Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-07 / 183. szám

2006. augusztus 7., hétfő mill MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Újabb halott. A thaiföldi közegészségügyi miniszter bejelentette, hogy meghalt a madárinfluenza 16. thaiföldi áldozata. A 27 éves férfival a kór H5N1-es vírusa végzett. A fiatalember már csütörtökön meghalt, de a hírt csak most hozták nyilvánosságra. Világ­szerte már több mint 130-an vesztették életüket a madárinflufenzától. A legtöbben Vietnamban és Indonéziában - 42-42 ember. Betiltották Teherán (MTI) - Az iráni belügyminisztéri­um törvénytelenné nyil­vánította a Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni ügyvédnő által alapított emberi jogi szervezetet, arra hivatkozva, hogy a szervezetnek nincs működési engedélye. A minisztérium büntetőjo­gi felelősségre vonással fenyegette meg azokat, akik továbbra is működtetni akarnák a betiltott szervezetet - je­lentette szombaton a Sarg című iráni lap. Ebadi jelezte, hogy min­den jogi eszközt igénybe vesz a minisztérium in­tézkedésének érvényte­lenítése végett. Közölte a lapnak adott nyilatko­zatában: nem az általa alapított szervezet, az Emberi Jogok Védelmé­nek Központja tehet ar­ról, hogy még mindig nincs működési engedé­lye. Tüntettek London (MTI) - Több ezren tüntettek szombaton a libanoni háború beszüntetésé­ért Londonban, mi­közben a brit kor­mány igyekezett tom­pítani azokat a kriti­kákat, amelyek szerint nem állt ki az azon­nali tűzszünet megte­remtése mellett. Tony Blair miniszterelnök éles bírálatok kereszt­tüzébe került hazájá­ban, mert George Bush amerikai elnö­köt követve nem szó­lított fel az ellensé­geskedés azonnali beszüntetésére. A rendőrség szerint mintegy 15 ezer em­ber vett részt a meg­mozduláson, míg a szervezők szerint százezren voltak. A Fidelitas kapcsolódik Tokaj (ÉKN - SFL) - A fiatalok szerve­zete csatlakozik a- „Jó reggelt, Magyaror­szág” elnevezésű kiáltványhoz - jelentette be szombaton sajtótájékoztató keretén belül Szíjjártó Péter, a Fidelitas országgyűlési képviselője. Mint azt a honatya kiemelte To­kajban, Magyarországon a kormányzat nyíl­tan és szervezetten hazudik, így tartja meg hatalmát, a fiatalok nem szeretnének ilyen környezetben élni. A nagykoalíció a válasz­tások alatt tagadta a tandíj bevezetését, most százezer forinton felül kell hozzájárul­nia az oktatás költségeihez jóformán min­den hallgatónak.- Mi olyan országban szeretnék tudni jövőnket, amelyben a miniszterelnök nem en­gedheti meg magának mindenfajta következ­mény nélkül, hogy a fiatalokat az ország leg­nagyobb tehertételének nevezze. Lehet, hogy rossz a hír Gyurcsány Ferencnek, de mi Ma­gyarországon szeretnénk érvényesülni, és boldogan élni. A Fidelitas tokaji táborában azt a döntést hoztuk, hogy a szervezet tagjai csatlakoznak a kiáltványhoz, ez több ezer főt jelent. Mindenki előtt ismert a szeptember­re tervezett nagyrendezvény ténye, illetve az alkalomra való felkészülés. A Fidelitas min­denben segíti a Fideszt a sikeresség érdeké­ben - mondta Szíjjártó Péter. VCl CT Hétfőtől kezdi meg a Jó reggelt, Magyarország kiáltványához c I csatiakozók aláírásának gyűjtését a Fidesz - jelentette ki Pel- czné Gáli Ildikó vasárnapi sajtótájékoztatóján. A párt a kiáltvánnyal a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései ellen kíván tiltakozni. Az alá­írásra több lehetőség is van: az utcákon felállított standoknál személyesen, vagy pedig az interneten, a párt honlapján láthatja el bárki kézjegyével az íveket. Az aláírásgyűjtés szeptember 23-ig tart Az MSZP bírálja a Fideszt Vásárosnamény-Gergelyiugomya (MTI) - Az MSZP szerint a Fidesznek tisztáznia kell, hogyan képzeli el a tervezett együttmű­ködést a MIÉP-pel és a Jobbik Magyaror­szágért Mozgalommal - mondta a szocialis­ták parlamenti frakcióvezetője és a párt al- elnöke szombaton Vásárosnamény-Gergely- iugornyán, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei találkozóján tartott sajtótájékoztatón. Lendvai Ildikó frakcióvezető hangsúlyoz­ta: a Fidesz elnökének választ kell adnia a pártja, illetve a MIÉP és a Jobbik közötti kapcsolatok által felvetett kérdésekre, an­nál is inkább, mert vezető politikusai kö­zül Kosa Lajos, Debrecen polgármestere és Rogán Antal volt kampányfőnök, Budapest V. kerületének polgármester-jelöltje is el­fogadta „a szélsőségesnek tartott politikai szerveződések támogatását” az október 1- jei önkormányzati választásra. Harcolnak és egyezkednek Szúrban több halálos áldozata volt az izraeli támadásoknak: egy férfi hajol holttestek fölé (Fotó: epa) ■ Az USA és Franciaor­szág megállapodott egy a tűzszünetet sürgető határozat szövegéről. Libanon (MTI/AP) - Egy, a tárgyalásokhoz közel álló, magát megnevezni nem kívá­nó tisztviselő elmondta, hogy a tervezet az erőszak teljes be­szüntetését követeli Izrael és a Hezbollah libanoni síita fegy­veresek között. Izraelnek ugyanakkor joga lesz arra, hogy légi csapást mérjen, ha a Hezbollah megtámadja. A tisztviselő a még nyilvánosság­ra nem hozott dokumentumról azt mondta, hogy abban nincs szó a harcok azonnali beszün­tetéséről. Ez azt mutatja, hogy a vitában az amerikai és az iz­raeli álláspont kerekedett felül. Franciaország és más ál­lamok az erőszak azonnali és feltétel nélküli beszüntetéséért szálltak síkra annak érdeké­ben, hogy a térségben megte­remtődjön a biztonság. Tartalmaznia kell Az ENSZ Libanonra vonat­kozó határozattervezetének tartalmaznia kell az izraeli visszavonulást a két ország határán túlra - mondta Fuád Szinjóra libanoni kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel folytatott a vasárnapra virra­dó éjjel. „Libanon ragaszkodik ah­hoz, hogy a tűzszünetet kísér­je az izraeli hadsereg vissza­vonulása a (Libanon és Izra­mmmKmm' kmtipoek.szon.hu Az ENSZ közel-keleti határozattervezetének főbb pontjai (PDF 26 kB) el határát jelentő, az ENSZ ál­tal meghúzott) kék vonalon túlra” - idézte a miniszterel­nök mondandóját vasárnap egy libanoni kormányforrás. „A libanoni hadsereg ez eset­ben visszatér a (libanoni- iz­raeli) határra a már Libanon­ban lévő UNIFIL-erők támoga­tásával, megerősítve majd azoknak az országoknak a kontingenseivel, amelyek je­lezték Bejrútnak, hogy készek azonnal csapatokat küdeni.” Formálódik Budapest (MTI) - A je­lenleginél kevesebb titkos- szolgálat lehet Magyaror­szágon, miután 16 év után először konszenzus van a kormány és az el­lenzék között a szolgála­tok átalakításában - kö­zölte saját értesülésére hi­vatkozva a Magyar Tele­vízió Híradója szombaton este. A kormányprogram szerint a jelenlegi öt he­lyett csak három szolgá­lat látná el a hazai titkos- szolgálati védelmet - hangzott el. Emlékeztek. Vasár­nap volt 61 éve, hogy Hiroshimára ledobták a világ első atombombáját. A város polgármestere megemlékező beszédében ismételten egy atommen­tes világra szólított fel, és kérte a túlélők további támogatását. (Fotó: EPA) Folytatódtak Szombaton és vasárnap is folytatódtak a harcok a Kö­zel-Keleten. Két izraeli kom­mandó ért földet a dél-liba­noni Szúrnál (Türosz) szom­baton hajnalban, ahol tűzharc alakult ki, amely­ben szemtanúk szerint két izraeli és egy libanoni kato­na vesztette életét, míg iz­raeli források szerint leg­alább három Hezbollah- vezetőt öltek meg. Feltehe­tően itt fogták el a Hezbol- lah-különítmény egyik tag­ját, aki közreműködött a két izraeli katona július 12-i el­rablásában. Izraeli katonák őrizetbe vették a palesztin parlament elnökét szombat éjszaka ciszjordániai házá­nál. Három civil életét kö­vetelte, valamint egy izrae­li katona is meghalt a Hezbollah rakétacsapásai­ban szombaton. Vasárnap a Hezbollah a határhoz köze­li izraeli Kirjat-Smonára és más észak-izraeli városokra rakétazáport zúdított, s a tá­madásokban legkevesebb kilenc ember meghalt. Vá­laszul az izraeli harci gépek számos esapást mértek nagy területekre Dél-Liba- nonban, hat libanoni kato­na és legkevesebb nyolc ci­vil halálát okozva. V Visszatér? Havanna (MTI) - Fidel Castro kubai vezető, aki jól értesült havannai források szerint már annyira jól van, hogy eszik és fel tud ülni, Carlos Lage kubai alelnök szerint heteken belül vissza­térhet hivatalába. A bolíviai látogatáson tartózkodó Carlos Lage helyi idő szerint szom­baton újságíróknak nyilatkoz­va cáfolta azt a lapjelentést, amely szerint a 79 éves kubai vezető, akin belső vérzés mi­att műtétet hajtottak végre, gyomorrákban szenvedne. Ku­bai illetékesek korábban kö­zölték, hogy Fidel Castro el­hagyta az intenzív osztályt. Fidel Castrón - hivatalos közlés szerint - bélműtétet hajtottak végre kedden. Beteg­sége miatt a 47 éve uralmon lévő kubai kommunista vezető öccsére, Ráül Castro védelmi miniszterre bízta „ideiglenes jelleggel” az or­szág irányítását. Irán beveti az olajfegyvert? Teherán (MTI) - Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hatá­rozata, amely felszólította Iránt urándúsításának felfüg­gesztésére, nem befolyásolja Teherán eltökéltségét nukle­áris programjának folytatásá­ra - jelentette ki vasárnap Ali Laridzsáni, az iráni legfőbb nemzetbiztonsági tanács titká­ra, a nukleáris ügyek főtár­gyalója, lehetségesnek tartva egyúttal, hogy Teherán „rá­kényszerül” az olajfegyver al­kalmazására. A BT határozata gazdasági és diplomáciai szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Irán augusztus vé­géig nem függeszti fel nukle­áris programját. Miami: Közel 650 000 kubai emigráns otthona FLORIDA Fidel Castro: ^^Országanak 47 éve ^első számú vezetője, ez- \ zel jelenleg ő tartja a rekordot. ' A közel fél évszázad . alatt Amerikában 9 el- I nők váltotta egymást. Mariéi Pinar | Havanna del Rio I MEXIK« BAHAMA­SZIGETEK Santa Clara Camaguey Santiago de Cuba Biran Disznó-öböl Sierra Maestra —® O-----­Guantanamo Bay (USA) EEE3 Fidel Alejandro Castro Ruz augusztus 13-án született Biran kö- zelében egy föld- műves családban. Közép- ■ iskolai tanúimé- 1 nyait a jezsuitáknál végezte, majd a ha­vannai egyetemen jogot tanult. U&£J Az USA több mint 20 000 mene­kültet küldött vissza Kubába, az ilyen irányú egyeztetések akadoznak. BÉBI Fulgencio Batista katonai pucs- csal az állam élére került és diktatúrája kiszolgáltatta az országot az USA-nak »FWI Castro vezetésével egy marok­nyi forradalmár július 26-án megostro­molta a Moncada-laktanyát Santiago de Cubában. Castro és öccse Raul börtönbe kerültek, de kétévnyi rab­ság után kegyelmet kaptak. sz.allm Jk 1 KE53 ............ eleibe léptette a Disznó- kereskedelmi embargót, amikor két öbölnél “ lótajának gépe lezuhant Kubában a támadást Castro-hívek több ezren tüntet­visszaverték. Jf tek hét hónapon keresztül, amíg az USA IFM’I A kubai rakétaválság idején ®.s a hatéves emigráns^^M^^ állt eddig a világ a legközelebb egy nuk- tu\Ellan ?onzalez haza leáris háborúhoz. Megoldás csak akkor téréséről döntöttek Hb született, amikor a Szovjetunió vissza- EE3 A Bush-veze- vonta atomfegyvereit Kubából. tés újból fenyegetettek J IT % H érezte magát Castrótól, K §| mivel úgy vélték Kuba bio­H' M lógiai fegyverekkel kísérletezik. jr: * H BS53 Castro 1975-ös tevékenységét j hk II sokan és sokszor durván kritizálták I meg ebben az évben. jí^' 7^.. BffiHnSKO Castro, egészségi álla- ■ jZRNiiBIHHHHHuB. potára hivatkozva, ideiglenesen át- John F. Kennedy elnök cserében lemon- adja a hatalmat öccsének, Raulnak. dott az Intervencióról és a blokádrol dt**' ' ■| EQZJ Megalakult a Kubai Kommunis- . ta Párt, új alkotmány született, és ■ Castrót elnökké választottak JvSBtí KEES Mexikóba emigrált, és itt szer­vezte meg a Július 26-ai Mozgalom elnevezésű gerillacsoportot. Castro (jobbra) és 82 fős csoport­ja visszatért Ku­bába a Granma , nevű hajón. Castro - a nagy túlélő

Next

/
Thumbnails
Contents