Kelet Magyarország, 2006. október (63. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-11 / 239. szám
2006. október 11., szerda KIÚT ÉGTÁJ /7 Nyíregyházi kiadás “rek gS'\ mm jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj jj -j-j-j.jjj.jjjjjj-j.j-j-** • Afrika-koncert. Nigériából érkező zenekar lép fel csütörtökön 18 órától a Pódium Caféban. Az „Afrokeyguys" a hagyományos „orin ibile" műfajban muzsikál, melynek dallamai hazájukban különleges alkalmakkor, ünnepeken, fesztiválokon csendülnek fel. • Csángó táncházat tartanak október 11 - én 20 órától a Mustárházban Nyíregyházán, a Szent István u. 20. alatt. Az érdeklődők különleges zenék kíséretében ismerkedhetnek meg a középkori magyar táncokkal. Idősek akadémiája Nyíregyháza (KM) - A rendezvénysorozat öt előadásból áll, melyre az intézményünk saját ellátottjain túl szeretettel és tisztelettel meghívja a város idős embereit és a téma iránt érdeklődőket. Az előadások megtartására szakmailag elismert előadókat hívnunk meg az idősebb korosztályt érintő témákkal kapcsolatban. Intézményünk célja, hogy e korosztály az itt elhangzottakból olyan ismereteket szerezzen, mely az életminőségük változtatásához és az élet nehézségeinek megoldásához nyújt segítséget. A sorozat október 17-én kezdődik. Az előadások minden egymást követő kedden 14 órakor kezdődnek a Római Katolikus Plébánia dísztermében (Kossuth tér 4. sz.) - tudtuk meg Román Demeterné igazgatótól. Kávéház Nyíregyháza (KM) - A Sóstói Szivárvány Idősek Otthonának ellátottjai szerdán 14 órától irodalmi klubkávéházban vesznek részt, ahol a téma az őszi ünnepkörök és az idősek köszöntése. Akcióhét Nyíregyháza (KM) - Látványos akciót szervez a Génmanipulációmentes Magyarországért akcióhét keretében a Magyar Természetvédők Szövetsége és az E-mis- szió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Kossuth téren szerdán 11—17-ig. Az akcióhét során a Magyar Természetvédők Szövetsége újabb génmódosítás- mentes övezetek létrehozását szorgalmazza, hogy ezáltal biztosítsa Magyarország génmanipuláció-mentességét. Október 10-27. között tizenhárom városban a Magyar Természetvédők Szövetsége és tagszervezetei egy 5 méter magas „génpiszkált óriás kukoricával járják be Magyarországot, hogy felhívják a figyelmet a gén- manipuláció veszélyeire. !"S£! b_ttp.v kimiuMk.MQn.fau Akcióhét. A további állomások letöltÜfittUEBLáfiiffi _________ Demarcsek György Táncosok svéd útja Nyíregyháza (KM) - Szerdán tíz nyíregyházi fiatal, a Nyírségi Táncegyüttes karra- racsoportjának tagjai svédországi vendég- szereplésre utaznak. A világhírű tánc- együttes vezetője, Demarcsek György elmondta: egy országos, kitűnő szereplésnek örvendhettek a hétvégén, és remélik, hogy az öt táncos pár Svédországban is örtegbíti a nyírségiek jó hírét. Vasárnap a „nagyok Sárospatakon szerepeltek a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán. A zsűri a szereplő együtteseknek maximum 150 pontot adhatott, a nyírségiek 148 pontot kaptak, és kiváló minősítést értek el. Internet, fórum, hirdetőtábla? ■ A korrekt tájékoztatásról és a vélemény- nyilvánítás lehetőségeiről indítottunk vitát. Nyíregyháza (KM) - „Több változatban elmélkedtünk már azon, hogy hol és hogyan tájékozódhatnának a városlakók a városban tervezett beruházásokról, és hogyan mondhatnának véleményt: még időben! - írja Kóródyné Iványi Zsuzsa. - Itt a megfelelő alkalom, most alakul újjá a városi testület, a képviselők most hozhatnának olyan határozatot önmagukra és illetékes hivatalaikra is kötelezően, hogy hol és miKelet-V@rosvita Nyíregyháza lyen formában kerüljön erre sor, és minden esetben, és esetleg addig nem hoznak végső határozatot, amíg legalább nem futott egy kört a téma a civil lakosság körében, természetesen záros határidőn belül. Lehetne ez egy állandó rovat a város újságjában, honlapján, (a szülővárosomban pl. van egy üvegezett hirdetőtábla a Főtéren, ahol folyamatosan kifüggesztik a várost érintő témákat, határozatokat, sőt, fényképeket az eseményekről.) Véleményem szerint nagyon pozitív kezdet lenne ez a város képviselői részéről, hogy valóban értünk dolgoznak.” „Jó az elgondolás, hogy a terveket ki kellene tenni közW .............................................. Svájcban a főtérre összehívott városlakók helyben szavaznak egy adott kérdésről. Nyírcsák János .............................................1) szemlére, jól is hangzik, de tovább mi történik? - kérdezi Móré Gusztáv. - A városvezetésnek kellene meghatározni, hogy a közszemlére kitett tervekkel kapcsolatosan fórumot tartanak, vagy valamelyik irodán le lehet adni a véleményt, elképzelést. Addig, amíg a városházán ennek nem rendezik a menetét, teljesen felesleges minden „agya- lás” a dologról, mivel úgysem változik semmi. A közzétételről csak any- nyit, hogy szerintem a legjobb megoldás az internet lenne.” „Svájc egyes területem még ma is előfordul, hogy a főtérre összehívott városlakók fontos döntéseket megvitatva helyben szavaznak az adott kérdésről - írja új levelezőnk, Nyírcsák János. - Hát ez már paradicsomi állapotnak tűnik a demokrácia szempontjából. Ugyanakkor van egy nagyon fontos mozzanata ennek a kérdésnek. Mégpedig az, hogy városlakóként polgárnak érez- hetem magam. Aki hozzászólhat a fontos döntésekhez, akinek kíváncsiak a véleményére, aki magáénak érezheti a helyi közösséget, a talpa alatt érzi bizseregni a gyökereit.” és még sorolhatnám. Kibeszélőshow A legrosszabb egyébként az, ha nemhogy polgárnak, de városlakónak sem néznek és gyerekként kezelnek: a „beszéld ki magad, dönteni úgyis én döntök” elve érvényesül.” - tette hozzá Nyírcsák János. Segítik a választást Nyíregyháza (KM) - Elősegítik a pályaválasztás és a munkaerőpiaci igények közötti öszhang megteremtését. Hozzájárulnak a szakmaválasztási döntésekhez, ezzel sok esetben megelőzhető a munkanélküliség. Főként a fenti célokkal rendez Pályaválasztási Kiállítást a megyei munkaügyi központ október 12-én és 13-án Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A rendezvényen munkaügyi szakemberek, cégek, intézmények, munkanélküliek, pedagógusok és diákok vesznek részt. Lepke Festői környezetben. (Fotó: Olajos Tamás) A társadalom radikalizálódásának komoly oka van ■ Káosz érzékelhető a központi közigazgatás működésében, a teljesítmény is romlik. Nyíregyháza (KM) - A társadalom szinte valamennyi szereplője valamilyen okból elégedetlen, megfélemlített, szerveződik, tiltakozik, meg- hökken a mérhetetlen cinizmuson, szemforgatáson, kioktató stíluson, a szakszerűtlenségen, a tőke halálos ölelésében, vagy ölében hozott kormányzati intézkedések miatt - mondta a Kelet-Magyaror- szágnak Timkó József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára. ________ If.MÍT http/kmtippek.Mpn.hu Érdekvédelem. Korábbi cikkeink gyűjteménye letölthető. (PDF. 56 kB) __________________ Timkó József- Az már korábban is jól látszott - tette hozzá -, de ma már konkrétan megfogalmazható: a választás győztese a megbízatását „túlértelmezve” lemondott arról az élményről, hogy társadalmi szerződés keretében végezze el azokat a komoly feladatokat, amelyekről most ötletei, kapkod, és amelyeket látnivalóan elront. A társadalom szereplői - a munkaadók, a munkavállalók, a civilek - nem kevésbé felkészültek, tapasztaltak és nem kevesebb felelősséggel viseltetnek, annak ellenére, hogy szerepük ma esetleges, másodlagos, vagy utólagos. Pontosan ezért a megszületett és a közszolgálatot érintő intézkedések szakmai támogatottsága jelentéktelen, azok szakszerűtlenek, az alkotmányosság mezsgyéjén mozognak, és gyakorlatilag minden érdeket sértenek. Ez a fő oka a társadalom radikalizálódásának. Évente harmincmillió ügy- Elképesztő, hogy a miniszterelnök fizetett hirdetésben hív fel a közigazgatásban dolgozók ellen, hamis, megtévesztő adatokkal manipulál - figyelmeztet a szakszervezeti vezető -, miközben Kóka 308 millióért köt biztosítást alárendeltjei részére. De nem kisebb a nyomás a közalkalmazottak irányában sem. El kell kerülni, hogy a folyamatosan csökkenő létszámú és kiszolgáltatott helyzetben lévő, évente 30 millió ügyet megoldó közigazgatás közép- és helyi szintjét a fentiek miatt a fejetlenség és az alacsony nívó jellemezze. NYÍREGYHÁZIAK ÍRJÁK :v. ■ \- ,-S j * * * j * j j j jj-jjjjjjjjj j'j j j j j j j j j'j j j j j j j j j j j j . A szlovák kisebbség öröksége A nyíregyházi tirpákok véres verejtékkel 1909-ben felépítették a Bethlen Gábor utcában a gazdaköri épületüket. Az 1990-es évek vadprivatizációja elkerülte a gazdaköri székházat. Azóta egyetlenegy párt sem tűzte zászlajára a gazdaköri székház ügyét. 2002. január 22-én megalakult a Nyíregyházi Gazdakör. Az 1994. évben megalakult nyíregyházi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat alapvető feladatának tartotta és tartja, a tirpák kultúra hagyományápolását és védelmét, valamint a tirpák utódok érdekeinek a képviseletét. Ennek jegyében a szlovák képviselő-testületünk ez évben kiemelt feladatának tekintette és tekinti a gazdaköri székház jogi problémájának a megoldását. A Nyíregyházi Gazdakör, mint jogutód hatékony képviseletének érdekében kérem minden kedves olvasót, akinek birtokában van a gazdaköri székházra vonatkozóan bármilyen okirat, vagy személyes tudomása van a székház építésével kapcsolatosan, az szíveskedjen nálam jelentkezni: Nyíregyháza, Tüzér u. 2. sz. Dr. HudAk László, ügyvéd, a nyíregyházi Szlovák Kisebbségi Ön- kormányzat ELNÖKHELYETTESE Aranyhíd Nyíregyháza (KM) - Szombaton 10 órától az Aranyhíd Klub a Borbányai Baráti Körrel közösen a Margaréta utcai művelődési házban Fehér bot napi ünnepséget tart. A világnap alkalmából versek és prózák hangzanak el.