Kelet Magyarország, 2006. december (63. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-21 / 298. szám

2006. december 21., csütörtök RÖVIDEN • Rémálmok gyötrik a szexi latin színésznőt, Éva Mendest új filmje, a Szel­lemlovas forgatása óta. Nem csak a félelmetes jele­netek hagytak mély nyomo­kat a színésznőben, hanem az is, hogy éj­szakánként dolgozott a stáb, és ez felborí­totta Éva bioritmusát. Másodikból első lett Drága Churchill Los Angeles (FH) - Megerősítették a kiszi­várgott híreket: az ere­detileg második helyen végzett Tamiko Nash (képünkön) veszi át a Miss USA-koronát. Az eredeti 2006-os szépség­királynőtől, Tara Con- nertől elveszik a címet, erkölcsi okokra hivat­kozva: rend­szeres alko­holfogyasztás a nagykorú­ság elérése előtt, és kain gyasztása. London (MTI) - Egy marokkói tájkép, amelyet Winston Churchill festett, 600 ezer fontért (mintegy 226 millió 684 ezer forintért) kelt el egy londoni árverésen. A képéért csaknem háromszor annyit adtak, mint amennyi a maximális becsült értéke volt. Churchill a Tinherir látképe című művét 1951-ben festette, és 1953-ban odaaján­dékozta George C. Marshall amerikai tá­bornoknak. Jakarta (MTI) - Húszezer forintnyi összegbe kerülő hamburgerrel szolgál egy szálloda étterme Indonéziában, ahol a havi átlagkereset több tartományban a tízezer fo­rintnyit sem igen éri el. A luxushamburger­ben egyebek közt libamáj és köbei marha­hús van. Ez utóbbi drágítja meg leginkább, mivel a köbei tehenek luxustartásban részesülnek: sörös tejjel itatják őket, vegyszermentes szé­nát kapnak. Belga szépek. Annelien Coorevits belga szépségkirálynőt (középen) meg­csókolják udvarhölgyei, Halima Chehaima (balra) és Elise Van den Branden, december 19-én. (Fotó: epa) Most mondják, volt képük egyedül hagyni a lakásban... (Fotó: Archív) k _________________________________J MEDER EGY MOSOLYT A székelyek három parancsolata: 1. A sör nem alkohol. 2. Az asszony nem ember. 3. A medve nem játék. További viccek: humor.szon.hu Gőzfelhőt bocsát ki magából a Mount St. He­len december 19-én; a je­lenséget a kráterből származó meleg, párás levegő lefelé áramlása okozza. (Fotó: EPA) Mosolykommandó Sanghaj (MTI) - Megmoso­lyogtató módszerrel próbálja kedvesebb ábrázatúra bírni lakosait Sanghaj vezetése: ön­kéntes mosolygókat küld az utcákra, hogy mosolyogni ta­nítsák a morcos járókelőket. A cél: a város a legszebb ar­cát akarja mutatni az idege­neknek a 2010-es világkiállítás idejére. A mosolykontingens egyelőre 40 egyetemistából áll, akik önként jelentkeztek derí­tőnek, majd pedig elméleti és némi gyakorlati kiképzést kaptak, no meg házi feladatot, mely szerint tükörben kell gyakorolniuk a megfelelő mo­solygást. Az ugyanis nem le­het túlzott, bárgyú vigyor, vi­szont az alig észrevehető sem célravezető. Eminem ismét elvált Mount Clemens, Michigan (MTI) - A vüághírű rapénekes, Eminem másodszor is elvált középiskolai kedvesétől, akivel nemrég házasodott újra. Eminem és Kim Mathers kö­zös megegyezéssel osztotta meg vagyonát, és tízéves gyerme­kük, Hailie Jade Scott nevelé­sét együttesen oldják meg. A bírónak azt mondták, hogy vá­lásuk végleges. Antonio P. Viviano bíró úgy nyilatkozott, hogy a fiatalok méltósággal vi­selkedtek; a per zökkenőmen­tes volt. A 34 éves Eminem és a 31 éves Kim idén január 14-én lépett újra házasságra. Aranyba öntött elnökfeleségek Washington (MTI) - Törté­nete során először tiszteleg a nők előtt az Egyesült Államok pénzverdéje: az elnökök felesé­geit megörökítő arany pénzér­mékkel rukkol elő. A másfél unciás aranypénzek terveit kedden mutatta be Edmund Moy, a pénzverde igazgatója a Cantonban működő Elnökfele­ségek Nemzeti Könyvtárában. A feleségekről időrendi sor­rendben készülnek az érmék; az elsőn Martha Washington, az első amerikai elnök, Geor­ge Washington neje lesz látha­tó. A pénzverde tervezői aktív, energikus asszonyokként ábrá­zolják a First Ladyket; Martha Washington például éppen egy katonai zubbonyt foltoz az egy­dolláros érmén. Extrém lány. Imádja az extrém spor­tokat a nyírszőlősi Csáki Szandra, aki szí­vesen kipróbálna mi­nél többet. (Fotó: Sipeki Péter)’ Titónak négy asszonya is volt P A nők közül kettő, Pelagija és Jovanka volt az egykori jugoszláv el­nök felesége. Belgrád (MTI) - Belgrád- ban él Tito két asszonya is - adta hírül a Blic című szerb bulvárlap. Josip Broz Tito (1892-1980) néhai jugoszláv el­nöknek négy, hivatalosan is ismert asszonya volt, közülük kettő volt a felesége. Kevéssé köztudott Belgrád- ban, hogy a volt First Ladyn, Jovanka Brozon kívül a szerb fővárosban él Herta Haas is, aki zágrábi zsidó családban született, 1937-ben ismerkedett meg Brozzal Párizsban, és há­zasságon kívül, 1941-ben szült neki egy fiút, Misót. Herta csatlakozott a jugoszláv parti­zánmozgalomhoz, és követte Titót a boszniai főparancsnok­Piknik Jovankával (Fotó: Archív) ságra, Jajcéba, de viszonyuk személyi titkárnőjébe, mozgal- 1943-ban megszakadt, mert mi nevén Zdenkába, akit Josip Broz szerelmes lett a 1946-ban elvitt a tüdőbaj. Lordan Zafranovic filmren­dező, aki a horvátországi Sol- ta szigetén született, és az 1978-ban készült, Megszállás 26 képben című filmje világ­sikert aratott, hosszú párizsi és prágai távoliét után vissza­tért a volt jugoszláv főváros­ba, Belgrádba filmet forgatni Herta Hass és Tito viszonyá­ról. Tito első felesége egy orosz nő volt. Pelagijával a 20-as években kötött házasságot, amikor a Szovjetunióban élt, és a Szocialista Internacioná- léban dolgozott. Tőle is van egy fia, Zarko. Később, 1952-ben Josip Broz feleségül vette a nála 32 évvel fiatalabb Jovankát, akit a vi­lág a jugoszláv First Ladyként ismert meg. Ezen házassága alatt a sármos elnöknek két operaénekesnővel is volt tit­kos viszonya. Kövér kínaiak Hongkong (MTI) - Egyre nagyobb gondot okoz Kínában a kövérség a British Medical Journal szaklap tanulmánya szerint, amely kiemeli, hogy a kínaiak ráadásul genetikai adottságaik miatt sokkal hajla­mosabbak az elhízásra, mint az európai emberek. THM AKÁR 3,9%* ÁRELŐNY 300 000-700 000 Ft • HETENTE WELLNESS HÉTVÉGE SORSOLÁS AJÁNDÉK TÉLIGUMI-GARNITÚRA <4* AUTÓ ZENTAI Kft _____Az Év Márkakereskedője 2005______ Mátészalka, Meggvesi út. T.: 44/315-534,44/500-285 Nyitva tartás: H-P.: 8-17 óráig, szó.: 8—13-ig CD CT) A képen látható autók illusztrációk. Részletek és feltételek kapcsán érdeklődjön márkakereskedésünkben. *20% befizetéstől, 120 hónapra. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents