Kelet-Magyarország, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-15 / 12. szám
2007. január 15., hétfő KELET **<***.*«% *. » * «5 TÁRSASÁGI ÉLET /8 Nagy volt az érdeklődés még késő délután is (Fotók: sipeki Péter) Sörrel locsolt malac sült A legújabb divat a fényképekkel díszített torta A kiállítást látványos esküvőiruha-bemutató is színesítette (Fotók: Racskó Tibor) A „romhányi sóskások" nekiláttak a tepertőkészítésnek ■ Az érdeklődők nem csalódtak, mert testközelből figyelhették meg a húsfeldolgozást. Napkor (KM) - Újra nagy sikert aratott a Napkoron megrendezett böllérverseny, hiszen több ezren látogattak ki szombaton a Napkorona Udvarház területén megrendezett eseményre. Az érdeklődők nem csalódtak, mert testközelből figyelhették meg a hagyományos húsfeldolgozást, a hurka és kolbász készítését. Harminc csapat vállalta a húsfeldolgozást, azonban közülük heten nem neveztek be a versenybe. Mert verseny is volt ez a javából, ahol a zsűri sok mindent figyelt. Minősítette a csapatmunkát, a böllérmunkát, a hús előkészítését, s értékelte a toroskáposztát, a hurkát és a kolbászt, a fogópálinkát és a forralt bort. A megyebeli versenyzők mellett érkeztek csapatok többek között Bátaszékről, Jászárok- szállásról, Karcagról, Rom- hányból, Csabacsüdről, valamint az erdélyi Érmihály- falváról is jöttek résztvevők. A büllérverseny kísérő rendezvényeként kulturális programokat láthattak az érdeklődők, s népszerűek voltak a hagyományőrző íjászok is. A sztárvendégek kavalkádjában feltűnt a Z'Zi Labor is Munkában a zsűri Ruhapróbánál profik segítették a menyasszonyokat Jegyesek randevúja Képnézegetés hagyományos... Nem volt vitás a hétvégi családi program Ger- liczki Péteréknél ízekre szedték a „célobjektumot" a nyíradonyi polgárőrök ■ Esküvői kiállítást tartottak a hét végén a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Nyíregyháza (KM) - Az idén kilencedik alkalommal tárták ki a kapukat az érdeklődők előtt a Romantika Esküvői Szakkiállítás szervezői. Látogatókban most sem volt hiány, szombaton és vasárnap délelőtt 10 és este 6 óra között egymást váltották a vendégek a standokon. A rendezvény sikerének titka minden bizonnyal az lehet, hogy itt néhány óra alatt végig látogathatók azok a szolgáltatók, kiknek segítsége elengedhetetlenül fontos a nagy nap sikeréhez. A leglátványosabb program most is a leendő arák menyasszonyi-ruhás bemutatója volt, de a díszes öltözetek mellett érdekes volt a vőfélyekkel való találkozás, a szemnek is szép cukrászati termékek mustrálása, és a dekorációk közötti válogatás is. ...és háromdimenziós módon A KM MEGKÉRDEZTE: Önnek a hagyományos, vagy a modern esküvő és lagzi tetszik inkább? N em tudnék választani. Az elmúlt csaknem egy évtized alatt sok érdekességet láttam, végigkísértük, ahogy folyamatosan átalakul az esküvők divatja. Egyre színvonalasabb lakodalmakba várják a vendégeket. Vidámak a hagyományos esküvők, de felejthetetlen a jegyespárt fuvarozó hófehér limuzin is. Zsatkuné Szabó Mónika szervező A z esküvő két emberről szól. Nekem a Rómeó és Jú- lia-féle puritán ceremónia tetszik, én is olyat szerettem volna. De eszembe jutott, hogy akkor nem lesz szép ruhám, s nem lesznek ott a szeretteim. Ma is úgy gondolom, nem fontos or- szágnak-világnak tudnia a szerelmesek boldogságáról. Szabó Anita terület- és vidékfejlesztési MENEDZSER M indkettőben van, ami tetszik. Egy biztos, meghívókra szükség van. A modern, divatos esküvőt rendező jegyespárok menü- és ültetőkártyákat is használnak. Keressük azokat, akik egyedit, ezkluzívat készítenek papírtermékekből. Véleményem szerint a meghívó sok mindent elárulhat a fiatal párról. Szűcs Mihályné ügyvezető N ekem inkább a hagyományos esküvők tetszenek, melyeket a hamisítatlan lagzi követ. Vőlegényemmel az idén áprilisban tervezzük az esküvőnket. Ellenőrizni és pontosítani kell mindent, a meghívót kiválasztani, majd utána természetesen személyesen meghívni a családtagokat és a barátokat. Darkó Mariann titkárságvezető A modernebb esküvők tetszenek inkább, de a hagyományos lakodalmakat is lehet a megszokottól eltérően megszervezni. Ezek között is lehet igen nívósat találni. Egyik barátnőm az idén megy férjhez és neki segítek majd a terem dekorációs elemeinek kiválasztásánál, valamint a díszítésnél is. Oláh Hajnalka álláskereső Finom falatok a napkori udvarházban