Kelet Magyarország, 2006. szeptember (63. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-01 / 205. szám
2006. szeptember 1., péntek Ilii? KÖZBIZTONSÁG /15 • Lakásbetörések Szerdán napközben egy Nyíregyháza belvárosában található utca három társasházi lakásába is betörtek. Két helyszínről másfél-, illetve kétmillió forint értékben loptak el ékszereket és pénzt, a harmadik lakást csak felforgatták, de nem vittek el semmit. • Lebukott szarka. Lopás miatt indult eljárás egy 41 éves kazincbarcikai nő ellen, aki a megalapozott gyanú szerint egy belvárosi parfümériából próbált kozmetikai cikkeket eltulajdonítani, összesen 38 ezer forint értékben. Az asszonyt a biztonsági őr érte tetten, amikor a pulóvere ujjába rejtett rúzsokkal, alapozókkal és szempillaspirálokkal fizetés nélkül próbált távozni. Lekapcsolták a rablót Fehérgyarmat (KM) - Egy 29 éves fehér- gyarmati férfi késsel a kezében pénzt követelt a helyi vasútállomás várótermében egy 18 éves lánytól, aki a fenyegetés ellenére nem adott pénzt az erőszakos legénynek. A rablással gyanúsított férfi a rendőröknek azt mondta, hogy a pénzen egy sört akart meginni. Később egy arra sétáló házaspártól kért és kapott 200 forintot, amiből megvette az áhított italt. Amint a kocsmában a sört kortyolgatta megjelentek a rendőrök és előállították a kapitányságra. Uborkaszezon! Csengerújfalu, Ökö- ritófülpös (KM) - A kistermelők legnagyobb bosszúságára mintegy 35 zsák uborkát tulajdonítottak el ismeretlen tettesek egy Csengerújfalu melletti ültetvényről kedd reggelre. A tulajdonosok kára 100 ezer forint. Hasonló lopás történt Ököritófülpösön is. A rendőrség tájékoztatása szerint egy teherautó pótkocsijáról több zsák uborkát vittek el ismeretlenek kedden késő este. Az eltulajdonított uborka értéke 50 ezer forint. A Mátészalkai Rendőrkapitányság keresi az uborkatolvajokat. Tompa József Gyors Kisvárda (KM) - A 29 éves Tompa József kisvárdai tűzoltó a Budapesten megrendezett I. Tűzoltó Lépcsőfutó országos versenyen 4, helyezést ért el. A 22 emeletnyi magasságot teljes védőfelszerelésben alig 3 perc alatt teljesítette. így jogot szerzett, hogy megyénket és hazánkat képviselje a szeptember közepén Varsóban megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen. Vadászok találkozója Székely (KM) - Szeptember 2-án szombaton reggel 8 órától megyénk vadászai adnak randevút egymásnak Székelyben a helyi lőtéren megrendezett Milotai Gábor koronglövő emlékversenyen, egyben mini vadásznapon, melyet a megyei vadászszövetség szervez. A lövészeten kívül színes és látványos programok várják az érdeklődőket. Az egész napos rendezvény során a kultúrműsorban fellép többek között a Mohos menti Vadásztársaság dalárdája, míg a gyerekek megismerkedhetnek a nyíllövészet tudományával, sőt alkalmi versenyen ki is próbálhatják az ősi fegyvert. Izgalmasnak ígérkezik a főzőverseny is. A rendezvényen különféle kitüntetések átadására is sor kerül. A szervezők várják a vadásztársaságokat. Ellenőriznek. Vásárosnaményban és környékén rendszeresen és folyamatosan találkozhatnak a járművezetők a helyi közlekedési rendőrökkel, akik kiszűrik a szabálytalankodó járművezetőket. Jogosítvány nélkül vezetett az okozó Szerdán 18 óra 45 perckor Pátyod község belterületén egy teherautót előző gépkocsi frontálisan ütközött egy szemben közlekedő autóval. A vétlen járműben utazó 66 éves helybeli asz- szony életéért a mentők sokáig küzdöttek, végül mégis elhunyt a helyszínen. A két gépkocsivezető és egy negyedik személy könnyű sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár mintegy 700 ezer forint. Az eddigi adatok szerint a balesetet a szabálytalanul előző személygépkocsi sofőrje okozta. A 25 éves férfi jogosítvánnyal nem rendelkezett, azt korábban ittas vezetés miatt bevonták. Ez alkalommal a szondák nem mutattak alkoholfogyasztást. Drága az ingyenbenzin ■ Lebukott a három pi- ricsei legény, akik benzinkutaknál tankoltak, de nem fizettek. Nyíregyháza (KM - F. A.) - Az elmúlt másfél-két hónapban a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra több olyan bejelentés érkezett benzinkutaktól, hogy egyesek tankolást követően fizetés nélkül elhajtanak. A sikeres felderítésről Fe- késházi Szabolcs r. főhadnagy tájékoztatta lapunkat: Egy '» .......*.................................. A 25-30 éves piricsei fiatalembereket jelenleg 11 rendbeli ilyen lopással gyanúsítjuk. Fekésházi Szabolcs ............................................H szürke Opel Corsa személygépkocsival járó háromfős társaságra terelődött a gyanú, akiket a hét elején a megyeszékhely egyik töltőállomásán fogtak el. A 25-30 éves piricsei fiatalembereket jelenleg 11 rendbeli ilyen lopással gyanúsítják. A bűncselekményeket Nyíregyháza, Debrecen, Mátészalka és Nagykálló benzinkútjainál követték el. If f l CT IKCLEI htt ; kmtippek.szon.hu Lopások. A megyénkben az utóbbi időben előfor- duló furfangos lopások. (PDF, 65 kB) Elkapták Vásárosnamény (KM) A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság elfogta azt a 21 éves mátészalkai fiatalembert, aki a gergelyiugornyai Tisza- parton lévő disco előtt arcul ütött és rúgott egy 20 éves záhonyi lakost. A sértett súlyosan megsérült. Az eseményt a térfigyelő rendszer kamarája rögzítette, így rövidesen elkapták a tettest. BÁNK! Vigyázzunk a gyerekekre! Pásztor Zsófia (8) Vegyes átlagfogyasztás 4.7-9,31/100 km, C0*-kibocsátás: 125-224 g/km Az akció 2006. szeptember 1-tól 2006. szeptember 30-ig tart. A2 autó illusztráció.- ^ • Nyíregyháza, Orosi út 29/a Tel.: 06-42 594-190 HIRDETÉS Ha Ön Kelet-előfizető, most Ft-ot takaríthat meg! Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket Krasznahorkára, a Vármúzeumba, útközben betérve a betléri Andrássy-kastély- ba és Rozsnyóra, melyen érkezési sorrendben 44 Kelet-előfizetőnk vehet részt. Önök ezzel az akciónkkal most 4700 Ft helyett - 800 Ft megtakarítással - 3900 Ft-ért válthatják meg jegyeiket szerkesztőségünkben (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.), vagy leadhatják jegyrendeléseiket mátészalkai és kisvárdai irodánkban. További információ: 40/424-424. Egy előfizető maximum 2 jegyet igényelhet ezzel a kedvezménnyel. Az utazás magában foglalja a belépőjegyeket és az idegenvezetést. Az utazás teljes létszám (44 fő) esetén valósul meg. KELET Nyugdíjasok a nyugdijasigazolványt. diákok a diákigazolványt hozzák magukkal! / UTAZZON A KELETTEL Krasznahorkára! Indulás: 2006. szeptember 9. 7 órakor Nyíregyházáról, a Városi Művelődési Központ