Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-08 / 33. szám

2007. február 8., csütörtök MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN / -J J J-'j'j J JrJ C V • Alap a fejlesztéshez. A kormány elfo­gadta a kis- és középvállalkozások fejlesz­tésének koncepcióját - mondta a kor­mányszóvivői tájékoztatón Gál. J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szer­dán. Bejelentette, hogy nyáron létrejön egy vállalkozásfejlesztési alap, amely az uniós és a hazai társfinanszírozásból erre a célra elkülönített összeget kezeli. A Fidesz halasztaná a vizitdíj bevezetését Budapest (MTI) - A Fi­desz azt javasolja, ha­lasszák el egy évvel a vi­zitdíj bevezetését, mert beszedési módjai még nem elég kidolgozottak - mondta Mikola István (képünkön), a párt szak­politikusa. Azért kérik a halasztást, mert rengeteg még a tisztázatlan dolog a beszedéssel és a mentes­séggel kapcsolatban. Tel­jesen felkészületlen az ágazat, nem tölti be azt az elvárást, amivel a beveze­tését indokolták, hiszen nem váltja ki a hálapénzt, és nem csökkenti az indo­kolatlan or­voshoz for­dulást sem - emelte ki az Orbán- kormány egészségügyi minisztere. Horváth Ágnes Nem kell halasztás Budapest (MTI) - Az Egészségügyi Miniszté­rium államtitkára sze­rint nem kell elhalasz­tani a vizitdíj bevezeté­sét. Horváth Ágnes, az Egészségügyi Miniszté­rium államtitkára a kormányszóvivői tájé­koztatón azt mondta: a vizitdíj a háziorvosok­nak havi 150 ezer fo­rint bevételt jelent. Már csak miattuk sem ha­lasztható el a vizitdíj bevezetése - szögezte le, arra a hírre reagál­va, hogy Mikola István (Fidesz) szerint egy év­vel el kellene halasztani a vizitdíj bevezetését. Brüsszel jóváhagyta a konvergenciaprogramot Budapest (MTI, FH) - Az Európai Bizott­ság (EB) a várakozásoknak megfelelően szer­dán rábólintott a magyar konvergenciaprog­ramra, vagyis az államháztartás egyensúlyá­nak megteremtését előirányzó középtávú gaz­dasági programra. A testület pozitívan érté­keli, hogy a program a 2007-2010-es időszak elején, főként idén a költségvetési hiány je­lentős lefaragását tervezi. Ezzel kapcsolatban inti a magyar államigazgatást, hogy a költ­ségvetés végrehajtását szigorúan ellenőrizze, és a korábbi évekkel szemben ne engedjen teret a túlzott költekezésnek. Brüsszel üdvöz­li a részben már bejelentett, részben terve­zett reformokat, és hitelesnek tekinti a taka­rékossági intézkedéseket. A költségvetési cél­kitűzések nem járnak kockázatok nélkül - hívja fel a magyar kormány figyelmét az EB jelentése. A bizottság szerint kérdéses, fő­ként 2008-tól, hogy a kiadások befagyasztása mennyiben lesz hatékony. További bizonyta­lansági tényező a bizottság szerint a gazdasá­gi növekedés üteme, amennyiben a tervezett­hez képest lassulna, akkor az időszak végére nagyobb mértékű hiánnyal kell számolni. KIRAGADOTT MONDATOK J'J: j JV > jj-J J j-j J J ji J JÍ J J J J J J J J J J J J J J J J * J > J J * J J t t J J J > J J i , A kormány reális program reális értékelésének tartja az Európai Bizottság (EB) magyar konvergenciaprog­ramról közölt megállapításait. Az EB úgy hívja fel a fi­gyelmet a kockázatokra, hogy egyben értékeli azt az elmozdulást, amely a konvergenciakritériumok teljesí­téséhez szükségesek. Veres JAnos pénzügyminiszter Dili kmf/ppe/c.szon.hu Dokumentum. A konvergenciaprogram (PDF, 713 kB) Kóka jövőképes politikát ígér SZDSZ-elnökjelöltként Budapest (FH) - Jövőképes Magyarországot megteremtő sikeresebb SZDSZ-t ígér Kóka Já­nos. A politikus szerdán jelentette be hivatalo­san, hogy idul az SZDSZ pártel­nöki posztjáért. Kóka szerint, az SZDSZ-nek a jövőképes politika navigátorának kell lennie, és nem a szép, rendszerváltó elvek múzeumának. Úgy vélte: a sza­bad demokratáknak a liberális elvek képviselete mellett, alter­natívát kell mutatniuk gazdaságpolitikában, az egyéni szabadság biztosításában, és a nemzet gyarapodásának lehetőségeiben is. A rendezvé­nyen megjelent Fodor Gábor, aki ugyancsak in­dul az elnöki posztért. Kóka János Fegyverkező szélsőségesek? ■ Március 15-ig bizto­san marad a kordon a Kossuth téren - tudatta a miniszter. A Gönczöl Katalin által vezetett testület kedden hozta nyilvánosságra a szeptember-októberi zavargásokat elemző jelentését. A mellékletekkel együtt kétszázhatvanegy oldalas dokumentum szerint a tavaly szeptember-októberi tüntetéssorozat kialakulásáért eltérő mérték­ben ugyan, de felelős az egész politikai osztály, a közszolgálati média, a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiség. A helyzet kezelésénél hi­bázott a rendőrség, a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök is. Gyurcsány Ferenc kormányfő a vizsgálóbizottság felállítását október vé­gén kezdeményezte a szeptemberi és októberi erőszakos megmozdulások okainak, hátterének, következményeinek feltárására. Budapest (FH, MTI) - Már­cius 15-ig biztosan marad a kordon a Kossuth tér körül, mert a titkosszolgálati infor­mációk szerint, alkotmányel­lenes eszméket hirdető szer­vezetek a nemzeti ünnepre időzítenék akcióikat a Parla­ment környékén - mondta Szilvásy György kancellária- miniszter a Nemzetbiztonsági Kabinet szerdai ülésének szü­netében. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kö­zölte: a szakszolgálatok jelen­tései arról is szólnak, hogy a szélsőséges csoportok fegyve­reket próbálnak beszerezni és kiképzéseken, lőgyakorlato- kon vesznek részt. A minisz­99 ......... A Fidesz súlyosan elfogultnak tartja a Gönczöl­jelentést. Február 2.: újraépítik a Fidesz képviselői által elbontott kordont a Kossuth térnél (Fotó: szegő Péter) Balog Zoltán ................................99 tér elmondta: hiteles informá­ciók vannak arról, hogy szél­sőséges csoportok meg akar­ják osztani a rendőrség erejét, összehangolt tervekkel „erő­szakos cselekedeteket készíte­nek elő”; akcióik fő célja a Kossuth tér megszerzése. Szil­vásy György hangsúlyozta: október 23. után nőtt az Or­szágház épületének veszélyez­tetettsége és a biztonsági koc­kázat a Kossuth téren. Indo­koltnak tartják a nemzetbiz­tonsági bizottság összehívá­sát, hogy a testület tagjai is tájékoztatást kapjanak ezekről az infomációkról. „Súlyosan elfogult” A tavaly októberi eseménye­ket szóba hozták tegnap par­lamenti pártok is. A Fidesz sú­lyosan elfogultnak tartja a Gönczöl-jelentést. Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fide- szes elnöke úgy fogalmazott: ha a kormány egy kormányha­tározatban kormánytisztviselő­ket kér fel arra, hogy értékel­jenek olyan eseményeket, ame­lyekben a kormány felelőssége is felvetődik, akkor a politikai elfogultságra is számítani le­het. Elismerte ugyanakkor, hogy van benne néhány meg­fontolandó szakmai, biztonság- politikai javaslat. Arra az új­ságírói felvetésre, hogy ezek szerint a Fidesz nem fogadja el DU kmf/ppefc.szon.hu • Dokumentum. A Gönczöl-bizottság jelen­tése (PDF, 1 MB) a jelentés rá vonatkozó kriti­káját, és nem akar osztozni az abban megállapított felelősség­ben, Balog Zoltán úgy vála­szolt: ilyet nem mondott, ugyanakkor véleménye szerint addig nincs értelme elemezni, hogy kinek mi a történelmi fe­lelőssége, amíg nem tudjuk, hogy konkrétan mi történt, és ezért kik a felelősek. Hozzátet­te: nyitott arra, hogy beszélje­nek a morális és politikai vál­ság kialakulásában viselt fele­lősségről, azonban nem gon­dolja, hogy október 23. kapcsán ez lenne a feladat. „Az MSZP megértette” A 2006 szeptemberében és októberében kialakult helyze­tért nemcsak a jelenlegi poli­tikai elit felelős, hanem a rend­szerváltás óta eltelt időszak va­lamennyi közéleti szereplője - közölte Vadai Ágnes, a szocia­lista párt honvédelmi, rendé­szeti és nemzetbiztonsági mun­kacsoportjának vezetője szer­dán. Áttanulmányozva a Gönczöl-jelentést, az MSZP- frakciója megértette a felelős­ségét az elmúlt időszak esemé­nyeihez vezető társadalmi 99............. Azt kérjük továbbra is az ellenzéki politikusoktól: üljünk le egyeztetni. problémák nem megfelelő ke­zelése miatt - tette hozzá. Vadai Ágnes az ellenzéki po­litikusoktól továbbra is azt ké­ri: üljenek le egyeztetni pél­dául az alkotmányról, a gyü­lekezési törvényről, valamint a rendőrségi törvényről. Vadai Ágnes „Ha kormányzati szerv..." A Gönczöl-bizottság „a szó szoros értelmében” nem kormányzati szerv - mond­ta Lövétei István alkot­mányjogász az MTI érdek­lődésére szerdán. Kumin Ferenc, a Köztár­sasági Elnöki Hivatal főosz­tályvezetője kedden ugyan­is úgy nyilatkozott, hogy a bizottság a kormány szerve, az elnöki hivatal pedig ad­dig nem véleményezi a je­lentésben foglalt, Sólyom Lászlót érintő politikai ál­lásfoglalást, ameddig a mi­niszterelnök egyértelművé nem teszi, hogy a jelentést a kormány a saját vélemé­nyeként fogadja-e el. „Gyújtópontban" a Kossuth tér Szilvásy György tegnapi tájékoztatóján kitért arra, hogy e csoportok akcióinak „gyújtópontja” a Kossuth tér. Mint mondta, a csopor­tok február 2. után néhány nap alatt megerősödtek, ak­cióik előkészítésébe futball- huligánokat és szkinhedeket is bevonnak, és „a közbiz­tonságra különösen veszé­lyes tárgyakkal szerelik fel magukat”. A miniszter tájékoztatásá­ban úgy fogalmazott: a Kos­suth téri kordon nem öncél. Ide kapcsolódva megjegyez­te: a szükséges intézkedések­ről nem tájékoztatták a nyil­vánosságot, amiről elismer­te, hogy hiányosság volt. Arra a kérdésre, hogy miért nem számolja fel a rendőrség a szélsőséges cso­portokat, Szilvásy György úgy válaszolt: a hatóságok megteszik a szükséges intéz­kedéseket. Mivel a miniszter rövid tájékoztatóján csak négy kérdést lehetett feltenni, az újságírók már nem kaphat­tak választ a Parlament konkrét veszélyeztetettségét firtató kérdéseikre. Intézkedést vár a kormány A kormány felkérte Petré- tei József igazságügyi minisz­tert, hogy a Gönczöl-bizottság jelentése alapján tegyen javas­latot az intézkedésekre - je­lentette a kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal ál­lamtitkára. Hangsúlyozta: a bizottság a kormánytól telje­sen függetlenül végezte a munkáját. Lemondanak Brüsszel (MTI) - Szá- jer József, az Európai Parlament magyar nép­párti delegációjának ve­zetője és a kordonbontás­ban részt vett többi kép­viselőtársa le kíván mon­dani európai parlamenti mentelmi jogáról. Szájer Brüsszelben bejelentette: szándékáról levélben tá­jékoztatta Hans-Gert Pöt- teringet, az EP elnökét. A mentelmi jogról való lemondást azzal indokol­ta, hogy az ellenük Ma­gyarországon megindult eljárást szeretnék fel­használni igazuk bizonyí­tására. Különvéleményen Budapest (ÉKN) - Egymás­nak ellentmondó eredménye­ket mutat a kordonbontás tár­sadalmi megítéléséről szóló Medián-, illetve Szonda Ipsos- jelentés a Fidesz weboldalán publikált mérésekkel. Ez utób­bit a „Rajtad is múlik” Alapít­vány készítette. A Szonda és a Medián kutatása szerint a lakosság nagyobbik része nem ért egyet azzal, hogy a Fidesz elbontotta a Kossuth téri kor­dont. Az alapítvány 500 fős, az egész országra kiterjedő tele­fonos közvélemény-kutatási adataiból az derül ki, az em­berek hatvan százaléka sze­rint a tér lezárásával korlátoz­zák a véleménynyilvánítás szabadságát, ami veszélyezte­ti a demokráciát. ___________«»ft»*«»»«»* \_______

Next

/
Thumbnails
Contents