Kelet Magyarország, 2006. szeptember (63. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-06 / 209. szám

2006. szeptember 6., szerda KIÜT HÁTTÉR /3 • Kiállítás. Sóstói virágok címmel nyílik kiállítás Madarassy György Tamás festőmű­vész és Sikolya Tibor fotós munkáiból szep­tember 8-án 18 órától Sóstógyógyfürdőn, a Loft Kávéház Galériájában. ■■MMk Vidorgó esték Sípos Béla bela.sipos@kelet.szon.hu Szeptember elején mindig büszkébb va­gyok nyíregyházi mivoltomra. Ezt senki ne vegye amolyan túlzott lokálpatriotizmus­nak. Igenis, Nyíregyháza most a közép­pontban van, beszélnek rólunk országhatá­ron belül és kívül. A napokban a tengeren­túlról kaptam elektronikus levelet, amely­ben azt firtatják: létező személy volt-e Vi­dor? Tulajdonképpen logikus a felvetés, hi­szen Vidor néven Miklós keresztnévvel egy magyar írót tisztelhetünk, s Vidor Ferike szerepelt a Talpalatnyi föld című filmben még 1948-ban. VIDOR beásta magát a köztudatba, így ha szeptember eleje van, akkor vidám mó­ka és kacagás jut osztályrészül a nyíregy­háziaknak, s persze az ide látogatóknak is. Sajnos az ülőhelyek száma véges, sokan a színház falain kívül maradnak, de ők sem bánkódnak. Talán az utcai programok még változatosabbak, pergőbbek, mint a négy fal között, így az utca embere sem marad vidorgás nélkül. Könnyed esti sétákra vál­lalkozhatunk, s a végén valamikor éjfél kö­rül kerülünk ágyba. De sebaj, mindent kár­pótol a szórakozás, a gondtalan élvezet. A város, a rendezők felkészültek a VIDOR-ra. A nézők, az esti programok él­vezői felnőttek a programokhoz. Az a sze­rencsés helyzet állt elő, hogy találkozott a kettő, s ez megtöbbszörözi a vigasságot. A szárnyalást pedig semmi sem állíthatja meg,’egy-egy kimagasló produkció (persze mindegyik kimagasló!) pedig csak fokozza a hangulatot. Azt a hangulatot, amely már így is kezd tetőfokára hágni. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt, az atléti­kai Európa-bajnokság idején éreztem ha­sonló bizsergést. Sötétedéskor, úgy nyolc felé sűrű tömött sorokban mennek az em­berek a Kossuth tér felé. Biztosak benne, remek műsor várja őket. Nem csalódik a nagyérdemű. Nyílt túrát szerveznek Nyíregyháza (KM) - A Barangoló Termé­szetbarát Sportegyesület Nyílt Túrát szer­vez óvodás és kisiskolás gyermekek és szü­leik részére szeptember 9-én szombaton a Zempléni-hegységbe (Mogyoróska-Boldogkő- váralja). Jelentkezni Kosa Lászlóné túrave­zetőnél a 42/316-172,06-70/3842-923-as telefo­non. A KELET VIGYÁZ A GYEREKEKBE Gál Tibor (15) V A )) i' Vigyázzunk a gyerekekre! Ön szokott gombát szedni? Szavazók száma: 245 2006. 09. 05. 18 óra Igen 18,37% Nem 81,63% Következő kérdésünk: Ön jóízűnek tartja lakóhe­lyén az ivóvizet? ipj-i!www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! ■ Az első ütemben hét vízmű, 18 ellátott tele­pülés érintett a minő­ségjavító programban. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az arzén egészségügyi ha­tárértéke az ivóvízben Ma­gyarországon az Európai Unióba való belépésünk előtt 50 mikrogramm volt literen­ként. Az EU-ban ez 10 mikro­gramm. A nitrité pedig 0,5 mikrogramm. Miért lett sok? Még csatlakozásunk előtt, 2001-ben megjelent az ivóvíz minőségéről szóló kormány- rendelet, amely meghatározza az ivóvízminőség-javítási program megvalósításának ütemezését. Az első ütem 2006. december 25-én, a máso­F0LYT. KÖV. 1. Vízbeszerzés, vízminőség 2. A meglévő rendszer állapota 3. Tervezett fejlesztési irányok 4. Uj technológiák __________ 5. Hálózatok, vízelosztás _______ 6. Vízdíj Rím —----------­Vízminőség-javítás. A megyei program letölt­hető (PDF, 291 kB) dik 2009. december 25-én zá­rul le. Persze, felvetődik a kérdés: míg nem voltunk uniós tagor­szág, miért volt jó a víz, most meg miért nem? Nos, a régi tagállamokban azért ilyen szi­gorú a határérték-meghatáro­zás, mert ott sokkal több ten­geri „terméket” fogyasztanak, mint mi, melyekben magas az arzéntartalom. Tagországként viszont nem térhetünk el az uniós határértéktől. A szaktárca megbízásából - az országban elsőként - az Észak-alföldi Régióban elké­szültek a program első ütemé­nek tervei, melyek azokra a vízművekre vonatkoznak, ahol az arzéntartalom megha­ladja a 30 mikrogrammot. A pályázat elnyerte a EU Kohé­ziós Alapjának támogatását tavaly novemberben. A terve­zés és a kivitelezés folyamat­ban van. Első ütem- Megyénkben hét vízmű érintett az első ütemben - tudtuk meg Bodnár Gáspártól, a Fetikövízig igazgatójától - a kállósemjéni, a máriapócsi, a nagyecsedi, a gulácsi, a gacsá- lyi, a győrteleki és a tunyog- matolcsi, melyek 18 település 32 800 lakosát látják el ivóvíz­zel. A rakamazi vízmű (Fotó: vízügyi igazgatóság) Vízmüvek és költségek Összes vízmű a megyében: 114 Kiemelkedő arzén- és nitrittartalmú: 7 Az 1. ütem teljes költséqe: 1 milliárd forint A teljes vízminőség-javító megyei program költsége: 40 milliárd forint Részletes helyzetfelmérés ■ A helyi adottságokra alapozva készítette el a megyei programot a vízügyi igazgatóság. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Kató Sándor, a Fetikövízig osztályvezetője a Kelet-Ma- gyarországnak a vízminőség­javító programról elmondta:- Tény, hogy az első ütem tervezése során nem vették fi­gyelembe a helyi sajátosságo­kat, adottságokat. Hisz míg például a régió másik két me­gyéjében felszíni vízből is ff...................... A jó adottságú vízbázisokra kellene építeni a megye ivóvizei- látási rendsze­rét. Kató Sándor nyerik az ivóvíz egy részét, addig megyénkben kizárólag felszín alatti vízbázisból jut el a fogyasztóhoz. Mint szakmai koordinátor, igazgatóságunk elindította a Szabolcs-Szat­Az ivóvízminőség-javító megyei program I. ütemében érintett vízmüvek Máriapócs Kállósemjén Gulács Tunyogmatolcs Gyűrtelek # Gacsály • Nagyecsed Grafika: Keiet-Magyarország már-Bereg megyei Ivóvízmi- nőség-javító Programot, mely­nek keretében helyzetfelmérés készült 2003-ban a Megyei Te­rületfejlesztési Tanács támo­gatásával. Komplex fejlesztés- A program megállapítot­ta: komplex rendszerszemléle­tű fejlesztést kell végrehajta­ni. Felmerült az is, hogy az egymáshoz közel lévő vízmű­vek - mint például a mária­pócsi és a kállósemjéni, a tu- nyogmatolcsi és a győrteleki - esetében gazdaságos-e kü- lön-külön megvalósítani a programot. Hiszen például ah­hoz, hogy a kállósemjéni ivó­víz (ahol 50 mikrogramm fö­lötti az arzéntartalom) meg­feleljen az uniós normának, 213 millió forintot kell beru­házni, s a későbbi fenntartá­si-kezelési költség jelentősen emelheti a vízdíjat. Az első ütem teljes költsége 1,7 milliárd forint. Az általunk készített tanulmány lényege, hogy a jó adottságú vízbázisok­ra kellene építeni a megye ivóvízellátási rendszerét. Tizenöt év alatt ugyanis a vízművek többségének műsza­ki állapota leromlott, ezért az I. ütemből kimaradók korsze­rűsítése természetesen a to­vábbiakban valósul majd meg. Fogas kérdés Nyíregyháza (KM) - Egyik olvasónk azzal a kérdéssel fordult szer- kesztősé- günkhöz: mjgrt nincs * a megye­mife székhelyen válaszol gyermek fo­gászati ügyelet?- Nemcsak Nyíregyhá­zán, de az ország más vá­rosaiban sem található külön gyermek fogászati ügyelet. Az ügyeleteken dolgozó fogszakorvosok kellő szakmai felkészült­séggel rendelkeznek ah­hoz, hogy nemcsak a fenőttek, hanem a gyer­mekek sürgősségi fogá­szati problémáit is ellás­sák - tudtuk meg. Konyhaátadás Nyírbátor (KM) - A nyírbá­tori Oktatási Centrum ezerada­gos konyhájának teljes átépíté­sét és uniós szabvány szerinti felújítását végezték el a közel­múltban. A létesítményt ünne­pélyes keretek között hétfőn 16 órakor adják át. Csendéletek, a 33 Nyírségi Ősz egyik kísé­rőrendezvényeként nyílt meg a Gyümölcs-csend­életek kiállítása a VMK Galériájában kedden. Ü« www.szon.hu (Fotók: Sipeki Péter) Ne maradj ki semmi jóból! OiA< HITEL 06-40-24-00-24 kedvezményes tarifával hívható kék szám HIRDETÉS > a

Next

/
Thumbnails
Contents