Kelet Magyarország, 2006. szeptember (63. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-05 / 208. szám

2006. szeptember 5., kedd KIÜT ORSZÁGBAN-VILÁGBAN /2 RÖVIDEN J Jm • „Nem volt szerencsés." A Magyar Rádió elnöke szerint először azt kell tisztázni, miként történhetett, hogy - egy nappal a költő halála után - Faludy Györgyöt utánozták az egyik kabaréműsorban. A dolog „nem volt szeren­csés" - mondta Such György. Szerinte annak kell utánajárni, valaki hibázott-e, vagy az ilyes­mi „be van építve a jelenlegi működésbe". A Nobel-díjas Oláh György kitüntetése Budapest (MTI) - Só­lyom László köztársasági elnök állami kitüntetést - a Magyar Köztársasági Érdemrend a csillaggal - adott át hétfőn a Sándor- palotában Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, aki március 15-én nem tudta átvenni a díjat. Só­lyom László hangsúlyoz­ta: Oláh György pályája erkölcsileg is egyenes ívű volt. Oláh György a köztársasági elnökhöz in­tézve szavait azt mondta: Magyarország jövője a jól képzett fiatalságon mú­lik. „Magyarországnak nincsenek nagy termé­szeti kincsei, de nagy ereje van a fiatalságá- ban” - fogal­mazott a kémi­kus. u Persányi Miklós Park­törvény Budapest (MTI) - A nemzeti parkokról a jövő év első felében törvénytervezetet ter­jeszt az Országgyűlés elé a Környezetvédel­mi és Vízügyi Minisz­térium (KVM) - jelen­tette be Persányi Miklós, a tárca veze­tője a 7. Magyar Ökológus Kong­resszuson Budapes­ten. Elmondta: a jog­szabály azt kívánja elősegíteni, hogy a nemzeti park igazga­tóságok helyi szerve­zetekkel karöltve vi­dékfejlesztési tudás­bázisokat hozzanak létre. Ismét boldoggá avatás lesz Magyarországon Budapest (MTI) - A boldoggá avatás min­dig azt célozza, hogy példaképet adjon egy helyi egyháznak - mondta Erdő Péter bíbo­ros hétfőn annak kapcsán, hogy XVI. Benedek pápa kép­viseletében szeptember 17-én a boldogok sorába emeli Salka- házi Sára szociális testvért Bu­dapesten. Magyarországon 1083 óta nem tartottak boldog­gá avatást - hangsúlyozta az esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnö­ke. A vértanúságot kihirdető dekrétumot a Szent István-bazilika előtt szentmise kereté­ben olvassák fel. A szertartáson Schweitzer József nyugalmazott főrabbi is megemléke­zik a második világháború idején üldözöttek­nek menedéket nyújtó Salkaházi Sáráról, akit 1944-ben a nyilasok lőttek a Dunába. Salkaházi Sára Kinevezte az új cseh kormányt hétfőn Václav Klaus államfő. Csak alig három hónappal a választások után állhatott fel az új prágai kabinet a jobboldali Miroslav Topolánek (képünk előterében) vezetésével, miután a jobboldali tábor ugyanannyi man­dátumot szerzett, mint a bal. (Fotó: epa) A Kelet vigyáz a gyerekekre! Barzó Gergő (11) m Vigyázzunk KIÜT a gyerekekre! ......'■■■■■■ Turista halála Egy fegyveres támadó megölt egy brit turistát, hat másik személyt pe­dig megsebesített hétfőn a jordániai fővárosban. A támadó fényes nappal Ammán belvárosában, Allahot éltetve nyitott tüzet a külföldi turisták­ra. A lövedékek egy brit látogató életét kioltották, másik kettőt megsebesí­tettek. Megsérült egy holland, egy új-zélandi és egy ausztrál turista is, s a jordániai rendőrség egy tagja. (Fotó: epa) Magányos tettes Ammán (MTI) - Nincs ma­gyar áldozata az ammáni me­rényletnek - mondta el Dobo- kay Gábor, Magyarország am­máni nagykövete. A magyar külképviselet a jordániai ha­tóságoktól értesült így. Az arab országban egyébként je­lenleg nem tartózkodik szer­vezett keretek között magyar turistacsoport, bár előfordul­hatnak olyan egyéni kiutazók, akikről a külképviseletnek nincs tudomása - tette hozzá a diplomata. A nagykövet a jordániai hatóságoktól úgy ér­tesült, hogy a támadást egy jordániai állampolgárságú magányos elkövető hajtotta végre. ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2006 Tfrh'Fßt's .tIW j - TWfris* 99 99999 9 9999 fíiVm Kampány, kilátással ■ Mire építenek a pár­tok? Kinek mi könnyíti és nehezíti a helyzetét a kampányban? Budapest (ÉKN) - A hét­végi pártrendezvényekkel az MSZP, a Fidesz és az MDF hi­vatalosan is megkezdte önkor­mányzati választási kampá­nyát. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogy a pár­tok milyen stratégia szerint építik fel a kampányaikat. Fidesz: az igazi forduló A Fidesz a Jó reggelt, Ma­gyarország! című kiáltványá­nak aláírási akciója köré szer­vezi kampányrendezvényeit. A kormányt a választók tu­datos megtévesztésével vádo­ló petíciót eddig közel 400 ez­ren írták alá. A párt legfőbb üzenetei között van, hogy „megállítható a Gyurcsány- csomag”, mely egy „nyílt, szervezett politikai hazugság” eredménye. A radikálisabb http://kmtlppdc.szon.hu A választási törvény (PDF 136 kB) szárny felé a fő üzenet, hogy „felelősségre kell vonni azo­kat, akik az országot ebbe a helyzetbe sodorták”. A közvé­lemény-kutatók mérései alap­ján a Fidesz igazán jó pozíció­ban kezdheti a kampányt. Az egyik nagy kérdés, hogy a tá­mogatásukkal induló Tarlós Istvánnak sikerül-e kiütni a főpolgármesteri székből a koa­líciós jelölt Demszky Gábort. Ennek gátja Katona Kálmán, az MDF jelöltje lehet. Könnyen lehet, pont annyi szavazatot visz el a másik jobboldali tá­mogatású jelölttől, hogy Demsz­ky Gábor legyen a befutó. Vidéken a sikert az önkén­tesektől várja a pártvezetés. A nagyobb városokban Debre­cen mellett a nyugati megyék­ben van komoly esély arra, hogy több „narancsos” város legyen, mint „szegfűs”. MSZP: a gép orra Elemzők szerint a nagyob­bik kormányzópárt nehéz kom­munikációs helyzetben van a megszorító intézkedések miatt. „Olyan ez, minta a zuhanásból kellene kivenni a repülőnket, és felkapni valahogy a gép or­rát” - mondta kérdésünkre egy szocialista képviselő. Arról megoszlanak a véle­mények, hogy helyese-e, ha Gyurcsány Ferenc a korábbi tervekkel ellentétben mégis ak­tívan kiveszi a részét a kam­pányból. Az internetes Hírszer­ző szerint a miniszterelnöknek egyre erősödik a párton belü­li ellenzéke. Elképzelhető, hogy ezzel függ össze a stratégiavál­tás, ezért szentel majd nagyobb figyelmet az olyan települések­re, ahol nem teljesen biztos az MSZP-s jelölt győzelme. Az MSZP abban bízik, hogy a vá­lasztók nagy része a megszorí­tások ellenére is a koalíciós je­löltekre szavaz. A párt szóvi­vője, Nyakó István szerint az önkormányzati választásokon nem az országos pártmegíté­lés lesz majd a döntő, hanem az adott politikus helyi teljesít­ménye, függetlenül attól, hogy mely politikai oldalhoz kötő­dik. A szocialisták fő kampány­eleme a „logikus magyará­zat”, melyet az interneten, az Ezért (ezert.hu) oldalon már A pártok támogatott­ságának változása A biztos szavazó választók közül, százalék 49 42 39 51 56 Grafika: Észak-Keleti Napló, forrás: Medián korábban megindítottak. En­nek lényege, hogy az összes érintett területen tételesen megmagyarázzák a megszorí­tó intézkedések okait. MSZP Fidesz­KDNP I SZDSZ 4 MDF 4 Fidesz­KDNP ■■■■■ SZDSZ 4 MDF | 4 MSZP Fidesz­KDNP SZDSZ i 3 1 MDF 3 MDF: „Én vagyok az alternatíva" „Nem minden tojás egy­forma” szlogenjével az egyé­ni arculatot, egy erkölcsö­sebb alternatívát igyekszik sugallni az MDF. A szakér­tők úgy látják, Budapesten Katona Kálmán azért érhe­tett el máris 7 százalékot, mert a választók közül sok baloldali nem szívesen látná tovább városvezetőként Demszky Gábort, de Tarlós Istvánt sem szeretnék iga­zán. E nem is kis réteg előtt alternatívaként jelenik a fó­rum jelöltje, aki ritkán konf­rontálódó politikusként sze­rezhet szimpátiaszavazato­kat. Vidéken a komolyabb siker gátja a széthúzás lehet. Az egyik legkitartóbb fóru- mos, Szőke László alelnök távozik a pártból. Belső in­formációk szerint konfliktus szele érződik Dávid Ibolya és Herényi Károly között. SZDSZ: húsz év a fővárosban Az SZDSZ leginkább a fő­városra koncentrál: Demsz­ky Gábor újraválasztása a legfontosabb fegyvertény lenne a párt számára. Győ­zelme esetén a főpolgármes­ter a következő ciklusban már a huszadik éve lenne hatalomban Budapest veze­tőjeként. A párt, saját meg­határozása szerint „liberá­lis, önálló, antipopulista és az öngondoskodás elvét a középpontba helyező” ön- kormányzati kampánnyal készül. Fontos elemként ke­zelik, hogy az SZDSZ-nek van a legtöbb, rendszervál­tás óta hivatalban lévő pol­gármestere. Emellett hasz­nálják a negatív kampányt is. „Best of Tarlós” címmel indítottak egy weblapot, melyre a rivális jelölt sze­rintük botrányos megnyil­vánulásait gyűjtik egybe. Vétóznának Budapest (MTI) - A Fidesz által javasolt országos önkor­mányzati testületnek a költ­ségvetési törvénnyel és a Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatban lenne egyetérté­si, vagyis vétójoga - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn. A testület tagjai meg- ‘ vitatnák a költségvetési tör­vény tervezetét, és csak az egyetértésükkel lehetne a par­lament elé vinni a javaslatot. AZ ELEMZŐK SZERINT j -j -j j -j j j j j j -j j -j ^ ^ ^ j j j j j j :yj: j j j j j' j ú Budai Bernadett, a Vision Consulting elemzője: A nagyobbik kormánypárt célja a szűk politikai és gazdasági mozgástér miatt csupán a választási vereség minimalizálása lehet. A kor­mányfő nem építhet arra a „kompe­tens kormány" képre, ami a tavaszi választásokon még jól működött. Ez az imázs az elmúlt három hónap során ugyanis erodálódott. Nem véletlen, hogy az MSZP kampánya éppen ezért elsősorban nem a kormányfőre, hanem a párt helyben erős politikusaira épít. A Fidesz kommunikációjában arra törekszik, hogy az önkormányzati választás a megszorítások elleni tilta­kozás lehetőségeként jelenjen meg az emberek szemé­ben. Gyulai Attila, a Political Capital vezető elemzője: A kampánynyitók hétvégéje után látszik, hogy mindkét párt kiemelten kezeli az országos politikai témákat az önkormányzati választások előtt is. A Fidesz országos kampányá­ban a helyi döntés az országos dönté­sek lehetséges korrekciójaként jelenik meg, erre utal Orbán Viktor kijelentése a „harmadik fordulóról". Az MSZP részéről a kormányfő a hosszútávú fejlesztésekről beszél, amelyeket a kiigazítás tesz lehetővé, tehát a kormány igyekszik az elmúlt hetek döntéseinek pozitív oldalát megmutatni. A Fidesz elsősorban a kormányról beszél, hirdetései is Gyurcsány Ferenc hiteltelenítéséről szólnak. Traumatológusok: nincs több pénz, nincs több munka Budapest (MTI, FH) - Nem tudunk 350 százalékos béreme­lést adni a baleseti sebészek­nek - közölte Molnár Lajos egészségügyi miniszter televí­ziós műsorban hétfőn. Molnár Lajos a traumatoló­gusok bére kapcsán feltett új­ságírói kérdésre válaszolva azt hangoztatta: egy héttel ezelőtt a kormány hozzájárult ahhoz, hogy a tárca megoldja az orvosok keresetcsökkenésé­nek kérdését, a megoldási le­hetőségeket pedig jelenleg is vizsgálják. A baleseti sebészek fenntart­ják követelésüket, álláspontjuk szerint az átszervezések rövid időn belül nem hozhatnak vál­tozást. Ha nem teljesül bérkö­vetelésük, októbertől a kötele­ző heti 48 óránál nem dolgoz­nak többet - mondta el a Ma­gyar Traumatológus Társaság alelnöke, Frőlich Péter. Mint tudott, az elmúlt héten vált is­mertté, hogy októbertől ve­szélybe kerülhet a baleseti se­bészeteken az ügyeleti ellátás, mert nem kötelezhetők több túlmunkára az orvosok. U

Next

/
Thumbnails
Contents