Kelet Magyarország, 2006. december (63. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

2006. december 30., szombat KELET PROGRAMOK /1C FILMAJÁNLÓ Az utca „hercegnői" Utcalányok (Princesas) A történet két nőről szól, akik utcalányok, és egyben egy kicsit hercegnők is. Az egyikük Caye, aki közel 30 éves, a munkásosztályból származik, külseje rende­zetlen. Zulema egy száműzetésben élő „hercegnő". Kedves lány, de a mindennapjai meg vannak pecsé­telve, hiszen illegális bevándorló. Amikor találkoznak, helyzetükből adódóan konfliktus alakul ki közöttük. A legtöbb prostituált érthető okokból ki nem állhatja azo­kat a bevándorlókat,, akik az ő szakmájukban kíván­nak elhelyezkedni. Caye és Zulema azonban hamar rá­jön, hogy - bár helyzetük különböző - hasonló prob­lémákkal küszködnek. Ennek a barátságnak a komp­lexitása adja meg a film alaphangulatát. Nemzet: spanyol. Stílus: dráma. Hossz: 110 perc. Amerikai mozibemutató: 2006. augusz­tus 25. Magyar mozibemutató: 2006. decem­ber 28. A kultúra otthonában Mátészalka (KM) - A mátészalkai Városi Művelődési Központ közel két évtizede mű­ködik az egykori megyeháza épületében, a közművelődés színterét 450 férőhelyes új színházépülettel bővítették. Színvonalas mű­ködési feltételeket biztosít közművelődési csoportoknak, kluboknak, civil szervezetek­nek, rendezvényeknek. A VMK aktív szerve­zője, közreműködője a városi nagy kulturá­lis rendezvényeknek, amelyek közül a legje­lentősebb a Mátészalkai Fényes Napok Kul­turális és Idegenforgalmi Fesztivál. Randszeres programok a VMK-ban: J J IW “J J J J J J JJJJJJJJ J J J J J J J J J J J J J J J J Sj j J'j J J j J J Hétfő 14.00 órától Napsugár Nyug­díjas Klub Szerda 14.00 órától Royal Nyugdíjas Klub 16.00: Angol nyelvtanfolyam gyerekeknek 16.00 órától Tini Dance Mod­erntánc oktatás 16.00: Balettfoqlalkozás 17.00: Vaqvonőrképzés 18.00: Pilates torna 18.00 órától Hastánc Klub 18.00 REIKI előadás Csütörtök 18.00: Zenebarátok Kamara­kórusa 09.00 órától Nyugdíjfolyósító Iqazqatósáq Kedd 09.00 órától PERFEKT 13.00 órától Danes Lajos Nép­14.00 órától „Öda a fényhez" Csökkentlátók- Klubja dalkör 17.00 órától Ádám Jenő Pe­14.00 . órától Diákszínjátszó foglalkozás daqóous Kórus 17.00 órától Jóqa tanfolyam 14.00 órától Holdsugár Nyug­díjas Klub 19.00 órától Internetes keres­kedelem 16.00 órától Gyermekszínját­szó foqlalkozás Péntek 13.00 órától PERFEKT 16.00 órától Angol nyelvtan- folyam gyerekeknek 18.00: Balett foglalkozás 17.30 órától Balettoktatás Szombat 09.30 órától Balettoktatás A kíméletlen szépség: Milla Jovovich A Kaptár (Resident Evil) Egy titkos kísérlet, egy halálos vírus, egy végzetes hiba. A Kaptár akció-thriller a Jó és a Rossz küzdelme, az ember és a számítógép mérkőzése, az élők harca a nem­holtak ellen. Valami szörnyűség lappang a Kaptárban, abban az óriási, földalatti genetikai kísérleti üzemben, amelyet az Umbrella Corporation, ez a biológiai bea­vatkozásokkal és génsebészettel foglalkozó, személyte­len nagyvállalat irányít. Halálos vírus üti fel a fejét az üzemben, és válaszlépésként a Vörös Királynő (azaz a Kaptárt irányító és felügyelő óriási szuperkomputer) szig­orú zárlatot rendel el, nehogy a vírus kiszabaduljon. Ezzel az intézkedéssel egyúttal az összes bent rekedt dolgo­zót is halálra ítéli. Alice és Rain feladata, hogy kom­mandós társaik élén izolálják a vírust. A dolgozók valójában nem is halottak, kielégíthetetlen étvágyú ragadozókká váltak. Három óra áll Alice és csapata ren­delkezésére, hogy teljesítsék küldetésüket... Fílminfó: 111111111 u: Ji 'JvjXSj' > j» J' Jf'! J' 2S3? S®w » w - ^ _ Nemzet: brit, német. Stílus: horror, sci-fi. Hossz: 93 perc. Látható: 2006. december 31., 23.15 óra, Film-*­NYÍREGYHÁZA * CINEMAS NYÍREGYHÁZA PLAZA SZEGFŰ u. 75. december 28-2007. jan. 3. ARTUR ES HOLIDAY A VILLANGÓK 16.30 19.00 21.30 (premier) 11.4513.45 DEJÁVU 15.45 17.45.19.45 16.15 18.45 21.15 21.45 NAGYON VADON APOKALIPTO 11.00 12.45 14.30 (premier) 11.00 13.30 CASINO ROYAL 16.00 18.30 21.00 18.15 20.45 ERAGON KISKARÁCSONY 18.00 20.00 22.00 MINDENÁRON TÁNCOLÓ TALPAK 12.00 16.15 12.00 14.00 16.00 SZABADSÁG, ELVITTE A VÍZ SZERELEM 11.15 13.00 14.45 14.00 December 31-én az utolsó előadás kezdése: 16 óra 30 perckor!!! Január 1-jén az első előadás kezdése 14 órakor!!! JEGYRENDELÉS: 06-42 501-660 www.palacecinemas.hu További részletes moziműsor a Szon-on érhető el: www.szon.hu MOZI j j'jjj j j j j j ' j .j j'j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art Mozi (Or­szágzászló tér 8.), Idegölő Színes, magyar film. - szó., v., h., 17.30-19.30, ©-> (42)313-933, (20)352-7076 ___________________ NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art Mozi (Or­szágzászló tér 8.), Terhelt Terkel Színes, szinkronizált dán rajz-film.- szó., v„ h„ 15.30-17.30 szó., 13.30-15.30, ©-» (42)313-933, (20)352-7076 NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art Mozi (Or­szágzászló tér 8.), Vadászat ango­lokra Színes magyar film. - szó., v„ h„ 19.30-21.30, ©-» (42)313-933, (20)352-7076 KIÁLLÍTÁSOK CSENGER: Helytörténeti Múzeum (Hő­sök tere 3.), Csenger iskoláinak tör­ténete, Csenger története az ős­kortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a föld­művelés eszközei, Berendezett pa­rasztház, Mezőgazdasági eszközök gépek Állandó kiállítások - szó., v., 9.00- 17.00, ©-» (44)715-209, 06-20/560-5027 _______________ CSENGER: Helytörténeti Múzeum (Hő­sök tere 3.), Medgyessy Zoltán kiállítása - szó., v., 9.00-17.00, ©-> (44)715-209, 06-20/560-5027 IBRÁNY: Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtár (Hősök tere 2- 4.), Ibrány város helytörténeti és néprajzi gyűjteménye - szó., h., 9.00- 12.00, ©-> (42)200-129 KISVÁRDA: Rétközi Múzeum (Csillag u. 6.), Kovács műhely, Szövőház, Ajaki ház, Régi használati tárgyak Állandó kiállítások - szó., v., 9.00- 16.30, ©-» (45)405-154 MÁTÉSZALKA: Városi Művelődési Központ (Kölcsey u. 2), Székely Zol- tánné karácsonyi gobleinjeiből kiál­lítás - szó., v., 8.00-18.00, ©-» (44)310-010 ________________ NAGYHALÁSZ: Csuha-Kállay Kúria (Arany J. u. 58.), Csuha-Kállay csa­lád emlékkiállítása, Tárgyak és eszközök Nagyhalász népi életéből, A kenderfeldolgozás eszközei, Me­gyei alkotók galériája Állandó kiállí­tások - h., 9.00-15.00, ©■» 42/526-014 ________________ NAGYHALÁSZ: Csuha-Kállay Kúria (Arany J. u. 58.), Kádas Kati festő­grafikus művész kiállítása - szó., 9.00- 16.00, ©-» 42/526-014 NYÍRBÁTOR: Báthory István Múzeum (Károlyi u. 21.), „Nyírbátor évszáza­dai”, „Határvédelem - határőrizet” a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások - szó., v., 9.00-17.00, ©-» (42)281-760 ________________ NYÍRBÁTOR: Báthory István Múzeum (Károlyi u. 21.), Szalontai Judit Ba­bakiállítása Időszaki kiállítások. - szó., v., 9.00-17.00, ©-» (42)281-760 ________________ NYÍREGYHÁZA: Szakszervezetek Háza (Szabadság tér 11.), Molnár Gabriel­la gobleinművész kiállítása - szó., v. , 9.00-17.00, ©-» (42)411-833 ________________ NYÍREGYHÁZA: Sóstó/ Szivárvány Idő­sek Otthona (Sóstófürdő Tölgyes u. 11.), Szeretet - H. Németh Katalin grafikusművész kiállítása - szó., v„ 9.00-17.00, ©-» (42)479-777 NYÍREGYHÁZA: Városi Galéria Pál Gyula Terem, A Vajai Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótelep tárlata- szó., v., h., 9.00-17.00 m ’ m . ér Jé .. é> Ar Jt * * p| 'íá. Ä: » é w 41 j Idén ÍS együtt fújják Újévkor (Fotó: Racskó Tibor Újévi Koncert a BUSZACSA-ban ■ Klasszikusok, valamint modern zenék csendül­nek fel január 1-jén 17 órától a Csarnokban. Nyíregyháza (KM - V. K.) - A Szabolcsi Koncert Fúvósze­nekar első újévi koncertjére 1988. január 1-én került sor. Ezúttal az újév első napján - az újévi muzsikálás huszadik évfordulóján - különleges él­ményben lehet része az érdek­lődő közönségnek. A zenekar áttekintést ad a kétórás ünne­pi műsorban az elmúlt húsz Fellépők: Karmester: Rosta Sándor, Bakó Le­vente, Tóth Tamás, Nagy Gyula, Do­hos László ______________________ Ének: Kazár Ticiána, Szilágyi Szilárd Tánc: Fanat-X TSE, Primavera Balett­együttes, Szabolcs Táncegyüttes, az Abigél Többcélú Intézmény növendé­kei NYÍREGYHÁZA: Kállay-gyújtemény (Széchenyi u. 1.), Érmek és kitünte­tések, a Kállay család emlékkiállí­tása, llosvay Ferenc-emlékkiállítás, a Máltai Lovagrend emlékkiállítása - szó., v., h., 9.00-17.00_________ NYÍREGYHÁZA: Felső-Tisza-vidéki Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.), Felső-Ti­sza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjte­mény Fotók, tárgyak a vízügy törté­nelméről — h., 8.00-18.00, ©-» (42)502-200 ________________ NYÍREGYHÁZA: Centrál Hotel (Nyár u. 2-4.), „Színekbe rejtett vallomások” A Diósgyőri Képzőművész Stúdió tagjainak kiállítása. - szó., v., 10.00-22.00 NYÍREGYHÁZA: Bencs Villa (Sóstói út 54.), David Beeri és Vári Zsolt festőművészek kiállítása - h., 9.00-16.00, ©-» (42)402-004 ŰJFEHÉRTÓ: Városi Múzeum (Egész­ségház u. 2.), A földművelés és az állattenyésztés, Kisparasztház bel­ső az 1920-as évekből, Üjfehértó helytörténete - szó., 9.00-15.00, ®-» (42)290-600 évből, és régi nagy klassziku soktól kezdve a legmodernebb zenékig mindent felvonultat nak a nagyérdemű előtt. .Ját­szani fogják például Erkel Fe­renc Ünnepi Nyitányát, melyei a Magyar Honvédség Zeneka rának volt főkarmestere, Do hős László vezényel majd. Ezenkívül felcsendülnek rész­letek Verdi Nabucco-jából, de hallható lesz a mindenki által ismert Hej-hó című gyermek­dal is. Az együttes mind a négy mazsorettcsoportja fellép valamilyen produkcióval, még az óvodáscsoport is megmutat­ja, mit tud. A jubileum alkal­mából különleges számmal is készül a zenekar: Uhlmann: Trombitavízesés című művét négy olyan karmester játssza majd, akik egyébként trombi­taművészek is. KJElíí kmtippek szon.hu •Újévi Koncert - Huszadszor. Korábbi cikk letölthető. (PDF, 55 kB) VAJA: Vay Ádám Múzeum (Damjanich u. 75.), Felső-Tisza-vidék szerepe a Rákóczi-szabadságharcban, Rákó- czl-szabadságharc államigazgatása, a Vay-család története Állandó kiál­lítások - szó., v., 9.00-17.00, ®-> (44)385-297 ____________ VÁSÁROSNAMÉNY: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damjanich u. 2.), Balázs Jó- zsef-emlékszoba - szó., v., h., 8.00- 16.00, ©-» (45)478-622 VÁSÁROSNAMÉNY: Beregi Múzeum (Rákóczi u. 13.), „Féltve őrzött játékaink” Időszaki kiállítás.- szó., 8.30-16.00, <8-> (42)470-638 _______ VÁSÁROSNAMÉNY: Beregi Múzeum (Rákóczi u. 13.), Gabona és kenyér, Régészeti kiállítás, a Beregi Tiszahát népművészete, Régi vesszőfonások, hímes tojások, Beregi keresztszemes kézimunkák, Szövés, fonás, Beregi vasöntvények Állandó kiállítások - h., 9.00- 17.00, ©-» (42)470-638 MIT CSINÁL A HÉT VÉGÉN GARAI JÁNOS? A családért mindent ■ Kilencvenéves édes­anyjáról sem feledkezik meg a sóstóhegyi csa­ládapa. Nyíregyháza (KM) - A sós­tóhegyi lakosok körében is­merősen cseng Garai János neve. Ez nem csoda, hiszen gépésztechnikus lévén több évtizede dolgozik az esztergá­Kedvencek Étel: zöldségfélék ________________ Film: romantikus vígjátékok _______ Növény: tavirózsa ________________ Könyv: Verseskötetek (Ady, József Attila, Petőfi) ____________________ Autó: Volkswagen lyos szakmában. Bár már nyugdíjas, sok ismerős, jó ba­rát fordul hozzá segítségért, ha úgy adódik.- Hamar elrepült a 2006-os esztendő, visszatekintve, ke­vesebb problémát, és több bol­dogságot is tartalmazhatott volna. Az elmúlt napokban so­kat pihentem, gondolkodtam múltról, jelenről, jövőről. El­tökéltem: mindent megteszek, hogy jobb, örömtelibb legyen az új esztendő. Hét végén sze­retném meglátogatni 90 éves édesanyámat, aki nemrégiben özvegyült meg, azóta a nővé- reméknél él. Bátyám a fővá­rosba hívott szilveszterezni, ám jobb szeretném az óév utolsó napját szeretteimmel, GaraL János (Fotó: KM-archív) lányommal és feleségemmel tölteni, mert számomra ők a legfontosabbak. Mii ÍZPARÁDÉ: •KORLÁTLAN SVÉDASZTAL SZERVIZ •FRISSENSÖLTEK-HIDEGTÁLAK A BELÉPŐJEGY ÁRA EZT KIND TARTALMAZZA IF A GÖROMBEI cukrászda fenséges SÜTEMÉNYEI KORLÁTÚN MENNYI. SEGBEN. I KlIPÓJKT 01 EZT KM TOTAL» BELÉPŐ ELÖVÉTELBEN(A$ZTALfOGULAS)ES 1 A HELYSZÍNEN VÁSÁROLNÁ«. L\FO:30/22S5473 ■mna M mm mia w: nuus SZERVfZPARÁDÉ; BALUNTINE'S,JOHNNIE WALKER MARTINI,KALINKA VODKA,BACAR­DI,NAPOLEON BRANDY... A BELÉPŐJEGY ARA EZT Bt Kelet-Magyarorszag legszínvonalasabb Discobárja Julia Central Nagyhalász A LEGNAGYOBB DURRANÁSÁÉRT EZ SZÓLNI FOG? 444-333 INGYENES NYÍRI TAXI HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents