Kelet Magyarország, 2006. október (63. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-25 / 250. szám
2006. október 25., szerda KULTÚRA /8 KELET lOKey Keter festőművész kiállítása tekinthető meg Nyíregyházán, a Térgalériában. (Fotó: Olajos Tamás) JEGYZET Harc a grundért Nagy István Attila nagyia@inform.hu Hétfőn este újra elővettem Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényét. Az 1890-es évek pesti gyerekvilágának ez a lírai krónikája két rivális banda között játszódik, akik a grundon - és a grundért - folyó harcot élet-halál kérdésének tekintik, ám ez a romantikus játékhadszíntér az író fantáziája által jelképpé válik, ahol a fennmaradásért kell háborúzni. Mert ennek a világnak is megvannak a saját törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei. Tehát vezérei es közkatonái is. Boka és Ács Feri a két tábor vezére, Geréb, az áruló, s az önfeláldozó Neme- csek Ernő egytől-egyig kiforratlan, alakuló egyéniségek, s Nemecsek híres önfeláldozása sem a szokványos hősi tett, sokkal inkább a grundért folyó háború során önkéntelenül is bátor hőssé váló hétköznapi kamasz természetes cselekedete. Álljon itt a regényből egy rövid részlet: „S erre a Pál utcai seregben elnémult a csevegés. Valamennyien sapkájukhoz emelték a kezüket. Előttük állott mereven Boka, ő is a sapkájához emelt kézzel. És a szegény Neme- csekben is fölébredt most a közlegény. Nagy nehezen föltápászkodott a földhányásról, s támolyogva, úgy, ahogy tudott, ő is vigyázzba vágta magát, és szalutált. Tisztelgett szegény annak, aki oka volt az ő nagy betegségének. / Es Áts Feri, miután viszonozta a tisztelgést, elment. A fegyverét magával vitte. Ő volt az egyetlen, aki magával vihette. A többi fegyver: a híres ezüstvégű lándzsa, a sok ezüstös indián csatabárd ott hevert halomban a kunyhó bejárata előtt. A 3. számú erődre pedig ki volt tűzve a visszahódított zászló." Újabb hang az éterben Nyíregyháza (K. T. B.) - Hamarosan újabb rádióállomás szórakoztatja majd a megyében élőket, a Retro FM a 103,9 MHz-en.- Maga a rádió már közel három éve működik. A hallgatók eddig csupán Interneten és kábelhálózaton ismerkedhettek velünk, de október 25-e után a megye egész területén hallhatnak majd minket. Délután három óráig a 15-20 évvel ezelőtti zenék szólnak majd, de 3 óra után, teljes fordulat következik be és a Retro-ból Metro FM lesz, amely a fiatalok igényeit igyekszik szolgálni lendületes és dinamikus programjaival. A stáb teljesen új emberekből áll majd össze, de lesznek ismert emberek is, például Dévényi Tibor - mondta el Szakács Tibor ügyvezető igazgató. Minden korosztályhoz szól majd (Fotó: Kiss Béla) Szeretem az élő zenét (Fotó: Olajos Tamás) ■ A szóló pályafutásom ezzel a lemezzel indult, de nem nosztalgikus lemezt készítettünk. Nagy István Attila nagyia@inform.hu Nyíregyháza (KM) - Várhatóan novemberben jelenik meg Zorán új lemeze, 11-12 vadonatúj dallal, amelyek kivétel nélkül mind Presser-Dusán szerzeményei. Jubileumi lemeznek készül, mivel Zorán, Presser Gábor és Dusán éppen 30 évvel ezelőtt, 1976 őszén kezdtek el közösen dolgozni. Ekkor születtek az olyan dalok, mint az Apám hitte, az Amikor elmentél tőlem vagy az Egészen egyszerű dal. KM: Tekinthető ez az album számvetésnek? Zorán: - Megemlékezünk egy-egy dal erejéig arról, hogy harminc évvel ezelőtt jelent meg az első lemez. A szóló pályafutásom ezzel a lemezzel indult el, de szó sincs arról, hogy nosztalgikus lemezt készítettünk volna. Menet közben jutott nekünk is eszünkbe, hogy mi történt harminc évvel ezelőtt. KM: A magyar könnyűzenei életben egyike vagy azoknak, akik az állandóságot, az értéket képviselik. Ebben a mostani zavaros időszakban zavartalan az érdeklődés irántad? Zorán: - A zene azok közé az emberi tevékenységek közé tartozik, amelyek ellene tudnak dolgozni mindenféle zavarnak: a zene kikapcsol, megnyugtat, olyan hangulat áraszt, ami ellentétetés ezekkel a folyamatokkal. A zene terápia is. Sok olyan álságos dolog nyert ma polgárjogot, ami értéktelen. Maradjunk a Zorán a nyíregyházi koncerten zenénél: ezer éve küzdünk a playback ellene a koncerteken, amit a közönség lekezelésének tekintek. Sokan boldogan megeszik a dolgot, nem veszik észre. Sokszor elszomorít az értéktelenség. Pedig egy bizonyos színvonal alá egyetlen zenésznek sem kellene menni. Én hiszek abban, hogy nem szabad kötni túlságosan sok kompromisszumot annak érdekében, hogy el lehessen adni a dolgokat. KM: Kevés olyan színvonalas művész-honlap olvasható az interneten, mint a tiéd. Miért tartod fontosnak, hogy ilyen módon is jelen légy? Zorán: - Pedig még messze van a jótól. Nagyon régóta van saját honlapom. Valamikor villamosmérnöknek készültem, ezért közel áll hozzám az elektronika, másrészt már az elején megéreztem, hogy az internetnek komoly értéke van. Sokkal könnyebben megtudja a közönség, mikor mi történik velünk nemcsak Magyarországon, hanem a nagyvilágon is. KM: Néhány embernek adatik meg csupán, hogy a keresztnevével lehet beazonosítani. Te hogyan éled meg ezt a helyzetet? Zorán: - Magánemberként nem használom a nevemet úgy, ahogyan a plakáton. Ha bemutatkozom, mindig a teljes nevemet használom, mert nevetségesnek tartanám magam, ha nem így tennék. A vezetéknevemet sokan törnék, ezért szerencsés dolognak tartom, hogy így alakult. Hatvannégy éves rockzenész Nem érzek még semmilyen problémát. Rengeteget dolgozom. Mostanában különösen volt munkám bőven, hiszen a lemezfelvétellel sok telt idő telt el. Próba próbát követett. Megszoktam már, hogy megfordul a nappal és az éjszaka, hiszen „gyerekkorom” óta így van már. A hátralévő időben is minden bizonnyal így is lesz. Közben elkészülnek a műszakiak, mindenki elfoglalja a helyét, hosszú ideig csiszolódnak a hangszerek, amíg Zorán azt nem mondja: gyerekek, kezdjük el! Ezalatt otthon a fiatalok és az idősebbek, a húszévesek és az ötvenesek, a hat- vanosok készülődnek, hogy meghallgassák Zoránt, aki vidéki kőrútjának első állomásán, Nyíregyházán ebben az évben is a közönsége elé lép. A BBC stúdiójában is dalolnak Nyíregyháza (KM) - Nyugat-európai koncertkörútra indul október 26-án este a Can- temus Vegyeskar Szabó Soma karnagy vezetésével. A BBC rádió programigazgatója, Michael Emery hosszabb ideje kapcsolatban áll a Cantemus Kórusintézménnyel, s az ő meghívására utazik Angliába az együttes. Michael Emery mindig elismeréssel szól arról a munkáról, amely átfogja a Cantemus gyermekkórusainak, valamint leánykórusának, ifjúsági együttesének és felnőttkórusának működését. A Cantemus Vegyeskar először Hollandiában ad koncertet, majd következik Anglia. A BBC stúdiójában, Michael Emery zenei műsorában is szerepel az énekkar, majd önálló koncertet ad Leeds és Sheffield katedrálisában is. Hazautazás közben a németországi Bad Breisig városkában is szerepelnek az énekesek, akiknek a repertoára rendkívül széles. A műsorukban éppúgy szerepelnek madrigálok (Gastoldi), mint egyházi dallamok (Rah- manyinov: Vesperas), valamint a XX. századi magyar zeneszerzők művei (Kodály Zoltán, Kocsár Miklós). Szabadságvonat Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Nyolc kocsiból álló, különleges szerelvényt mutattak be a Nyugati pályaudvaron október 24-én. A „Szabadság vonata” az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit eleveníti fel. A „mozgó kiállítás” a nyíregyházi vasútállomáson október 26-án, 8-12 óra között látogatható. „Vanms lenyűgöző tehetség: winden porcikájában oly egyéni és izgalmas, mint Glenn Gould volt egykoron.” : THE GLOBE AND MAIL V Kanada nemzeti napilapja Az évtized legnagyobb szabású zenei eseménye Nyíregyházán VARNUS XAVER ORGONAHANGVERSENYE a város talán legegzotiknsabb épületében a Zsinagógában NOVEMBER 5-EN 03