. Esztétikum és funkció- A társaság fejlődésében több mérföldkő is említhető: Nyíregyházán kívül telephelyet nyitottunk Mátészalkán és Fehérgyarmaton, illetve új márka, a Ford is felkerült a palettára. A bővülésnek szó szerint látványos jelei vannak: az új nyíregyházi szalon 2006-ban elnyerte a „Szabolcs- Szatmár-Bereg Megye Legigényesebb Vállalkozási Célú Épülete” díjat. „Telephelyeink kialakításánál kötelezettséget érzünk arra, hogy a funkcionális követelmények teljesítését esztétikus formával ötvözzük, hiszen forgalmas helyen felépítve a városkép részeivé válnak” - vallja erről az ügyvezető. KSl£ kmf/ppeUr.szon.hu Harmónia: szakmaiság és elegancia az épületegyüttesben (Fotók: amatőr) •Suzuki. A Magyarországon készült Suzuki autók műszakai adatai. (PDF, 127 kB) Csarnoképítés eleganciával A DaimlerChrysler-rel kötött szerződéssel tovább bővíti termékkínálatát a Carmo Kft., így a lista az imponáló Mercedes, Chrysler, Jeep, Dodge márkákkal gyarapodik. A cég ezzel eljutott a fejlődésnek ahhoz a pontjához, amikor el kell bontania azt, amit korábban maga épített. Az első szalonról van szó, amelyet nem lehet úgy átalakítani, hogy az új márka arculatának megfeleljen. Nehéz szívvel, de meghozták a döntést, ám a látványtervek elárulják: harmonikus egységben újabb impozáns épülettel lesz gazdagabb a társaság - és természetesen Nyíregyháza városképe, mert az igényes megjelenésből továbbra sem engednek. ESP: Electronic Stability Program Az elektronikus stabilizáló program feladata, hogy kanyarodás közben kiküszöbölje az autók alul- vagy túlkormányozott viselkedését. Ennek érdekében a vezető közbeavatkozása nélkül egyes fékeket működésbe hoz. Ha a stabilitásvesztés fékezés közben jön létre, akkor a fékerők csökkentésével, illetve növelésével éri el ugyanezt a hatást. A stabilizáló rendszer a blokkolásgátló rendszerre támaszkodik. A ke- rékfordulatszám-érzékelők mellett, a kormányelfordítást, a keresztgyorsulást, a szöggyorsulást is figyeli, s a beérkező adatok alapján a számítógép meghatározza a vezető szándékát, és a tényleges ívmeneti viselkedést. Amennyiben ez a kettő nem egyezik, akkor avatkozik közbe. Újabb olasz győzelem ■ A tavalyi évben összesen 5671 Ferrari kelt el a világban. Modena (KM) - A napokban a Ferrari is közzétette a tavalyi évben elért eladási és gazdasági eredményeit. Ennek alapján az olaszoknak nem kevesebb, mint 16,6 százalékkal sikerült növelniük hasznukat 2005-ös teljesítményükhöz képest. Ebből a tiszta nyereség 183 millió euró volt, a 2005ös 157 milliós eredményhez képest. A tavalyi évben összesen 5671 Ferrari kelt el, a legjobban az F430 és a 612 Scagliet- ti fogyott, de a nyáron bemutatott 599 GTB Fiorano is keresettnek bizonyult. Egyes becslések szerint a Ferrari minden egyes eladott autóján átlagosan 32 ezer eurót keres, amivel megelőzi a Porsche 21,8 ezer eurós haszonkulcsát. AUTÓS TÍPUSHIBÁK Dacia 1310 • A különféle elektronikus meghibásodások, már új korában is min- dennaposnak számítottak. ________ • A karosszéria rozsdásodásra hajlamos, kiváltképpen a karosszéria alsó része. _____________________ • A hűtőradiátor a vízkövesedés miatt, több járművön is szétrepedt. • A sebességváltó rudazat hamar kikopott, s emiatt gyakorlatilag elsüllyedt a váltókar a karosszériá- ban.____________________________ • A gyári féltengelycsuklók rövid életűek. ________________________ • Alulméretezett a fékrendszer, s igen gyakran tönkre mennek a fékmunka hengerek.______________ • A fényszóró foncsora lepattogzik. • Az elnyagyolt illesztések mellett beázhat a csomagtér. A legkeresettebb modell árakon lbör9öen Kelet-Magyarország legnagyobb SUZUKI motor szalonja. Nyíregyháza, Orosi u. 29/a. Telefon: 42/508-154 • www.carmo.hu H 6 A O PROTECTION TECHNOIO' BEKiK HIRDETÉSEK 3 8 I (l