Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-05 / 182. szám
2006. augusztus 5., szombat KIÚT HAZAI TÁJAKON /4 • Piaccsarnokot avatnak Gávavencsellőn augusztus 7-én, hétfőn 10 órakor. Az épület az EU társfinanszírozásával készült. • Könyvvásár. A Nyírség Könyvtár Alapítvány, Nyíregyháza, Ungvár sétány 5. könyvvásárt rendez, augusztus 7-től augusztus 17-ig. Olvasóink SMS-ben is szavazhatnak A panelprogram során a felújítási költségeket egyenlő arányban vállalja az állam, az önkormányzat és a lakók. Kérdésünk: Ön szerint kedvező-e ez a konstrukció a lakók számára? Véleményét mostantól SMS-ben is megoszthatja velünk. Kérdésünkre nemcsak igennel, vagy nemmel válaszolhat, hanem ahhoz rövid indoklást is fűzhet. Küldje el a „KM A” betűkombinációt, amennyiben a kérdésre igennel, a „KM B”-t, ha nemmel válaszol. Egy üres szóköz után rövid magyarázatot, majd a nevét adhatja meg. Az így elkészült SMS-t küldje a 06-20/964-6666-os számra. Természetesen az SMS mellett továbbra is várjuk szavazatát postán és faxon is. Jó konstrukció-e a panelprogram a lakók számára? Küldjön SMS-t KM A betűsorral (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 06-20/964-6666-os számra (az SMS alapdíjas). Nem Küldjön SMS-t KM B betűsorral (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 06-20/964-6666-os számra (az SMS alapdíjas). Szavazatát küldje el lehetőleg augusztus 7 , hétfő 16 óráig. Kipofozzák a háztömböket ■ A következő ütemben akár a négylakásos társasházak is sikerrel pályázhatnak. Nyíregyháza (KM) - A fűtés korszerűsítése Nyíregyházán már több mint 80%-os, amellett, hogy a további rekonstrukciók, mint a szigetelések, a nyílászárók cseréje, az épületek hőszigetelése is W .................... A panelprogramnak köszönhetően számtalan bérlakás újult meg a városban. Gerda István ban, valamint a Bajcsy-Zsilin- szky úton összesen 41 lakás rekonstrukcióját végezték el. A nyílászárócserét, homlokzat-hőszigetelést és teljes hom- olokzat-rekonstrukciót magába foglaló munkálatok bekerülési költsége lakásonként 1 millió forint volt.- Sikeresnek tartjuk Mátészalkán a panelprogramot, amely az öngondoskodás jó példájának tekinthető - fogalmazott Jászovics Anita, az ön- kormányzat műszaki irodavezetője, s hozzátette: 10-12 pályázat érkezett be eddig, s az említett két elkészült tömb átadásának napjára - augusztus 15-re - írták ki a beadási határidőt. Követhető minta megvalósulhatott. Az ezredforduló táján indult programnak köszönhetően számtalan bérlakás újult meg amellett, hogy továbbiak nyújtottak be pályázatot. Egy szeptemberi közgyűlési határozat lehetőséget biztosít majd arra, hogy a lakóközösségek nagyobb önrészt vállalva, az ütemezettől hamarabb is felújíttathatják lakótömbjüket. Ez a rendelet a négylakásos társasházakra is vonatkozik majd. Lakásonként egymillió Mátészalkán két háztömböt újítottak fel a panelprogram keretében: a Hild János parkKisvárdán is időben megalkotta az önkormányzat a panelprogramhoz szükséges rendeletet, ám a kezdeti nagy lelkesedés után a lakszövös háztömbök formailag hibás, illetve hiányos pályázatokat nyújtottak be, sőt: az ugyancsak nélkülözhetetlen felújítási terveket sem készítették el - foglalta össze az eddigi tapasztalatokat Lénárt Andrásné aljegyző. Biztató lehet ugyanakkor a jövőre nézve, hogy az önkormányzat az úgynevezett orvoslakásos háztömbre kidolgozott egy, a többi panelház számára is követhető mintát. KELET " Panelprogram. Korábbi írásunk a témában. (PDF. 57 kB) Esztétíkusabbak és takarékosabbak lesznek (Fotó: Sipeki Péter) Ingatlant keres vagy kínál? www.s2ab0Icslak.hu - Ingatlanban otthon vagyunk _ . szabolcslak.hu Szabnlcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb ingatlanpiaca HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyháza, Ady Endre u. 4. kertes családi ház fűtött, két beállású garázzsal, klímával, pihenőkerttel, áron alul, 26,5 M Ft-ért eladó. Azonnal beköltözhető. Gépkocsi-beszámítás lehetséges. Érd.: 30/9435-302. 912665 Hímesben igényes belső kialakítású ház pihenőkerttel, ikergarázzsal, 80 rrf-es tárolóhelyiséggel eladó vagy Nyíregyháza környéki házra cserélhető. Tel.: 0&42/436-068, 06-70/3887472. Gyürei 3szoba+nappalis, összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 30/5829-494, 30/3267-365. 912737 Leveleken, Kossuth utcán összkomfortos, rendezett családi ház eladó. Érd.: 06-70/3666-497. __ 914261 Nyírpazony, Vasvári Pál u. 37. sz. alatt 3 szobás, hőszigetelt családi ház vegyes és gázfűtéssel, melléképületek- kel eladó. Érd.: 42/230-037. 916544 Nyírbogdány, Gyártelepen 3 szobás, összkomfortos családi ház, 800 négyszögöl kerttel eladó. Ár: 4,8 M Ft. Érd.: 20/953-1181. 917105 Nyíregyháza, Tábor utca elején, új építésű családi ház, 1200 nm-es telken eladó. Kedvezmények igénybe vehetők. Érd.: 30/5368-068. Nyíregyháza kertvárosában, csendes helyen, 100 nm-es családi ház, rendezett udvarral eladó. Tel.: 30/9953-093. 918184 Nyíregyháza, Csemete utca 22., 3 szoba+nappalis családi ház eladó. 20,5 M Ft. 30/324-3593. 918113 Nyírbogdányban, csendes környezetben összkomfortos, 2+1 szobás családi ház melléképülettel, kertrésszel eladó. Érd.: 30/2761-130. 918393 Kótajban gázfűtéses, 105 nf-es, 3+nappalis, nagykonyhás, bővíthető, kertes családi ház eladó. Megosztható telek, teljes közmű, kábeftv, parkosított udvar, garázs, terasz. Ár: 13,5 M Ft. Érd.: Kótaj, Dózsa Gy. utca 39. Tel.: 42/208-431, 20/921-6281.91854 120 nf-es polgári ház 560 nf-es kerttel Nyíregyháza belvárosában eladó. Érd.: 20/360-5822. 918727 Keresek Nyíregyháza belterületén eladó házat. Ár: 12-19 M Ft-ig. Tel.: 70/607-4349.__________919031 Nyírtelek, Arany János utcán 2 szobás családi ház nagyon jó állapotban, rendezett udvarral, melléképülettel, csatornázott utcában eladó. Érd.: 42/210-492, 20/357-7042. 918816 Nagykálló központjában 650 nm-es telek lakóépülettel eladó. Érd.: 47/353-990. ____ 919166 Nyh-Sóstófürdőn, Mackó utcában, 130 m2-es, 5 szobás, alpesi tip. ház garázzsal, alagsorral, kettős fűtés- rendszerrel, akár bútorozva is eladó. 42/475-424, 20/3983-409. 919418 Nyírvasvári központjában, Báthori u. 13. családi ház eladó. Érd.: 30/629-0100, 20/338-8635, vagy a helyszínen. ___________919517 2 szobás, összkomfortos családi ház 1200 nm-es telken eladó. Érd.: mindennap 17.00 után, vagy 42/455-486, 70/505-4616. Irányár: 11,9 M Ft. 919889 Kótajban, régi ház gázfűtéssel, 1021 nf-es telken eladó. Ár: 1,8 M Ft. Tel.: 30/9286-470. 919927 Nyírbátorban, az állomásnál, saroktelken, szerkezetkész ház eladó. Érd.: 70/216-3958. 919997 Gyüre központjában 2 szoba-fürdőszobás, gázkonvektoros családi ház, külön nyári konyha, garázs, alatta pin- ce eladó. Érd.: 20/4898-661. 917106 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza, Etel közi társasházi, 2+2, 69 nm-es lakás eladó, vagy kiadó. Érd.: 20/971-3213. 912048 Nyíregyháza, Kossuth utcán 57 rtf- es, 1+1 szobás, nagy loggiás, földszinti lakás tulajdonostól eladó. Érdi 20/992-1170. __ 913598 Debrecen, egyetemek közelében, 3 szobás, gázfűtéses lakás azonnal eladó. Tel.: 06-30/365-1945. 916068 Nyíregyháza, Korányi kertvárosban, csendes, parkra néző ablakokkal, 71 nm-es, gázfűtéses, erkélyes lakás tulajdonostól eladó. Ár: 13 M Ft. Tel.: 30/9437-112. 917996 Nyíregyháza, Árpád utcán, a Profi mellett, 4 emeletes társasházban, 2 szobás, 2. emeleti, 54 nm-es, műanyag ablakos lakás, felújított lépcsőházban, jó lakóközösségben, készpénzes vevőnek eladó. Ár: 6,95 M Ft. TeL 70/6074349. 917791 Kosbor utcán 40 nm-es tetőtéri lakás eladó. 20/527-1705. 918627 Nyíregyháza, Kodály Z. utcai, 4 szobás, kétszintes, alápincézett, sorházi lakás, hőszigetelt falakkal, műanyag ablakokkal, garázzsal, 316 nm-es bekerített telken eladó. Ár: 24,9 M Ft. Tel.: 42/402458. ____ 918766 Bocskai utcán 65 m2-es, I. emeleti, szintes, gázos, amerikai konyhás, társasházi lakás nagy garázzsal eladó. Érd.: 20/9692-999. ____ 918813 Nyíregyháza, Szántó K. J. utcán, eme- letráépítéses, új lakások, liftes társasházban, változó méretben, októberi átadással, kulcsrakészen eladók. Közalkalmazottaknak, fészekrakók- nak 10% önerő elegendő. Ár: 220 E Ft/rrf. Tel.: 30/935-8595. _ 918842 Nyíregyháza belvárosában, parkos, zárt udvaros, felújított, tégla társasház I. emeletén 2,5 szobás, K-Ny-i, 58 nf-es, gázfűtéses, rendezett lakás tulajdonostól eladó. Ar: 12,3 M Ft. Érd.: 30/4864558, 30/453-0478. 918838 Nyíregyháza kertvárosában sorházi, gázfűtéses lakás, tulajdonostól eladó. Érd.: 30/3524653. ______919197 Budapesten 25 m!-es lakástulajdonostól, belvárosban, csendes környezetben eladó. Érd.: 30/3524653. 919207 Nyíregyháza, Körte utcán, 55 m2-es, 2 szobás, IV. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 20/566-2215. 919667 Nyíregyháza, Ér utca, belvárosi társasházban, I. emeleti, erkélyes, igényes kialakítású, parkettás, 3 szobaétkezős, 80 nf-es lakás beépített szekrényekkel eladó. Ár: 16,7 M Ft + garázs. Tel.: 30/4880-009. 919943 Nyíregyháza, Stadion utcán, főiskolához közel, 2. emeleti, téglaépítésű társaházban 43 nf-es, 1,5 szobás lakás eladó. Irányár: 6,6 M Ft. Érd.: 20/9944-313. _______920383 Kisvárdán, Domb közben 4-es családi házból lakás eladó. 20/2053-231. ____________________________920869 Nyíregyházán, a Vasvári Pál u. 68. sz. alatt, földszinti minigarzon, a főiskolához közel eladó. 70/310-3232. 920993 ALBÉRLETKÍNÁLAT Debrecen, Bem téren, főbérlő néküli lakásban 1 fiúnak albérlet kiadó. Ár: 20 E Ft rezsivel. Érd.: 30/365-7589. 914549 Nyíregyházán, a főiskolához közel, második emeleti, 1,5 szobás, bútorozott lakás kiadó, azonnal költözhető. Érd.: 30/411-8274, vagy 42/420-123. Nyíregyházán, a főiskolához közel, főbérlő nélküli lakásban lányoknak albérlet kiadó. Ár: 18 E Ft rezsivel. Érd.: 30/365-7589. _______914556 Egyetemista fiú, 1-2 fő albérlőtársat keres, Budapest, VII. kerület, Damjanich utcába. Tel.: 20/9518-766. 919053 Sóstófürdőn 3 szobás, nappalis családi ház berendezve kiadó. 20/245-5167, 30/382-2969. 919366 Nyíregyháza belvárosához közel, 2 szobás, teljesen berendezett lakás kiadó. lár: 35 E Ft + kaució + rezsi. Érd.: 30/5294-182. 919499 Kórházhoz közel, 3 szobás, gázfűtéses, felújított, téglaépítésű lakás üresen kiadó. 462-540. 920688 Nyíregyháza belvárosában 2 szobás, bútorozott, klimatizált lakás igényes bérlőnek kiadó. Ár: 60 E + rezsi Érd.: 20/331-5299. _ 916527 ÉPÍTÉSI TELEK Sóstóhegy, Hadobás úton 4500 nm- es beépíthető telek eladó, az utca közmüvesítve. 42/208-723. 914971 Nagykállóban telephelynek, vállalkozásra is alkalmas 1200 öl építési te- lek eladó. Érd.: 20/5624130.916598 Nyíregyháza, Család utcán 898 nm- es telekrész tulajdonostól eladó, lár: 9,5 M Ft. Érd.: 30/9523-282, 30/606-11-28 Tó utcán vállalkozásra is alkalmas 600 öl építési telek, 30 nf-es gázfűtéses épülettel eladó. Ár: 7 M Ft. Érd.: 20/5305-604. 917380 Városközpontban 432 nrf-es telek még lakható házzal eladó. Érd.: 42/402-188. _____ 918635 Nyíregyháza külterületén, közművesített építési telek eladó. Tel.: 42/372-948, 20/442-6026. 919530 Nyíregyháza-Oros, Vezér utcán és a 41-es főúton saroktelkek eladók. Tel.: 30/285-5014. 919625 Vásárosnaményi Litkában, 4000 nf- es bekerített gyümölcsös, teljes közművesített építési telek eladó. Tel.: 70/371-8339. 920155 Nyíregyháza 41-es sz. út mentén több telekre osztható építési telek eladó. Ár: 8,5 M Ft. Ér: 70/206-8023, 20/534-7118. __________920573 Nyíregyháza-Nyírszőlősön, építési telek alappal eladó. Érd.: 20/524-2180. 920868 Székely fő utcáján 400 öles építési telek eladó. Víz, villany van. 30/287-3432. 920997 FÖLD, KERT, TANYA Akácerdó eladó Nyírbátorban. 1,4 ha, különálló, önerős ültetés, közel a gyulaji erdőhöz. Ugyanitt EAN 1000- es esztergagép eladó- 70/297-2928. 918761 ÜDÜLŐ, HÉTVÉGI HÁZ Tiszalök üdülőtelepen, igényesen kialakított faház telekkel eladó. Tel.: 30/8562-260, 52/320-926. 919373 Leveleken, a strand közelében lévő garázsos, családi üdülőház eladó. Érd.: 30/2855-014. 919614 Leveleki tónál a kemping mellett te- lek eladó. Tel.: 20/5368-711. 918513 Kishuta legszebb részén a Somhegyen ikernyaraló egyben vagy külön eladó. 30/222-1187. _____920865 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Tiszavasvári út mellett 1 ha-os telephely 300 nm-es csarnokkal, szoc. blokkal bérbe adó. Víz, ipari áram van. TeL 30/583-9485. 915178 Nyíregyházától 3 km-re jól bevezetett élelmiszerüzlet eladó. Raktárhelyiségeiből akár lakás is kialakítható. Érd.: 20/9898-001.______ 917220 Nagykálló, Mártírok úton vállalkozásra alkalmas telephely és építési tel- kek eladók. Érd.: 30/5274148. 918099 Nagykállóban presszó kiadó. Tel.: 30/5274128. 918101 Bármilyen igényes vállalkozásra alkalmas 320 rrf-es épület áron alul eladó. Ossz. terület 2970 nf. Lehet vendéglátó, szálloda, üzlethelyiség, sportcentrum, autópályától 3 km. Az udvarban 15 parkoló és még beépíthető terület is. Érd.: 20/5594498. 918772 Nyíregyháza, Kossuth utca 28. sz. alatti 18 nm-es üzlet sürgősen kiadó. 50 E Ft/hó. 70/218-5396. 920123 Nyíregyháza-belvárosi, söröző-szórakozóhely bérleti joga eladó. Tel.: 70/368-7407. 920584 Nyíregyházán 18 nm üzlethelyiség hosszú távra kiadó. Érdeklődni: 30/9455-394. 920652 Felnőttképzési akkreditált betéti társaság nyereséges eladó. 70/258-8108. 920658 Demecser-Várhegy tanyán, 15 ha régi juhtelep bontott istállókkal, műtárgyakkal eladó. Ár: 12 M Ft. Érd.: 30/9430-620. ______ 920720 GARÁZS Nyíregyházán, Kálmán u. 4-6. sz. alatt, utcára nyíló garázs sürgősen eladó. Érd.: 30/515-4724. 916540 Garázs, Dózsa Gy. u. 4-6. sz. Spar alatt eladó. Érd.: 20/310-3380. 918339 Nyíregyháza, Sólyom u. 19. sz. alatt 15 nm-es garázs eladó. Ár: 1,155 M Ft. Érd.: 20/5347-118,42/453-177. ' ____________ 920578 GARÁZSBÉRLET Búza utca 32. sz. alatt II. emeleti, 80 rrf lakás garázslehetőséggel kiadó. 70/3675-870. 918121 ÉPÍTŐANYAG 140 négyzetméter tetőcserép és 50 db kupás bontás előtt eladó. 42/460-230. 917995 AUTÓ Törött autót veszek a legmagasabb áron. 30/389-4283, 20/9742-464. _ _______ 903570 Autófelvásárlás 1993-2005. évjáratig. Használt, akár hitellel terhelt gépkocsiját azonnal, készpénzért megvásároljuk. DA-CAR-TRADE Érd.: 20/3388-434, 20/314-9824. 917246 Befizetés nélkül elvihető! Peugeot 306 Break 2.0 HDi 2001. évj. 1,69 M Ft. Fiat Bravo 1.6SX 2000-es 949 E Ft, Fiat Punto 1.2 1994-es 599 E Ft, Suzuki Sedan 1.3 GLX 1994-es 449 E Ft, Opel Astra, Corsa 99 E Ft-tól elvihető. Érd.: 20/3411-679, 20/338-2979 CITY CAR. 917777 Folytatás a 14. oldalon.