Kelet Magyarország, 2006. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-20 / 271. szám
2006. november 20., hétfő HÁTTÉR /3 • Tudományos nap. A Jósa András Oktató Kórház vezetése Szakdolgozók Tudományos Napját szervezi november 21-én 9-től 15 óráig a kórház nagyelőadójában. • Nyitva áll az aranykapu. A nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskolában november 25-én a leendő első osztályosok számára nyílt nap lesz. • Tájékoztató. A felvételi eljárásról és a különböző képzéseikről tájékoztatják az érdeklődő középiskolásokat a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán november 23- án, az intézmény nyíregyházi központjában. Nyitott ajtók Sípos Marianna marian.sipos@kelet.szon.hu Csörgött a telefon, a lányom iskolájából kerestek. Anyuka, Eszter leesett a bordásfalról és megsérült. Ide tud jönni? Ebben a pillanatban már összeszorult a gyomrom, úgy ahogy voltam, rohantam a kocsihoz, hogy mihamarabb ott legyek. Az útvonalat sem tudnám felidézni, hogyan jutottam az iskoláig, eszem ágában sem volt a kilométerórára nézni, betartom-e a szabályokat, hiszen semmit nem tudtak mondani a gyerek állapotáról. Akkor nyugodtam csak meg, amikor láttam, néhány horzsolással megúszta a gyerek. Ezek után el sem tudom képzelni, mit érezhetett az a szülő, akit azzal hívtak fel, hogy gyereke halálos közlekedési balesetet szenvedett, holott ő úgy tudta, csemetéje az iskolapadot koptatja. A baj mindig megtörténhet, de az iskolai baleset között és ez utóbbi között óriási a különbség. Saját bőrömön tapasztálon}, hogy nem könnyű a kamasz gyerekkel, de időben el kell kezdjük beléjük súlykolni, hogy gondolkodjanak minden olyan lépés előtt, amely veszélyeket rejt. Amikor „menőzni" akarnak, akkor is szólaljon meg az a belső hang, amit már számtalanszor elmondunk, hogy nincs semmi és senki olyan fontos, amelyért az ember az életével fizethet. Ne csak attól legyen felnőtt, hogy a ruhamérete már lassan a szüleiével egyezik meg, hanem akkor is, ámikor felelősen kell dönteni. És legyen felnőtt akkor, ha le kell beszélnie barátait egy felelőtlen döntésről. Sokszor egy jópofának tűnő csíny beláthatatlan következményekkel járhat. Én bízom abban, hogy nem koptatom a számat fölöslegesen napról napra. Hermetikuson nem zárhatjuk be ajtó mögé a gyerekeket, de arra adhatunk útmutatást, hogy azon a bizonyos „nyitott ajtón" kilépve milyen irányba induljanak, hogy ne történjen baj. Emlékkiállítás . Huszár István festőművész emlékkiállítása nyílt meg a hét végén a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaratermében. (Fotó: Sipeki Péter) TiwTrt mű: Ön szerint lehet még Puskás Ferenchez hasonló sportlegendája Magyarországnak? Szavazók száma: 889 2006. 11. 19. 19 óra Igen 30,03% Nem 69,97% Következő kérdésünk: Ön szerint szükségszerű-e a beléptetőrendszer az iskolákban? UNE www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Fotocella is védi a diákokat Beléptetőrendszer a nyíregyházi Apáczai Csere János iskolában A tanítási órák befe- jeztéig az intézmény felel a tanulók biztonságáért. Nyíregyháza (KM - Sz. A.)- Két diák vesztette életét, amikor ellógtak egy gyöngyösi középiskolából, s autóbalesetet szenvedtek. A tanítási órák befejeztéig az intézmény felel a tanulók biztonságáért, a kérdés az, a diákok betartják-e az iskolai házirendet. Néhány helyi oktatási intézmény vezetőjét arról kérdeztük, hogyan próbálják meg W.............................................. Indokolt esetben kimehetnek a diákok, de ehhez írásos engedélyt kell kérniük. Horváth Judit .............................................W elérni, hogy a diákok csak a tanítási órák után hagyják el az iskolát. írásos engedély A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumból csak akkor engedi ki a portás a diákokat, ha azok igazolással rendelkeznek.- Indokolt esetben - például orvoshoz vagy gyógyszertárba- kimehetnek a diákok, de ehhez írásos engedélyt kell kérniük - mondja Horváth Judit A kapuban Sok felnőttnek nem tetszik, mert nem szeretnek a táskájukban a kártya után keresgélni. Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Három éve vonalkódos leolvasórendszer rögzíti, hogy az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola diákjai megérkeztek-e és főképpen mikor, a napi tanítási órára. A rendszer csak befelé rögigazgató. - Az igazolást az osztályfőnök, vagy az igazgató- helyettes írhatja alá, s a portás csak ennek felmutatása után engedheti ki a tanulókat az épületből. Persze, nem állhatunk ott a kerítés mellett is, hogy megakadályozzuk az esetleges ellógást, de ez nálunk szerencsére nem jellemző. Mi megpróbáljuk elejét zíti a közlekedést, a tanítás végeztével a diákok távozását senki sem ellenőrzi.- Eredetileg az volt a szándék - mondja Bodnár Mihály igazgató -, hogy a besurranó tolvajok működését lehetetlenné tegyük. A tapasztalatok szerint ez sikerült is. A vonalkódos beléptetőrendszer más információt nem nyújt az intézménynek, bár több mindenre lehetne használni. Tizenkét óráig a portás megkérdezi a diákokat a távozás okávenni a bajnak, s el tudunk számolni magunkkal. A kérdés az, hogy az a szülő is el tud-e, aki megengedi, hogy a gyereke autóval menjen iskolába, s hogy azzal óra helyett száguldozzon. Tíz kijárata van Benkő Imrétől, a nyíregyházi Bánki Donát Műszai Középiskola igazgatójától megtudtuk, náluk hasonló a helyzet.- Nincs beléptető rendszer, a diákok a tanítási órák végéig csak az osztályfőnök által aláírt engedéllyel hagyhatják el az iskola épületét. A nagykapunál működik a portaszolgálat, ám az épületnek legalább tíz kijárata van, ról, de ezután nem, hiszen nem lehet tudni, kinek meddig tart a tanítás. A hiányzókat a szaktanár beírja a naplóba, ennél többet az intézmény nem tud tenni. Ha a nebuló a bejárati ajtó helyett a kerítésen át távozik, kicsi az esélye annak, hogy észreveszi valaki. A leolvasórendszer egyébként sok felnőttnek sem tetszik, mert nem szeretnek a táskájukban a kártya után keresgélni. (Fotó: Sipeki Péter) azokra a diákokra nem tudunk figyelni, akik ott mennek ki. Hivatalosan a tanítás végéig nem hagyhatják el az iskolát, de nem lehet minden gyerekre külön-külön ügyelni. Mi megtesszük, amit lehet, de helyettük nem gondolkozhatunk. A Zrínyi Ilona Gimnázium házirendje szerint délelőtt 8.20 és 11.50 között a bejárati ajtó zárva van, a gyerekek a zárt udvaron keresztül tudják megközelíteni a kollégiumot. Lyukasórában írásos kilépővel hagyhatják el az épületet, amelyet fotocellás ajtó véd. Szabályok. Amit a tanulóknak tudniuk kell, letölthető (PDF 56 kB) Jótékonyság Tiszavasvári (KM) - A Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatja be a Móricz Zsigmond Színház jótékonysági előadás keretében vasárnap 19 órakor a tiszavasvári sportcsarnokban. Az előadással az elhunyt Szögi Lajos családját kívánják segíteni. Jegyek kaphatók a tiszavasvári könyvtárban és Nyíregyházán, az Országzászló téri jegyirodában. Látogatóknak tábla- Mindent megteszünk azért, hogy ne történhessen baj, az iskolában több kamera is működik. Ezeket az adatvédelmi törvény szabályai szerint működtetjük, s ezekről természetesen a tanulók is tudnak, a látogatókat pedig tábla figyelmezteti rájuk - mondta el lapunknak Pintér Miklós igazgató. leolvassák a tanulókat F ontosnak tartom a harmadik évezredben egy iskola belső biztonságának megteremtését, de az is fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő formát ehhez. A beléptetőrendszer bizonyos intézménytípusokban valóban bevált, de ahol annyi kisgyerek van, mint egy általános iskolában, nem biztos, hogy ez a legoptimálisabb megoldás. N álunk még nincs beléptetörendszer, de meglehetősen szigorú a házirendünk, és a portás számára egy tanárnak kell igazolni, hogy az éppen kisétáló diáknak lyukasórája van, de ha más ügyben kell kimennünk, arról igazolást kell hoznunk. Ha elkészül a beléptetőrendszer, valószínűleg nagyobb biztonságban leszünk mi, diákok. A z én iskolámban még nincs ilyen, de a tanítási idő alatt kisétáló diákokat felírják, és igazolniuk kell, hogy miért hagyják el az épületet. Biztosan lesznek olyanok, akik nem örülnek annak, hogy jobban nyomon követhető lesz a hiányzásuk, és igyekeznek majd kikerülni, de véleményem szerint ez egy igen hasznos berendezés lesz. A három gyermekem közül már csak egy iskoláskorú, de az ő intézményükben még nem állították fel ezt a biztonságtechnikai berendezést. Az, hogy be akarják vezetni ezt a rendszert, számomra pluszbiztonságérzetet ad azon a téren, hogy a gyermekem biztosan az iskolájában van. Emellett féken tartja majd a felelőtlen diákokat. M i az iskolából napközben legfeljebb csak akkor mehetünk ki, ha a focilabda átrepül a kerítésen. De ilyenkor is előbb engedélyt kérünk a velünk lévő tanártól. Amúgy nem is lenne olyan ok, amiért - ha csak rövid időre is -, de el kéne hagyni az iskolát, hiszen a büfében minden kapható, ami kell. Kaliba AndrAs ISKOLAIGAZGATÓ, NyIRBÄTOR Veres Krisztián tanuló. Nyíregyháza Demeter Miklós tanuló, NyIregyhAza Mihály Lászlóné pénzügyi tanácsadó, Nyíregyháza Lakatos Balázs tanuló, Kisvárda / * V i