Kelet Magyarország, 2006. december (63. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-05 / 284. szám
2006. december 5., kedd KELET GAZDAFIGYELŐ /6 RÖVIDEN ■■■■■ • Árvereznek. Az EL) emelte a belső piacán árverésen eladható gabona mennyiségi korlátját egyes beavatkozási tartalékokból. Kukoricából Magyarországon 300 ezer tonnával, Szlovákiában 127 699 tonnával emelték a mennyiséget. Árpából a francia termelők 218 778 tonnás, a német termelők 300 ezer tonnás emelést kaptak. A borospincékben általában több dolgot is tárolnak egyszerre (Fotó: a szerző) Szakszerű bortárolás Nyíregyháza (N. Z.) - Bár megyénk nem kifejezetten a szőlőtermesztéséről ismert, a borok előállításnak itt sok kedvelője van. A kistermelő sokszor kénytelen borát nagyobb hőingadozású pincében, borházban, kamrában vagy más helyiségben tárolni, amelyben gyakran még mást is tart. Az ilyen helyiségekben is egészséges, tiszta ízű marad a bor, ha a helyiség levegője tiszta, és a hordók kezelésekor betartják a tisztasági rendszabályokat - ismertette Dr. László László mezőgazdasági szakmérnök érdeklődő gazdálkodók számára. Mint elmondta, a bor tárolására és fejlődésére legalkalmasabb az olyan pince, amelynek a levegője nem túl nedves és nem túl száraz, hanem mérsékelten párás, s a hőmérséklete télen és nyáron egyaránt kb. 10-14 °C között mozog. Meleg helyiségben a bor kezelésére nagyobb gondot kell fordítani, mert könnyen „megbetegszik” ízét, aromáját, szesztartalmát elveszíti. A borral együtt ne tartsunk szagos anyagot, mert a bor minden szagot könnyen felvesz, ezért ha esetleg nincs villanyvilágítás, lehetőleg ne petróleummal, hanem gyertyával világítsunk. Homokon az OLIMPIA Kisvárda (N. Z.) - A lucerna nagy zöld- és szárazanyag(széna)termést adó, magas fehérje-tartalmú, pillangós virágú, szálas takarB mánynövény. Kiváló takarmányértékét - a benne található fehérje kitűnő biológiai értéke mellett - magas karotin-, ásványi- anyag- és vitamintartalmának is köszönheti. Magas emészthető nyersrosttar- talma miatt elsősorban a Dr. Kruppa József kérődzők kiváló szálastakarmánya - ismertette Kisvárdán dr. Kruppa József, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Növénytudományi Tanszék vezető kutatója nemesítő, fajtagazda. Mint elmondta, a lucerna a fenntartható gazdálkodás fontos pillangós növénye. Idén részesült állami elismerésben a tarka virágú típusú OLIMPIA fajta, melynek már a nemesítése is savanyú homoktalajokon folyt, így jó lehetőséget kínál megyénkben is az eredményes termesztésre. Növénymagassága közepes, felálló növekedési formájú, vékony szárú, leveles. A fehérjehozama, a télállósága, valamint a szárazságtűrése egyaránt kiváló. Termesztése gyenge termékenységű, alacsony szervesanyag-tartalmú homoktalajokon is javasolt. Megfelelő agrotechnikával savanyú homokon is képes 5-6 éves élettartamra és jó termésre. Az OLIMPIA új fajtából 2007-ben már igényelhető lesz vetőmag, elsősorban továbbszaporításra. Tarkavirágú, új lucernafajta, az OLIMPIA Végtermékérdekelt gazdák ■ Sűrítőkapacitásának felét értékesítené jövőre almatermelőknek a vajai feldolgozóüzem. Vaja (KM - G. B.) - A feldolgozóüzemektől errefelé még szokatlan, új típusú együttműködést ajánlott föl a megye almatermesztőinek a Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. A nyíregyházi konzervgyár erre szolgáló berendezéseinek megvásárlásával közel 100 ezer tonnára növelt alma feldolgozására alkalmas kapacitásának felét értékesítené a magyar gazdáknak egy speciális konstrukcióban. Nyugat-Európában már bevált gyakorlat, hogy a termelőknek érdekeltségük van nemcsak a termelésben, de a feldolgozásban illetve a kereskedelemben is.- Gyakorlatilag üzletrészt kínálunk megvételre az új év januárjától az almatermesztő gazdáknak - avat be a részletekbe Hernáczki Ibolya, a vajai cég átalakulásáért felelős agrármérnök szaktanácsadója. Méghozzá oly módon - teszi hozzá hogy a cégben résztulajdonosokká válókat érdekeltté tesszük a léalma- feldolgozásban, a végtermék értékesítésében is. A behozott almából készített sűrítmény hasznát is megkapja az üzletrész-tulajdonos. Hernáczki Ibolya ...........................................................W Ugyanis aki üzletrészt vásárolt, az hozhatja Vajára az almáját: egy 3,2 millió forintos üzletrész után évi 200 tonnát. Az érdekeltséget pedig az jelenti, hogy ennek a behozott kvótamennyiségnek a feldolgozását követően a belőle készült almasűrítmény hasznát is megkapja az üzletrész-tulajdonos. Három év garancia Az agilis szaktanácsadónő számításai szerint, a befektetés egy kiló almára vetítve 16 forintot jelent. A Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. a megtérülésre 3 éves garanciát vállal. Vaja segítséget ígér a Zöldség- Gyümölcs Kft.-ben tulajdonossá váló termelőknek. Azon túl, hogy az ültetvénytelepítéseknél, illetve az éves termeléshez szükséges anya gok beszerzésénél érvényesíteni tudja a nagybani beszerzésből adódó alacsonyabb árakat, megoldást kínál a tulajdonos tagok étkezési almá jának az értéHernáczki Ibolya (Fotó: a szerző) kesítésére. Továbbá banki segítségről is folytatnak a cég vezetői előrehaladott tárgyalásokat, annak érdekében, hogy az üzletrészvásárlás ne merítse ki teljesen a gazdák pénztárcáját. Pt.^.T.ÍT h Almavita. Az idei almafelvásárlás során tett termelői észrevétel letölthető. (PDF, 61 kB) Törékeny tojásügy Budapest (KM) - A hazai tojástermelők egy része a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzésére számíthat, miután a hivatal tojáskartell gyanújával kezdett vizsgálatba. A termelők korábban létrehozták a Magyar Tojás Tojásértékesítő Kft. céget annak érdekében, hogy így ellensúlyozzák a kiskereskedelmek árleszorító hatását. A piaci befolyásolási törekvéseiket érte kifogás. A cég az importra és az exportra különböző szabályokat írt elő, s a tojás minimumárainak befolyására is kísérletet tett. A kistermelők vitatják a versenyhivatal elmarasztalását. ■ Akciós lízing konstrukció 10% saját erő, IÍ-, í zing 5%-os kamattal (maradványérték nélkül) j Gyors ügyintézés - 1 hét alatt! I Iroda Nyíregyháza, Benczúr tér 17. I Tel/Fax: 42/315-962 I Mobil: 30/953-6966, 30/466-4936 I Iroda, telephely, szerviz: Nyíregyháza, Szabadság bokor 6. I (Tiszavasvári út, 46. és 47. km között) I Tel/Fax: 42/401-628, Mobil: 30/2780363 ; www.zetonras.hu,www.agrarkapu.hu/zetonras j E-mail: zetorvas@t-online.hu I Pályázatkészítés - teljes körű ügyintézéssel | gazdák és fiatal agrárvállalkozók részére. ISO 9001 minősítéssel rendelkezünk TRAKTORVÁSÁR 30-315 LE-IG! Zetor Proxima, 61, 72, 82 LE Zetor Fortéra, 92, 103, 122 LE Massey Ferguson 315 LE-ig • AGT kerti traktorok, munkagépsorral 30, 35, 48 LE • Szőlő, gyümölcs keskeny nyomtávú traktorok 30-90 LE-ig • MTZ traktorok 82-150 LE-ig Rendkívüli akció Zetor Proxima és MTZ traktorokra a készlet erejéig! GEHL rakodógépek teljes választéka Megkezdtük eredeti gyári alkatrészek raktárunkból történő értékesítését! M17M, Kaptármustra. m§ hészképzésben az országos átlag fölött vagyunk. (Fotó: amatőr) v. ______________________________________J Mesteri méhészek Baktalórántháza (N. Z.) Méhészmester kurzust szerveznek a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközép- iskola Szakiskola és Kollégiumban. A kurzus 2007 januárjában kezdődne el - tudtuk meg az iskola felnőttképzési vezetőjétől, Kiss Zsigmond- tól. A méhész tevékenységhez köthető pályázatok beadásánál már feltételként szerepel a szakképzettség. Megyénk a méhészek képzésében jobban áll az országos átlagnál, ezért valószínűleg kellő érdeklődésre tart majd számot az új kurzus. A szakmai alapismeretek mellett kiegészítő tárgyként, bővített formában oktatják majd a termék elsődleges feldolgozását, a marketing, a vállalkozási és a pedagógiai ismereteket. A végzetteket a mesterlevél feljogosítja majd tanulók gyakorlati képzésére. Lendület télen is! HVB HITELAUTOMATA EXTRA VÁLLALKOZÓI FOLYÓSZÁMLAHITEL Hozza mozgásba vállalkozását télen is! Itt a nagy lehetőség kisvállalkozásának: hitel már 5 millió forint éves nettó árbevételtől, tárgyi fedezet nélkül. Várjuk bankfiókunkban: Nyíregyháza, Dózsa György út. 1-3. www.hvb.hu 06-40/50-40-50 Jeten hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A hitet igénybevételének feltételei, részletes leírása a szerződésben és a Hitelautomata Extra termékéről szóló Kondíciós Listájában és Hirdetményeben. HVB^Bank JUniCredit Group HIRDETÉSEK