Kelet Magyarország, 2006. október (63. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-31 / 255. szám
2006. október 31., kedd KELET MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Megszorítás a köztévénél. Megszorító csomagot léptetett életbe a hónap elején a Magyar Televízió (MTV) elnöke - erősítette meg Holub Katalin szóvivő, aki a költséglefaragást az első lépésnek nevezte. Hozzátette: Rudi Zoltán „radikálisan csökkentette" a kiküldetéseket, a túlórapénzek kifizetését és az új kötelezettségek vállalását. 1956: „erkölcsi győzelem" Budapest (MTI) - Ünnepi közgyűlést tartottak az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében hétfőn Budapesten. Külföldi történészek előadásaikban az 50 évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc nemzetközi aspektusait mutatták be. Az ünnepi ülést lezáró hozzászólásában Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke (képünkön) arról beszélt, hogy bár a forradalom veszteségei hatalmasak voltak, „a magyar nép erkölcsi leg mégi győzött” 1956-ban Nem megy el Budapest (MTI) - Eszem ágában sincs elmenni a külügyi bizottság ülésére - mondta a külügyminiszter hétfőn Budapesten, annak kapcsán, hogy a testület fideszes elnöke rendkívüli ülést kezdeményezett. A bizottság elnöke aránytévesztésben van - fogalmazott Göncz Kinga. Németh Zsolt (Fidesz), a parlament külügyi bizottságának elnöke azért kezdeményezte Göncz Kinga meghívását, hogy a külügyminiszter tisztázza, miért utasította - Németh Zsolt szerint - Gémesi Ferenc szakállamtitkár a magyar misszióvezetőket, hogy a Fideszt és Orbán Viktor Fidesz-elnököt diplo- máciailag járassák le. Pokolgépes merényletben meghalt harmincegy ember és több mint ötven megsebesült hétfő reggel az iraki főváros, Bagdad déli részén egy piacnál, ahol síita munkavállalók sorakoztak alkalmazásra várva. Felvéte- í lünkön: a merénylet egy sérültje. (Fotó: epa) A pozsonyi SME című szlovák napilap hétfői számában arra keresi a választ, miért maradtak távol Szlovákia közjogi méltóságai a vasárnap Kassán megtartott Rákóczi- emlékünnepségtől, ahol a „kassaiak viharos tapsával fogadott" magyar államfő, Sólyom László is jelen volt. A szervezők Ivan Gasparovic szlovák államfőt, Robert Fico miniszterelnököt és Pavol Paska parlamenti házelnököt is meghívták a vasárnapi eseményre. Gasparovic szóvivője, Ivan Trubac a lap érdeklődésére azzal indokolta a távol- maradást, hogy az elnöknek az utóbbi napokban tett fárasztó külföldi látogatásai után pihenésre volt szüksége. Robert Fico távolmaradásának okairól a SME nem tett említést, Pavol Paska házelnök pedig azt mondta, szándé- ’ kában volt elmenni, s noha Kassán tartózkodott, halaszthatatlan teendői miatt mégsem vett részt az ünnepségen. Elfogadták Szerbia új alkotmányát Belgrád (MTI) - Elfogadták Szerbia új alkotmányát - jelentette be hétfő délben nem hivatalosan a szerb központi választási bizottság. A testület közölte, a szavazásra jogosultak 54,19 százaléka vett részt a hétvégi, kétnapos referendumon, s a voksolók 96,53 százaléka igent mondott az új alkotmányra. Az alaptörvényben szerepel, hogy Koszovó tartomány Szerbia szerves részét képezi. EGY MONDAT A szerbiai referendum eredménye fontos lépés az európai integráció irányában, amit Magyarország támogat, emellett kulcsmomentum az ország demokratizálódása szempontjából is. Polgár Viktor külügyi szóvivő ■ A kormány szakértői testületet hoz létre az elmúlt hetek eseményeinek elemzésére. Budapest (MTI) - Ezt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A kormány azért hozza létre a szakértői testületet, mert nem egyszerűen jogi kérdésről van szó, egy sokkal összetettebb jelenségről, történeti, tömeglélektani, társadalmi összetevőkkel, ezért szükséges a politikai vita mellett „mélyebbre ásni” - közölte a kormányfő, hozzátéve: a testület tagjai jogászok, szociológusok, kriminálpszichológusok, tömeglélektannal foglalkozók, a nemzetközi tapasztalatokat ismerő szakértők lesznek. Nyújtsák át Mint mondta, valamennyi állami szerv képviselőjét arra kéri majd, hogy a témában az általa lefolytatott vizsgálat eredményét, összefoglaló jelentését nyújtsa át ennek a bizottságnak. A munka eredménye nyilvános lesz - fűzte hozzá. Gyurcsány Ferenc, akinek beszéde előtt ismét kivonult az ellenzék, azt mondta: az országban rendnek, nyugalomMSZP: Jó lépés Az MSZP „helyes irányba tett, jó lépésként értékeli”, hogy a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nem vonult ki az Országgyűlés üléséről, amikor a miniszterelnök hétfőn egy előre bejelentett interpellációra válaszolt - mondta Nyakó István, a párt szóvivője hétfőn. A Fidesz-KDNP frakciószövetség azt ígérte, amennyiben a miniszter- elnök előre bejelentett módon fog a parlamentben felszólalni, elhagyják az üléstermet - közölte. Révész Máriusz (Fidesz) megérkezik a parlament ülésére. A képviselő is megsérült október 23-án. Korábban bejelentette: feljelentést tesz az erőszakos rendőri fellépés miatt (Fotó: mti) nak kell lenni, ha ez megbillen, érteni kell az okokat. A kormány a rendnek és a nyugalomnak a pártján áll, és érteni kívánja az okokat - jelentette ki. Hangsúlyozta: a kormány határozottan visszautasítja a rendőrséget ért politikai vádakat. „Elfogadhatatlan, ha a demokratikus Magyarország rendőrségét alaptalanul rendőrterrorral vádolják, ha a dikCsak az elnök... A MÉH közleményéből nem derül ki, hogyan áll majd fel a bizottság. Az elnök neve ismert: Gönczöl Katalin kriminológus professzorról, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium miniszteri főtanácsadójáról van szó. Amikor lapunk a kormányszóvivői irodánál érdeklődött a további nevekről, elmondták: a tervek szerint a testület tagjait majd az elnök közreműködésével választják ki, illetve kérik fel. Ez talán néhány napon belül megtörténik. tatúra rendőrségéhez hasonlítják, aki ezt teszi, az indokolatlanul gyengíti a rendőrséget, a köztársaságot, nem a rend, hanem a rendzavarok pártján áll” - fogalmazott. A miniszterelnök kiemelte: szerinte a rendőrség fellépése október 23-án törvényes, indokolt és arányos volt. A Kiiirr" kmtippek.szon.hu A kormányszóvivői iroda közleménye a szakértői bizottság létrehozásáról (PDF 58 kB) kormány bízik a rendőrségben, és védi, azzal is, hogy minden panaszt kivizsgálnak és levonják a következtetéseket - mondta. „Tegyenek panaszt” Hozzátette: akit a rendőri intézkedés bármelyik eleme jogszerűtlenül érintett, annak szükséges panaszt tennie, a törvényi előírásoknak megfelelően. OT MONDAT Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként nem összeköt, hanem szétválaszt, mert nem közös célokat keres, hanem ellenséget nevez meg és diszkredi- tál, az a célja, hogy lejárassa ellenfelét, hogy így próbálja saját kormányzását igazolni. Navracsics Tibor, Fidesz A rendőrség nem tudja megfékezni a randalírozókat, de a békés tüntetőket sem védi meg - az elmúlt napokban a rend mindhárom feltételét, a demokráciát, az emberi jogokat és a törvényeket is megsértették Maqyarorszáqon. Semjén Zsolt, KDNP Ahhoz, hogy az utcán rend legyen, a fejekben is rendnek kell lennie - hogy lehet az embereken számon kérni a rendet, amikor a politikusok fejében sincs rend? Herényi Károly, MDF Az SZDSZ álláspontja szerint a rendőrség fellépése törvényes és jogszerű volt, de kérdés, hogy minden egyes rendőr fellépése az volt-e, ezért a panaszokat ki kell vizsgálni. Fodor Gábor, SZDSZ Nem randalírozni kell és értelmetlen vitákat folytatni, hanem dolgozni. Vidorné Szabó Györgyi, MSZP A vita mellett „mélyre ásnak" A „csendes többséghez" szól az MSZP is ■ Az MSZP is csatlakozott az MDF felhívásához - az MDF nem kommentál. Budapest (FH) - Az MDF- hez hasonlóan az MSZP is arra kéri az ország „csendes többségét”, hogy a november 4-i gyásznapon helyezzenek el egy szál virágot az Ötvenhatosok terén álló központi emlékműnél - jelentette be a nagyobbik kormánypárt alel- nöke. Egyező célok Juhász Ferenc üdvözölte, hogy az MSZP és az MDF üzenete, illetve céljai megegyeznek. A legkisebb ellenzéki párt még a múlt héten kért arra „minden jóérzésű embert”, hogy november 4-én a Műszaki Egyetem melletti emlékműnél vagy az Ötvenhatosok téri emlékműnél helyezzen el egy szál virágot néma főhajtással. Virággal jeleznek Juhász Ferenc szerint a nyugodtságot és békét követelő demokraták a virág elhelyezésével jelezhetik, hogy többen vannak a hangos gyű- lölködőknél. Az MSZP alelnö- ke hangsúlyozta, hogy nem lesznek politikusi felszólalások az Ötvenhatosok terénél és az emberek nyugodtan elhelyezhetik majd virágaikat. A Független Hírügynökség kérdésére Herényi Károly, az W ..................... A demokraták a virág elhelyezésével jelezhetik, többen vannak a hangos gyűlöl- ködőknél. Juhász Ferenc ................................ff MDF frakcióvezetője nem kívánta kommentálni az MSZP bejelentését, mint mondta, nem szeretné, ha politikai vita lenne az emberek főhajtásából. Kedvezmény, változások Budapest (FH) - Gyurcsány Ferenc kormányfő a nyugdíjreformról a parlamentben elmondta: meg kell őrizni bizonyos kedvezményeket, de mindenképpen közelíteni kell a 62 éves korhoz a nyugdíjba vonulás tényleges idejét. Az ellenzék szerint a jelenlegi nyugdíjreform- tervezet a nyugdíjasok életkörülményeinek romlását idézi elő, új program kidolgozását várják, mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Megértés híján, és megértéssel is... Újraválasztották Lillát A jelenlegi elnök, Luiz Inácio Lula da Silva elsöprő fölénnyel nyerte meg a brazil elnökválasztás vasárnapi második fordulóját. Ellenfelére, a szociáldemokrata Ge- raldo Alckminra a 12S millió szavazónak még negyven százaléka sem voksolt. Luiz Inácio Geraldo Lula da Silva Alckmin ■ A legtöbb vitás kérdésben nincs egyetértés Németország és Lengyelország között. Berlin (MTI) - Ezt bizonyították Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő és Angela Merkel német kancellár Berlinben folytatott hétfői tárgyalásai. Megfigyelők szerint Németország újraegyesítése óta a kétoldalú viszony még soha nem volt olyan rossz, mint jelenleg. Kiemelhető a tárgyalások pontjai közül, hogy a kancellár megerősítette az Oroszországot Németországgal összekötő, balti-tengeri földgázvezeték tervét, amely - Varsó tiltakozása ellenére - Lengyelország és a haiti államok megkerülésével épülne. A lengyel miniszterelnök megismételte, hogy országa ellenzi a földgáz- vezeték tervét. Ezek után a kancellár és lengyel vendége megállapodott abban, hogy munkacsoportot állítanak fel a nézeteltérések tisztázására. Mindazonáltal a német kancellár és a lengyel kormányfő síkraszállt a két ország közötti baráti kapcsolatok, illetve megértés mellett. Derűs felvétel (Fotó: epa)